Új Néplap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-23 / 273. szám
2 A NAP TEMAJA 2013. NOVEMBER 23., SZOMBAT Valaki egy „ereklyét” hagyott az egyik kötetben: „Nekem nem hozott szerencsét, másnak talán fog” Fiatal párok egymást kezét fogva olvasgatnak, beszélgetnek a romantikus hangulatú polcok között. Mit tehet a könyvtáros, ha egy járókelő az utcáról beesve azt állítja, az ő tulajdona az intézmény? •• AMULETT. BUSZBERLET A KÖNYVEKBEN Károly Nóra könyvtáros a mikrofilmolvasó kezelésében segít az egyik olvasónak. A sérülékeny hírlapállományt ilyen módon használhatja a közönség. A szolnoki Verseghy Könyvtár látogatói általában csak az intézmény kis részét látják. A földszinti fogadótérben és az információs pultoknál dolgozó könyvtárosokon kívül mással nem nagyon találkoznak a munkatársak közül, de a szabadtéri polcokon sorakozó kötetek is szerény hányadát képviselik a könyvtár több száz ezres állományának. Most ebbe az elzárt világba vetünk egy futó pillantást. Szathmáry István Némi vándorlás után Vinczéné Nagy Mária általános igazgatóhelyettes fogad az épületben, aki átkísér Dankóné Szabó Edit közönségkapcsolati osztályve- zetó'höz, további kalauzunkhoz. Miközben a szobában beszélgetünk, rögtön szemet szúrnak a mellettem levő polc ódon kötetei, ahol barnult vászongerinc mellett dúsan aranyozott híres nagyszombati bőrkötés kelleti magát, a címlapokon meg régi pecsétek hirdetik, hogy például a 18. században Kassán kiadott jezsuita munka az egri Angol- kisasszonyok leánynevelő szerzetesrend könyvtárából vándorolhatott ide.- A nálunk őrzött félmillió kötetből körülbelül három-négyezer könyv számít ódonnak, - mondja érdeklődésem láttán az osztályvezető asszony. - Nagy részük elég regényes módon a Wenckheim család könyvtárából került hozzánk. Valójában halálból visszajött irodalom ez, mert az ötvenes évek könyvpusztításaikor a papírgyár egyik dolgozója szólt könyvtáros feleségének, hogy milyen értékek hevernek a gyár udvarán bezúzásra várva, és onnan sikerült őket nagy nehezen megmenteni. Ma ezeket a köteteket már csak kutatók forgatják, de akkor is pótolhatatlan értéket veszítettünk volna velük. Menetközben némi adatért betértünk Takáts Béla szakmai igazgatóhelyetteshez, akitől megtudjuk, hogy a megkerülhetetlen helytörténeti forrásnak számító 19. és 20. századi megyei hírlapállományuk az egyik legfontosabb értékük. A régi újságok sérülékenysége miatt 350 ezer kockányi mikrofilmen őrzik őket a kutatók számára, s az lenne az ideális, ha az évtizedek alatt meglehetősen elhasználódott anyagot digitalizálva közkinccsé tud■ „Lehet-e a világ egyik legérdekesebb hivatását száraz foglalkozásnak tekinteni?” nák tenni, de erre pénz hiányában nem sok lehetőségük van. A kölcsönzési kultúrára vonatkozó kényes kérdésünkre ellenben megnyugtató választ kaptunk. Kilencvenkilenc százalékát visszahozzák a kivett könyveknek, és ritka a „spontán privatizáció” is, amiben az elektronikus védelemnek is része lehet. Ettől függetlenül az igazán értékes vagy pótolhatatlan anyag csak olvasóteremben használható, nem hagyhatja el az épületet. A könyvtár feladata a megye többi közkönyvtárában folyó munka segítése is. Közben ez új színfolttal bővült, megkezdődött a bonyolult nevű Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer működtetése. Mivel az ötezer fő alatti településeken sokszor a könyvtár az egyetlen közösségi hely, ez évtől lehetőség van számukra kiegészítő állami támogatásból szolgáltatásokat biztosítani. A rendszerbe eddig bekapcsolódott harmincnyolc település számára a Verseghy Könyvtár fizeti elő a folyóiratokat, vásárolja a könyveket, szervezi a rendezvényeket, biztosítja a kisebb fejlesztéseket. Az immár városi fenntartású intézménynek tehát nem csökkentek, hanem bővültek a megyei feladatai annak érdekében, hogy az Alföld szívének minden lakosa egyenlő esélyekkel juthasson hozzá könyvtári szolgáltatásokhoz.- Ma már az úgynevezett zárt anyag sem létezik - válaszolja kérdésemre Takáts Béla igazgatóhelyettes. - A szamiz- datok idején még volt ilyen, de mára alkotmányos jog az információkhoz való hozzáférés. A beszerzéseknél létezik némi önkontroll, a minőségi követelmények mellett eltekintenek az uszító hangvételű, erkölcsileg kifogásolható, vagy bármely közösség ellen izgató anyag tárolásától, közkinccsé tételétől. Ezzel szemben egy központi adatbázisnak, illetve a könyvtárközi kölcsönzésnek köszönhetően az ország bármelyik könyvtárában meglévő anyaghoz hozzáférhetnek az olvasók. A tűzvonalban, az olvasóteremben mosolygó hölgy, Vona-Gődér Krisztina tájékoztató könyvtáros fogad bennünket. Belém is bújik az ördög, hogy megkérdezzem, ilyen száraz foglalkozást hogyan lehet állandó mosollyal végezni. Döbbenten néz rám, majd visszakérdez: lehet-e a világ egyik legérdekesebb hivatását száraz foglalkozásnak tekinteni? Számára minden nap élmény, amit a könyvek között tölt, mondja.- Itt annyi ember fordul meg, annyi kéréssel, kívánsággal, amit nem lehet megunni. Ráadásul az sem igaz, hogy csak idősebbek jönnek ide. Újra megjelent az a harmincas, negyvenes korosztály, akiket már lassan úgy tekintettek, hogy az internet meg a rohanó élettempó elvonja őket a könyvek élvezetétől. Jönnek, vállalkozótól a munkát keresőig, aki itt ■ „Akistelepüléseken sokszor a könyvtár az egyetlen közösségi hely.” igyekszik információkhoz jutni. Talán nem csak egyes könyvek szinte megfizethetetlen ára ösztönzi őket, a könyveknek, a könyvtárnak megvan a maga hangulata. Érkeznek fiatal párok is, könyvvel a kezükben leülnek egy díványra, olvasgatnak, beszélgetnek, nagyokat hallgatnak. Szemmel láthatóan jól érzik magukat itt együtt. Más meg odahozza a könyvet a pulthoz, s közben megered a szava, mesél az életéről, bármi másról, és jó hallgatni. Mert az emberi sorsok, dolgok a legérdekesebbek a világon - sorolja a hölgy mindennapi élményeit. Közben egy különálló polcon ismerős köteten akad meg a szemem. Doris Lessing, a most elhunyt brit származású, Perzsiában született Nobel-díjas írónő gyermekkoromban olvasott műve, az Eldorádó pihen újabb munkái között. - Mi így tisztelgünk az emléke előtt, hallom a hátam mögül Krisztina hangját, amint látja, hogy mi köti le a figyelmem. Ezt a munkát alázattal és szeretettel lehet csak csinálni! Miután Krisztina valóban az olvasók közelségében tölti idejét, tőle kérek választ arra az érdekes kérdésre, miket hagynak az ügyfelek a kötetekben?- Én egy, valóban érdekes esetről tudok, emlékezik visz- sza. Valaki egy, talán alkimista jelekkel vésett amulettet hagyott egy könyvben azzal a levélkével, hogy neki nem hozott szerencsét, hátha valaki többre jut vele. Egyébként nem jellemzőek a szokatlan könyvjelzők, esetleg néhány fényképet találtunk, azokat őrizzük a mai napig - mondja. - Vinczéné Nagy Mária igazgatóhelyettes asszony emlékei szerint a Hild Viktor Könyvtárban egy dobozban gyűjtötték a könyvekben többnyire könyvjelzőként berakott tárgyakat. Döntő többségük papír volt. Családi fotóktól, orvosi recepteken, bérleteken, kártyanaptárakon át a névjegyig minden maradt bennük. E fontos kérdés tisztázása után már csak egy állomásunk marad. Az olvasóterem végén ásító, általam eddig csak kívülről szemlélt ajtón át még benézünk a hatalmas raktárba, ahol szintén meglepetés fogad. Hiányzik az ilyen helyen szokásos nyomasztó levegő. Semmi por és dohszag, amit valószínűleg a naponta ide be-be- járók is megkönnyebbüléssel fogadnak. Igaz, ez már az új, kifejezetten könyvraktárnak emelt épületrész, nem az ódon egykori munkásőrbázis, aminek a tetejéről még csupán pár éve, a felújításkor távolították el az ormótlan géppuskaállást. Ami nem is igazán hiányzik a kultúra hajlékából. Vinczéné Nagy Mária és Takáts Béla igazgatóhelyettesek munka közben Kis híján lecipelték az igazgatót az olvasóterembe az olvasótermek polcain, a kölcsönzőben főleg a mának szóló irodalom várja az érdeklődőket. Valamikor sokan keresték a hanglemezgyűjteményt, de a mára beszerezhe- tetlen lemezjátszók miatt bent a raktárban várja a feltámadást, a CD- és DVD-kölcsönzés még csökkenő érdeklődés mellett is működik, tudjuk meg Dankóné Szabó Edit osztály- vezető asszonytól, aki, miközben elindulunk az épület bejárására, azért vidámabb történeteket is mesél. Őt még debreceni könyvtáros korában érte meglepetés, amikor egy határozottfellépésű úr azzal tért be a könyvtárba, hogy azonnal kerítsen papírt, ceruzát, mert diktálni kíván neki! A döbbent kérdésre végül közölte, hogy ez a könyvtár eredetileg az ő családi tulajdona, - az nem derült ki, hogy az épület, vagy a könyvállomány - így az ott dolgozók is valójában az ő alkalmazottai, kötelesek végrehajtani az utasításait. A régi tulajdonátrendeződéseket ismerve lehet, hogy volt valóságalapja a közlésének, de a dik- tálás elmaradt. Más esetben meg egy korábbi igazgató neve okozott bonyodalmat, akit jeles költőnkhöz hasonlóan Kis- faludynak hívtak. Amikor egy olvasó határozottan közölte, hogy Kisfaludyt kéri, a könyvtáros hozzá irányította az illetőt, aki felháborodva közölte, hogy nem megy egy tapodtat sem, hozzák oda neki. Szerencsére még azelőtt tisztázódott a félreértés, mielőtt az igazgatót le nem cipelték az olvasóterembe... Dankóné Szabó Edit osztályvezető egy megmentett régiséggel 1 V
