Új Néplap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-14 / 265. szám

4 JÁSZSÁG 2013. NOVEMBER 14., CSÜTÖRTÖK Másfél évtizeddel ezelőtt jött létre a hagyományőrző együttes jubileum Tizenöt évvel ez­előtt jött létre a Jászberényi Hagyományőrző Együttes. A jászsági hagyományok fel­kutatását, bemutatását zász­lajára tűző csoport az elmúlt évek során Kiválóan minő­sült együttessé vált, illetve nemrégiben átvehették a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Művészeti Díja kitüntetést is. A csoport számára lénye­gében az idei esztendő már az együttes alapításának jubileumáról szólt. Több fel­lépéssel is megemlékeztek már az alapításról, amely egyben minden esetben a ■ A Jubileumi gálát november végén tartják meg a herényi Filmszínházban. jászsági hagyományok be­mutatásának is ünnepe volt. Az évforduló kapcsán egy bemutatót terveztek már a tavasszal is, ugyanakkor ez akkor a Lehel Film-Színház felújítása miatt elmaradt. Azt követően, hogy befe­jeződött a felújítás, immár lehetőség nyílt a gálaműsor megtartására is. Az együttes alapító művészeti vezetője, Kocsán László tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a jubileumi gálát november harmincadikán tartják meg a herényi Film-Színházban. Az előkészületek azonban már javában tartanak. Az együt­test köszönti majd a városi polgármestere, dr. Szabó Ta­más, illetve a Folklór Kultu­rális Közalapítvány elnöke dr. Kertész Ottó. ■ Banka Cs. Kocsán László, az együttes vezetője Saját malmot hoz létre a falu üzem A közmunka után is szeretnének állást adni a munkavállalóknak A szakképzett molnár, Dobos László Ceglédről érkezett Jánoshidára, hogy molnárként dolgozhasson a falu új üzemében A közfoglalkoztatás egyik célja az volna, hogy a másod­lagos munkaerőpiacról lehe­tőleg minél többen kerüljenek az úgynevezett „termelő szfé­rába”, az elsődleges munka­erőpiacra. A gyakorlat mégis azt mutatja, rendkívül kevés eset van arra, hogy ez meg is valósuljon. Egy jánoshidai próbálkozás ezt a helyzetet is próbálja megváltoztatni: egy malmot építettek. Banka Csaba Szakképzett molnárként igen­csak nehezen helyezkedik el saját szakmájában ma bárki Magyarországon. Saját példáján tapasztalta ezt meg a ceglédi il­letőségű Dobos László, aki ta­nult szakmáját tekintve molnár. Tanult ismereteit és korábban szerzett gyakorlatát most János- hidán kamatoztathatja.- Szeptember elsejével kezd­tem el dolgozni. Nem sokkal ko­rábban tudtam meg, hogy volna lehetőség molnárként munkát vállalni a településen. Korábban több malomban is dolgoztam már, ez a tanult szakmám. Mos­tanság azonban mégsem tudtam munkát kapni ezen a területen. A településen megtudtuk azt is, hogy az adott munkahelyre a Jászságból is kerestek munka­vállalót, de a munkaügyi szerve­zetnél - hiányszakmáról van szó - nem volt regisztrálva szakkép­zett álláskereső.- Sokfelé dolgoztam más terü­leteken korábban, de azért vállal­tam el az állást, mert ez az erede­ti szakmám, ezt szeretem legjob­ban csinálni. Azt mondták, hosz- szú távra terveznek. Igaz, a mai világban a hosszú távra tervezés, már nem azt jelenti mint koráb­ban. Nem évtizedekben, ma­ximum években gondolkodhat az ember. Korábban dolgoztam egy vállalkozónál, épp Jánoshi- dán. Úgy indult az kis malom is, hogy hosszú távra tervezhetek, de három hónap után bezárt az üzem. Most az önkormányzat al­kalmaz, abban bízom, hogy most hosszabb távra tervezhetek. A jánoshidai kezdeményezése mindenképpen egyedinek szá­mít az országban - tudjuk meg Eszes Béla polgármestertől. Jele­sül az, hogy egy önkormányzat hozzon létre egy üzemet, ponto­sabban egy malmot. Egyelőre a közmunka program keretében kaptak arra lehetőséget, hogy fel­építsék a malmot három hónap alatt. Erre az időszakra dologi kiadásokra 18,2 milliót fordíthat­nak, míg az itt dolgozó - jelenleg nyolc ember - munkabérére 2,2 milliót Szeptember óta a feltéte­lek megteremtése zajlik. Mostan­ra elkészült a malom, az utolsó simításokat végzik az épületen.- Az önkormányzatnak 35 hektárnyi földterülete van - tud­juk meg a polgármestertől -, aminek egy részét közvetlenül a malom számára alapanyagot termelő gabonatermő terület­ként szeretnénk hasznosítani a jövőben. Emellett persze tárgya­lásokat folytatunk a környékbeli gazdákkal is, hogy folyamato­san biztosítani tudjuk a napi 2,5 tonna kapacitású malom Eszes Béla polgármester működtetését. November végéig szeretnénk befejezni a malom, illetve az azt kiszolgáló épület kialakítását - teszi hozzá Eszes Béla. - Közben egy újabb támo­gatásra is pályázunk, amelyben a mintaprogramként szereplő kezdeményezésünk hosszú távú működését alapozhatnánk meg az elkövetkező évben. A célunk, hogy a gabonatermeléstől, a üszt előállításán át, egészen egy kis pékség létrehozásáig lefedjük a tevékenységét. Ezt követően egy szociális szövetkezetét szeret­nénk alakítani, amelyben már nem közmunkásként, hanem az elsődleges munkaerőpiac szabá­lyai szerint már munkavállaló­ként dolgozhatnának a szövet­kezet alkalmazottai. Várakozá­sunk szerint húsz munkaválla­lónak teremthetne ilyen formán a település állandó munkahelyet. Jánoshidán jelenleg összesen százan dolgoznak a közmunka­program keretében, tisztítják a belvízelvezető árkokat, felszá­molják az illegális hulladéklera­kókat, legutóbb a téli közmunka keretében vehettek fel újabb ál­láskereső helybéüeket. Az önkor­mányzat korábban három és fél hektáron telepített energiaerdőt, amelynek gondozása is folyama­tosan munkát ad, illetve egy bir- kahodályt is építenek. HÍRSÁV Játszóteret építenek, közel az iskolákhoz jászkiséren pályázati tá­mogatás segítségével épí- j tenek játszóteret jövőre. A település központjában | épülő játszótér megvalósí­tásához tíz millió forintot j használhatnak fel a pályá­zati keretből, míg az önkor­mányzat önerőként közel 3,2 millió forintot biztosít. A játszóteret a 2-14 éves | korosztály használhatja j majd. A leendő játszótér közelében álló egykori | italdiszkont épületét el­bontották. Közben zajlik a településközpont tervezése I is, amit az önkormányzat a későbbiekben szeretnek megújítani. Különleges bemutató nyílik Jászberényben i közösen szervezi meg Jász- j berény önkormányzata, illetve a Jászok Egyesülete, a Kossuth-díjas operatőr, filmrendező, Sára Sándor India, a szépség koldusa című fotókiállítását. A jász­sági gyökerekkel is rendel­kező Sára Sándort ez alka­lommal köszöntik nyolc­vanadik születésnapján. A csütörtökön nyíló tárlatot november 30-áig tekinthe­tik meg az érdeklődők a vá­rosi könyvtárban. Erzsébet-nap apropóján Szent Erzsébetről jászfényszarun ebben az évben is megtartják a ha­gyományőrző Erzsébet napi kézműves vásárt. Pénteken egész nap várják az érdek­lődőket a Petőfi Sándor Mű­velődési Ház és Könyvtár nagytermében. A rendez­vény azonban rendre nem csak a kézművesek bemu- | tatójáról szól. A szervező Bedekovich Lőrinc Népfő­iskolái Társaság ezúttal is j invitálja az érdeklődőket a kapcsolódó programokra. 1 Ebben az évben fogadják a Szilágyi Erzsébet Függet- I len Segítő Nőegylet kép­viselőit. Képzőművészeti J kiállítás is nyílik, illetve a segítő női szentek életéről, leginkább Szent Erzsébet­ről beszélgetnek Tornya Erika Sacré Coeur nővér, római katolikus szerzetes­nő vezetésével. Azért jó odafigyelni utazásnál a papírokra nem jött be Belső vizsgálat indult, a fiatalember sztorija gyorsan megbicsaklott Hihetőnek tűnő történettel állt elő egy jászladányi diák, hogy miért is nem volt aznap isko­lában. Egyetlen hiba csúszott számításába: édesapja komo­lyan vette, és utánajárt. A gyer­mek sztorija szerint ugyanis a napokban több diákot is leszál­lítottak a menetrend szerinti já­ratról Jászladányban kora reg­gel, amikor is a tanulók Jász­apátiba szerettek volna eljutni középiskolájukba. A történet szerint a fiatalok nem rendel­keztek diákigazolvánnyal, így nem voltak jogosultak a diák­bérlet használatára. Igaz, volt iskolalátogatási igazolásuk, de annak érvényessége már le­járt. Az édesapa - teljesen ter­mészetes módon - zokon vette, hogy miért kellett hajnalban ilyen módszerhez folyamodni az ellenőrnek, még ha annak tulajdonképp igaza is volt. Nem értette azt sem, hogy az igazo­lás lejáratáról miért nem tájé­koztatják a diákokat. A felvetés kapcsán megke­restük a középiskolát, ahol ele­ve kétkedve fogadták a történe­tet: mondván csaknem kilenc- száz fiatal jár az intézménybe, de ilyen problémáról még nem értesültek. A diákigazolványok zömét pedig a fiatalok már a nyáron igényelték, s a legtöbb már jó ideje meg is érkezett a tanulókhoz. Elmondták azt is kérdésünk után, hogy minden esetben tájékoztatják a fiatalo­kat az iskolalátogatási igazo­lás érvényességi idejéről (ami hatvan napra szól), sőt az ér­vényesség lejárata ott is van a hivatalos iraton. Készségesen állt rendelkezé­sünkre a Jászkun Volán helykö­zi személyszállítási igazgatója is. Menkó Mihály rámutatott, hogy „amennyiben valóban úgy történt az eset, ahogyan azt a szülő elmondta, akkor tényleg nem volt szerencsés az ellenőr intézkedési módszere”. Hozzá­tette: egy ellenőr alapjában véve nem nagyon tehet mást, hiszen az alapeset szerint, aki igénybe veszi a tömegközlekedést, és va­lamilyen kedvezményes jegyet vásárolt, igazolnia kell jogosult­ságát. Az ellenőr azt látja, hogy ezt a jogosultságot tudják-e iga­zolni vagy sem. Minden esetre ígérte, hogy megvizsgálják az ügyet. Nem sokkal ezután értesített arról, hogy a vizsgálat lezaj­lott. Az ellenőrzéseket végző társaság munkatársait, illetve a buszvezetőt is megkérdez­ték a történtekről és kiderült: nem is volt ellenőrzés az em­lített időpontban az adott já­raton. Az eset végére gyorsan pont került, az egész történet onnan indult, hogy nagy való­színűséggel a fiatalembernek aznap nem volt kedve iskolába menni... ■ B. CS. Elkezdődött. Jászberényben megkezdődött a Csemege-tömb még álló épületeinek bontása. Az előzetes tervek szerint az elbontott épületek he­lyén, illetve környékén parkot alakítanak ki, azt azonban egyelőre még nem tudni, hogy a bontás után mikor kezdődhet az építkezés.

Next

/
Thumbnails
Contents