Új Néplap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-08 / 260. szám

2013. NOVEMBER 8., PÉNTEK 3 MEGYEI KÖRKÉP Sírásás lehet az alapozásból régmúlt Rézkori csákányt találtak egy hagyatékban A régészeti leleteket a törvény védi - mondja dr. Tárnoki Judit Várfaltól az öweretig vallott a föld HIRDETÉS Az értékelési szakaszban a pályázat kenderes Város Önkor­mányzata a „Szennyvíz- tisztító telep és szenny­vízhálózat bővítésének előkészítése Kenderesen” címmel 2012 júliusában nyújtotta be a pályázatát, melyhez 32 millió 962 ezer 212 forint összegű támoga­tást nyert. Az előkészítés során a településen élők­kel lakossági fórumokon ismertették a terveket és az elképzeléseket. A fej­lesztéssel Kenderes Város Önkormányzata a környe­zeti szennyezést csökkenti, ezáltal javítja a település életminőségét, egészsé­gesebb, tisztább környe­zetet biztosít a projekt hatásterületén élő lakosság számára, és a térség kör­nyezetvédelmi szempontú megítélése is kedvezőbbé válik. A „KEOP-1.2.0/09-11 Szennyvízelvezetés- és tisz­títás megvalósítása” című konstrukcióra beadott pá­lyázat jelenleg az értékelési szakaszban van. ■ Felavatták az új dialízisközpontot elkészült a szolnoki dialízisközpont új épület­szárnya. A Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet területén lévő centrum új pavilonját tegnap ünnepé­lyes keretek között avatták fel. A fejlesztésnek köszön­hetően korszerűbb és ké­nyelmesebb körülmények között vehetik igénybe a szükséges kezeléseket a vesebetegek. ■ SZ. ZS. Több mint ötven dolgozó adott vért első alkalommal ren­deztek véradást a mun­kavállalók számára az egyik szolnoki intézmény székházában szerdán, tá­jékoztatott a Vöröskereszt munkatársa. A dolgozók szép számmal jelentek meg az eseményen, összesen ötvennégyen ajánlották fel önzetlen segítségüket. A munkavállalók között tizennégyen voltak, akik korábban még nem adtak vért, ez alkalommal vettek részt először ilyen tevé­kenységben. ■ B. B. Miközben beszélgetünk, egy rézkori csákány hever előttünk dr. Tárnoki Judit, a szolnoki Damjanich János Múzeum régészének asz­talán. Valaki a nagyapja hagyatékában találta, úgy került be a múzeumba, s története éppen vág a té­mánkhoz. Szathmáry István- Ennek sem kerülővel, hanem egyenesen kellett volna hoz­zánk kerülnie - mutatja a csá­kányt a régész. - Ami a földben van, az kivétel nélkül az állam tulajdona, legyen szó régiségről vagy ásványkincsről - mond­ja Tárnoki Judit. - A mélyből bármit csak engedéllyel lehet föltárni, s régészeti értékek ese­tében erre csak szakemberek il­letékesek. Az egész kérdés akkor került elő, amikor arról tudakozód­tunk, hogy a nagy látványos ásatások közötti időben mi kö­ti le a régészek idejét. Kiderült, akkor sem unatkoznak igazán, mivel a legkisebb építkezéskor is számolni lehet megőrzendő régészeti leletek felbukkaná­sával. Igaz, egy családi házhoz nem kell régészt hívni, a beje­lentés automatikusan történik az építési engedélykérelemmel.- Vannak munkák, amik állandó régészeti felügyeletet igényelnek, másoknál csak a munkaterületet kell időnként megszemlélnünk - mondja a ré­gész. - Erről a megyékben levő | Örökségvédelmi Irodák régész I végzettségű munkatársa dönt, és szükség esetén ő jelöli ki a feladatra az illetékes múzeum szakemberét.- Azt már nagyjából sejtjük, hogy hol mi várható, azonkívül nem egyformán esik latba egy település belterülete, illetve az úgynevezett zöldmezős beru­házás. Belterületen kevesebb az esély nagy meglepetésekre, a korábbi építkezések miatt job­ban ismerjük az ottani viszo­nyokat. De azért ha beleás vala­ki mondjuk egy avar sírba, azt köteles azonnal bejelenteni és a szakemberek megérkezéséig bolygatatlanul hagyni. Vagy olyan is előfordult, hogy a tele­pülés közben benőtte korábbi az utóbbi évek belterületi be­ruházásai ritka esetként jelen­tős információkkal, leletekkel is gazdagítottak bennünket. Szolnokon a vár területén lakó­ház építése közben sikerült pontosítani az egykori várfal nyomvonalát, szerkezetét, s nem akármilyen kincsek kerül­te elő a nagykörűi óvoda épít­kezése során sem. Alapásás közben gazdag honfoglalás ko­ri lovas sírokra bukkantak, amiknek rendkívül szép lelet­anyagát számos más korabeli emlék mellett a közönség is megtekintheti a szolnoki Dam­janich János Múzeum hamaro­san nyíló kiállításán. A spontán előkerült lelelek kö­zül is szépnek számít az az ezüstpénzekből álló anyag, ami ma a szolnoki Damjanich János Múzeum állandó kiállítását gazdagítja. Mezőgazdasági munka közben találta a föld tu­lajdonosa és annak idején sportszatyorban hozta magá­val. De néha csupán egy-egy darab üzen a régmúltról, mint a környékbeli vasútállomás köze­lében lelt újkőkori kőbalta. temetőjét, és az építtetők mérsé­kelt örömére végül az egész ala­pozás sírásába torkollott. Mint kiderült, arra is van válasz, honnan lehet sejteni le­lőhely felbukkanását ott, ahol eddig még semmi sem került napvilágra?- Mielőtt bárhová elindulunk megnézzük a térképet, eleve gyanúsak a vízparti magas­latok, meg a magányosan álló dombok is. Ezeket régen szí­vesen bolygatták a kincsásók, aminek nyomát nem egyszer látjuk munka közben. Aztán a szántás közben felszínre került cserepek, csontok vagy szórvá­nyos tárgyak is jelzik a régen élt ember ottani nyomait - avat be­le munkájuk titkaiba a régész. Azután jött a legfontosabb kérdés: ki fizeti a révészt, ponto­sabban a régészt? Mert az nyil­vánvaló, hogy senki sem örül annak, ha az építkezését jelen­tősen hátráltatja mondjuk egy, akármilyen fontos vagy gazdag lovas sír felbukkanása.- Ha korábbról ismert a lelő­hely, nincs vita: a megelőző fel­■ Vannak munkák, amik állandó régészeti felügyeletet igényelnek, mondja a szakember. tárást a beruházónak kell állnia. A váratlanul előkerülő leletek esetében más a helyzet, a lelet­mentést elvileg a múzeum fizeti, habár ez a szűkös anyagi lehető­ségek miatt nagyon lelassítaná a munkát. Ezért gyakran a tulaj­donos is hozzájárul, vagy teljes egészében viseü a költségeket. Igaz, ennek fejében sem tarthat meg semmit a portáján talált ér­tékekből. Régészet címén nem dúlhatjuk fel senkinek a por­táját, tevékenységünk csak az egyébként is megbolygatott terü­let leleteinek mentéséről, feltárá­sáról szól. Emellett az építtetők megkönnyebbülésére például a családiház-építkezések 95 szá­zalékában nem bukkan fel régi­ség. Persze ez nem ment fel at­tól senkit, hogy figyelmen kívül hagyja a régészeti felügyeletre vonatkozó törvényi előírásokra, mégis nem véletlenül bukkan­nak fel rendre a feketepiacon régészeti leletek, ezek mind a törvény megkerülésével lettek közprédává - fejezte be tájékoz­tatóját Tárnoki Judit. ISTVÁN Méltatlan indulatok szomorú eset történt a buda­pesti Szabadság téren. Mél­tatlan indulatokat keltett a Hazatérés Templomában levő Horthy-szobor ünnepélyes áthelyezése. Az egyébként nem közterületen felállított műalkotás okán sárga csil­lagos tüntetők fasisztának, nácinak nevezték Magyar- ország egykori kormányzóját, vele országát is. Az ügyben megszólalók, polgármestertől az egyházi vezetésig sürgő­sen elhatárolódtak a szobor ügyétől. sokadik figyelmeztetés ez, hogy az elhallgatott, tisz­tázatlan problémák idővel a felszínre törnek. A Hort- hy-korszak közéjük tartozik. A történettudomány adósunk tisztességes értékelésével, így lett utcai politizálás mar­taléka. E nélkül senki nem merné a fasizmus, nácizmus vádját ránk kenni. Ráadásul a tüntetés azt sugallta, mint­ha múltunk mércéje kizá­rólag a holokauszthoz való viszonyunk volna. a szabadság tér másról szól. Valamikor nem idegen obeliszk, hanem nemzeti tragédiánk, Trianon emlék­művei álltak ezen a helyen, a Hazatérés Templomát meg a szülőföldjükről elűzött magyaroknak emelték. Horthy Miklós neve ugyan­akkor sokunknak hazánk újra elnyert függetlensé­gét is jelképezi. A polgár- mesteri szózat meg, hogy a provokatív akció ürügyet szolgáltat arra, hogy a „nyu­gat-európai baloldali lapok” antiszemitizmus vádjával rossz színben tüntessék fel Magyarországot, eget verő ostobaság. Megteszik azt ők anélkül is. Budapesten most valamit nagyon elrontottak. Mert egy történelmi személyiség meg­ítélésében, legyen az akár a kormányzó, indulatok helyett csupán a közvélemény által is megismert és elfogadható történészi tisztázásnak van létjogosultsága. SZEMÉLYI HÍREK Külföldi kiállítást nyitott meg dr. Horváth László DR. HORVÁTH László, a szol­noki Damjanich múzeum igazga­tója Minszkben nyitotta meg Belorusz Nem­zeti Múzeumban a Szolnoki Művésztelep című kiállítást. Főigazgatói elismerés Kócsák Bernadettnek DR. BAKONDI György tűzoltó altábornagy, or­szágos kataszt­rófavédelmi főigazgató mun­kaköre kimagasló ellátásáért munkatársi címet adományo­zott Kócsák Bernadettnek, a megyei katasztrófavédelmi Igazgatóság titkárnőjének. Díjat adományoztak Gyökeres Sándornak A napokban Kovács Béla Dí­jat adományo­zott Gyökeres Sándornak, a karcagi Szen- tannai Sámuel Gimnázium, Szakközép- iskola és Kollégium igazga­tójának dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az eddigi kiemelkedő munkája elismeréseként. Junior Príma-díjas a szolnoki színésznő elismerés A Szigligeti fiatal művésze számos kiváló alakítást nyújtott már Ösztönözni a szárnyaikat bon­togató fiatal tehetségeket, a jövő meghatározó személyiségeit. Ez az fő célja a Junior Príma-díjnak, amit 8c fiatal művésznek adtak át a napokban. Az elismerést a szolnoki Szigligeti Színház ki­váló művésze, Molnár Nikolett is átvehette. A fiatal színésznő 2008 óta tagja a Tisza-parti teát­rumnak. Azóta számos kiváló alakítása volt, ő volt a Rómeó és Júlia Júliája, a Bánk bán Melin­dája, az Üvegcipő Irmája, a Taní­tónő Flórája, felejthetetlen volt a Hajnalban, délben, este című da­rabban, ahogy az Ármány és sze­relemben vagy a Liliomban is. Kivétel nélkül mindben sikerrel mutatkozott be, mégis hihetetle­Molnár Nikolettet Balázs Péter is köszöntötte nül szerény. Most is, amikor az országos elismerés miatt lenne oka büszkélkedni.- Nagy megtiszteltetés ez szá­momra, nagyon jólesett. Ezzel együtt nagyon meglepődtem, én ugyanis nem is reméltem, eszembe sem jutott, hogy ilyen elismerést kapok - mondta el a színésznő, majd hangsúlyozta: ezzel együtt továbbra is odaadás­sal teszi a dolgát. Ez is bizonyít­ja: a munkához való hozzáállása példás, ő maga pedig közvetlen, alázatos és egyszerű. A Junior Príma-díjjal kitünte­tett színésznőt a díjátadó estéjén, a Chioggiai csetepaté előadás után Balázs Péter teátrumigaz­gató is köszöntötte. ■ R. Á.

Next

/
Thumbnails
Contents