Új Néplap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-07 / 259. szám

4 2014. NOVEMBER 7., PENTEK SZOLNOK ÉS KÖRNYÉKE Nagyapjáról Mikszáth is írt irodalom Sárika követendő példának a népmeséket tartja Fehér Majzik Sarolta írásai könyvei mellett számos antológiában is olvashatók, az Új Néplap 2009-ben kiadott mesekönyvében is szerepelt. Újra kinyitott a ma is népszerű közfürdő Újfaluban lehetőség November elején új­ra kinyitott a közfürdő Rákóczi- újfaluban, a segítségre szorulók máris „belakták” a helyiséget.- A szokásos helyen, a télen nem használt sportpálya öltö­zőjébe várjuk az érdeklődőket hetente kétszer, kedden és pén­teken. A délelőtt a hölgyeké, a délután a férfiaké - mondja Papp János polgármester, hoz­zátéve, a településen több ház­ban nincsen se víz, se villany, de még fűtés se nagyon, így legalább harmincán eljárnak a fürdőbe. Ezeken a napokon egy dolgozónk segít a látoga­tóknak, bemelegíti a helyiséget a „mosakodós” napokon. A településvezető hozzáteszi, nem csak zuhanyozni lehet itt, hanem borotválkozni, mos- ni-vasalni, hajat nyírni és szá­rítani, az ezekhez szükséges háztartási gépek mind megta­lálhatók az öltözőben. Még egy vasalóállványt is beszereztek a hölgyeknek, persze, ezeket nem csak a nők veszik igénybe. A képviselő-testület egyéb­ként tavaly döntött arról, hogy ingyenes tisztálkodási lehető­séget biztosít a településen élő rászorultaknak. ■ Megszűnt a munkaviszonya az újfalui jegyzőnek távozik Közös megegyezéssel megszűnt tegnap a munkaviszo­nya a rákócziújfalui jegyzőnek, Balogh Edithnek. A jegyzőnő saját kérésére távozott állásá­ból. A jövő hét elején jelenik meg a pályázati kiírás a jegyzői posztra. A tervek szerint az új jegyző január elsejétől kezdi meg munkáját. Balogh Edith döntése hátterében talán az áll­hat, hogy a Szegedi ítélőtábla a közelmúltban hozott döntésé­ben jogerősen helybenhagyta a Szolnoki Törvényszék első fokon hozott ítéletét'Martfű egykori, Rákócziújfalu jelenlegi jegyző­jével szemben. Őt többrendbeli hivatali befolyással üzérkedés és hivatali vesztegetés miatt ma­rasztalták el. A jegyzőt 6 év le­töltendő börtönbüntetésre ítélték jogerősen, és 1,25 millió forint megfizetésére is kötelezték. ■ Fehér Majzik Sarolta nyugal­mazott tanárnőt meseíróként ismerhetik leginkább az új- szásziak, bár legutóbb felnőt­teknek szóló könyvvel jelent­kezett. Ám, az irodalomhoz a családot sokkal régebbi kapcsolat fűzi: Mikszáth Kálmán a nagyapja figuráját örökítette meg egyik regé­nyében. Kovács Berta- Tegeződjünk! Én is voltam ám újságíró a Pest Megyei Hír­lapnál - fogadott bennünket a 88. életévét taposó Sárika, aki­ről az is kiderült, hogy számos antológiában és lapokban meg­jelent novellája mellett az Új Néplap 2009-ben kiadott Nagy mesekönyvében is szerepelt írása.- Legkedvesebb novellám a Nagyapám bekerült a magyar irodalomba című. Ebben mesé­lem el a közismert íróval kap­csolatos régi családi történe­tet. Nagyapám, tárcsái Majzik Károly és a közismert magyar író, Mikszáth Kálmán, ha a sors úgy hozta, hogy összeta­lálkoztak, szívesen kártyáztak együtt. Nemcsak a kártyajáték­ban, hanem tréfacsinálásban is igyekeztek egymást legyőzni. Egy alkalommal nem tudták el­dönteni, ki győzött, ki veszített a játékban, ezért nagy haraggal váltak el. Mikszáth mérgében vitriolba mártott tollal bele­írta nagyapámat a Szent Péter esernyője című regényébe. Ter­mészetesen utána a kibékülés sem maradt el. Ez a novellám többek között megjelent az Új- szászi Híradóban is, majd föl­került a Magyar Kártyagyár honlapján összegyűjtött, kár­tyásokról szóló történetek közé, Mikszáth, Jókai és más nagy írók művei mellé - mesélte Sá­rika. Mégsem ezzel a történettel szembesülve döntötte el, hogy 6 is írásra adja a fejét. Mint mondja, gyermekkora óta író­nak készült, de felnőttként any­- ABONYi születésű vaßyok, csak 1995-ben költöztem Ujszászra, miután meghalt a férjem - árul­ta el az írónő. - János fiam él Újszászon a családjával, így esett erre a településre a válasz­tásom. Szeretek itt lakni. Sárika 2003-ban a helyileg meghirdetett irodalmi pályáza­ton elnyerte az Újszász írója cí­met. Abony kulturális életében nyi tennivalója akadt, hogy so­káig háttérbe szorult ez irányú törekvése.- írói hajlamaimat édes­anyámtól örökölhettem. Ő mondta ki, hogy nekem írónak vagy dramaturgnak kellene lennem, mivel nagyon szépen tudtam mesélni, és fogalmazá­si készségemmel gyerekként én is hamar kitűntem iskola­társaim közül - idézte fel a kez­deteket Sárika, akinek első me­séje egy karácsonyi antológiá­ban látott napvilágot 1997-ben, első önálló mesés kötete pedig 2005-ben jelent meg.- Két gyerekemnek is na­gyon sokat meséltem, később az öt unokámnak is, sőt, a Ka­landozások Sanyi manóval cí­mű könyvben megírt történe­tet a Fehér unokákkal közösen jelentős szerepet töltött be, így tavaly megkapta azAbonyiak Abonyért díjat. könyvei: A virággal forgó házi­kó (2003), Kalandozások Sanyi manóval (2004), Az öt fiú (2005), A rózsaszínű macska meg a számítógép (2008). Sze­relmek az ostrom idején 1944- 1945 (2014) és A rózsák közti úton (2011). alakítgattuk, míg elnyerte vég­leges formáját. Sárika a modern kor vívmá­nyaitól sem zárkózott el, egyik meséje egy rózsaszínű macská­ról és a számítógépről szól. Újabban az idősebb korosz­tályt is szeretné megszólítani írásaival. Idei, legutóbbi kötete az egyik unokája esküvőjére és az ő 88. születésnapjára jelent meg. A Szerelmek az ostrom idején 1944-1945 című könyv Sárika élményeit alapul véve a pálya- és párválasztás idő­szakát élő fiatalok sorsán ke­resztül jeleníti meg a háborús időszak eseményeit.- Azt vallom, a dolgokat el kell fogadni úgy, ahogy van­nak, nem az a fontos, hogy kritizáljunk. Azt viszont nem szeretem, ha valaki helyte­len magyarsággal ír, magyar­tanárként is számomra na­gyon fontos a nyelv tisztasága. A magyar népmeséket tartom követendő példának, mindig van benne valamilyen tanítás. Az irodalmon keresztül is okí­tani kell az embereket, de nem szájbarágós, unalmas módon. A gyerekeknek pedig kell a ro­mantika! - vallja Sárika. - Leg­utóbbi könyvem főszereplőjé­nek szavaival élve: meg kell lel­kűnkben őrizni a hit, a bizalom és a szeretet lángjait. HÍREK Sportvetélkedővel avatták fel az épületet elkészült a Városi Sportcsar­nok Martfűn, ünnepélyesen is átadták az épületet. A komp­lex épületenergetikai felújítás, hőszigetelés, nyílászárócsere után, a sportcsarnok teljes padozatát is kicseréltették. A padlóburkolat megújítása mellett a folyosó festése, új palánkok, védőhálók felhelye­zése is megtörtént. Az átadó után a Martfűi József Attila Általános Iskola alsós diákjai családi váltóval vették birtok­ba a felújított sportcsarnokot. A hónap első péntekén látogatják a betegeket BETEGEKET LÁTOGATNAK ma a katolikus hívők. November 7-e, a hónap első pénteké, Jézus Szentséges Szívének engesztelő napja. Ezen a na­pon az esti szentmisét köve­tően közösen imádkoznak a hívők a betegekért. Nyomravezetői díjat ajánlottak fel a kutyáért így is lehet segíteni: a Kéz a Mancsért Egyesület szimpa­tizánsai nyomravezetői díjat ajánlottak fel egy keverék kó­bor kutyus megtalálójának. Félix egy utcáról begyűjtött kutya, sokáig lakott ideigle­nes befogadónál - mondta Lajkó-Balázs Edit, az egyesü­let elnöke. A múltkori örök- befogadó napon végre sike­rült neki gazdit találni. Egy októberi viharos napon azon­ban Félix elszökött. Gazdái napokig keresték a kutyát, sikertelenül. Mivel ennek az ebnek igen hányattatott sorsa volt eddig, ezért egye­sületünk tagjai is beszálltak a keresésbe. Nemcsak pla­kátokat tettek ki a villany- karókra, de a támogatók, kutyabarátok még nyomra­vezetői díjat is felajánlottak, csakhogy előkerüljön Félix. Nyolcvan éve alapították A SZOLNOK Megyei Város Köz­könyvtárát és Múzeumi Gyűj­tőhelyét éppen 80 esztendővel ezelőtt alapították, e kerek évforduló alkalmából emlék­táblát avatnak jövő héten kedden a gyűjtemény egykori székhelyén, Szolnokon, a Tán­csics u. 1-es szám alatt. Pár éve Abonyból költözött Újszászra A szakács kedvence a felesége és az édesanyja főztje világbajnokság Rékási Tibort egyik diákja segíti Luxemburgban a nemzetközi versenyen, hogy mi lesz a menü, még titok Hidegkonyhai kategóriában mutatja meg tudását a Luxem­burgi Kulináris Világbajnok­ságon Rékási Tibor. A martfűi fiatalembert, aki a szolnoki ke­reskedelmi és vendéglátóipari szakközép- és szakiskola okta­tója, egyik diákja segíti majd.- Mikor rendezik meg a ver­senyt? Mi volt a feltétele a részvételnek?- November 22-e és 26-a kö­zött veszek részt (a megyéből négyen megyünk) a Villeroy@ Boch Culinary World Cup-on. A feltétel csak annyi, hogy a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség vagy a nemzetközi szövetség tagjának kell lenni.- Milyen kategóriák vannak? Mit takar a hidegkonyhai ka­tegória?- Az egyéni versenyzők három kategóriában nevez­hettek, így cukrászművészet, szakácsművészet, illetve ezen szakmák artisztikája (művé­szete). A hidegkonyhai kategó­riában egy ünnepi menüt kell elkészíteni és hidegen kitálal­ni, és négy fingerfoodot, amit szintén hidegen kell a zsűri elé tálalni.- Mi lesz a menü? I- Az ételekről nem szeret- 1 nék részletesen beszélni, mivel ,í még változhat, bármilyen közel 1 is van a verseny. Kovács Erik és tanára, Rékási Tibor (jobbra) már készülnek a megméretésre- Aminek összeállításában egy diákja is segít majd...- Igen, Kovács Erik, 12/F osztályos végzős szakácstanuló jön velem. Szeretném, ha indul­na itthon a diákok számára ki­írt versenyeken, és ez nagyon jó alkalom lesz számára, hogy felkészüljön.- Ön milyen versenyeken sze­repelt korábban?- Az évek alatt nem sok lehe­tőségem volt versenyeken részt venni, különösebben nem is sze­rettem volna így megméretni magam. Amióta tanítok, egyre nagyobb a belső igényem arra, hogy képezzem magam, ezek a versenyek pedig remek alkal­mak minderre. Egy nemzetközi versenyen korábban részt vet­tem Nürnbergben, ahol arany­éremmel díjazták a munkámat.- Egyébként ön miért és ho­gyan lett szakács?- Azért, mert szeretek enni! Megtanultam a szakmát, ké­sőbb pedig zöldségfaragás-tan- folyamon vettem részt és mes­terlevelet szereztem.- Milyen étel(eke)t készít (és fogyaszt) szívesen?- Szinte minden ételt szere­tek. Igazság szerint legszíveseb­ben azokat az ételeket fogyasz­tom, amelyeket a feleségem és az édesanyám készít. ■ R. Á.

Next

/
Thumbnails
Contents