Új Néplap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-21 / 221. szám

2 MEGYEI KORKÉP 2013. SZEPTEMBER 21., SZOMBAT Több ezer akácfát ültettek el a közmunkások Csépán A fiatal áldozatoknak segítenek megelőzés Gyermekbarát kihallgatószobát adtak át a megyeszékhelyen fűtés Akácfákat ültettek a közmunkások Csépán. Fialka György polgármester elmond­ta, ez egy hosszú távú „befek­tetése” a községnek, ugyanis a most földbe tett 14 400 darab csemetefát csak három év múl­va termelik ki, akkorra nőnek meg.- Két esztendőre való tüzelő­anyagot már összegyűjtöttünk, addig nem lesz gond az óvo­dánk fűtésével. Utána viszont ki tudja, tudunk-e újabbakat beszerezni, és azt sem sejtjük, milyen ára lesz a fának. Ezért döntöttük el, megelőzzük a problémákat, és 1,7 hektárra gyorsan fejlődő, jó fűtőérték­kel bíró akácfákat ültetünk. Egyébként a kazánprogram segítségével jutottunk hozzá az óvoda kazánjához pár éve, tavaly pedig aprítógépet is si­került beszereznünk, amivel majd az akácot is feldaraboljuk - árulja el a településvezető. Fialka György hozzátette, egyelőre csak az óvoda épüle­tében van olyan kazán, mely­ben fával tudnak fűteni, de tervezik, hogy hasonlót kap az idősek otthona is. Kiderült, a polgármesteri hivatalban egyelőre nem tudnak fával fűteni, ott éjszakai áramra rá­kapcsolt villanykályhák adják a meleget. ■ J. ZS. Öngyilkos lett egy férfi afogdában vizsgálata megyei rendőr-fő­kapitányság vezetője vizsgálatot rendelt el egy fogdában öngyil­kosságot elkövetett férfi ügyé­ben. A Szolnoki Rendőrkapitány­ság rendőrei kifosztás bűntett és más bűncselekmények elköve­tésének megalapozott gyanúja miatt csütörtökön délelőtt vettek őrizetbe Szolnokon egy 25 éves helybéli férfit, aki aznap este a Törökszentmiklósi Rendőrkapi­tányság épületében lévő fogdá­ban öngyilkosságot követett el. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az eset körülményeinek tisztá­zása érdekében azonnali vizsgá­latot rendelt el. Értesítették a BV ügyészséget is. ■ Különleges áldozatok szá­mára alakítottak ki meg­hallgatóhelyiséget a Szolnoki Rendőrkapitányságon. A gyermekszobát idéző iroda a legifjabb sértettek kihallgatá­sára szolgál, hogy az eljárás során elkerüljék a további traumákat. Munkatársunktól Flegyek, kéklő égbolt, színes sző­nyegek mindenfelé. Az asztalon színezők, a polcokon játékok, plüss állatok. Első ránézésre azt gondolhatnánk, hogy egy gyer­mekszobába toppanunk. Azon­ban az igazság ennél zordabb, hiszen ez egy rendőrségi meg­hallgatószoba, ahol olyan gyer­mekeket hallgathatnak ki a szak­emberek, akik valamilyen bűn- cselekmény áldozataivá váltak. A helyiség léte bizony fontos. Egy lapunknak nyilatkozó szak­ember ugyanis elmondta, egy bűntény következtében traumát elszenvedett kisgyermek meg­hallgatásánál fontos, hogy olyan környezetben legyen, amelyben feloldódhat. A színes falak, játé­kok, színezők mind-mind előse­gítik ezt a folyamatot. A pszicho­lógus úgy véli, persze ehhez el­engedhetetlen lesz a jól felkészül szakemberek munkája is.- Azért fontosak ezek a szo­bák, hogy egy traumát elszen­vedett gyermek meghallgatása ■ Ezek a szobák segíthetnek megnyílni a traumát elszenvedett gyerekekének. során meg tudjon nyílni, el tudja mondani a szakembereknek azt, hogy milyen sérelmet követtek el ellene - fogalmazott a Szolnoki Rendőrkapitányság épületében tartott beszédében dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi mi­niszter. - De nem csak az áldoza­tokról van szó, hanem a gyermek elkövetőkről is, akiket nem sza­bad magukra hagynunk, hanem segítenünk kell őket abban, hogy jogkövető emberekké váljanak - mondta. Az újonnan kialakított meg­hallgatószoba tanúsítványának átadását követően dr. Navracsics Tibor megtekintette a helyiséget, Farkas József megyei rendőrfőkapitány (balra), dr. Navracsics Tibor miniszter (középen) és Szalay Ferenc polgármester adta át a kihallgatószobát illetve bemutatták azt a sajtó je­lenlévő képviselőinek is. A szí­nesre festett falak, játékok, vi­dám színű berendezési tárgyak mind-mind a biztonságot sugall­ják a gyermekek felé. A gyakorlat azt mutatja, nagy szükség van erre a miliőre, hiszen egy olyan áldozati csoportról van szó, akik gyakran nincsenek is tudatában annak, hogy áldozatokká váltak. Minderről Bozorádi János alezre­des, a megyei rendőr-főkapitány­ság bűnmegelőzési osztályának vezetője beszélt lapunknak.- Itt elsősorban nem az a lé­nyeges, hogy hány áldozat miatt alakítunk ki egy ilyen szobát, hanem hogy milyen eseteknek válnak elszenvedőivé a gyerme­kek - mondta Bozorádi János. - Egyetlen év alatt átlagosan két tucat ilyen eset történik a me­gyében, ami számszerűleg nem sok, de én úgy vélem, ezekből az erőszakos bűncselekményekből már egy is az. Amelyek kapcsán el kell kerülni, hogy a gyerekek az eljárás során másodlagosan is áldozattá váljanak - szögezte le. Az alezredes elmondta, egy ilyen kihallgatás során jelen van a törvényes képviselő, nyomozati bíró, szakpszichológus, illetve a nyomozást végző személyek. Ki­emelte, hogy úgy kell egy ilyen meghallgatást elvégezni, hogy ne legyen jelen túl sok ember, mert az szintén gátolhatja az ügy előmenetelét. Az élet igazolja, szükség van az ilyen helyiségek meglétére, hiszen az alezredes által is em­lített bűncselekmények során a gyermekek komoly traumákat Ismertté vált házasság, család, ifjúság és nemi erkölcs elleni bűncselekmények száma a megyében Programok a fiatalok védelmében SZALAY FERENC, Szolnok pol­gármestere az átadóünnepsé­gen bemutatta azokat a már zajló kezdeményezéseket, ame­lyek arra irányulnak, hogy a gyermekek ne váljanak áldozat­tá. Itt említette a biztonságos szórakozóhelyek megteremtését, a gyermekek, a fiatalok éjsza­kai jelenlétének szabályozását.- idén tíz éve, hogy minden reg­gel rendőr felügyeli az iskolába igyekvő gyerekeket - mondta Szalay Ferenc. - De nem csak ezért vannak ott, hanem hogy megteremtsék azt a képet a ki­csikben, hogy a rendőrök segítő szándékkal vannak, akikhez bármikor fordulhatnak, ha baj­ba kerülnek. szenvednek el. Korábban például egy fiatalasszony kereste meg szerkesztőségünket, aki arról számolt be, hogyan élte át ő és két kisgyermeke férje kegyetlen­kedéseit. A rendszeres veréseket és erőszakoskodásokat végül megelégelte az asszony, és a ha­tóságokhoz fordult. A férfi ellen eljárást indítottak. De nem csak felnőtteknek esnek áldozatul a gyerekek, saját kortársaik cél­pontjává is válhatnak. Erre pél­da, hogy rendőrségi eljárás indult egy fiatal általános iskolás ellen, aki erőszakkal, fenyegetéssel kényszerítette iskolatársait arra, hogy azok pénzüket, uzsonnáju­kat átadják neki. ■ Hogyan védené a gyerekeket a bűncselekményektől? Szavazzon hírportálunkon —• holnap 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a hétfői számunkban közöljük. Letették az új üzem alapkövét Aláírást gyűjtenek a járatért jászapáti Jövő év derekára készül el a létesítmény tiszavárkony A volán utasfelmérést végzett a döntés előtt Ünnepélyes keretek között rak­ták le tegnap késő délután Jász­apáti ipari parkjában a Jász Plasz­tik Kft. új üzemének alapkövét. A pet palackok újrahasznosításával, illetve egyéb műanyag-feldol­gozással foglalkozó üzem meg­építését rövidesen megkezdik, s várhatóan a következő év dereká­ra készül el a mintegy 9200 négy­zetméteres létesítmény. A tegnap délutáni rendezvényen dr. Navra­csics Tibor miniszterelnök-helyet­tes, Kasza Lajos, a cég tulajdonos vezetője, valamint Pócs János < polgármester, országgyűlési kép- g viselő jászapáti gyermekekkel | közösen rakták le az alapkövet, f amelyet Kladiva Imre atya áldott £ meg. ■ B. CS. Tegnap délután az ipari parkban rakták le az új üzem alapkövét Tiszavárkonyban aláírásgyűj­tés indult egy buszjáratért. Egészen pontosan a Szolnok­ról Tiszavárkonyba 9:05-kor indulóért, amely április 29-től megszűnt. Gáspárné Szalai Mária a várkonyi óvodában dolgozik, Szolnokról jár munkába, így saját bőrén tapasztalhatta a járat hiányát. Lapunknak el­mondta, hogy kolléganőivel együtt - a lakossággal ösz- szefogva - aláírásgyűjtésbe kezdtek a járat visszaállításá­ért. A kollégák közül többen is az említett busszal utaztak, de azok is hiányolják, akik reggelente piacra, orvoshoz jártak Szolnokra, és most so­kat kell várniuk visszaindu- lás előtt, közölte Gáspárné Szalai Mária. ■ A volán szerint ez az időszak nem a hivatásforgalmi csúcsidőszakba tartozik.- A járat leállítása előtt utasforgalmi .felmérését vé­geztünk. Az adatok alapján - figyelembe véve a gazdasá­gos üzemeltetés szempontjait is - kiderült, hogy a 9:05-kor induló járat leállítása esetén a maradó 8:05 és 10:00 órási járatok kapacitás szempontjá­ból a módosítás után is meg­felelő eljutást biztosítanak Tiszavárkony irányába - tá­jékoztatta lapunkat Menkó Mihály, a Jászkun Volán helyi üzletág igazgatója. - Termé­szetesen így a 8:05-kor induló járat után 2 óra a várakozási idő, de figyelembe kell venni, hogy ez az időszak nem a hi­vatásforgalmi csúcsidőszakba tartozik, tehát az utazások célja, oka nem a munkába já­rás. A várkonyiak azonban ra­gaszkodnak az említett busz­hoz, az aláírásgyűjtés több helyszínen folyik. A Jászkun volánhoz a jövő héten terve­zik eljuttatni. ■ Kovács Berta I

Next

/
Thumbnails
Contents