Új Néplap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-24 / 299. szám
KOZELET 2014. DECEMBER 24., SZERDA Jog СоСквГ 70 évesen tüdőrákban meghalt a rekedtes hangú angol legenda. Több mint 40 évet töltött a pályán. Ott volt Woodstockban és a Beatles A Little Help from My Friends című da Iának 7 perces változatával lett világhírű. 1980-ban a 9 és fél hét című film világslágerét énekelte Kim Basinger szenzációs vetkőzőszáma alatt, Hatszor lépett fel Magyarországon. HÍRSÁV Egyházi vezetők karácsonyi szentmiséi erdő Péter bíboros, eszter- gom-budapesti érsek 24-én éjféli szentmisézik a Pétén a Szent István-bazilikában. 25- én 10 30-kor Esztergomban celebrál ünnepi szentmisét; 26-án 11-kor a hallássérültek szentmiséjét tartja a budapesti piarista Kalazanci Szent József kápolnában. Bölcskei Gusztáv református zsinati elnök 25-én 10-kor tart istentiszteletet a debreceni Nagytemplomban. Gáncs Péter, az evangélikusok elnök-püspöke 25-én 11-kor a Pétén a Deák téri templomban. «MW Lukasenko megmondja: „agyatlan is és buta is” Vlagyimir PUTYiN csak Na- zarbajev kazah államfővel beszélt négyszemközt az Eurázsiái Gazdasági Unió moszkvai értekezlete előtt, a fehérorosz diktátorral nem. Lukasenko és a kazah elnök is látogatást tett Kijevben; mindketten támogatásukról biztosították Ukrajnát. Ám az origo ungvári tudósítója szerint Lukasenko kifakadt, Moszkva ukrán-politikája miatt, „butának és agyatlannak” nevezve azt. «MTI Óriásbírság az Aktomnak kiadós korrupcióért 772 millió dollárt kellett fizetnie az Egyesült Államokban az Alstomnak, miután kiderült, az elmúlt években Egyiptomban, Indonéziában, Tajvanon és a Bahamákon is tisztviselőket vesztegettek meg 75 millió dollárral azért, hogy erőművek építésére szóló megbízásokhoz jussanak, idézi a vs.hu a Washington Post cikkét. Az amerikai igazságügyi tárca szerint ezzel mintegy 4 milliárd dollár értékben nyertek el beruházásokat. A pénzt végül az amerikai General Electricnek, a francia gyártó fő tulajdonosának kell kifizetnie. Az Alstom szállított a Budapesten futó új metrókocsikat is. bVS/MW Ötvös Csöpi utódai autókat kaptak rendőrség Életpályamodell a fegyveres és rendvédelmi dolgozóknak - Illetményemelés Jövő júliustól a fegyveres és rendvédelmi dolgozók illetménye átlagosan 30 százalékkal fog emelkedni, miután 44 milliárd forintot biztosítanak életpályamo- delljük bevezetésére - közölte tegnap a kormányfő. Éber Sándor „Egykor magyar rendőrök szovjet Zsigulikat vezetve üldözték a nyugati Mercedeseket, s az, hogy Ötvös Csöpi (a Bujtor István által alakított sztámyomozó - szerk.) utolérte őket, sokkal inkább tűnt a filmforgatókönyvírók túlzásának, mint a valóság ábrázolásának” - hangoztatta tegnap a miniszterelnök miután 385 új szolgálati gépjárművet adtak át a rendőrségnek Pintér Sándor belügyminiszterrel. Orbán Viktor szerint ma már az is természetes, hogy magyar rendőrök Magyarországon gyártott autókat használhatnak. A rendőrség megrendelésére gyártott Skoda, Mercedes és Audi típusú szolgálati gépkocsik (terepjáró képességű mikrobuszokat, járőr- és bűnügyi személyautókat) a 2014-ben indult program első ütemeként, a központi költség- vetés finanszírozásával és az európai unió támogatásával valósult meg. A most átadott gépkocsikkal együtt összesen 1587 járművet kap a rendőrség 2014Orbán Viktor átadja a slusszkulcsot Lepukkant Zsigulik helyett Magyarországon gyártott spéci Mercedeseket, Audikat, Skodákat kaptak a rendőrök 2015-ben. A Készenléti Rendőrségnél átadott járőrgépkocsikat speciális rendészeti felszerelési csomaggal, lövedékálló mellénytárolóval, LED technológiás elemlámpával és töltővel, kiegészítő megkülönböztető jelzéssel látták el, a szélvédőket hővédelemmel bíró biztonsági és sötétítő fóliával vonták be. Az egyes területi rendőrségeket szolgáló gépkocsipark a beszerzés további ütemeiben, 2015. első negyedévében újabb járművekkel bővül: a központi költségvetés további 1180, míg az uniós forrás 22 autót biztosít. A 9,4 milliárd forint összértékű járművek valamennyi területi rendőri szerv munkáját szolgálják: támogatják a Készenléti Rendőrség, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, a budapesti és a megyei rendőr-főkapitányságok, és a határ- rendészeti kirendeltségek feladatellátását. „Jövőre 44 milliárd forintot biztosít a kormány a fegyveres és rendvédelmi dolgozók élet- pályamodelljének bevezetésére” - jelentette be a miniszterelnök. A kormányfő szerint a kabinet által biztosított forrásból jövő júliustól a fegyveres és rendvédelmi dolgozók illetménye átlagosan 30 százalékkal fog emelkedni. Az érintettek otthonteremtését is támogatja az életpályamodell. A több mint 48 ezres létszámú rendőrség jövőre összesen 254,4 milliárd forintFélmilliárd az önkéntes tűzoltóknak MINDEN EDDIGINÉL TÖBB JUT jövőre az önkéntes tűzoltóságokra, az Országgyűlés képviselői indítványra 500 millió forintra emelte a támogatást - közölte tegnap a Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) vezetője. Dobson Tibor emlékeztetett, az önkéntes egyesületek büdzséje éveken keresztül 120 millió forint volt, idén már 300 millióból gazdáiból fog gazdálkodni, ebből csak a személyi juttatásokra eredetileg 166,8 milliárdot szántak a járulékok, adók nélkül. Eredetileg 16,7 milliárdos pluszforrást terveztek a rendőrség számára az idei évhez képest. A miniszterelnök szerint folyamatosan javul a nyomozások eredményessége, kevesebb a bűncselekmény, ami szinte csoda ahhoz képest, hogy a rendőrök anyagi megbecsültsége „időtlen idők óta nem javult". Hangoztatta, 2010-ben romokkodhattak. A jövő évi félmilliárd- ból 100 millió a különleges, speciális mentőcsoportok fejlesztésére fordítandó. Megemelték az MTSZ költségvetését is, ami 17,5 milliós pluszt jelent. Országszerte 1100 önkéntes tűzoltó egyesület működik mintegy 20 ezer taggal mintegy ezer településen 1,5 millió ember mentő-, illetve tűzvédelmében vállalnak szerepet. ban hevert a rend és a közbiztonság. Kiemelte, hogy „megtisztítottuk sorainkat azoktól, aki a bűn oldalára álltak”, s olyan erős erkölcsi alapot fektettek le, amelyre fel lehet építeni egy tekintélyt parancsoló rendőrséget. Emlékeztetett rá, 3500 fővel megerősítették a rendőrséget, új pótlékot vezettek be a tiszthelyetteseknek, a rendőrök új ruhákat kaptak, a kedden átadott gépkocsikkal együtt pedig több mint 4600 új autóval bővült a rendőrség járműállománya. Pofon a Tescónak, Átrohannak parlament Alkotmánybíróság elé kerül az útdjíj ügye? Kiutasíthatják Goodfriendet? korrupciós ÜGY Amerika biztos nem hagyná válasz nélkül Egy nap alatt két parlamenti ülést is tartottak tegnap. Délután az Áder János államfő által visszaküldött törvényeket újra megszavazták, módosításokkal. Az eredetileg 50 milliárdos árbevételi határt leszállították 15 milliárdra, így az értékesítési szankció több üzletet érinthet majd. Azokat, amelyek nettó árbevételének több mint fele napi fogyasztási cikk kiskereskedelméből ered, s két egymást követő üzleti évben elért nettó árbevétele eléri a 15- 15 milliárd forintot, de a mérleg szerinti eredménye mindkét esetben nulla vagy negatív (veszteséges). Az eredetileg javasolt 2018 helyett már 2017től alkalmazható lesz a tiltás a 2015-16-os üzleti év alapján, így a Tesco, az Auchan, a Spar még rosszabb helyzetbe kerülhetnek, és néhány CBA-cégnek is fájhat majd (a hvg.hu szerint) ez az újítás. Az államfő által szintén visz- szaküldött plázaépítési tilalom kapcsán több ponton módosították az engedélyezési szabályokat (a Hajdú-Bihar megyei kormányhivatal végezné ezt), amelyeket a 400 négyzetméteresnél nagyobb üzletek építésénél, bővítésénél kell alkalmazni, miután meghosszabbították a plázaépítési moratóriumot. Határidőt szabnak az engedélyezésre, előrehozzák az engedélyező testület felállítását jövő év január 15-kére, s eltörölték az eljárás felfüggeszthetőségét. útdíjak Délelőtt az első ülést az MSZP és az LMP kezdeményezte az МО-ás és a többi elkerülő út díjmentességét követelve. Az LMP Alkotmánybíróság elé vinné az útdíj kiterjesztésének ügyét, ami az Együtt szerint uniós jogot sért. A kormányoldal be sem ment az ülésre, így a napirend elfogadásához nem volt meg a határozatképesség. Emiatt délután tiltakozott az ellenzék: a hangos vitában Kövér László házelnök az MSZP-s Gőgös Zoltánt így csillapította: „legyen szíves duguljon el!” *É. S. Valki László nemzetközi jogász példátlanul durva lépésként értékeli, hogy André Goodfriend ügyvivő diplomáciai mentességének felfüggesztését indítványozta a főügyészség a kitiltási botrány kapcsán. (Washington ezt úgyis elutasítja.) Szerinte ez a két ország rossz viszonyának további romlásához vezet - mondta el a Klubrádióban. Valki attól tart, a kormány Goodfriend kiutasítását készíti elő. Végső lépésként Magyarország persona non gratává nyilváníthatja a diplomatát, aminek viszont beláthatatlan következményei lennének - egy amerikai válaszlépés miatt a washingtoni magyar nagykövetség munkája teljesen Goodfriend mentességet élvez ellehetetlenülhetne. Valki a Nép- szabadságnak is kifejtette: nincs bizonyíték, hogy az amerikai nagykövetség állna a kormány- ellenes demonstrációk hátterében. A külképviseletek igyekeznek kapcsolatot tartani a mindenkori ellenzékkel; Orbán Viktornak is lehetnek saját emlékei, annak idején jó viszonyban volt az amerikai nagykövettel. A washingtoni külügy egyik illetékese az origónak megismételte: továbbra is a konstruktív párbeszédre törekednek Magyarországgal, de szorgalmazzák: a magyar kormány vegye figyelembe a demokráciát és a jogállami normákat érintő ismétlődő aggályokat. aSz. M.