Új Néplap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-09 / 210. szám
4 2014. SZEPTEMBER 9., KEDD JÁSZSÁG Márciusban kész lehet az út tervek A városközpont parkját szeptemberben adják át Cáfolják az összefogás hírét voks Létezik a szakadék a baloldal és a jobboldal között? Jászapáti városközpontjában a tervek szerint napokon belül átadják a felújított közparkot, a 31-es út felújításának, megerősítésének munkálatai azonban jövő tavaszig eltartanak. Jászapátin, a nyár derekán megtartott Jász Világtalálkozó ünnepségein többen üdvözölték, hogy a város megújul. Pócs János polgármester örömét fejezte ki, hogy elkészült a városközpontban a körforgalmi csomópont, illetve megújult környezet fogadja a városba érkezőket. Az ünnepségeket követően azonban még tovább dolgoztak a munkagépek. Olvasóink érdeklődtek arról, hogy mikor készülnek el ezek a beruházások. Pócs János érdeklődésünkre elmondta, hogy mostanra a városközpont parkosítása, a templom környezetének kiHIRDETÉS alakítása teljes egészében elkészült. Jászapátinak a fejlesztés végrehajtására elnyert uniós támogatás lehetőséget adott arra, hogy a beruházás harminc százalékos önerő biztosításával vigye végig. ■ Nem fenyegeti veszély, hogy a szerződés határidejére befejezzék a főút felújítását.- A támogatás mértékét végül sikerült megemelni - tette hozzá a polgármester. - A felújítás, az átalakítás végrehajtásához ugyanis mintegy 180 millió forintos, vissza nem térítendő állami támogatást is kapott az önkormányzat. így az elnyert támogatás mértéke elérte a száz százalékot. A park, illetve a templom környezetének hivatalos átadása szeptember közepén várható. A 31-es út felújítása, megerősítése folyamatosan halad - mondta Pócs János. - A kivitelezők ígérete mindig arról szólt, hogy a korábbi munkáikhoz hasonlóan, ebben az esetben is igyekeznek a szerződésben foglalt határidő előtt befejezni a munkálatokat. Amennyiben pedig hosszú lesz az ősz, és viszonylag kevés lesz a csapadék, akkor talán még idén átadhatják az utat a közlekedőknek. A településvezető hozzátette, hogy az elmúlt hetekben azonban folyamatos volt a csapadék, rendre megérkezett az eső, ami hátráltatta sok esetben a kivitelezői munkát. Azt azonban nem fenyegeti veszély, hogy a szerződésben vállalt határidőre, tehát 2015 március végére befejezzék a főút felújítását - tudtuk meg Pócs Jánostól. ■ B. CS. A baloldal és a Jobbik lehetséges, Jászapátin megvalósuló együttműködéséről jelentek meg hírek a hazai sajtóban. Az érintettek elutasítják a szerintük alaptalan vádakat.- Semmilyen formában nem támogat a Jobbik, és elképzelhetetlennek tartom, hogy jelöltjeik és a mi jelöltjeink egy plakáton szerepeljenek, nem kötöttünk megállapodást - fogalmazott egyértelműen Borics László független polgármesterjelölt. A Jászapátiért Önökkel Szövetségben tömörülés támogatásával induló jelölt hozzátette, hogy független jelölt, akit civilek, illetve pártok - köztük az MSZP helyi szervezete - is támogatnak. ■ „A jelöltállításkor pedig fel sem merült, hogy egyeztessünk a Jobbikkal.” A nyár folyamán volt egy megbeszélés, ahová meghívtuk a helyi civil közösségek és pártok képviselőit. Ezen megjelent Balogh Attila, a Jobbik jászapáti szervezetének elnöke. Akkor még nem beszéltünk a JÖSZ létrehozásáról. A civil támogató közösség létrehozásakor, illetve a jelöltállításkor pedig fel sem merült,, hogy egyeztessünk a Jobbikkal.- Az érintett két párt bel- ügyeibe nem szertnék beavatkozni - mondta Pócs János polgármester -, az viszont tény, hogy a baloldal rendezvényein jelen volt a Jobbik helyi elnöke, Balogh Attila, illetve az is tény, hogy a Jobbik nem indít polgármesterjelöltet Jászapátin. Sok mindenben különbözött eddig a Jobbik és a Fidesz politikája, de az közös volt, hogy küzdött a baloldal képviselőivel szemben. Mindez most megdőlni látszik Jászapátin.- A Jobbik támogatásával szerettem volna ismét polgármester jelöltként indulni - mondta Horváth Zoltán független polgármesterjelölt. - 2011 tavaszától dolgozom az önkormányzatnál, de idén nyárig még tagja voltam a helyi Jobbiknak. Júliusban egy önkormányzati megbízás, összeférhetetlenség miatt léptem ki a pártból, ugyanakkor nem változott világnézetem. Ezért kértem, hogy független indulóként, de a Jobbik támogatásával lehessek polgármesterjelölt. Ezt elutasította a párt helyi szervezete. Azzal vádoltak, hogy a Fidesz kérésére, a jelenlegi városvezető irányításával indulok a polgármesterségért, ezt azonban határozottan cáfolom, nincs erről szó. Azt viszont még a Jobbik helyi elnöke is elismerte, hogy részt vett egy baloldali szervezésű rendezvényen, illetve személyes beszélgetésünk alkalmával megjegyezte, hogy indulásommal a baloldalt gyengíthetem. Nem is értettem, hogy ez miért volna baj. ■ „Két hónappal ezelőtt a leendő jelöltünk kilépett a pártból egy munkára hivatkozva.” Nincs valóságalapja, hogy bármilyen együttműködésről, akár csak tárgyaltunk volna a baloldallal, és nem beszéltem Horváth Zoltánnal arról, hogy indulása gyengítené a baloldalt - mutatott rá Balogh Attila, a Jobbik Jászapáti szervezetének elnöke. - Meghívtak ugyan egy megbeszélésre a nyáron, de amikor láttam, hogy jó részt a helyi baloldal reprezentánsai jelentek meg, elutasítottam minden együttműködés lehetőségét. A négy évvel ezelőtt pártunk színeiben indult Horváth Zoltánt szerettük volna polgármesterjelöltnek most is. Két hónappal ezelőtt azonban leendő jelöltünk kilépett a pártból egy önkormányzati munkára hivatkozva. Később kérte támogatásunkat, de így már nem adtuk meg. Két hónap alatt lehetetlen dolog egy alkalmas jelöltet találni a városvezetői tisztségre. Ezért alakult úgy, hogy képviselőjelöltjeink lesznek, de polgármesterjelöltünk nem. ■ HÍRSÁV Apátinál kapcsolták le a gyanúsítottat a jászberényi Rendőrkapitányság „egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja” miatt indított eljárást egy hevesi lakos ellen. A rendőrök múlt pénteken ellenőriztek egy Jászapáti külterületén gépkocsival közlekedő húsz éves férfit. A járőrök megállapították, hogy a gépkocsin lévő és a forgalmi engedélyben szereplő alvázszám nem egyezik. A rendőrök előállították a vezetőt az apáti őrsre, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Előadás a Jászságról és a ferencesekről a jászok Egyesülete következő összejövetelér szeptember 24-én délután tartják a Pest megyei Megyeházán. A rendezvényen Páter Kiss István szerzetes 18. századi útinaplója alapján „Egy jászberényi ferences kalandozásai Rómában és a Szentföldön” címmel tart vetített képes előadást Varga Kamill OFM jászberényi születésű ferences testvér. Közmeghajlgatást tartanak Arokszálláson JÁSZÁROKSZÁLLÁS ÖNKORMÁNYZATÁNAK képviselő-tes- tülete szeptember 11-én délután kettőkor közmeghallgatással egybekötött soros ülést tart a Petőfi Művelődési Ház nagytermében, ahol az első féléves gazdálkodásról is hallgatnak meg beszámolót. DOMINÓ TÜZÉR Jászapáti, Temető u. 4. AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! Lengyel kazánszén 5850 Ft/q Lignit kapható. Akác, tölgy gurigázva és hasítva. Érdeklődni és megrendelni a helyszínen és a 06-30/9451-252 telefonszámon. A megszokott áruválasztékkal várjuk kedves vásárlóinkat! Házhoz szállítás megoldott! Nyitva tartás: hétfő-péntek: 8-16, szombat 8-12 óráig. (Áraink június 2-ától a készlet erejéig érvényesek) HIRDETÉS Ilik Darányi Ignác Terv Tippek a környezettudatos kiránduláshoz Autó helyett biciklizzünk! Ha kirándulni támad kedvünk, autó helyett pattanjunk biciklire! Családunknak és barátainknak is biztosan nagyobb élmény a természetben tekerni. Ha távolabbi vidékre utazunk, akkor válasszuk a tömegközlekedést, ezzel is szem előtt tartva a környezetvédelmet! Óvjuk a természetet! A zöld turista nem szemetel. Vigyünk magunkkal szemetes zsákot, vagy egyszerűen összegyűjtve tegyük vissza a szemetet a hátizsákunkba. A növényeket, bármilyen szépek is, ne szakítsuk le, illetve tüzet csak kijelölt helyen gyújtsunk. Figyeljünk oda az étkezésnél Is! Műanyag eldobható tányérok, poharak helyett használjunk porcelán, vagy többször használatos műanyag edényeket. Vásárlás során keressük a helyi termékeket! A helyi termékek fogyasztásával ugyanis kedvező hatásokat fejtünk ki a térség fejlődésére, a helyiek életére. * , s * Törekedjünk a természetességre! Naptej vagy szúnyogriasztó megvásárlása helyett részesítsük előnyben a házi praktikákat! Ezeket ugyanis otthon, saját magunk is könnyedén elkészíthetjük, mellyel nemcsak környezetünket, de pénztárcánkat is kímélhetjük Válasszunk falusi szálláshelyet! A falusi turizmus a legalkalmasabb mód arra, hogy a lehető legjobban megismerhessük az adott tájegység életét és kultúráját. Szálláshelyválasztásnál vegyük figyelembe, hogy az adott hely megközelíthető-e közösségi közlekedéssel; kerékpárt biztonságosan lehet-e tárolni, illetve kölcsönözni; továbbá, hogy például az adott szálláshelyen alkalmaznak-e víz- és energiatakarékossági intézkedéseket. Keressük az ökoturisztikai központokat, foglaláskor pedig az egységes lógóval minősített vendégházakat. Takarékoskodjunk! Kirándulás során se pazaroljuk a vizet és az áramot. További hasznos információk: www.okoteszt.hu ,-Я Л Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: v a vidéki területekbe beruházó Európa Helyi közösségek megerősítése terméktesztek és jó gyakorlatok népszerűsítésével Kedvezményezett: Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség Az Európai Unió és Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás összege: 27.693.396 Ft HIRDETÉS Tondach, Creaton, Terrán tetőcserepek széles választékban megrendelhetők. TONDACH 10 Vakolatok, S hőszigetelő jg rendszerek,- nyílászárók, alu- és horgonyzott csatornák. Készüljön a télre a TÉBÁVAL! Kéménytéglák, szegőlemezek, kéményfedlapok, kályhacsövek. Schirdel, Leier kéményrendszerekre megrendelést felveszünk. Tüzelőanyagok széles választékban! Akác- és kemény tűzifa hasogatva, lengyel diószén (6300 kcal/kg) és borsószén (6200 kcal/kg), cseh barnaszén, német brikett, lignit, fabrikett ”/ *5h Továbbá több ezer termékkel állunk vevőink rendelkezésére. Kérje ajánlatunkat! TE TUZEP TÜZELŐ ES ÉPÍTŐANYAG ÁRUHÁZAK www.tebetuzep.hu Jászberény, Nagykátai út 1, Telefon: 57/415-242 Jászapáti, István kir. út 49. Telefon: 57/441-003 Jászladány, Kossuth L u. 8. Telefon: 57/454-007 Besenyszög, Jászladányi út 26. Telefon: 56/816-375 A Jász-Plasztik Kft. jászberényi üzemeibe munkatársakat keres az alábbi munkakörökbe:- GÉPBEÁLLÍTÓ LAKATOS,- KARBANTARTÓ GÉPLAKATOS,- VILLAMOS KARBANTARTÓ,- RAKTÁROS és TARGONCÁS,- GÉPKOCSIVEZETŐ (NEHÉZ PÓTOS JOGOSÍTVÁNNYAL),- NŐI és FÉRFI BETANÍTOTT MUNKÁS. INGYENES BEJÁRÁS BIZTOSÍTVA VAN AJÁSZ-PLASZTIK-JÁRATOKON AZ ALÁBBI TELEPÜLÉSEKRŐL: Besenyszög, Jászladány, Jászkisér, Heves, Jászszentandrás, Jászapáti, Tarnaörs, Visznek, Jászárokszállás, Jászdózsa, Jászjákóhalma, Jászboldogháza, Tápiógyörgye, Tápiószele, Farmos, Pórtelek, Szászberek, Jánoshida, Szolnok, Zagyvarékas, Újszász, Jászalsószentgyörgy, Alattyán. Jelentkezni az alábbi telefonszámon: 06-20/661-2130, illetve e-mailben lehet: allas@jp.hu. i 1