Új Néplap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-29 / 99. szám

2 ■■■ MEGYEI KÖRKÉP 2014. ÁPRILIS 29., KEDD mmmmmmmB^Brnrnsrnrnsumm 1 PERCES INTERJÚ Egy megbecsült hivatás emlékei a szolnoki patikák múltjá­ról tartott előadást tegnap a Damjanich János Múzeum­ban Berta Ferenc, az intéz­mény munkatársa, aki hosz- szú évek óta kutatja a gyógy­szerészet helyi történetét.- Mióta beszélhetünk Szolno­kon gyógyszerészeiről?- Már igen hosszú ide­je. 1773-ban nyílt meg a katonavárosban, a mai Dó­zsa György utcában az első gyógyszertár. Először csak a katonák számára szolgál­tatott ki patikaszereket, de egy évre rá Mária Terézia királynő rendeletére meg­nyitották a polgári lakosok előtt is. 1850-ig állt eredeti helyén, akkor vette meg és bontotta le az épületét Scheftsik István. Még ab­ban az évben átköltöztette a tulajdonos, a Hatvanas melletti katonai lakóház helyére, ahol pontosan 1963-ig működött.- Megbecsült hivatás volt ré­gen a patikusé?- A város leggazdagabb, megbecsült polgárai, a vi- rilisek közé tartoztak a patikusok. A két legrégebbi dinasztia, a Végh, illetve a Szele család nemesi família volt annak jeleként, hogy számukra is tisztes hiva­tást jelentett a patikusság. A Szele család például a Tisza Szállóval szembeni villasoron élt, a Végh csa­ládnak pedig az Eötvösi d téren, a mai antikvárium épülete volt a rezidenciája, ahol a patikájuk is állt ere­detileg. Mindkét ház tisztes jómódról tanúskodik, ami egyben gazdáik társadalmi megbecsülését is úgy gon­dolom, kellőképpen hűen jelezte. Lezárul a téli közmunkaprogram idény Több helyen fennakadást okoz a közfoglalkoztatott munkaerő kiesése* ► Folytatás az 1. oldalról Kültéri közmunkáknál még a hatórás foglalkoztatás is gond: többek szerint a kevés pénz nem motivál. Képünk illusztráció. A téli közmunka vége minden újszászi intézményben gondot okoz, mivel a konyhai dolgo­zók, az általános iskolai por­tás, egy fő a bölcsödében, a szociális intézményben többen is közmunkásként látják el fel­adatukat. 10-15 főre pedig fo­lyamatosan nagy szükség len­ne. A polgármester elmondta, az is probléma forrása, hogy hat vagy nyolc órában tud­nak foglalkoztatni valakit. A képzéseken részt vevő 120 fő oktatása nyolc órában zajlott, ők elfogadható bért kaptak, vi­szont a hatórás munkáért járó összeg nagyon kevés, ennyiért nehéz motiválni a tűző napon, esőben nehéz munkát végző­ket, már korábban is sok volt a panasz emiatt. A homoktövis gondozása pedig egész napos munkát kívánna. Tiszajenőn a téli közmunka­programban 5 fő végzett tény- § legesen munkát iskolai taka- l rítóként, kazánfűtőként, a pol- I gármesteri hivatalban kisegí- | tőként. További 13 fő vett részt 1 oktatáson, de mint Puskás J Béla polgármester elmondta, s. ez utóbbinak tényleges haszna nem volt, bár többségük a ta­nultaktól függetlenül elhelyez­kedett azóta. Egyelőre nem tud­ják, hány közmunkást foglal­koztathatnak a jövőben, de 7-8 főre mindenképpen szükségük lenne, az eddigiek mellett első­sorban kültéri munkára.- Áttekintésünk alapján negyven fő foglalkoztatásával tudjuk a település-fenntartás alapfeladatait (parkok rendben tartása, utak javítása, csapa­dékvíz-csatornák tisztán tartá­sa stb.) elvégezni - tudatta Ger­gely Zoltán, Jászárokszállás polgármestere. - A korábban tervezett plusz feladatokhoz, útépítésekhez, csatornaátere­szek kiépítéséhez ez a létszám már kevés volna. Jelenleg 90 fő vesz részt a közfoglalkoztatásban; arról már kaptak értesítést, hogy a Start-programra egyelőre nem lehet pályázni, pedig lenne feladat a közmunkások számá­ra. Jászboldogházán ez idő sze­rint négy közmunkaprogram zajlik, amelyből április 30-ával három befejeződik. A 45 köz­foglalkoztatottból 35-nek szű­nik meg az önkormányzatnál az állása. Május 1-jétől útjára indul egy program, ami nyolc főnek ad majd munkát, illetve úgy tűnik, további húsz hely­belinek lesz lehetősége képzé­sen részt venni, ami átmeneti megoldást jelent a foglalkoz­tatásukra. Legalább további húsz-harminc munkavállaló számára tudnak fontos felada­tot adni a faluban, amennyiben erre lesz lehetőségük, tájékoz­tatott Szűcs Lajos polgármes­ter. Berekfürdőn a falu szépíté­sén dolgoztak a közmunkások.- A legfontosabb feladat a megkezdett erdőtelepítés, a fák pótlása volt, hiszen azt határ­időre kellett elvégezni - mond­ta dr. Hajdú Lajos polgármes­ter. - Emellett közterületen a kiültetett több ezer tulipán, ró­zsatő gondozását is meg tudtuk így oldani. Ha folytatódhat a program, akkor a térkőkészítés lenne az újabb feladat. Karcagon, az alapkompeten- cia-oktatáson 150 fő, a szakirá­nyú képzésen 30 fő vett részt - tudtuk meg Molnár Páltól, a Városgondnokság vezetőjétől. Ők az oktatás után besegítet­tek a köztisztasági feladatok ellátásába, valamint a város KUNMADARASON ÁPRILIS 30-ig 120-an vettek részt alapkom- petencia-képzésben, és már­cius l-jétől 320 főt foglalkoz­tatnak 2015. január végéig. A Start-munkaprogram mező- gazdasági alprogramjában a régi híres kunmadarasi juhá- szatot szeretnék újraindítani, 51 juhot már beszereztek. Száz hektár szántót és hatvan hektár kaszálót előkészítettek művelésre, és most nyert pú­parkjaiba, közterületeire kiül­tetendő palánták, fák, telepíté­sének előkészítésébe. A tiszazugi kistelepülésen, Tiszainokán május elsejétől az eddigi közfoglalkoztatotti lyázat révén május 1-jétől 25 főt öt hónapig napi nyolc órá­ban tudnak térkőgyártásban foglalkoztatni - tájékoztatta lapunkat Tolnai Zoltán, a Ma- darasi Településellátó Beruhá­zó és Szolgáltató Szervezet in­tézményvezetője, aki elmond­ta, hogy a progamban a ter­meléstől a feldolgozásig min­dent maguk végeznek. A cég az önkormányzat jóváhagyá­sával pályázott a feladatokra. létszám felét tudja csak az ön- kormányzat ígérni a munkára váró lakosoknak.- Idáig húszán dolgoztak a közmunkaprogramban, ők elsősorban a község tisztasá­gáért voltak felelősek. Mivel most 15 százaléknyi önerő is szükséges a foglalkoztatásuk­hoz, ezért igen nehéz helyzetbe kerültünk - állítja Szendreiné Kiss Erzsébet polgármester. - Szűkös költségvetésünkből csak tíz embernek tudjuk biz­tosan megoldani a bérezését, a többiekét nem garantáljuk. Ami további probléma, hogy túl sok a bizonytalanság a ha­marosan induló nyári közmun­ka kérdésében, egyelőre vára­kozó állásponton vagyunk. ■ Ön szerint folytatódik majd a közmunkaprogram? Szavazzon hírportálunkon \ »— ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. A közfoglalkoztatásra fordított első negyedéves költségvetési kiadások: Év Kiadás Teljesítés Éves 2012 291 Mrd 22,00% 132,5 Mrd 2013 383 Mrd 24,90% 153,8 Mrd 2014 528 Mrd 28,70% 183,8 Mrd FORRÁS: MFOR.HU Van, ahol nem aggódnak a jövő miatt wm+Mvrm: Diákok kosaraztak. dén első alkalommal rendezték meg az Új Nemzedék Streetball Jamet a szolnoki Tabán kosárlabdapályán. Négyfős vegyes csapatok mérték össze ügyességüket több korcsoport­ban. A programok között büntető és hárompontos dobóverseny is volt. Uj kerékpártároló. Tiszaderzsen kerékpártárolókat helyeztek ki. Képünkön Nagy László szereli ösz- sze az egyiket. Egész nap Szer*telen. A Szer-telen Fiatalokért Szolnok Egyesület szervezésében 24 órás program várta a fiatalokat a Szer-telen szabad­ságjegyében. A hét csapatban közel száz diák vett részt a programo­kon. Képünk a Református Gyülekezeti teremben készült. Cél a településre jellemző adatok felmérése program Sikeresen pályázott a túrkevei önkormányzat szer­vezetfejlesztésre. A program alapvető célja, hogy a járási kormányhivatalok bevezetésé­vel átalakult önkormányzati feladatok ellátását optimali­zálja. Továbbá az önkormány­zat a településre jellemző nehézségeket és kihívásokat felmérje. A lakosság körében felmérést végeznek a köz­szolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettségről, de felülvizs­gálják a közmunkaprogramot is. A szervezetfejlesztés meg­valósítása december 31-ig tart, de az első eredmények már az év első félévében érezhetőek lesznek. ■ B. B. ) I <

Next

/
Thumbnails
Contents