Új Néplap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-10 / 84. szám

4 JÁSZSÁG 2014. ÁPRILIS 10., CSÜTÖRTÖK Térfigyelő kamerákat telepítenek Jászladányban Bíznak a hosszú őszben útépítés Elképzelhető, hogy még idén elkészülnek a felújítással KÖZBIZTONSÁG Többlépcsős térfi­gyelő kamerafejlesztési program indul Jászladányban. Drávucz Katalin polgármester elmondta, a helyi polgárőrség nyert támo­gatást a kamerák felszerelésére. Az ötmilliós összeg mellé a település két millió forintot biztosított önerőként, amelyből rövidesen tizennégy kamerát telepítenek a nagyközség külön­böző helyszíneire. A kamerák közvetítette képet pedig a pol­gárőrök fogják figyelemmel kí­sérni. Az önkormányzat emellett pályázatot nyújt be az illetékes minisztériumhoz, mely további kamerák felszerelését teszi majd lehetővé. A párhuzamosan futó programokat végül egy rend­szerré kívánják fejleszteni Jász­ladányban. Megtudhattuk, hogy a polgárőrség által elnyert támo­gatás folytatásaként lehetősége lesz a lakosságnak arra, hogy egy-egy lakóközösség számára további kamerákat szerelhetnek fel az adott utcákban is. A pol­gárőrség térfigyelő kamera- rendszerét összesen harminchat kamerásra lehet bővíteni. Az ön- kormányzat által benyújtott pá­lyázat támogatási összege pedig akár a harmincmillió forintot is elérheti. . ■ B. CS. Megújul a pálya, miközben műfűre adtak be pályázatot Őífl , Í3Í)Í sport A tavaszi idény hazai mérkőzéseit bérelt pályán kell teljesítenie Jászkisér focicsa­patának, miután nemrégiben megkezdődött a település sport­pályájának felújítása. Hajdú László polgármester elmondta, hogy a fejlesztésre a helyi egye­sület által elnyert TAO-s pályá­zat nyitotta meg a lehetőséget. Közben az önkormányzat kép- viselő-testülete legutóbbi ülésén határozott arról, hogy benyújtja pályázatát az MLSZ országos pályaépítési programjára, egy hússzor negyven méteres mű­füves kispálya kiépítésre. Az ösz- szességében 38 millió forintos költséggel tervezett fejlesztéshez 11 millió forint önrészt vállalt fel az önkormányzat. Pozitív elbírá­lás esetén 2015-ben épülhet meg a műfüves pálya. ■ B. CS.-. Több szakaszon indult mega kivitelező- í & munka. Jákóhalma belterületén az útépí- f jSÍ tés és a szennyvízcsatorna gerincvezetéké- - nek kiépítése párhuzamosan zajlik. Márciusban kezdődött meg a 31-es számú főút megyei szakaszán a közlekedési út teljes felújítása. A hosz- szú évek óta tervezett be­ruházás kivitelezésével a szerződések szerint jövő március végére kellene el­készülni, de van rá esély, hogy még idén,befejezik a munkálatokat. Közben zaj­lik a Jászberényt megke­rülő főút utolsó ütemének tervezése. Banka Csaba Évek óta állt a viták kereszttü­zében a Jászság egyik legfon­tosabb közlekedési útvonala, a 31-es főút felújítása, ezekről a vitákról korábban be is szá­moltunk. A konkrét kivitele­zési munka előkészítése végül tavaly ősszel megkezdődött a nyomvonal kitűzésével, a földmunkák megindításával, néhány héttel ezelőtt pedig az útépítők is megjelentek a főút több szakaszán. A közlekedők ennek megfelelően félpályás lezárásokkal találkozhatnak, jelzőlámpák által irányított ideiglenes forgalmi rendhez kell alkalmazkodniuk.- A térség lakói tapasztala­tom szerint megértik a beru­házással együtt járó korláto­zásokat, kellemetlenségeket - jegyezte meg Pócs János országgyűlési képviselő. - A munkálatok folyamatosan zajlanak, a kivitelezés lezá­rása a szerződés szerint jö­vő március végére esedékes. Ezzel együtt a tapasztalatok szerint a fejlesztést végző cég eddig is arra törekedett más megbízásai alkalmával, hogy lehetőleg a határidő előtt át­adja az útszakaszokat. A tő­lük kapott információ szerint minden remény meg van ar­ra, hogy meg idén befejezzék a munkát, ha kedvező lesz az időjárás, és késő ősszel is dol­gozni tudnak. Mindenesetre a szándékuk az, hogy jóval a határidő letelte előtt átadják a fejlesztést. Közvetlenül kapcsolódik a 31-es felújításához a Jász­berényt megkerülő főút utol­só szakaszának megépítése. Á' jászjákóhalma" fele vezető szakaszon található körforgal­mi csomóponttól teremtene összeköttetést - észak kelet felől kerülve a várost - a 32- es főúttal, keresztezve a Jász- árokszállás felé vezető négy számjegyű utat. A fejlesztés­ről évekkel ezelőtt megszüle­tett a döntés, végül a konkrét Az elkerülő építése jövőre indulhat a Jászberényt megkerülő főút utolsó, harmadik szakaszának építését várhatóan 2015-ben kezdhetik mega kivitelezők - mondta érdeklődésünkre dr. Szabó Tamás, Jászberény polgármestere. A szükséges egyeztetések folyamatosan zaj­lanak ez ügyben, legyen szó a nyomvonal kijelölését követő tulajdonosi egyeztetésekről, vagy épp a város rendezési ter­vében szereplő szabályzók szük­séges módosításáról. A fejlesz­téshez szükséges pénzeszközök rendelkezésre állnak, ezt mind a polgármester, mind Pócs Já­nos képviselő megerősítette. kivitelezést előkészítő tervező munka az utóbbi hónapokban gyorsult fel. A héten zajlott egy egyeztető fórum Jászbe­rényben kapcsolódva a terve­ző munkához. Dányi Olga a herényi önkormányzat város- fejlesztési irodájának vezető­je elmondta, hogy a megyei kormányhivatal szervezésé­ben összehívott megbeszé­lésre a megindított útépítést előkészítő engedélyezési el­járás keretében volt szükség. A nyomvonal kapcsán érintett tulajdonosok, a közműszolgál­tatók, illetve egyéb érintett szervezetek kaptak meghí­vást a megbeszélésre. Az iro­davezető elmondta, hogy a vá­rosházán zajlott egyeztetésen bemutatták a terveket, amely­hez az érintettek megjegyzé­seket fűzhettek, kérdéseket tehettek fel, a tervező felada­ta, hogy mindezeket - ameny- nyiben lehetőség van rá - be­építse a tervdokumentációba. Az uniós támogatással készü­lő terveket jövő év elejére kell elkészíteni. A tervezés ezen szakaszának része a nyomvo­nallal érintett földterületeken a tulajdonszerzés is. HÍREK Előadást tartanak a jászokról Brazíliában a sao Pauló-i Magyar Ház­ban március 25-én a já­szokról hallhattak előadást az érdeklődők. Dr. Dobos László, a Jászok Egyesülete ügyvivője a Brazíliában élő magyarok és magyar le­származottak legfontosabb találkozóhelyén a jász nép történetével és hagyomá­nyaival ismertette meg a közönséget - tájékoztatott az ügyvivő. A mintegy har­minc résztvevő közül sokan most hallottak először erről a magyarrá lett népcsoport­ról és a Jászságról. Dobos László átadta a Magyar Ház vezetőségének az egyesület kiadványait: Korniss Péter Jászság című könyvét, vala­mint gazdára talált a Jászsá­gi Népdalcsokor hangkazet­ta és a Magyar Karácsony CD több példánya is. Pódiumest Berényben, a költészet napján JÁSZBERÉNYEN AZ „Olvass, Jászberény!” program kere­tében tartják meg pénteken este a Mellettem elférsz című zenés irodalmi pó­diumestet a hagyomány­ról, a családról, a magyar költészet napja tiszteletére a Déryné Rendezvényház­ban. Az ingyenes program előadói lesznek Dés András ütős-, Dés László zene­szerző fúvós hangszereken, illetve Grecsó Krisztián író. Az író anekdotázik és ol­vas, a muzsikosok pedig a színpadon szerzett zene se­gítségével megelevenednek a mesék. A jövő héten kezdődhet a műszaki átadás JÁSZLADÁNYBAN A régi ÓVO- da épületének felújítására, illetve bővítésére összes­ségében 116 millió forin­tot fordíthattak pályázati támogatás segítségével. Egyebek mellett kicserélték a nyílászárókat, hőszige­telték a régi épületrészt, a bővítés részeként pedig két csoportszobát, illetve egy tornaszobát is kialakítottak. Az elmúlt hónapokban zajló kivitelezés lassan a végéhez közeledik, a jövő héten meg­kezdődhet a műszaki átadás átvétel folyamata. Fiatalokból verbuválódott a dózsai zászlóalj hagyomány Az idei emlékhadjáraton már részt vettek a jászkun honvédek Jászberénybe látogat Törökország nagykövete Jászdózsán alakult meg az Első Jászkun Honvéd Emlékzászló­alj nemrégiben. Az általános- és középiskolás fiatalokból lét­rejött csoport már részt vett a huszonöt évvel ezelőtt útjára indult Tavaszi Emlékhadjárat idei rendezvényein.- Jászdózsa nevében dr. Sze­rencsés István polgármester kérte 2009-ben településünk felvételét az emlékhadjárat programjai közé - mondta ér­deklődésünkre Vajda Anna, a dózsai általános iskolai tag- intézmény vezetője. - Akkor a diákjaink, mint népfelkelők vettek részt a programokban. Ezt a hagyományt fejlesz­tették tovább azzal, hogy az elmúlt évben az 1848-49-es szabadságharc hadseregének honvédegyenruháját egy pá­lyázati támogatás segítségé­vel megvarratták, idén pedig létrejött zászlóaljuk. Az em­lékcsapat zászlaját a 48-as ná­dor huszárok zászlaja alapján készítették el a hagyomány- őrző csoport lobogóját, illetve az iskolai alapítvány támoga­tásának felhasználásával si­került egy korhű csapatdobot is beszerezni. Idén a helyi megemlékezések mellett részt vettek a nagykátai, jászjákó- halmi, jászberényi városi ün­nepségek mellett az isaszegi és tápióbicskei emlékütköze­tekben is. ■ B. CS. A dózsaiak alakulata a jászberényi város napja rendezvényen vizit Hivatalos látogatásra érkezik Jászberénybe Török­ország magyarországi nagy­követe. A kapcsolatfelvétel egy Jászberényben élő, a jász fő­városban dolgozó vállalkozó révén jött létre a török dip­lomata és a jászberényi ve­zetés között. Április 11-én, pénteken délután dr. Szabó Tamás polgármester fogadja a Polgármesteri Hivatalban a Török Köztársaság magyar- országi nagykövetét, akivel helyettes vezetője is megér­kezik a városházára. Rövid megbeszélést követően ellá­togatnak a Szikra Galériába, ahol a jász alkotóművészek munkáin keresztül nyerhet­nek betekintés a kistérség kulturális életébe a török vendégek. A város neveze­tességeivel ismerkedik a de­legáció egy rövid belvárosi séta keretében. A Jászság gazdasági életébe pedig a Jász-Plasztik Kft. jászberényi gyártóbázisának megtekinté­sével nyerhet bepillantást a nagykövet. Az első alkalommal meg­szervezett találkozó célja egy­értelműen a kapcsolatfelvétel. Egyelőre még kérdés, hogy bármilyen területen ezt köve­tően lesz-e együttműködés a jászberényiek és a török ven­dégek között. ■ Banka Cs. 4 r

Next

/
Thumbnails
Contents