Új Néplap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-08 / 260. szám

4 GAZDASAG 2013. NOVEMBER 8., PÉNTEK A versenyképesség és a piacbővítés a cél vállalkozás A cég vezetője szerint megfelelő motivációt kell találni a dolgozni szándékozó fiataloknak Bánki Ferenc (jobbra) ügyvezető egyeztet a készülő szerszámokról egy CNC-forgácsoló szakemberrel Dinamikusan fejlődve telje­sítette alakulását követően első éveit a fröccsöntőszer­szám gyártásával és fém- megmunkálással foglalkozó Jász-Tool Team Kft. A jászsá­gi családi vállalkozás számá­ra a minőségi munkavégzés mellett a szakemberek kine­velése az egyik legfontosabb feladat. Banka Csaba Először másodállásban, majd 2009-től egyéni vállalkozó­ként indította el vállalkozását a jászteleki Bánki Ferenc, a szer­számkészítőként végzett fiatal szakember. A sikerrel teljesített megrendelések eredményeként folyamatosan emelkedett az ár­bevétel, míg 2011 májusára a helyzet egyértelművé vált, önálló céget alapítva kell folytatnia te­vékenységét. Családi vállalkozás indításáról döntöttek feleségével, Bánkiné Rózsával, hogy a frissen létreho­zott cég irányítási feladatainak megosztásával, közösen viszik tovább a tevékenységet. Alig több mint két esztendő telt el a Jász-Tool Team Kft. megalapítása óta, de úgy tűnik rendkívül jó döntést hoztak. A cég árbevétele ugyanis várhatóan ebben az év­ben eléri a százmillió forintot.- Az alaptevékenység ugyan­az maradt, tehát főleg egyedi műanyag fröccsöntő szerszámok tervezését - 2013-tól CAD-CAM szoftver segítségével - és gyár­tását végezzük - mutatott rá Bánki Ferenc ügyvezető igaz­gató. - Nagy valószínűséggel az árbevétel nagyságrendjének emelkedése abból adódik, hogy megrendelőink számára mindig precízen és gyorsan végezzük munkánkat, alapfeltétel a rugal­masság a minőségi munkavég­zés, illetve a versenyképes ár.- Jászladányi, illetve jászbe­rényi telephelyeinken készülő szerszámokat a kistérségen túl az ország számos pontjára szál­lítjuk, ugyanakkor rendszeres kapcsolatban állunk németor­szági, ausztriai, illetve svájci vál­lalkozásokkal is - tette hozzá az üzletmenetet felügyelő Bánkiné Rózsa. A vállalkozás nem vesztette el családias hangulatát az emelke­dő megrendelések mellett sem, létrehozása óta hét-tíz munka- vállalót alkalmaznak.- A szerszámkészítés speciá­lis területe miatt óriási szerepe van annak, hogy nemcsak szá­munkra, hanem munkatársa­ink számára is alapvető köve­telmény legyen a szakértelem, illetve a minőségi munkavég­zés - egészíti ki az elmondot­takat az ügyvezető. - A piacon dolgozó hasonló tevékenységet végző vállalkozások számára az egyik legnehezebb feladat a speciális területhez szükséges ismeretekkel rendelkező, meg­felelően képzett szakemberek felkutatása és alkalmazása. Ráadásul az is óriási feladatot jelent, hogy a régi jó szakembe­rek tudásukat kinek adhatják majd át a fiatal generáció tag­jai közül. Nem véletlen, hogy kiemelt figyelmet fordítunk már most a cég induló éveiben, hogy gondoskodjunk a vállal­kozás továbbviteléhez szüksé­ges szakember utánpótlásról. Már ebben az esztendőben is foglalkoztattunk tanulókat, s a továbbiakban is tervezzük, hogy a géplakatos, gépi forgá­csoló, szerszámkészítő tanu­ló képzésében részt veszünk, amelyhez már üzemeink el­nyerték a kamara „egyedi kép­zőhely” minősítését. A megrendelések számának emelkedésével szükséges a vál­lalkozás eszközrendszerének fejlesztése is, ennek megfelelően több fejlesztési pályázaton is részt vettek már, illetve jelenleg is vannak futó pályázataik. A tá­mogatásokat telephelyfejlesztés­re, gépek beszerzésére fordítják.- Úgy vélem a piaci lehető­ségek közül mindig van olyan, amelyik lehetőséget kínál minőségi termelésre a vállal­kozások számára. A nagy fel­adat rendre az, hogy ezeket a lehetőségeket időben felis­merjük, és megfelelő lépéseket tegyünk. Nincs ez másként a szerszámgyártás, a fémmeg­munkálás és a műanyaggyár­tás területén sem - fejtette ki véleményét Bánkiné Rózsa. - Az ilyen lehetőségeket keres­sük mi is vállalkozásunkkal, célunk, hogy az elkövetkező években a vállalkozás átlag­létszámát maximum 15 főig növeljük, miközben a magas minőségi követelményeket folyamatosan teljesítjük. Ah­hoz, hogy az ipari termelésnek ezen a speciális területén hosz- szú távon megmaradhassunk, folyamatosan keressük azokat a fiatalokat, akikben megfelelő ambíciót látunk az ismeretek elsajátítására, magasan kvali­fikált szakemberekké válhas­sanak. Ezen a területen - úgy gondolom - számunkra az is­meretátadás mellett fontos fel­adat az, hogy megfelelő moti­vációt adjunk tanulóinknak és munkatársainknak egyaránt. A Jász-Tool Team Kft. árbevételének alakulása Év Árbevétel (millió Ft) 74,7* első három negyedéves adat (Forrás: Jász-Tool Team Kft.) A folyamatos megújulás a titok szolgáltatás A cég ma már személyszállítással is foglalkozik Egyre biztatóbb mutatókkal turizmus Kisújszállás egyre előkelőbb helyen a térképen Több mint harminc esztende­je működik Kunszentmárton „kapujában” a Győri Autószer­viz. Az 1982-ben indult családi vállalkozás eredetileg egy két­állásos műhellyel indult, mely azonban 1988-ban üzemi bal­esetben leégett.- Ekkor jómagam is meg­sérültem, de egy percig sem gondoltam azt, hogy a történé­sek után a céget felszámoljuk - mondta Győri Imre, a vállal­kozás tulajdonosa. - A műhely szinte teljesen megsemmisült, ezért úgy döntöttünk, nem csak újraépítjük a csarnokot, hanem ki is bővítjük egy négy­állásos műhellyé. A munká­ban helyi és környékbeli isme­rősök segítettek - fűzte hozzá. A nagyobb terület több autó fogadását tette lehetővé, mely számos munkát biztosított az egyre bővülő létszámú alkal­mazottaknak.- És a tanulóinknak, aki­ket már a kezdetektől fogva okítunk az autószerelői szak­ma fortélyaira - mondta Imre. A kilencvenes években már nemcsak Kunszentmárton- ban, hanem a megye számos településére is eljutott a Győri Autószerviz híre, egyre többen keresték fel a műhelyben dol­gozó szakembereket. így 1992- ben egy újabb csarnokot húz­tak fel a régi mellé, ekkortól már műszaki vizsgáztatással is foglalkoztak.- 1998-ban újabb tevékeny­séggel és ingatlannal bővül­tünk: márkakereskedés is let- ! tünk, Peugeot típusú autókat kezdtünk el forgalmazni, me­lyet ketten a feleségemmel irá­nyítottunk hat éven keresztül. Hamar rájöttünk, hogy a pon­tosság, a megbízhatóság és a bizalom az a három dolog, mely- lyel egy jó autókereskedő sikert érhet el. Aztán 2004-ben a sza­lont mégis átadtuk egy másik márkakereskedésnek, melyet csak tavaly vettünk vissza tő­lük. Annak ellenére, hogy az új autók piaca évek óta zuhanó­ágon van - árulta el Győri Im­re, aki szerint azonban egy jól működő szervizhálózatra, egy gyorsan dolgozó autószervizre egyre nagyobb szükség van. A törekvő, folytonosan válto­zó családi vállalkozás hét év­vel ezelőtt újabb profiljával is­mertette meg a tiszazugiakat: a buszos személyszállítással.- Cégek, gyárak dolgozóit szállítjuk naponta munkahe­lyükre, állandó munkát biztosít­va így sofőrjeinknek. Bár e téren is erős a konkurencia, szeren­csére nevünk jól cseng a környé­ken. Jelenleg tizenhét alkalma­zottunk van, pár éve már fiunk is fontos szerepet kapott a cég­vezetésben. Ki tudja, talán egy­szer a jogi területen dolgozó lá­nyunk is részt vállal állandóan megújuló vállalkozásunkban, mely hamarosan új fejezetet nyit: megpróbáljuk tudásunkat és szerencsénket a turizmusban kamatoztatni. ■ J. ZS. A kisújszállási Kumánia Gyógyfürdő Kft. három az egy­ben szolgáltatást nyújt. A für­dő, az ahhoz kapcsolódó szál­loda, valamint a gyógyászati szolgáltatások külön-külön is jól működő egységek, együtt azonban teljes körűen elégíti ki a vendégek igényeit. ­Tavaly egy 1,8 milliárd forin- | tos beruházást követően nyitót- | ta meg kapuit Kisújszálláson a g Kumánia Gyógy- és Strandfür- J dő, illetve az ahhoz kapcsolódó I Hotel Kumánia. A komplexum nyújtotta szolgáltatások azóta egyre népszerűbbé válnak a lá­togatók körében.- Már van összehasonlítási alapunk: a tavalyi évben produ­kált számokkal tudjuk szembe­síteni az idei adatokat - mondta el a komplexum ügyvezetője, Kui János, aki hozzátette, az összehasonlítások pozitív mér­leget mutatnak.- Tavalyhoz képest 88 szá­zalékkal nőtt a Kft. árbevétele. Pozitívum, hogy a májustól augusztus végéig tartó nyári szezon mellett szerencsére a strandszezonon kívüli forgal­munk is növekedett az első évhez képest - hangsúlyozta a vezető. Emellett kiemelte, hogy a szálloda esetében is komoly eredményeket értek el. Mint mondta, megközelítő­leg megduplázták a foglaltsági adataikat.- Jól mutatja mindezt, hogy most, a harmadik negyedéves kimutatások azt mutatják, hogy nyolcvanszázalékos a szállo­dánk foglaltsága - tette hozzá. Győri Imre (jobbra) és fia, Szabolcs már évek óta együtt dolgozik A strandszezonon kívüli forgalom is növekedett a kisújszállási fürdőben A teljes komplexum adatait figyelve, természetesen nem lehet „szó nélkül elmenni” a gyógyászati kezelések mellett sem. Ezeket is egyre többen ve­szik igénybe. Nem is véletlen, hiszen minősített gyógyvizük van, a Kumánia Gyógyfürdő Kft. a balneo-fizioterápiás ke­zelések széles skáláját nyújtja a beutaltak számára.- Komplex gyógykezelések­kel várjuk a vendégeinket, tu­domásunk szerint mellettünk csak egy másik helyen van le­hetőség hasonlóan széles körű terápiákra a megyében. A nát- rium-hidrogén-karbonátos jel­legű termálvizünk elsősorban reumás típusú megbetegedé­sek kezelésére szolgál. A víz két kútból érkezik, az egyik 47, a másik 61 Celsius-fokos, a víz több mint kétezer milligramm ásványi anyagot tartalmaz li­terenként - sorolja Kui János. A kezelések hatékonyságát pe­dig csak fokozza, hogy azok modern gépekkel történnek, s azokat hozzáértő szakemberek végzik a hét minden napján. A Kumánia Gyógyfürdő lift. tehát a magas színvonalú és több­rétű szolgáltatásnak köszönhe­tően egyre jobb eredményeket ér el, mutatóik egyre biztatóbbak. A cégvezetés a munkatársakkal kö­zösen természetesen mindennap azon dolgozik, hogy még több és különlegesebb lehetőséget nyújt­son a látogatóknak, ami által még inkább növelhetnék forgalmukat. E célnak az elérésében lehet nagy segítség egy tervezett beruházás, melynek keretében szálláshelye­ket bővítenének a szállodában, illetve két újabb szabadtéri me­dencét is kialakítanának a fürdő területén. ■ R. Á. Kumánia Gyógyfürdő Kft. (növekedés a 20Í2. evnez viszonyítva) Fürdőlátogatók száma +16% Szálloda árbevétele +180% Szálloda töltöttsége +100% Gyógyászat árbevétele +370%* •2012-BEN FÜRDŐGYÓGYÁSZAT NÉLKÜL

Next

/
Thumbnails
Contents