Új Néplap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-23 / 273. szám
2013. NOVEMBER 23., SZOMBAT 3 MEGYEI TÜKÖR Versenyt rendeztek a szimfonikusok zenei vetélkedőt rendezett a Szolnoki Szimfonikus Zenekar általános iskolás csapatoknak tegnap a Damjanich János Múzeumban. A verseny aktualitása a november 20-án ünnepelt ifjú zenebarátok napja, továbbá november 22-e, az egyházi zene védőszentjének, Szent Cecíliának napja. ■ B. B. Közel ezer rózsatövet ültettek Túrkevén TOVÁBB GYARAPODOTT a virág- tövek száma Túrkevén az utóbbi hetekben. Közel ezer rózsatövet ültettek el a Városvédő és Szépítő Egyesület tagjai, a tűzoltóság munkatársai, a Városgondnokság dolgozói és az önkéntesek. ■ B. B. Egészségesebb vizet ihatnak majd NEMSOKÁRA EGÉSZSÉGESEBB ivóvizet biztosítanak Török- szentmiklóson és annak külterületi lakott részein, valamint Kuncsorbán, Örményesen, Tiszabőn és Tiszatenyőn. Egy pályázat segítségével valósítják meg a vízminőség-javító fejlesztést. ■ R. Á. Baglyok a szolnoki városháza falán mint minden évben, most is rengeteg bagoly telel a szolnoki városháza udvarán. Most bővült a számuk, igaz, „csak” két műbagollyal. A városháza homlokfalára ugyanis két műmadarat helyeztek el azzal a céllal, hogy a szigorú tekintetű „őrök” elriasszák az elszaporodó galambokat. ■ A két bagoly egyike FŐSZ6f6pb6n az egeszseg. A hűvös időben még inkább oda kell figyelni az egészségünkre. Jól tudják mindezt a tiszatenyői gyerekek, akik a közelmúltban több napon át az egészségmegőzéssel foglalkoztak. A Szent István Általános Iskolában egészséghetet rendeztek, melynek keretében nagyon sok hasznos információt hallottak, rengeteg érdekességet láttak, egészséges finomságokat kóstoltak, és ahogy az a képünkön is látszik, sokat sportoltak, mozogtak. Mindent tűvé tettek a fiúért csellengők Több csapat is elkezdi a kutatást, ha valaki eltűnik Nagy erőkkel keresték a mentőegységek azt a tizenkét éves fiút, aki egy kisújszállási speciális gyermekotthonból tűnt el csütörtök délután. Munkatársainktól- Évente többször hív fel bennünket a rendőrség vagy egy család azzal a kéréssel, hogy kutassunk fel eltűnt személyt- mondja Tűri László, az Életjel Mentőcsoport vezetője. - Csütörtökön délután az egyenruhásoktól kaptuk a riasztást, hogy egy tizenkét éves kisfiú tűnt el Kisújszálláson. Három kutyával és négy fővel autóztunk a helyszínre, ahol azonnal megkezdtük a munkát. Nem volt könnyű dolgunk: az egész napos eső szinte minden nyomot eltüntetett. Hatórás szitáló ködben végzett keresés után végül arról tájékoztattak bennünket, hogy a rendőrök egy közeli városban ráleltek a kisfiúra. Ez a történet szerencsés véget ért - teszi hozzá Túri László, aki elmeséli, az egyik legemlékezetesebb és legmeghatóbb történet Bács-Kis- kun megyéhez kötődik, ahol egy autista kisfiú nyomára próbáltak rábukkanni az életjelesek. A kutatás igen hosszadalmas volt, már lassan kezdték a reményt feladni a kutyák és a gazdáik is. Végül az egyik négylábú lelt rá a kisfiúra, aki boldogan ölelte át az eb nyakát, a kutya pedig ugyanolyan örömmel nyalta meg a gyermek arcát.- A rendőrségtől hat óra körül kaptuk a riasztást, hogy eltűnt egy tizenkét éves gyermek, és segítsünk keresni - mondta Oros Kálmán, a kisúji mezőőrség vezetője. - Én épp Szolnokon voltam, de azonnal hívtam Csíki Lajos és Pálfi László kollégáimat. Jóval később kaptak olyan információt is, hogy a Csokonai úti buszmegálló környékén látták egy hasonló korú gyereket. Mire odamentek, a fiú nem volt ott, nem tudtuk, hogy buszra szállt-e, így az Óváros környékét tovább kutatták.- A közeli temetőt, a kerteket is átnéztük, majd a kollégák elindultak a város másik részébe is. A polgárőrökkel és a rendőrökkel folyamatos kapcsolatban voltunk, közösen keresték, de nem találtuk meg. Más alkalommal is volt már, amikor eltűnt személy keresésébe bekapcsolódtunk. A dr. Malatinszky András vezette polgárőrség sem az első alkalommal keresett már eltűnt személyt. Most is megkapták a riasztást.- Csípő Tibor és Matuszka Attila kollégámmal autóba ültünk, és mentünk a megadott címre, ahonnan a gyerek eltűnt- mondta az akkor járőrszolgálatban lévő Katonka Imre.- Annyit tudtunk, hogy mezítláb van és a keze be van gipszelve. Mi sem találtuk sehol, aztán hallottuk, hogy Abád- szalókon lett meg. Nem ez volt az első, hogy eltűnt személyt kerestünk. Volt, amikor beteg, idős embert, vagy búcsúlevelet hagyott, és otthonról elment személyt találtunk meg eredményesen. Most ezt a fiút más településen, de megtalálták. Ebben az esetben a kutatás a terepen nem járt eredménnyel, azonban hamarosan előkerült a gyermek: Abádszalókon találták meg egy rokonánál. Gyakran segítenek önkéntes csoportok a kutatásban az elmúlt években a közösségi portálokon megjelentek olyan csoportok, akik az internet segítségével próbálnak megsegíteni a kutató-mentőegységeknek abban, hogy megtalálják az eltűnt személyeket. Közzéteszik a keresett emberek fényképeit, felhívásokat intéznek a közösségi portálok látogatóihoz. Sok esetben vezetett már eredményre egy-egy ilyen kampány. Nemcsak az internetezők, hanem a járókelők is gyakran segítenek információkkal az ilyen kutatásokban. Sokszor kaptak a hatóságok értékes adatot, mely alapján sikerült megtalálni az eltűntet. JEGYZET SZATHMÁRY ISTVÁN Jó lélekkel az erőszak ellen cifra nevű esemény lesz hétfőn. A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Kimondani is nehéz, ráadásul elég baj, ha már szervezetten kell valamit védeni. Ha bárkinek nem bensőjéből, leikéből fakadnak bizonyos viselkedési formák, hiányukat nehéz hatalmi szóval orvosolni. Teljesen természetesnek tartom azokat az otthon hallott szavakat, hogy „aki nőre kezet emel, az nem férfi és nem ember”. Normális világban ez az áthághatatlan mérce. tény, hogy nagyon is létezik a nők elleni erőszak számos formája. Ráadásul nem csak háborúban, amikor az egyik napról másikra élés meg az intézményesült gyilkolás nyomja el az erkölcsöt. Az utóbbi egy év bűnügyi krónikája a példa, hogy nálunk, egy viszonylag konszolidált országban is számolni kell vele. Az idegen szemek elől rejtve zajló otthoni asszonyverésektől kezdve az állati ösztönök vezette, fiatal életeket kioltó testi vágyig mindenütt leshet áldozatára az aljas indulat. De igazság szerint már egy női arcon elcsattanó pofon is ebbe a kategóriába tartozik. Ezen még az sem változtat, hogy néha a másik oldal is provokálhatja a nők elleni támadást. tartok tőle, hogy ennek az intézményesült világnapnak is több lesz a füstje, mint a lángja. Bár ha az egész világon csak egyetlen nőt sikerül vele megmenteni a méltánytalanságtól, kerüljön bármibe, megérte. De semmiképpen sem ez a megoldás. Olyan világot kell felépítenünk - ennek nálunk, Magyarországon nincs ép ésszel felfogható akadálya -, ahol már az anyatejjel magába szívja a felcseperedő nemzedék a nők, mint jövendő édesanyák tiszteletét és megbecsülését. Sikeresnek bizonyult a kistérségi szűrőprogram megelőzés Az idei utolsó megyei egészségügyi szűrés helyszínén, Mesterszálláson tartott tájékoztatót pénteken Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke és dr. Bene Ildikó, a Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet főigazgatója a tapasztalatokkal kapcsolatban. Az egészségügyi szűrőprogram a közgyűlés 10 millió forintos támogatásával az elmúlt hetekben folytatódott a megyében. Most újra az ezer fő alatti népességű települések kerültek sorra.- Jól látszik, hogy rendkívül sikeres kezdeményezésről van szó, amelyre nagy az igény a térségben. Minden elismerésem azoké a szakembereké, akik szabadidejüket és energiájukat nem kímélve végzik a szűréseket - emelte ki Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke. Amint dr. Bene Ildikó, a szűréseket végző Hetényi kórház főigazgatója elmondta, egy egészségügyi intézmény szakemebe- rel komoly prevenciós tevékenységet is folytatnak.- A kistelepülési szűrések kötetlenebb közegben zajlanak, így többen veszik a bátorságot, hogy megvizsgáltassák magukat. Sok komoly problémát tudtunk megelőzni a szűrésekkel. Ráadásul kollégáim azonnal előjegyzésbe veszik azokat a betegeket, akiknek további vizsgálatokra van szükségük - tette hozzá a főigazgató. ■ SZ. ZS. Palántanevelőt építenek. Kunhegyesen közel kétszázan vesznek részt a december végéig tartó mezőgazdasági Start munkaprogramban. A dolgozók egy része a leendő palántanevelő fóliát készíti (képünkön), melyet fűteni is tudnak majd a hideg időben. A szemetet kifogásolták a lakossági fórumon problémák Több bosszantó gondot is felvetettek a szolnoki Pletykafaluban élők az MSZP által szervezett lakossági fórumon tegnap. Sérelmezték többek között, hogy szerintük nincs elég szelektív hulladék- gyűjtő a környéken, többen vezetéket, kábeleket égetnek, és néha összegyűlik a szemét. Kérdésként hangzott el, hogy miért nem sikerült rendezni a buszközlekedés helyzetét évek óta, és a Kolozsvári-hídon lévő aknafedők hiányára is felhívták a figyelmet, tartva attól, hogy valaki balesetet szenved. A Lengyelpiacon a sár miatt pedig nagyon nehéz a közlekedés - hangzott el. Radócz Zoltán MSZP-s képviselő támogatta a szelektív hulladékgyűjtés helyzetének rendezését, több edény kihelyezését. Állítása szerint az önkormányzat egyik pályázata megoldást jelentene erre a problémára Szolnokon és térségében. A felhalmozódó szeméttel kapcsolatban elmondta, már jelezték az illetékeseknek a problémát, de hamarosan újra felmérik a terepet, és lépéseket javasolnak ebben az ügyben is. A képviselő szerint szintén eljártak a Kolozsvári-hídon található aknák befedése érdekében, az illetékeseknek kell ezt követően intézkedni. ■ B. B.