Új Néplap, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-22 / 18. szám
4 DiSZnÓvágáS. Jászladányban immár harmadik alkalommal szervezték meg a hétvégén a hagyományőrző disznóvágást. A nagyközség önkormányzata kezdeményezésére útjára indított rendezvényen ebben az évben is rengeteg helybéli jelent meg, mintegy négyszáz jászladányit láttak vendégül egy disznótoros ebédre. Drávucz Katalin polgármester reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező években is hasonló jó hangulatban tudják megtartani rendezvényüket. Váiják a telet a földeken kártevők A növénytermelőknek komoly gondokat okozhat az enyhe idő Részben emelkedett a kommunális adó mértéke költség Jászszentandrás ön- kormányzatában is megkezdődött a 2015-ös költségvetés kidolgozásának előkészítése, készítik a pályázatokat, illetve számolják, hogy a megváltozott szabályzók mellett milyen bevételekre számíthatnak. Az előzetes számokat látva Banka Ferenc polgármester elmondta, hogy nagy valószínűséggel a központi támogatás mértéke összességében több lesz, mint tavaly. Ezzel együtt nem látják azt, hogy a szociális támogatásokra milyen forrásból és mennyi érkezik a településre, mennyit használhatnak fel ilyen célra. Banka Ferenc hozzátette, egyelőre nem tudták még kidolgozni, hogy milyen szociális támogatások utalására lesz majd lehetősége a kistelepülésnek.- Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy az új szociális támogatási rendszer működését is csak akkor értjük meg igazán, akkor látjuk, hogy mire mennyi jut, amikor már azt alkalmaznunk kell - jegyezte meg a polgármester. - Menet közben kell majd figyelnünk, hogy mire mennyi jut. A településen egyelőre új adónem bevezetését nem tervezik költségeik finanszírozására, az önkormányzat szociális támogatásainak fedezetére. Egy adófajtában azonban végrehajtottak némi változtatást.- A magánszemélyek helyi kommunális adójának rendszerében bevezettünk egy módosítást - tette hozzá a település választott vezetője. - Azok számára, akik rendelkeznek Jászszentandráson ingatlannal, ugyanakkor az állandó lakcímük nem a településen van, számukra megemelkedett a kommunális adó mértéke. Eddig mindenki számára ötezer forintos díjtételt jelentett a magánszemélyek kommunális adója. Január 1-től jászszentandrási állandó lakcímmel rendelkezők számára a díj mértéke nem változott. Akiknek viszont ingatlanuk van a faluban, de bejelentett lakcímük máshol van, számukra a duplájára, azaz tízezer forintra növekedett az adó mértéke. ■ Banka Csaba A mezőgazdasági termelők nagyon remélik, hogy az enyhe december és január után azért még lesz tél az elkövetkező hetekben. Ha ugyanis az elmúlt két hónaphoz hasonló időjárás lesz februárban is, akkor rendkívül komoly gondot okozhatnak a kártevők tavasszal a fejlődő vetésekben. Banka Csaba Tavaly óriási problémákat idéztek elő a mezőgazdaságban a gombafertőzések, valamint a rovarok, illetve a rágcsálók elszaporodása. A gazdálkodók már akkor mondogatták: nincs az a vegyszeres védekezés, ami hatékonyabban tizedelné meg a kártevőket, mint egy kiadós tél. A várakozásokkal ellentétben azonban az igazi tél eddig elmaradt, hideg még nem volt, ugyanakkor az utóbbi hetekben egyre többször érkezett nagyobb mennyiségű eső. Ami jót tesz a fűtési számláknak, az nem feltétlenül kedvező a mezőgazdasági termelőknek.- A község határában nemigen van, volt gondunk a „túl sok” csapadékkal - állapította meg Szabó János, a Felső- szentgyörgyi Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke. - Nálunk rendszerint inkább a csapadék hiánya, az aszály okozza a nehézséget. Az eső sem a talajelőkészítésben, sem a vetésben nem hátráltatta a munkát tavaly év végén. Amit nem szabad majd figyelmen kívül hagyni, az a kórokozók és kártevők tavaszi megjelenésének hatványozott veszélye. Biztos, hogy rengeteg lesz a pocok, sok lesz a rovar és JÁSZÁROKSZÁLLÁS HATÁRÁBAN sikeresen le tudták zárni az őszi munkákat. Mind a betakarítással, mind a talajelőkészítéssel, mind pedig a vetéssel időben végezni tudtak.- számos gazdaságot megtréfált az őszi időjárás. Van ahol még nem szabadulunk meg a rozs- dafertőzéstől sem, amennyiben nem köszönt be a hideg. A legnagyobb veszélynek a már elvetett repce, illetve az őszi gabona van kitéve.- Azt követően, hogy a szükséges engedélyt megkaptuk, a repceföldön már végrehajtottunk vegyszeres védekezést a pocok kártételének megelőzésére, enyhítésére. Rossz esetben - ha nem figyelünk oda tavasszal - a rágcsálók elterjedése akár teljes egészében kipusztíthatja a kultúrákat, az épp elvetett magokat is összegyűjtik, ha magas lesz a szaporulat.- Arra számítunk, hogy a tél még nem adta meg magát telnem sikerült betakarítani mindent, helyenként kinn maradta kukorica a táblákon. Ebben az esetben pedig természetesen az őszi talajmunkákra sem jutott idő. Jászárokszállás környékén végül sikerült minden, az elmúlt évre tervezett munkát elvégezni. jesen - jegyezte meg Petro Géza, a jászárokszállási Kossuth 2006 Mezőgazdasági Termelő Zrt. elnök-vezérigazgatója. - Ellenkező esetben ugyanis a pockok, a betegségeket okozó gombák minden gond nélkül áttelelnek. A társaság vezetője elmondta, hogy végeztek ugyan pocokirtást, de a helyzet mégsem megnyugtató.- A vegyszeres kezelést követően ritkult a rágcsálók állománya, annyival azonban nem gyérült a szám, hogy megoldottnak tekinthetnénk a kérdést. Nagyon kell ügyelnünk a már elvetett káposztarepcére, hiszen ez a növény nagy területen került a földbe, és az egyik legnagyobb bevételt ígérő termény évről évre. Ráadásul mindezt csak tetézi, hogy a tavaly tapasztalt, a kalászosokat támadó rozsdafertőzés kialakulásának veszélye nem csökkent az enyhe, csapadékos időjárással, sőt hatványozott az esély a megjelenésére. Nagyon ügyelni kell a tavaszi növényvédelemre. 2015. JANUÁR 22., CSÜTÖRTÖK A díj megszűnésére figyelmeztetnek jászfényszarun a polgár- mesteri hivatal tájékoztatóban hívja fel a helybéliek figyelmét a méltányossági ápolási díj megszűnésére. Az anyagi segítségnyújtás folyósítása ilyen formában február 28-ával megszűnik. A közlemény figyelmeztet arra, hogy az érintettek számára hasznos időben gondoskodni a rendszeres jövedelem pótlásáról, egyéb jogcímen a folyamatosan ápolt személyről való gondoskodást a polgármesteri hivatalban, illetve a járási hivatalban igényelhető támogatásokkal helyettesíthetik, ugyanakkor a támogatási rendszer változása miatt ezt az érintettnek kell igényelnie. Rajpályázat is kiegészítette a tárlatot JÁSZÁROKSZÁLLÁSON A helyi Csörsz Vezér Galamb, Díszmadár és Kisállattenyésztők Egyesülete nemzetközi kisállat kiállítást rendezett szlovák tenyésztők részvételével nemrégiben a Széchenyi István Általános Iskola tornatermében. A rendezvény alkalmából az általános iskolások részére meghirdetett rajzpályázatra közel 90 pályamű érkezett, a sikeres pályázat jutalmaként felajánlott díjakat az egyesület és a város önkormányzata biztosította. Városi díjat adnak át a településen jászapátiban a Pájer Antal Művelődési Ház ad otthont az önkormányzat által, a Magyar Kultúra Napja tiszteletére szervezett ünnepségnek szombaton délután. Ä délután kettőkor kezdődő ünnepi rendezvény keretében adják át idén is a Pájer An- tal-díjat. Az önkormányzat által alapított díjat a kulturális területen végzett kimagasló munka elismeréseként alapította a város néhány évvel ezelőtt. A rendezvényen közreműködik a Városi Vegyeskar, a Rácz Aladár Zeneiskola, a Jásztánc Alapítvány, Bánfi Ferenc, és a Gróf Széchenyi István Katolikus Középiskola. A talajelőkészítéssel sikerült végezni Uj hagyomány alapjait rakták le Berényben tánc Fiatal táncosok generációja találkozhatott a rendezvényen Egyelőre nem folytatják a 32-es főút felújítását Beszámoltunk róla, hogy nemrégiben jótékonysági nap keretében táncházat, bemutatókat, koncertet tartottak Jászberényben, amelyen a csángó hagyományok, a csángók kultúrája került előtérbe. Mint azt a rendezvényt előkészítő Papp Imre (a Jászság Népi Együttes alapítója) érdeklődésünkre elmondta, örült annak, hogy sok fiatal látogatott el a Bercsényi úti sportcsarnokban zajlott eseményre.- Sikeresnek tartom a kezdeményezést, mert úgy tűnik, hogy egy hagyományt sikerült elindítani - mondta Papp Imre. - Egyrészt a rendezvényre látogató gyermeknek lehetősége nyílt egy kicsit jobban megismerni a csángó kultúrát, az ehhez kapcsolódó zenét és táncokat, másrészt pedig a Jászság különböző településeiről érkezett csoportokkal lényegében megtarthattuk az első Jászsági Táncháztalálkozót.- A rendezvényen a jászberényi mellett jelen voltak jászapáti, jászkiséri, illetve jász- fényszarui tánccsoportok is, amelyek tagjai egyaránt tanulhatták a táncokat, ismerkedtek a zenével. Azt remélem, hogy a későbbiekben is folytatása lesz ennek a rendezvénynek, és évről évre találkozhatunk majd hasonló jótékonysági napon a csángó magyarság érdekében - mondta Papp Imre. ■ A moldvai csángók táncaival is megismerkedtek a táncházban terv A Jászság két legfontosabb közlekedési útvonala egyértelműen a 31-es, illetve a 32-es számú főutak, amelyek felújítása kulcsfontosságú a biztonságos közlekedés érdekében. A 31-es út jászsági szakaszának rendbetételével idén tavaszra végeznek a kivitelezők, a közlekedés feltételei már most sokat javultak a korábbiakhoz képest. Az észak-déli irányban haladó 32- es megújítása is megkezdődött tavaly Hatvan és Jászfényszaru között. A főút rendbetételére azonban Jászfényszaru és Szolnok között is szükség volna. A tervekről kérdeztük Pócs János országgyűlési képviselőt. A képviselő arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy az út felújításáról tárgyaltak az illetékes miniszterrel, arra a szándék megvan, illetve az előzetes tervezés folyamata is megkezdődött. Pénz azonban egyelőre nem lesz a felújítás folytatására.- A tájékoztatás szerint a felújítást még ebben a ciklusban tervezik, de egyelőre hiányzik a szükséges anyagi fedezet. A kivitelezés várhatóan 2015-ben, illetve 2016-ban nem kezdődik el. Más a helyzet a Jászberényt megkerülő főútvonal harmadik ütemének kivitelezésével. A képviselő megerősítette, hogy ennek kivitelezése még ebben az évben megkezdődik. ■