Új Néplap, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-06 / 233. szám

6 GAZDASAG 2014. OKTÓBER 6., HÉTFŐ HÍRSÁV Mobilszolgáltató is lesz a Digi Kft. A digi Távközlési Kft. önálló mobil hang- és adatforgalmi szolgáltatást biztosító hálózat kiépítését és üzemeltetését tervezi Magyarországon a tenderen elnyert frekvencia felhasználásával - közölte a társaság pénteken. A tár­saság az 1800 megahertzes (MHz) frekvenciatartomány­ban 10 MHz-nyi blokk hasz­nálati jogát nyerte el húsz évre 10 milliárd forintért. A társaság másodpercenként 40 megabit (MBit/s) sebes­ségű mobil adatforgalmat le­hetővé tevő, országos hálózat kiépítését tervezi fokozatos ütemben. ■ MTI Gyógyszergyár épül Székesfehérváron LETETTÉK PÉNTEKEN a WOOS- hin Medics székesfehérvári gyógyszergyárának és ku­tatás-fejlesztési központjá­nak alapkövét, a dél-koreai cégcsoport hatmillió eurót fektet be és több mint ötven munkahelyet hoz létre Ma­gyarországon. Szabó László, a Külgazdasági és Külügymi­nisztérium parlamenti állam­titkára beszédében hangsú­lyozta, hogy a Wooshin nem csupán munkaerőt, hanem magasan képzett munka­erőt keres majd megépítendő gyárába. Az itt előállítandó pezsgőtabletták és bőrön át felszívódó gyógyszeradago­láshoz tervezett tapaszok fejlett technológiát és hozzá­adott értéket kívánnak - tette hozzá. ■ MTI Tucatnyi gyárat állított le a Toyota a toyota a tervek szerint ma tizenkét gyárában leállítja a termelést Japánban a Fanfon tájfun miatt - közölte az autó­gyártó vállalat. A tizenkét gyár - köztük négy jármű­üzem, továbbá motor- és al­katrészgyárak - mindegyike Japán középső részén találha­tójapánban a Fanfon tájfun miatt vasárnap mintegy száz­ötven légi járatot töröltek. A beszámolók szerint a trópusi viharban az ország déli ré­szén egy ember megsérült, egy pedig eltűnt. Mintegy háromszáz embernek a ható­ságok azt tanácsolták, hogy vonuljanak óvóhelyre. ■ MTI Nyerőgép helyett sorsjegy kínálat Betették a lábukat a kocsmákba az állami játékszervezők Szerencsejáték-árbevétel fő játékcsoportok szerint (milliárd forint, 2013) Futam közben. Drasztikusan megnőtt a lóversenyfogadások volumene is az elmúlt időszakban Az állami játékszervezők gondoskodnak róla, hogy a kocsmákból kitiltott nyerő­gépek helyére új játéktípu­sok kerüljenek. Vég Márton Augusztus végéig már 22,3 milliárd forint játékadó folyt be a költségvetésbe, ami az éves szinten tervezett 33 milliárd forintnak a 68 százaléka. Vala­melyest az is segítheti a büdzsé helyzetét, hogy a kocsmákból kitiltott nyerőgépek helyére szép lassan újra visszaszivárog a szerencsejáték. EgyháttérbeszélgetésenSzent- pétery Kálmán, a Szerencse- játék Zrt. vezérigazgatója el­mondta: a társaság sorsjegy au­tomatákat telepít, amelyekből tizet már tesztelnek budapesti és vidéki helyszíneken. „A sors­jegy automaták jelenleg teszte­lés alatt állnak, a későbbiekben tudunk bővebb információval szolgálni róluk, ha széles kör­ben bevezetésre kerülnek” - közölte a Világgazdasággal az állami vállalat. Emlékezetes: a kormány azért tiltotta be a nye­rőgépeket, mert a szerencsejá­ték ezen formája sok családot tett tönkre. Lázár János még államtitkárként akkoriban er­kölcstelennek nevezte, hogy a legkiszolgáltatottabb térségek­ben jellemző a pénznyerő auto­maták üzemeltetése. A trendek szerint népszerűek lehetnek a sorsjegy automaták, ugyanis tavaly a sorsjegyekből származó bevételek folytatták a korábbi évek dinamikus nö­vekedését. „A 47,7 milliárd fo­rint árbevétel 36,3 százalékkal lett több, mint egy évvel koráb­ban. A jó eredményben jelen­tős szerepet játszott egyrészt a játéktermek bezárása, másrészt 2013 közepétől a sorsjegy érté­kesítőhelyek számának mar­káns növekedése több új trafik bekapcsolódása következtében” - olvasható a Szerencsejáték Zrt. éves jelentésében. A sors­jegyek együttes árbevétele a tel­jes árbevétel 19,6 százaléka. A dokumentum szerint továbbra is élénk a kereslet az ezer forin­tos árkategóriába tartozó sors­jegyek iránt. Jól teljesítettek pél­dául a már több éve piacon lévő, töretlenül népszerű klasszikus sorsjegyek (Black Jack, Fáraók kincse). Legutóbb szeptember végén bővült a cég kínálata, a Szuper Black Jack nevű játékkal 25 millió forintot lehet nyerni. A kocsmákban persze a tiltás ellenére eddig is volt szerencse- játék. Az adóhatóság tapaszta­lata szerint ugyanis az egyre elterjedtebb internetterminálok jellemzően azokban a vendéglá­tóegységekben tűntek fel, ahol korábban nyerőgépeket üze­Minden idők legjobb beruházása „ha bejön a super-jackpot, azaz nemcsak megnyeri az állam a 100 milliárdos pert, hanem azt ki is fizetik, akkor aztán tényleg a sukorói volt minden idők legjobb állami kaszinóprojektje: meg sem nyílt, semmiféle állami kiadás­ban nem került és mégis hasz­not hozott” - írta az ittapiros. com szakportál. A magyar ál­lam javára döntött a sukorói kaszinó-beruházás ügyében egy nemzetközi választott bíró­ság, elutasította az izraeli be­fektetők keresetét és a 100 mil­liárd forintos kártérítési igé­nyét. A nyíregyházi kaszinó viszont megnyílt és 240 nyerő­gép közül lehet választani. mehettek. „Az új terminálok a kijelzőtől a nyomógombokig a már betiltott berendezéseket idézik, a tiltott szerencsejátékot gyakran más funkcióval, példá­ul internet-hozzáférés biztosítá­sával leplezik. Az üzemeltetők rejtett módon, speciális kulcs vagy pendrive segítségével te­szik elérhetővé a pénznyerős programok használatát” - sze­repel a NAV évkönyvében. Szintén kocsmai játék lett a lóverseny is, miután a Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft. számos sörözőbe, boro­zóba telepített terminálokat. Ennek mostanra már meg is lett az eredménye. „A 2013-a esztendőhöz képest a játékba küldött szelvények, valamint a fogadási forgalom jelentősen nőtt. Ez a több mint 40 százalé­kos emelkedés több okra vezet­hető vissza, melyből a két leg­fontosabb tényező a fogadási kínálat jelentős bővülése, vala­mint a fogadóirodák számának növekedése” - mondta lapunk­nak Haál Gábor. Az állami cég ügyvezetője hozzátette: jelen­leg hetente hozzávetőlegesen 40 ezer darab tikettet értékesít a társaság. Ez körülbelül dup­lája az elmúlt év hasonló idő­szakának. Idén átlépheti az egymilliós álomhatárt a Skoda autókereskedelem Középtávon visszatérhetnek a magánvásárlók is a magyar piacra A múlt héten mutatta be a Skoda a harmadik generációs Fabia ferde­hátú és kombi változatát a párizsi autószalonon. A cseh márka évek óta egyenletesen növeli eladásait, és idén már közel állt ahhoz, hogy elérje az egymillió darabos álom­határt. A hazai, valamint az orosz, kínai és indiai gyárai ugyanis együttesen 522 500 gépkocsit ál­lítottak elő, ám Dalnoki Balázs, a Porsche Hungária Skoda márka­igazgatója arra is rámutat, hogy az orosz autóvásárlások hónapok óta egyre drasztikusabb mérték­ben esnek és ez befolyásolhatja a végső eredményt. Amíg az oroszországi Kalugá- ban lévő gyár idei teljesítménye a fentiek tükrében még kérdéses, a gyenge indiai vásárlóerő miatt a szubkontinensen eladhatatlanok a más piacokon gondtalanul elad­ható korszerű autók. Ott az Octa- via lebutított változatát gyártják, a Laurát, az ottani Rapid név alatt pedig a második generációs Fabia szedán kivitele kapható. Kínában viszont 250 ezer Fabia, Rapid, Ra­pid Spaceback, Octavia, Yeti vala­mint Superb gyártása és értékesí­tése a cél. „A modellpalettánk viszonylag szűkös a versenytársakhoz ké­pest. Tömeggyártó márka lévén például a közeljövőben nem lesz kabrió a kínálatban. Viszont a Yeti mellett két év múlva megjele­nik egy új SUV modell is. A piac- kutatási eredmények azt mutat­ják, hogy az egyterűek forgalma tovább csökken. Manapság pedig azok, akik magasabb üléspozíci­ót, variálható utasteret keresnek, a városi terepjárókat vásárolják” - mondta Dalnoki Balázs, hozzát­éve, hogy az USA és Kanada kivé­telével gyakorlatilag mindenhol kapható Skoda - még Nepálban is van hivatalos importőr. Magyarországra januárban ér­kezik meg az új Fabia-generáció, ugyanakkor a jövő év derekán lép piacra az új Superb, ami hosz- szában már nemigen nő, de szé­lesebb lesz, mint a futó modell. Ezt követően, 2016-ban mutatják be a még fejlesztés alatt lévő SUV modell, ami valamivel kisebb lesz, mint a Volkswagen Touareg. Mivel a Skoda a koreai márkákat tartja versenytársának, így az na­gyobbik terepjárója a Kia Sporta- ge-hez hasonló méretű lesz. A rá­következő évben, 2017-ben pedig megérkezik az új Yeti is. A legkapósabb modellek (a magyar piacon, l.-IX. hó, darab) 2948 Opel Astra Ford Focus Suzuki SX4/S-Cross Volkswagen Golf Dacia Duster Suzuki Swift Opel Corsa VG-GRAFIKA FORRÁS: JATO DYNAMICS Az idén januárban megújult Yeti éppen a legszerencsétlenebb időben, 2008-ban került a piacra. A válság kitörése miatt összeom­lott piac, valamint az, hogy a már­kának korábban sosem volt sza­badidő-terepjáró autója, nagyobb marketinget érdemelt volna a modell. A Yeti ugyanakkor olyan szempontból nem tipikus Skoda, hogy csomagtere nem nagyobb, mint a versenytárs modellek át­laga. A második generációé azon­ban már közel 500 literes lesz. Miután a Skoda Auto 2018-ban már 1,5 millió autó gyártását ter­vezi világszerte, Csehországban is bővítik a termelőkapacitást. Azonban a főüzem, Mladá Boles­lav a gyár területe már nagyon Növekedett az első fél évben a magyarországi faktorpiac pénzügyek Az év első felében érezhetően növekedni tudott a magyarországi faktoringpiac - derül ki a Magyar Faktoring Szövetség honlapján szereplő adatokból. Az ágazati szövet­ség adatai szerint a faktorált forgalom június végéig 406 milliárd forintot tett ki, amely 11,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Az ösz- szes faktorált forgalmon belül a belföldi faktroing valamivel gyorsabb ütemben emelke­dett: a 358,3 milliárd forintos mennyiség 12,6 százalékos növekedést tükröz. A nettó fak­torált állományban is sikerült növekedést elérni: ez pontosan tizedével, 105,6 milliárd forint­ra emelkedett. Ami az egyes piaci szerep­lőket illeti, ott kisebb átren­deződés figyelhető meg. Az első félévben a teljes faktorált forgalom alapján a CIB Faktor­ház ugrott az első helyre 62,8 milliárdos forgalommal, éppen megelőzve a tavaly még veze­tő, most 60,1 milliárd forintos forgalmat produkáló MKB-t. A dobogós helyekért folytatott szoros versenyt ugyanakkor jól tükrözi, hogy a sorban harmadik UniCredit is éppen lemaradt az első két helyez­ettől: összesen 58,8 milliárdos forgalmat produkált. A piac növekedése azért is kedvező, mert tavaly még a bruttó fak­torált forgalom 8 százalékkal csökkent. A növekedés tényét egyébként a szervezet már megerősítette a tavalyi sta­tisztikák ismertetésekor is, rámutatva arra, hogy a ked­vező makrogazdasági klíma mellett a bővülést elősegítheti az olyan, állami támogatás mellett nyújtott konstrukciók elindulása, mint az Exim Fak­toring termékek, vagy az NHP Faktoring. ■ В. M. Magyar faktoringpiac (első félév, milliárd forint) FAKTORÁLT FORGALOM FAKTORÁLT ÁLLOMÁNY (NETTÓ) FORRÁS: MAGYAR FAKTORING SZÖVETSÉG beépült, ezért arra készülnek hogy új technológia telepítésével, például robotokkal még 100 ezer darabbal növeljék a jelenlegi 500 ezres kapacitást. A JATO Dynamics adatai sze­rint az Octavia a legkeresettebb cégautó Magyarországon. Dalno­ki Balázs ugyanakkor középtá­von a magánvásárlók visszatéré­sére számít. Az elmúlt fél évben már voltak jelei a magánemberek megújuló érdeklődésének. Olyan középkorúak fogyasztásának növekedése várható, akik az ala­csony kamatszint miatt inkább tartós fogyasztási cikkekre fordít­ják megtakarításaikat, és ez a ré­teg várhatóan meg fog jelenni az autópiacon is. ■ Demeter Kálmán

Next

/
Thumbnails
Contents