Új Néplap, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-15 / 241. szám
SPORT 2014. OKTOBER 15., SZERDA 12 Táncol-e a medve a Főnixben? kosárlabda Ismeretlen ismerős Zenit az EK első meccsén Tegnap délután tette át székhelyét Debrecenbe a szolnoki kosárcsapat, amely 18 órakor már edzett is a Főnix-csarnokban. Az Olaj után a Zenit Szentpétervár „lőtte be magát” a létesítményben. Az oroszok játékosállománya egyáltalán nem rossz. A pályán Walter Hodge irányítja a csapatot. Akinek szülőhazája Puerto Rico, ám amerikai útlevele is van. Eképpen honfitársa a bedobó Cameroon Jones. A korábbi önmagához képest manapság kevésbé hatékony orosz utánpótlás-nevelésből érkezett a keretbe Dmit- rij Kulagin, Andrej Koscsejev, vagy éppen Artyem Komorov. | Belőlük még lehet befutott já- § tékos, a példa pedig a kispad | előtt magasodik. A 43 éves J vezetőedző, Vaszilij Karasev még orosz mértékkel mérve is nagy kanállal ette a kosárlabdát. A Szpartak Leningrád, a CSZKA Moszkva és a Himki mellett az Efes Pilsenben és az Álba Berlinben is játszott, tíz éven keresztül alapembere volt az orosz válogatottnak. '93-ban Eb-ezüstérmet szerzett, egy évre rá ugyanilyen medált akasztottak a nyakába a világbajnokságon. '97-ben a szbornaja harmadik lett az Európa-bajnokságon, a '98-as világbajnokságon pedig újfent ezüstérmes. Hogy a derék Vaszilij nem csak a frissítőt vitte a csapattársak után, annak ékes bizonyítéka, hogy ezen a tornán beválasztották az All Stars csapatba. Edzőként ilyen sikerei még nincsenek, de képességeiről sokat elárul, hogy David Blatt távozása után ő lett az orosz válogatott szövetségi kapitánya is. Az alma a Karasev-famíliában sem esett messze a fájától. A mester fia, Szergej a Brooklyn Nets NBA-s csapatában szorgoskodik. A Zenit Szentpétervár két mérkőzést játszott a VTB-Ligában, mindkettőt megnyerte, vagyis egyáltalán nincs rossz passz- ban. Az első körben a cseh CEZ Nymburkot verték hosz- szabbításban, 95-91 arányban, míg a másodikban vasárnap este az orosz Jenyiszej Krasz- nojarszkot 89-73-ra , tegyük hozzá mindkét mérkőzést hazai környzetben játszották. Az Olaj legutóbbi,Igokea elleni győztes meccsén már szerepelt a sérüléséből felépült Lóránt Péter.- Annak ellenére, hogy új városban és új néven fut a csapat, azért ismerős - mondta a debreceni utazás előtt a center. - Ott van például Landry, aki gyakorlatilag elintézett minket Bolognában, de szerintem a legjobbjuk az irányító Hodge. Biztos, hogy gyors kosárlabdát játszó csapat, egy-két figurájukra már hétfőn készültünk. Egyrészt szeretnénk nekik visszavágni a bolognai meccsért, másrészt ha tovább akarunk jutni - márpedig tovább akarunk -, akkor a hazai meccseinket hozni kell. De biztosan nem lesz egyszerű. Már csak azért sem, mert idén aligha lesznek egyszerű meccseink. A különvonat 16.15-kor indul a szolnoki vasútállomásról, a szerelvényre csak regisztrált, bérlettel vagy jeggyel rendelkező szurkolók szállhatnak fel. A Sport2 élőben közvetíti a 19 órakor kezdődő mérkőzést. ■ Gutái I., Varga Cs. A piros-feketék menetrendje az Európa Kupában október 15., 19.00: Szolnoki Olaj-Zenit Szentpétervár október 22., 18.30: VEFRiga-Szolnoki Olaj október 29., 19.00: Szolnoki Olaj-Olimpija Ljubljana november 5., 17.30: Himki Moszkva-Szolnoki Olaj november ii., 19.00: Szolnoki Olaj-Besiktas november 19., 18.00: Zenit Szentpétervár-Szolnoki Olaj november 26., 19.00: Szolnoki Olaj-VEFRiga december 3., 20.30: Olimpija Ljubljana-Szolnoki Olaj december io-п.: Szolnoki Olaj-HimkiMoszkva december n-18.: Besiktas-Szolnoki Olaj Szomszédvárak csapatai csatáznak a Tiszaligetben labdarúgás Az NB II-es bajnokságban menetel, de a Ligakupában nem megy a Szolnoki MÁV-Stadler Rail FC csapatának, amely még nem szerzett pontot a sorozat A csoportjában. Ma délután javíthatnak a kék-fehérek, akik 15 órakor a Cegléd legénységét fogadják a Tiszaligeti Stadionban. A csoport tegnapi meccsén: Nyír- egyháza-DVTK 0-0 ■ V. CS. HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/419011. Nyitva: minden nap 8-21-lg. Я Szolnok, Szapáry utca 23. К Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-lg. ? Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR: 303,00 307,90 USD: 237,50 243,49 CHF: 250,50 256,49 Érvényben: 2014. október 15. Befektetési aranyértékesités. Közűteket Is kiszolgálunk! www.oornergroup.hu MoneyGram nemzetközi pérztranszfer •Kraft FORD SZERVIZ Velünk nyugodtan tervezhet! ■* SZERVIZ GA"AN^rA«JÓÁ'* 5 RÉSZLETEKÉRT ÉS KIVÉTELES MOTORCRAFT AJÁNLATOKÉRT LÁTOGASSON EL MÁRKASZERVIZEINKBE VAGY A FORD.HU OLDALRA! REGISZTRÁLJON AZ AJÁNDÉKOKÉRT! HIRDETÉS FORD MOTORCRAFT SZERVIZ Korosodó autókra optimalizált éves karbantartás minden Ford személyautóra. (Kivéve az ST és RS modellekre.) BRUTTÓ 23.900" FORD MOTORCRAFT TÉLI GUMIABRONCS AJÁNLATOK 175/65 RÍ4 82T Szerelési díjak kerekenként: 15"-ig bruttó 1500 Ft 16”-től bruttó 1800 Ft BRUTTÓ 10.990 *A feltüntetett árak bruttó ajánlott darabonkénti fogyasztói árak, melyek 1 db Kormoran téli gumiabroncsra vonatkoznak forintban és keréktárcsa nélkül értendők. Az ajánlat 2014. december 31-ig vagy visszavonásig illetve a készlet ereiéig érvényes. A kép illusztráció. HIRDETÉS Értékes pontot szerzett a TKE legénysége kézilabda Az átigazolási idő- szakbamnegerősödött Lajosmi- zsét fogadta az ARAGO-Török- szentmiklósi KE csapata az NB I/B 5. fordulójában. Változatos, izgalmas mérkőzésen fej-fej melletti nagy csatában értékes pontot szereztek a miklósiak, 27-27-es döntetlent játszottak a veretlen vendégekkel. Férfi NB II, 4. forduló: Kiskun- majsa-Törökszentmiklósi Székács KE 27-34, UniTrade Kun- szentmárton-Hajdúszoboszló 42-25 Kiskunfélegyháza-Me- zőtúri AFC 23-33. Nők: Túrke- vei VSE-Orosháza 19-31. Az állás: 1. Mezőtúr (142-100) 8 pont, 2. Székács (93-38) 8, ...5. Kunszentmárton 5. ■ A kisúji Fehér Karcsi bácsi volt a legidősebb induló FUTÁS Gyönyörű őszi időben rajtolt el a 29. SPAR Budapest Ma- raton mezőnye a fővárosban. A Futás Napján 71 ország képviseletében 23 450-en indultak a fesztivál hét különböző távján. A napsütéses Időjárás rengeteg nézőt vonzott az útvonal mellé, bármerre is tekergett a végeláthatatlan futókígyó. A megyéből a 27 éves martfűi Petróczki Imre végzett a legközelebb a győzteshez: 64. lett a maratonon.Szolnok megyéből 163-an indultak, közülük a legidősebb 79 éves kisújszállási Fehér Károly volt. Több híres személyiség is indult a megméretésen. Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekesnő az operaház egyik csapatának tagjaként vesz részt a versenyen. Rippel Ferenc artistaművész pedig életében először teljesítette a 42 km-t. ■ Most minden 2014. október 13. és 18. kozott vásárolt késztetés autó melle téli gumit adunk ajándékba! * Ne bízza biztonságát a képzeletére! I Ford Hovány Szolnok, Bercsényi utca 1., Tel.: 06 56 801 052 www.fordhovany.hu *A kép illusztráció. Az akció a 2014. október 13. és 18. között megkötött vevőszerződések esetén érvényes készietes Ford KA, Ford Fiesta, Ford Focus, Ford B-MAX, Ford C-MAX, Ford Kuga, Ford Tourneo Courier és Ford Tourneo Connect modellek vásárlása esetén, a készlet erejéig. A felni nem része az akciónak! A további részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben. Go Further Stefan Szinovec (labdával) és társai nehéz sorozat előtt állnak