Új Néplap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-11 / 186. szám

2014. AUGUSZTUS 11., HÉTFŐ 5 MEZŐTÚR ÉS KÖRNYÉKE A vizes sportokat is újra népszerűsítenék a Berettyón Struccok a tyúkudvarból gazdaság Egy ekkora tojásból jól lakik az egész család mozgás A vizes sportok lassan feledésbe merülő hagyomá­nyait szeretnék feleleveníteni Mezőtúron, évtizedekkel ez­előtt élénk sportélet folyt a Berettyó városi szakaszán, mostanság azonban ez szin­te feledésbe merült. A városi sportegyesület azonban a na­pokban újra megalakította a vizes sportok szakosztályát, látva, hogy az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend­tek a Berettyó-parton szerve­zett rendezvények.- A Mezőtúr Város Sportjá­ért Alapítvány a közelmúltban számos sporteszközt nyert el egy sikeres pályázatnak köszönhetően - tudtuk meg Szűcs Dánieltől, az alapítvány kuratóriumi tagjától. - így többek között kajakokat, kenu­kat, csónakot, sárkányhajókat kaptunk. Ezek megteremthetik az alapját annak, hogy újra élővé tegyük a Berettyót, ki­használva a város különleges adottságait. Az utóbbi időben rendezett vizes programok igen nagy népszerűségnek ör­vendtek, bízunk tehát benne, hogy a fiatalok örömmel fogad­ják ezt az új lehetőséget. Az érdeklődés mindenesetre igen nagy, így mind a sport, mind a turizmus szempontjából ked­vező lehet ez a kezdeményezés. A megfelelő infrastruktúra megteremtéséhez azonban még szükséges lenne egy csónakház kialakítása annak érdekében, hogy a víz köze­lében tudják tárolni a sport­eszközöket. Emellett pedig a legfontosabb, hogy megfelelő felkészültségű edzőt találjanak a jövendőbeli kajakosok és ke­nusok számára. ■ Az egyesület történetét kiállítás mutatja be A három strucc gondozása csupán napi néhány percet vesz igénybe - magyarázza Vészé László és párja, Bea Egyetlen tojásából jól lak­hat az egész család, tartása naponta alig néhány percet vesz igénybe. A strucc en­nek ellenére igazi kurió­zumnak számít a térségben. Szilvási Zsuzsa Egykor szinte teljesen megszo­kottnak számított, hogy a kis­településeken élő pedagógusok gazdálkodással egészítették ki jövedelmüket. Sok helyen még ma is léteznek az úgynevezett pedagógus-földek a határban, ám inkább már csak névleg. László édesapja egy strucctojással A kuncsorbai Vészé László azonban kitűnő keresetkiegé­szítési lehetőséget lát a háztáji gazdálkodásban, bár igazán egyedi formában, többek között struccokat tenyészt.- Meglehetősen jövedelmező a struccok tartása, ugyanakkor a tévhitekkel ellentétben igény­telen, könnyen kezelhető jószá­gok - magyarázza a harmincas éveiben járó férfi, aki egy szol­noki ■ középiskolában dolgozik műszaki tanárként. - Családi hagyomány nálunk a gazdál­kodás, számomra mindig is ter­mészetes volt, hogy besegítek a földeken folyó munkákba, csak­lászló néhány évvel ezelőtt a méhészkedésbe is belevágott, bár egyelőre csak néhány családdal.- szatmárből évtizedek óta jár­nak Kuncsorba térségébe méhé­szek. Az egyik tapasztalt, idős méhésszel jó barátságba keve­redtem. Tőle kaptam a családo­kat, pontosabban elcseréltük né­hány strucctojásért - meséli. - Bár még csak tanulom a mé­hészkedést, meglehetősen gye­rekcipőben jár még a családi úgy mint a ház körüli állatok gondozásába. A baromfiudvarban számtalan tyúk, kiscsirke, liba szaladgál, szó szerint kimagasodnak azon­ban közülük a Föld legnagyobb madarai, a struccok. Békésen po- roszkálnak tágas karámjukban, nemigen zavarja őket az idegen látványa sem.- Néhány évvel ezelőtt össze­dugtuk a fejünket családilag, hogy megvitassuk, milyen állat komolyabb tartásába vágjunk bele - meséli László. - A hagyo­mányosnak számító sertés és szarvasmarha sajnos manap­ság nem túl kifizetődő, ezért gazdaságunknak ez az ága, úgy gondolom, ez is értékes lehet. Úgy nevelkedtem fel, hogy egy falusi portán, ahol erre lehető­ségvan, igenis kell jószágoknak lennie. A hagyományosnak szá­mító állatok mellett ugyan talán meglepőbbeket is tartunk, ösz- szességében azonban az a leg­fontosabb, hogy megpróbáljuk kihasználni az adottságokat és gazdaságosan előteremteni mindazt, amire szükségünk van. kezdtem az interneten kutakod­ni. Végül rátaláltam a strucc- ra, amelynek megdöbbentően gazdaságos a tartása. A három jószág etetéséhez elég a ház melletti lucernafóld, meg némi szemes takarmány, takarítani, almozni szinte semmit sem kell utánuk. Azt szokták mondani, hogy a struccnak plusz negy­ven foktól mínusz negyvenig meg sem kottyan a klíma, az időjárástól is független tehát. Komolyabb fejlesztésekben nem gondolkozunk, nem tervezzük keltető üzembe állítását sem, in­kább megegyeztem az egyik leg­nagyobb hazai strucctenyésztő- vel - ahonnan a mi állataink is származnak - hogy a tojásokat hozzá szállítjuk majd és a kikelt madarakat ő fogja értékesíteni. Mivel a struccok még nem ivarérettek, leginkább a kony­hára kerülnek a tojások.- Egyetlen strucctojásból any- nyi rántotta készül, hogy egy egész család jól lakik belőle - tudjuk meg László párjától, Be­ától, aki szintén besegít a ház körüli munkába. - Én azonban legfeljebb csak elkészítem, mos­tanáig meg sem kóstoltam, bár azt mondják, nagyon finom - te­szi hozzá mosolyogva. Méheket is tart a mérnöktanár Tovább bővítenék a rendszert amint a mezőtúri rendőr- kapitányság legfrissebb beszámolójából kiderül, az utóbbi időben draszti­kusan csökkent a,lopások, garázdaságok és egyéb bűncselekmények száma. Ebben rendkívül komoly szerepe van a nemrégiben telepített városi térfigye­lő kamerarendszernek. A város ezért a térfigyelő továbbfejlesztését tervezi, várhatóan tizenegy újabb kamerával bővül a rend­szer, ha az újonnan be­nyújtott pályázat sikerrel zárul. Megnyílt a háborús kiállítás TÚRIAK A pokol tornácán 1914-1918 címmel állított össze tárlatot a mezőtúri Bodoki Fodor Helytörténeti Egyesület az I. világhábo­rú kitörésének 100. évfor­dulója alkalmából. A me­zőtúriaktól összegyűjtött emléktárgyak augusztus elejétől láthatók a Városi Oktatási Centrumban. Szilvalekvárt főznek a pói asszonyok AZ ÖNKORMÁNYZAT földjén termett szilvát szedik és főznek belőle lekvárt ezek­ben a napokban a kétpói közmunkaprogramban résztvevő asszonyok. A te­lepülés állami földeket igényelt vissza a közel­múltban, s utólag derült ki, hogy a területen három sornyi szépen termő szil­vafa is található. A gyü­mölcsöt természetesen fel­használják a községben. Szedik a szilvát Kétpón Jól halad az egészségház építése Mezőtúron egészségügy Az ú], korszerű mentőautó már megérkezett a tervezett mentőállomásra Javában készül az új egészség­ház és mentőállomás a kórház udvarán. Erre kétszázmillió forintos pályázatot nyert el az egészségügyi alapellátás és járó­beteg-szakellátás fejlesztés kere­tében a város, a beruházáshoz szükséges mint­egy 70 millió fo­rintos önerőt az önkormányzatnak kellett előteremte­nie. A fejlesztés ke­retében megvalósul a befogadó épület felújítása, bővítése, tárgyi- eszköz-beszerzés, IT-fejlesztés, illetve új módszerek bevezetése. A városban régóta dédelgetett elképzelés volt, hogy az alapellá­tást minél közelebb telepítsék a rendelőintézethez, illetve a kór­házhoz, megvalósítva ezzel a le­hető legközvetlenebb kapcsolat kialakulásának lehetőségét az el­látási szintek között. Mivel a Dó­zsa György úti központi rendelő meglehetősen régi épület, amely­nek korszerűsíté­sét igen nehezen lehetne megoldani, az a terv fogalma­zódott meg, hogy az egészségházat célszerű lenne a kórház mellé telepíteni. Az új egészségházban | négy háziorvosi körzet rendelője g mellett az iskolaorvosi és a védő- | női szolgálat is helyet kap, s az 5 eddiginél mindenképpen sokkal I jobb körülmények között lesz le­■ A beruházásnak köszönhetően egy helyre kerülnek az ellátás szintjei. Hamarosan elkészül az egészségház a kórház udvarán hetőség a kor követelményeinek megfelelő betegellátásra. Az Or­szágos Mentőszolgálat által fel­ajánlott együttműködés pedig tovább javíthatja a lehetőségeket. Májusban ugyanis megérkezett az új, korszerű mentőautó Me­zőtúrra. A fejlesztés kapcsolódik az egészségház és mentőállomás építéséhez, hiszen a mentősök is korszerű, a mai kor követelmé­nyeinek teljes mértékben meg­felelő új állomáshelyet kapnak, amely biztosítja munkájuk meg­bízható hátterét. A fejlesztés szakmai szem­pontból is rendkívül előnyös, megfelel a mai elvárásoknak, hisz’ újabb lépést jelent az egyka­pus ellátás megteremtése felé. ■ Hívja az Új Néplap újságíróját! SZILVÁSI ZSUZSA elsősorban a Mezőtúr térségének településein élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza az 30-6Ф74-716-os telefonszámot hétköznapokon!

Next

/
Thumbnails
Contents