Új Néplap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-29 / 99. szám
3 2014. ÁPRILIS 29., KEDD MEGYEI TÜKÖR HÍREK Országos minősítésre készülnek SIKERESEN SZEREPELT az orosházi művelődési központban megrendezett XVII. népdalköri minősítésen a jászjákóhalmi gazdakör népdalköre. A Fodor Dénes vezette dalkör, - mely 42 éve még a pávaköri hőskorban alakult a mai vezetővel - két év után regionálisan megint dicséretes minősítést ért el, így hamarosan az országos minősítésért indulhat megmérettetésre. ■ Szépkorú hölgyet köszöntöttek rózsa miklósné, Juhász Esztike néni húsvétvasárnap ünnepelte kilencvenedik születésnapját Bagimajor- ban. Családtagjai az ország különböző részeiről - Martfűről, Tiszasasról, Jászberényből - érkeztek, hogy ünnepeljék. Esztike néni, korát meghazudtolva, három tortán is elfújta a kilencven szál gyertyát! ■ B. B. Milliós bevétel a jótékonysági bálon közel húszesztendős hagyománya van Abádszalókon az óvodai jótékonysági bálnak. Az idei rendezvény tiszta bevétele közel egy millió forint lett, melyet udvari játékok beszerzésére fordítanak az intézményben. ■ SZ. ZS. Biciklijét eldobva menekült a tolvaj ELJÁRÁST'INDÍTOTTAK lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy jászladányi lakos ellen. A 26 éves férfi április 27-én éjjel a kerítésen átmászva bejutott egy jászkiséri ingatlanra, majd a nyitott lakóház étkező helyiségéből magához vett három pénztárcát. A zajra felébredő sértett megzavarta az ismeretlent, aki elfutott. A rendőrök az egyik utcán egy gyanúsan viselkedő férfira lettek figyelmesek, aki meglátva őket eldobta biciklijét és az egyik ingatlan udvarára beugrott. A menekülő férfit pár perc múlva elfogták, aki elismerte, hogy ő lopott a jászkiséri házból. A ruházatából az eltulajdonított készpénz is előkerült. ■ Bogi leküzdötte betegséget gyógyulás A kislány szervezetében ma már nyoma sincs a kórnak Keskeny Bogi igazi harcos volt az elmúlt években, s legyőzte a betegséget Bogi szeptemberben első osztályos lesz „Anya, látod, éppen olyan hosszú lett a hajam, mint nénjének és pontosan olyan erős vagyok, mint keresztapu!” Bogi szavaira az édesanyja, Zsanett könnyeivel küszködve, ugyanakkor óriási boldogsággal válaszolt: - Igen, Kicsikém, látom! Rimóczi Ágnes Két és fél évvel ezelőtt az akkor négyéves Keskeny Boglárkának pontosan ez volt a vágya: szép, hosszú haj. A jászalsószentgyörgyi kislány esetében ez azért számított különleges óhajnak, mert leukémiás volt, s a kezelések miatt kihullott a haja. Úgy tűnik, mindez végre a múlté, a mostanra majdnem héteszten- dős leányzó meggyógyult.- Nagyon nehéz volt, de úgy tűnik, túl vagyunk rajta - kezdi kislánya történetét Zsanett. Mint meséli, három ■ Először nem tűnt komolynak a baj, egy nap múlva már rossz hírt közöltek a családdal. évvel ezelőtt, egy március végi éjszakán kezdődött.- Gyenge volt, elvittük az orvoshoz. Nem tűnt komolynak, az orvos szerint is valószínűleg megfázott, hazavittük. Ám este felgyorsultak az esemé- | nyék. Éjszaka rosszul lett, vért | hányt, hajnal négykor jött ki a 1 mentő. Szolnokon a kórházban I gyorsan kiderült, rossz a vérképe, reggelre pedig tudtuk a felfoghatatlan hírt: Bogi leukémiás. Azonnal szállították Debrecenbe, a kórházba - emlékszik vissza az édesanya. Kezdődtek a véget nem érőnek tűnő kezelések, melyek olykor a szülőket még jobban megviselték, mint a kislányt, Bogi ugyanis nagyon erős, olykor kissé akaratos is. Persze voltak számára is nagyon nehéz időszakok, de túl vannak azokon.- 2012 novemberben volt az utolsó kezelés, ami után sajnos egyszer visszakerültünk a kórházba, szerencsére hamar rendeződtek a dolgok. Ezután a jászalsószentgyörgyi Keskeny Bogi és édesanyja a nehéz időszakokban sok segítséget kapott a családjától. A kislány bátyja már 10 éves lesz májusban, ha kell, tud segíteni, és a család természetesen mindenben számíthatott a nagyszülőkre, nagynénikre, nagybácsikra. A nagy szere- tetben jól érzi magát a kislány, ez a gyógyulásában is segítette őt.- mostanra jól beilleszkedett az oviba, nagyon élvezi a közösségi létet, és már egyáltalán nincsen lemaradva a többiektől. Különösen szereti az óvodai ünnepségeket, nagyon jó látni olyankor - mondja Bogi édesanyja, Zsanett. A kislány egyébként nyáron már hétesztendős lesz, szeptemberben beül az iskolapadba - Nagyon várja az első osztályt, nem is csoda, hiszen nagyon okos kislány, és nem csak azért mondom, mert az én lányom... - teszi hozzá mosolyogva a büszke édesanya. volt még néhány lumbálása, az utolsó tavaly márciusban. Ma is előttem van a nap: Bogi nevetve ment be és ugyanúgy nevetve jött ki a saját lábán, nem kellett se bevinni, se kihozni. Hiába na, erős csajszi az én lányom - meséli Zsanett meghatódva. Mindezek után „már csak” gyógyszeres fenntartó kezeléseket kellett elviselnie Boginak. Ezekkel nem volt semmi probléma, csupán kontrollra kellett visszajárnia. Tavaly nyáron aztán elfogyott minden gyógyszer. Aztán jött a szeptember...- Bogi elkezdte az ovit, ami kicsit döcögősen indult neki. A többieknek először furcsa volt az új társ, mert a gyerekek már összeszoktak, kicsit nehezen fogadták be, de szerencsére aztán egyre jobb lett a helyzet. A szeptember ráadásul nem is ettől volt izgalmakkal teli, hanem attól, hogy elérkezett a csontvelővizsgálat napja- meséli Zsanett, aki a mai napig is átérzi az akkori aggodal■ A tavalyi szeptember fordulópont volt, a már óvodás Bogi legyőzte a betegséget. makat és izgalmat. Minden rendben ment, a vizsgálat viszonylag gyorsan zajlott, Bogi, mint általában, jól viselte, igazi hősként viselkedett, aznap haza is utazhatott a családjával.- Itthon' ■ persze lerágtam az összes körmömet! Vártam, hogy mikor lehet már telefonálni az eredményért. Pár nap múlva telefonáltam, s nem találtam a szavakat, amikor az orvos közölte az eredményt:- Anyuka, a vizsgálat alapján nincsenek rákos sejtek a vérben! Aztán visszakérdeztem, s ő újra elmondta: nincs rákos sejt! Gratulálok! - idézi fel Zsanett, aki mindezek után tíz percig csak ült és hallgatott.- Aztán csak telefonáltam és telefonáltam, elmondtam mindenkinek a jó hírt! Azóta szerencsére minden rendben..! Két havonta kell menni kontrollra, s már csak négy és fél év van addig, hogy kimondják: egészséges a lányom - teszi hozzá reményekkel telve az édesanya. POPOVICS ZSUZSANNA Túl sok a hűhó pár nap és kezdődik az érettségi időszak. Az ember azt gondolná, a gimis és közép- iskolás végzősök éjt nappallá téve tanulnak, bújják tankönyveiket, atlaszaikat, minimum puskát írnak. Naiv gondolat! De ne tessék túl hangosan sopánkodni, csak visszapörgetni X évnyi időt, és kinek-kinek kihámozni elfelejtett emlékei közül a saját érettségi felkészülését. Na ugye! És mégsem. Néhány hete, amikor a próbaérettségi dolgozatokat javították a szaktanárok, iskolájuktól és vérmérsékletüktől függően tépték a hajukat, mondván: „Hogy fognak ezek leérettségizni?!” Ugyanis - nem tréfa, saját szememmel láttam - volt olyan „bátor” diák, aki egy tollvonás nélkül adta vissza dolgozatát. Na ő, valószínűleg, sehogy. Legalábbis nem ebben a vizsga- időszakban. Szerenádozni, ballagni, szépen kiöltözni, családdal és haverokkal ünnepelni mindenki akar és fog. Ez egyfajta rituálé, modern „beavatás”. Helyenként túlméretezve, túllihegve. nem akarok ünneprontó lenni, hisz két éve még pityergő:: anyukaként csináltam végig ugyanezt. Azzal is egyetér-"1“ tek, hogy csak egyszer van ilyen az ember életében (jó esetben), hogy szülő, gyerek egyaránt megérdemli az elismerést, vállon vere- getést, pezsgős koccintást. Egy valami azonban sok helyen elmarad: a tanárok iránti tisztelet kifejezése. És nem drága ajándékra, virágkosárra gondolok (ez egyébként is kiment már a „divatból”). Sokkal inkább arra, hogy a pedagógus ne kényszerből fogadja a sze- renádozókat, hogy a végzős osztály ne duhajkodás céljával fogadjon lovas kocsit. Köszönetét mondani halk szóval, őszintén, kézfogással is lehet. Ha van miért, talán így is érdemes. Ápolták a hagyományt. Szent György-nap alkalmából a besenyszögi diákok helyi, hagyományőrző népszokásokat elevenítettek fel a Vehicu- lum Házban. Sajtot készítettek, sárkányt eregettek és a Hagyomány- őrző íjász Egyesület közreműködésével a nomád élettel ismerkedve a gyerekek kipróbálhatták magukat az íjászkodásban is. Mezőőrök vigyázzák majd a települést közbiztonság - Mezőőri szolgálatot szeretnénk Kengyelen - mondta Nagy Szilárd polgár- mester. - A község közigazgatási határa mintegy hatezer hektár, ami legalább három mezőőr folyamatos alkalmazását tenné indokolttá. Éppen ezért a napokban tárgyalni fogunk a kérdésről, és nemcsak a mezőőrök bérére, de a felszerelésükre is pályázatot nyújtunk be. Ebben az esetben is komoly segítség, hogy a gazdák támogatást ígértek á mezőőri szolgálathoz, ami talán a pályázatunk elbírálásánál is előnyt jelenthet. Ugyancsak pályázatot nyújtottunk be a térfigyelő-rendszer kiépítésére. ■ B. B. Tizedszer kapott Aranypáva-dijat a népdalkor elismerés A Törökszentmiklósi Népdalkor immár több mint négy évtizede öregbíti városa hírnevét. Most újra tett ezért, hiszen az Ipolyi Arnold Kulturális Központ népdalcsoportja most tizedik alkalommal nyerte el az Aranypáva-díjat. A napokban, Szolnokon rendezték meg a népdalköri minősítő versenyt, ahol elismerték a Bischof László vezette népdalkor teljesítményét. Ráadásul duplán örülhettek a dalkör tagjai, ugyanis Székács Lászlót, a népdalkor tagját is díjazták. A mostani minősítő versenyen - ahol ezúttal szabolcsi népdalcsokrot énekelt - harmadik alkalommal kapott arany minősítést. ■ R. Á. 1 jellemezi a jegybank politikáját? Végre a hazai bankok és vállalkozások érdekeit Szolgálja Valójában a spekulánsok malmába hajtja a vizet Az alacsony kamatok élénkítik a gazdaságot Az alacsony kamatok elriasztják a pénzügy i befektetőket Unortodox Pont most szakszerű és normális a működése A véleményét 2014. májusl-jéig várjuk! Szavazatát a Szoljon.hu hű-portálon adhatja le! A véleményekhez nem szükséges regisztrálni, mindenki anonim módon léjthcti ki álláspontját az ndoti témával kapcsolatban! / 4 > I i