Új Néplap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-10 / 84. szám

2014. ÁPRILIS 10., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI TÜKÖR Az alföldi Eiffel-torony • • különlegesség Ötvenegyezer gyufaszálból készült a Tádzs Mahal Öt és fél méteres Eiffel-torony magasodik a kunmadarasi portán. Géléi Gyula szeretne tízmétereset is készíteni. Sasmadár nikecellből, traktor gipszkartonból HÍREK Adományt osztottak Kengyelen ÉLELMISZERCSOMAGOT OSZ­TOTTAK közel száz család részére Kengyelen a kö­zelmúltban, tájékoztatott dr. Fekete Nóra, a település jegyzője. Az adományok tartós élelmiszert tartal­maztak, többek között lisz­tet, kekszet, cukrot, száraz- tésztát. ■ B. B. Megtartották az év első véradását az Év első helyi véradása szép tavaszi napon volt Jászjákóhalmán a gazda­körben. Örvendetes, hogy a szokásosnál nagyobb volt a megjelenés is: harminc­hármán jelentkeztek, hogy vérükkel segítsenek a rá­szorultakon. ■ Sikeresen szerepeltek a kodályosok tizenegy kórus bizonyít­hatta felkészültségét a szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola aulájában a neves zsűri és a közönség előtt a minap. Az iskola Tücsök kórusa „A” kategóriában Romhá- nyi Anita tanárnő vezeté­sével Arany Diploma minő­sítést szerzett. Az Aprája népdalkor „B” kategóriában Arany minősítést kapott. A Kodály Iskola Gyermek­kara „A” kategóriában Arany Diploma minősítést és az Év Kórusa címet kap­ta. Karnagy: Juhászné Zsá- kai Katalin. ■ B. B. Megszépül a Gondozási Központ Tiszainokán a gondozási Központ teljes alsó szintjét felújítják Ti­szainokán. Az ehhez szük­séges összeget a Belügy­minisztériumtól pályázta és nyerte meg a község mint adósságmentes önkormány­zat. Az erről szóló támo­gatási szerződést már alá­írták, amint megérkezik az elnyert 6 és fél millió forint, a munkákat azonnal kez­dik. Tervek szerint felújítják és akadálymentesítik az épület fürdőszobáját vala­mint festenek és mázolnak - közölte érdeklődésünkre Szendreiné Kiss Erzsébet polgármester. ■ J. ZS. Igazi különlegességbe bot- lik az utazó Kunmadaras kanyargós utcáin haladva. Amikor már csaknem elju­tunk a város szélére, egy­szer csak maga az Eiffel- torony magasodik elénk. Szilvási Zsuzsa Bár természetesen jóval ki­sebb, mint a Párizsban látha­tó eredeti, mégis igazi kurió­zumnak számít, amint szerte­tekint a magasból az Alföld közepén. Alkotója, Géléi Gyula érthe­tő módon büszke művére.- Bár az igazit sosem láttam még élőben, valami miatt min­dig is vonzott ez az építmény, így az évek során legalább tíz Eiffel-tornyot készítettem. De valahogy úgy alakult, hogy egyetlen egy sem maradt meg belőle nekem, mindegyiket elkérték jó barátok, ismerő­sök - meséli a tiszaszentimrei származású, ám gyerekkora óta Kunmadarason élő ezer­mester. - Az összes közül ez a legnagyobb, több mint öt és fél méter magas, fenyőből gyalultam-fűrészeltem. A Buzsik István portáján álló párját ritkító építményt természetesen minden arra járó megcsodálja. Ahogy a tulajdonos mondja, ő maga is rajong a különlegességekért, J ezért kérte meg ismerősét, | Gyulát, hogy készítsen neki | egy tornyot. Az mát) csak haht J a tortán, hogy az övé lett a leg­nagyobb, s így egyben a leg­látványosabb is. Pedig Géléi Gyula sosem ta­nult építészetet, az Eiffel-tor- nyait is fotók alapján készí­tette.- Eredeti szakmám épület- asztalos, de már gyerekkorom óta szenvedélyem az apró­lékos barkácsolás, no meg a rajzolás, festés is - mondja a negyvenes éveiben járó férfi.- Talán apámtól örökölhettem a kézügyességet, emlékszem, ő gyönyörűen lerajzolta a ma­gyar kártya összes lapját. Jó néhány évvel ezelőtt készí­tettem a legelső Eiffel-tor- nyot, még gyufaszálakból és fogpiszkálókból. Rettentően nehézkes, sziszifuszi munka volt, így a továbbiak már fá­gelei gyula asztalos létére nem­csak a fának nagy barátja, ha­nem érdekes módon szívesen dolgozik például nikecell vagy gipszkarton táblákkal is. Előbbi­ből rendkívül élethű ragadozó madarakat „farag", utóbbiból traktor is készült már. A hatal­mas, kitárt szárnyú sastól szinte azt várná az ember, hogy pilla­natok alatt eltűnik a levegőben, a traktornak szinte hallani a pö- fógését. Sokan pedig azért kere­sik meg, hogy rajzolja, fesse le kedvenceiket. így azután számos kutyát, macskát, lovakat, illetve ragadozó állatokat örökített meg az utóbbi évek során ismerősei számára, sőt, akadt, aki saját gyermekéről vitt hozzá fotót, hogy az alapján fesse le a kicsit. gyula legújabb terve azonban ugyancsak párját ritkítja. Szeret­né ötvözni ugyanis a festést és szobrászkodást, (gyárrá készül, hogy három és négydimenziós képek elkészítésének technikáját kísérletezi ki. Eddigi munkáit lát­va valószínű, hogy hamarosan ezeket is megcsodálhatjuk. Az első próbálkozás mindenesetre már nagyfiának szobáját díszíti. ból készültek. A terveket is magam rajzoltam fotók alap­ján, ezért aztán eltartott egy darabig, amíg hozzávetőlege­sen kiszámoltam az arányo­kat. Más és más méretben készültek ezek az épületek, ezt a legnagyobbat több mint három hónapig csináltam, ha összeadom a ráfordított időt. De egyszer, ha időm és lehe­tőségem engedi, még szeret­nék egy ennél is nagyobb Eif­fel-tornyot, egy tíz méterest készíteni. Ez az egyik legna­gyobb álmom - teszi hozzá. Mint a beszélgetés során kiderül, Gyula művei közül mégsem ez a bárki számára látható alkotás a legkülön­legesebb. Egy hirtelen ötlet­től vezérelve, szintén egyet­len fotó alapján elkészítette ugyanis a „Paloták koroná­ját", a Tádzs Mahal épületét is. Az indiai Agrában látható gyönyörű márvány síremlék mása azonban Kunmadara­son gyufaszálakból készült, egészen pontosan 52 ezer 106 darabból. Egyetlen frontképem volt a Tádzs Mahalról, asze­rint kezdtem felépíteni ezt a 80x80 centiméteres alapte­rületű mauzóleumot - ma­gyarázza. - Nem volt könnyű valósághűen megcsinálni, csaknem fél évig tartott, mire elkészült, de úgy gondolom, megérte. A falak készültek gyufából, a csipkézett dísze­ket pedig kicsiny falapokból fűrészeltem eredetihez ha­sonlóra. Csak azt sajnálom, hogy már nem maradt hely a palota előtti oszlopsor kikép­zésére. így kizárólag az épü­let maga készült el, az előtte lévő, jellegzetes tér már nem - mondja. Géléi Gyula továbbra sem fogy ki az ötletekből, máris újabb különleges alkotások­ra készül. Otthonában félkész állapotban pihen a sarokban a Notre Dame kicsinyített mása és a római Colosseum, szintén félbehagyva. Az aranykezű férfi szerint csupán csak idő és pénz kér­dése, hogy mikor tudja be­fejezni ezeket is, hogy aztán újabb különlegességekkel gazdagítsa a kunmadarasi udvarokat, minden látogató nagy örömére. JEGYZET & JEí | RIMÓCZI JHk:. í ÁGNES Lelkizik a mérleg nyelve a boldogság hizlal! Ezt vág­ta az arcomba egyik ismerő­söm, amikor arról panasz­kodtam, hogy felszaladtak rám a kilók, itt is domboro­dik, ott is puffad, és minden­hol csak gyarapszik a zsír. Csak legyintettem: ó, ha tudná, hogy éppen ellenkező oka volt az úszógumi-növe­lésnek. Hiszen éppen a lelki problémáimat próbáltam a „jól bevált” módszerrel gyó- gyítgatni, hamburgerekkel és krémes sütikkel befedni a nem látható, mégis meg­lehetősen mély sebeket. mindez sok évvel ezelőtt történt, s azóta szerencsére sikerült mindegyik mélye­dést és domborodást szépen lesimogatni. A zsírpárnák eltűnésével szinte egyenes arányban kisimultak arcom ráncai is, eltűntek a fekete felhők, örömmel szembe­sültem a ténnyel: a mérleg mutatta adatokkal együtt a lelki békém is helyre állt. Tartottam a(z egyensúlyo­mat..! mindaddig, amíg eszembe nem jutott ismerősöm évek­kel korábbi „beszólása”, a fü­lembe csengett: a boldogság hizlal. Úgy tűnik, ebben is van valami. A fekete felhő­ket felváltó rózsaszín köddel t együtt is érkeztek mérleg­problémák. Hiszen milyen kellemes jóízűen falatozni azzal, aki a szívemnek na­gyon kedves. Még a brassói aprópecsenye és a somlói galuska is sokkal ízletesebb, ha az asztalnál szemben ül velem életem párja. PRÓBÁLTAM TARTANI a súlyo­mat és az egyensúlyt. Ha túlzottan kilengett a mérleg nyelve, akkor levontam egy kicsit a végeredményből. Ahogy a tanulságot is le­vontam, és gyanítom, mások is vannak, akik sokszor ha­sonló konklúzióval állnak elő: a lelkiállapot - akár de­pressziósok vagyunk, akár szárnyalunk a boldogságtól - egyátalán nincs jó hatással a mérleg nyelvére... Köszöntötték az alapítót. Dr. Lukács Pál, a Közgazdasági Társaság megyei szervezetének alapító tagja és évtizedekig a titkára nemrég töl­tötte be 90. születésnapját. A tegnap megtartott tisztújító közgyűlésen köszöntötte az ünnepeltet (jobbról) dr. Bischof Zsolt, a társaság elnöke. Elfutott a rendőrök elől a ladányi fiatal intézkedés A Készenléti Rend­őrség járőrei kedden 13 óra 15 perckor Jászladányon egy fiatalkorú fiút személyazonos­ságának igazolására szólítottak fel. A fiatal elfutott és többszö­ri felszólításra sem állt meg. A rendőrök a következő utcá­ban azonban feltartóztatták. Az egyenruhások megállapították, hogy a 16 éves jászladányi la­kost a Szolnoki Rendőrkapitány­ság eltűnés miatt keresi, ezért előállították. A nyomozók azt is megállapították, hogy a fiú több, Jászladányon elkövetett, vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható, ezért gyanúsított­ként is kihallgatták. ■ HIRDETÉS * Szabályok: A játékban csak az Új Néplap vehetnek részt! Csak az április 15-ig névvel címmel beérkező helyes válaszokat fogadjuk el. Az ajándékutalványt a kiadóban lehet átvenni. A nyerteseket értesítjük. ív' •' a > r T

Next

/
Thumbnails
Contents