Új Néplap, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-15 / 241. szám
2014. OKTOBER 15.. SZERDA GAZDASAG FOGADÁS Warren Buffett amerikai befektetési guru szavaira akkor is figyel a piac. hogy mostanában kissé visszavonult. Buffett fogadni merne, hogy a következő amerikai elnökválasztást Hillary Clinton nyeri Jeff Bush ellen. Majd meglátjuk! Nagyképű hódítók a mobilpiacon forgalom Az idén 175 millió phabletet adhatnak el világszerte - Sokat várnak a Google Shamujától Egyre kiélezettebb a verseny a nagykijelzős okostelefonok piacán, a küzdelembe az Apple is beszállt az új iPhone 6 Plus-szal, a Google is nagy dobásra készül. Az IDC előrejelzése szerint idén 175 millió, 2018-ban pedig közel 600 millió phabletet adnak majd el. Kalocsai Zoltán A világ meghatározó mobiltelefongyártói évek óta igen kiélezett küzdelmet vívnak egymással a minél jobb piaci pozíciók megszerzéséért, azonban az utóbbi hónapokban különösen élessé vált a rivalizálás egy korábban kisebb figyelmet kapó kategóriában, a phableteknél. Az 5,5-7 hüvelykes kijelzővel rendelkező okostelefonok még akár két-három évvel ezelőtt is sokak számára tűnhettek túlzásnak, azonban a készülékek alaposan megnövelt képességei, illetve a gyorsan bővülő mobilos videófogyasztás miatt előtérbe került a szegmens. A phabletek felértékelődéAz Apple is beszállt a küzdelembe, az iPhone 6 első darabjaiért valóságos rohamot indítottak sét jól mutatja, hogy az Apple legújabb, szeptemberben bemutatott okosmobiljai közül az egyik, az iPhone 6 Plus már ebbe a kategóriába tartozik, hiszen 5,5 hüvelykes kijelzővel készült. Az almáslogójú cég váltása és a méretnövelés nem véletlen, hiszen legnagyobb riválisa, a Samsung már komoly sikereket ért el a Galaxy Note családdal, amelynek legújabb generációját, immáron a 4-est szintén a közelmúltban mutatták csak be. Sőt, a phabletek sorát erősíti majd a napokban kiszivárgott hírek szerint a Google új telefonja is - amelyet egyelőre csak Shamu kódnéven emlegetnek a szaksajtóban -, amely a Nexus brand legnagyobb képviselője lesz a maga 5,9 hüvelykes kijelzőjével. A phabletek térhódítását prognosztizálja az IDC is, a társaság szerint az idén közel 175 milliót adhatnak el világszerte ezekből a készülékekből, és a szám a következő években igen gyorsan nő majd. A piackutató prognózisa alapján 2018-ra már megközelíti a 600 milliót az 5,5-7 hüvelyk közötti kijelzővel rendelkező okostelefonok értékesítése. Ez abból a szempontból is érdekes adat, hogy nagyjából kétszer annyi fogy majd ezekből az eszközökből, mint táblagépekből. A phabletek iránti növekvő kereslet Ázsiából indult, lapán és Dél-Korea voltak az úttörők. A trend két alapvető tényezőre vezethető vissza. A készülékek tudásának növekedésével egyre inkább háttérbe szorulnak a hagyományos mobilos funkciók, mint a telefonálás, SMS-küldés, és előtérbe kerülnek az internethez köthető tevékenységek, köztük az e-mai- lezés, weboldalak böngészére, közösségi site-ok használata, illetve a videók megtekintése. Ezekhez a tevékenységekhez pedig már jobban passzolnak a nagyobb kijelzővel rendelkező eszközök, előnyük főként a videók nézésénél mutatkozik meg. Munkára is sokkal jobban használhatóak ezek a telefonok, mint a kisebb méretűek, és erre a gyártók is ráerősítenek. Elég csak megnézni a Samsung Galaxy Note családot, amely fejlett jegyzetelési funkcióval és számos olyan képességgel bír, amiket munka közben is lehet hasznosítani. A másik tényező: a hálózatok sebessége. Dél-Korea és lapán világszinten is az élvonalat jelenti a mobilhálózaton elérhető letöltési sebességek vonatkozásában, vagyis adott a lehetőség a felhasználóknak arra, hogy élvezhető minőségben nézhessék meg mobiljaikon a nagy felbontású videókat is. Míg Európa nagy részén, így nálunk is a negyedik generációs hálózatok kiépítésén dolgoznak a szolgáltatók, addig Dél-Koreában már az 5G-s rendszer megvalósítására készülnek. A helyzet Magyarországon is folyamatosan javul sőt, a következő hónapokban látványos fejlődésre lehet számítani. Szeptember végén ugyanis lezárult a mobil szélessávú frekvencia tender. HIRDETÉS Bankkártyával jobban jár! Fizessen MasterCard® vagy Maestro® kártyájával, és nyerjen! ® otpbank Most az Öné lehet a heti 25 db 50 000 Ft értékű vásárlási utalvány egyike. Használja kártyáját 2014. október 1, és november 30. között, regisztráljon a honlapunkon, és válaszoljon a heti kvízkérdésre az értékes nyereményekért! Minél több vásárlási tranzakciót rögzít, annál nagyobb eséllyel vesz részt a nyereményjátékban. Keresse a kedvezménykuponokat is, és váltsa be partnereinknél: flockijard Regisztráció, kuponletöltés és játékszabályzat a www.otpbank.hu/fizessenkartyaval oldalon. A tájékoztatás nem teljes körű. A termékek és szolgáltatások részletes feltételeit és díjait a bankfiókokban és a www.otpbank.hu honlapon közzétett vonatkozó hirdetmények, üzletszabályzatok tartalmazzák. Jelen hirdetés a figyelem felkeltését szolgálja, nem minősül ajánlattételnek. A nyereményjátékban az alábbi betéti kártyák vehetnek részt: MasterCard®, MasterCard® PayPass™, Maestro®, Maestro® PayPass™.