Új Néplap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-06 / 156. szám

2013. JÚLIUS 6., SZOMBAT 5 SZOLNOK ÉS KÖRNYÉKE Egy európai polgár Szolnokról elismerés A Francia Köztársasági Érdemrend lovag fokozatával tüntették ki Báli Istvánt Nem okoznak problémát amedeiben maradt fák sem helyzet Mint megírtuk, május 14-én, a Tiszán, a nagykörűi komp fölött, a jobb oldali part­szakaszon partcsúszás keletke­zett. A Közép-Tisza-vidéki Víz­ügyi Igazgatóság (Kötivízig) már akkor is jelezte, hogy a történés alapvetően természetes jelenség, a szőke folyó szinte teljes ma­gyarországi szakaszán megfi­gyelhető, amely a vízjárás függ­vényében változó intenzitással zajlik le. A Kötivizig tájékozta­tása szerint, a feladatkörüket tekintve, csak a közvetlen árvízi biztonságot, valamint a hajózás biztonságát veszélyeztető ese­mények bekövetkezése esetén végeznek beavatkozást. Megtud­tuk, hogy a talajmozgással érin­tett területen lévő fák kivágása a partcsúszást követően már megtörtént. A komp üzemelését, valamint a hajózást közvetlenül befolyásoló és zavaró törzseket eltávolították. A mederben ma­radt fák hajóútszűkületet nem okoznak, azok helyeit a közle­kedés biztonsága érdekében - a hajózóút jobb szélét jelző piros úszóbójával - megjelölték. A Kötivízig azonban felhívja a vízen közlekedők figyelmét, hogy a jelenleg levonuló kisebb árhullám miatt a hajóútkitűzés a Kisköre-Szolnok közötti sza­kaszon szünetel. A bójákat a szolnoki vízmércén mért 0-50 centiméteres vízállástartomány­ban fogják kihelyezni. A me­derben maradt fák eltávolítását egy későbbi, alacsony meder- teltségnél, hajóval, vízről tudják majd elvégezni. A Kötivízig tájé­koztatása szerint jelenleg az ár­vízi biztonságot, a hajózást és a komp üzemelését veszélyeztető helyzet nem áll fenn, a helyszínt folyamatosan megfigyelik. ■ A komp zavartalanul működik Monsieur Bali - az évtize­dek során sokan csak így emlegették Báli Istvánt. Nehéz lenne összeszámolni, hány települési, egyesületi kapcsolatot köszönhetünk neki francia területen. Szilvási Zsuzsa „Báli Istvánnak elvitathatatlan szerepe van abban, hogy Fran­ciaország és Magyarország iga­zi valójában megismerhesse egymást több évtizednyi köl­csönös eltávolodás, sőt teljes tudatlanság után ... nem csak frankofon és franciabarát, ha­nem elkötelezett európai pol­gár is” - ezek a méltató sorok René Roudaut-tól, Francia- ország korábbi nagykövetétől származnak. Az ő előterjesz­tése alapján vehette át a közel­múltban a Francia Köztársasá­gi Érdemrend lovag fokozatát, a de Gaulle tábornok által első­sorban külföldiek számára ala­pított, úgynevezett „kis Becsü­letrendet” Báli István. Kulturális, sport és gazdasági területen több mint 25 éves kap­csolatot ápol térségünk különbö­ző francia megyékkel. De miként kezdődött a közös történelem?- Az Iposznál és a Teszöv- nél olyan területen dolgoztam, amelynek része volt a sport, kul­túra, nemzetközi kapcsolatok. A nyolcvanas években ez utób­biak persze főként a szó cialista országokra szorítkoztak, ám 1986-ban érke­zett egy delegá­ció hozzánk Som­me megyéből, melynek az volt a célja, hogy olyan partneri kapcsolatokat talál­jon, amely különböző egyesüle­tek, szervezetek között megma­rad. Egy év múlva pedig mi utaz­tunk ki hozzájuk. Akkorra már világossá vált, hogy elsősorban kórusok, népzene-néptánc terü­letén és a fiatal mezőgazdászok között alakulhat ki partnerség. A későbbiekben pedig az önkor­mányzatok is csatlakoztak, és ki­bővültek a lehetőségek.- Miként fogadták a Magyaror­szágról érkezőket, s milyen kép él bennünk a franciákban?- Annak idején, a nyolcva­nas évek végén még újdonság­Bali István a de Gaulle tábornok által elsősorban számára alapított, úgynevezett „kis Becsületrendet” vehette át a francia kapcsolatok ápolásáért AHét Ilimbgre' nak számítottunk, hiszen a vasfüggöny mögül érkeztünk. Kíváncsiak voltak ránk, a vendégszeretetünk, értékeink pedig elkápráztatták őket. Ez a z érdeklődés egészen addig megmaradt, míg az Európai Unió tagjai nem r\/ lettünk. Az- óta némiképp riválisokká vál­tunk, mint szintén erős mezőgazdaság­gal rendelkező ország. A francia köztudomásúlag ma­gának való nép, valahol igazak azok a sztereotípiák, melyek a franciák önteltségéről szólnak. Ugyanakkor azokkal, aki­ket megszeretnek, rendkívül közvetlenek, s a barátságokat ápolják. Elég azonban egyet­len apró félreértés, hogy akár évtizedes kapcsolatokat meg­szakítsanak.- Honnan ered az ön személyes érdeklődése Franciaország és a franciák iránt?- Még középiskolából, az egyik tanáromnak, illetve a sanzonok iránti rajongá­somnak köszönhető. Ekkor kezdtem francia fiatalokkal levelezni, s szinte autodidak­ta módon tanultam a nyelvet. Aztán persze később, már a megyei önkormányzat refe­renseként lehetőségem nyílt rá, hogy tovább mélyítsem a tudásomat.- A sok-sok év alatt minden bi­zonnyal számos esemény történt, amely emlékezetes maradt. Me­lyek azok, amelyek kimondottan önnek köszönhetőek?- Tudni kell, hogy a nemzet­közi kapcsolatok elsősorban személyektől függnek. Kicsit rámenősnek, jó értelemben véve erőszakosnak kell len­ni. Büszke vagyok rá, hogy a közreműködésemmel valóban élő kapcsolatok alakultak. Emlékezetes volt, amikor Tö- rökszentmiklós az én közvetí­tésem eredményeként kapott tűzoltóautót a francia testvér- településéről, de egy magánbe­szélgetés eredményeként for­málódott az angol-francia-ma- gyar Challenge sporttalálkozó Névjegy NÉV: Báli István Zoltán született: 1946. szeptember 19. végzettség: Külkereskedelmi Főiskola külkereskedelmi köz­gazdász, Euromenedzser köz­gazdász, Testnevelési Főiskola sportszervező karrier: szakfőtanácsos, külügyi szakreferens - korábbi kitünteté­sei: Lengyel Köztársasági Érdem­rend Tiszti Keresztje, Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyéért Díj, Lengyel Kultúráért miniszteri kitüntetés, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Eu- rópa-díj. Az Agraria-Apure elnöke, az Apure alelnöke, a brüsszeli RED elnökségének tagja, megyei Népfőiskolái Társaság alelnöke, a Jászkun-Picard Francia-Magyar Baráti Kör alelnöke család: nős, két gyermeke és két unokája van hobbi: unokák, népi és sport­játékok, fotózás, vidékfejlesztés is. Am a francia kapcsolatok mellett ugyanolyan büszke va­gyok az általam elősegített len­gyel partneri viszonyokra is.- Nyugdíjasként sem pihen. Hon­nan meríti az erőt a számos kü­lönböző tevékenységhez ma is?- Egyfajta szenvedély ez nálam, de egyre jobban vi­gyázok rá, hogy nehogy a csa­lád rovására menjen. Komoly szerepet játszik az életemben a vidékfejlesztés, Brüsszel­ben az ezen a területen mű­ködő tanács alelnöke vagyok. Fontos számomra, hogy ott is minél jobb képet alakítsak ki rólunk, magyarokról. Nemré­giben például egy felszólalá­somkor felfigyeltem rá, hogy nem biztosították a magyar nyelvű megszólalás lehetősé­gét. Ezért tudatosan magyarul kezdtem beszélni, s amikor figyelmeztettek, hogy nincs tolmács, franciául, majd len­gyelül folytattam az előadáso­mat, s végül angolul fejeztem be. Az elnök asszony erre így reagált: íme, egy igazi európai polgár... HIRDETÉS Összetartozunk HIRDETÉS Tájékoztató egynyári öntözési lehetőségről Martfűn járt a sörgyár új vezérigazgatója ismerkedés Látogatást tett Martfűn Joris Huijsmans, a Hei­néken Hungária Sörgyárak Zrt. új vezérigazgatója, hogy megis­merkedjen a helyi sörgyárral és annak dolgozóival. A bemutat­kozás során ellátogatott dr. Kiss Edit polgármesterhez is.- Tetszik a sörgyár, azt tapasz­taltam, hogy a dolgozók oda- adóak. Jó látni, hogy szeretnek tanulni, fejleszteni magukat, és nagy elkötelezettséggel készítik cégünk fantasztikus termékeit - nyilatkozta a város honlapján. Az idén 140. születésnapját ünneplő, a világ első számú sör­márkájaként ismert nagyválla­lat élére június 24-én nevezték ki Joris Huijsmanst. ■ R. Á. Határtalanul ­A tószegi Általános Iskola 7. évfolyamosai a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Határtalanul! pályázatának támogatásával Erdélybe kirándulhattak. A pá­lyázat 835 000 forint támoga­tást nyújtott, mely az utazás és a szállás költségeit fedezte. A pá­lyázat címe: Határtalanul - Ösz- szetartozunk! Tószegtől - Agri- sig 2013-ban. Célja a határokon átnyúló szolidaritás erősítése. A diákok felkeresték az ag- risi testvériskolát, megtekin­tették Koltó, Szatmárnémeti, Desze, Máramarossziget, Bar- cánfalva, Nagykároly és Kap- lony nevezetességeit, irodalmi és képzőművészeti emlékeit. A tanulók és kísérőik boldogan, felejthetetlen élményekkel ér­keztek haza. A Közép-Tisza-vidéki Környezet- védelmi, Természetvédelmi és Víz­ügyi Felügyelőség (5000 Szolnok, Ságvári krt. 4.) az alábbi tájékoz­tatást adja az egynyári öntözés lehetőségéről, és az engedélyezési eljárásról. Az aszály okozta károk megelő­zésére, illetve mérséklésére, lehe­tőség van egynyári öntözési enge­dély alapján történő öntözésre. Az öntözés vízjogi üzemeltetési enge­dély birtokában végezhető. Az en­gedély kiadására vonatkozó kérel­met a Közép-Tisza-vidéki Környe­zetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségre (Szolnok, Ságvári krt. 4.) kell benyújtani. Egynyári öntözésnek minősül: egy öntözési idényben, közvet­lenül felszíni vízből, ideiglenes szivattyúállással, maximum 120 mm/ha (1200 m3/ha) öntöző­víz kijuttatása, legfeljebb 100 ha nagyságú területre. Az egynyári öntözésre szóló vízjogi üzemel­tetési engedély a mezőgazdasági vízszolgáltató művek üzemelteté­séről szóló miniszteri rendeletben meghatározott, öntözés esetére szolgáló hasznosítási idényt köve­tő hónap végéig hatályos (október 31-ig). Egynyári öntözésre szóló vízjogi üzemeltetési engedély ab­ban az esetben adható, ha a ké­relemben megjelölt, ugyanazon helyrajzi számú területre, illetve ugyanazon helyrajzi számú terü­leten belüli részterületre öt éven belül egynyári öntözésre szóló víz­jogi üzemeltetési engedély kiadá­sára nem került sor. A kérelemhez az alábbiakat kell mellékelni:- Az öntözendő terület igénybe­vételére, használatára vonatkozó jogcím igazolása, (pl.: tulajdoni lap, mezőgazdasági földhaszon­bérleti szerződés),- Helyszínrajz,- Műszaki leírás (nagyság, el­helyezkedés település és hrsz. megadásával, művelési ág, az igé­nyelt vízmennyiség, az öntöző- berendezés típusa, az öntözővíz biztosítása),- A 90/2008. (VII. 18.) FVM ren­delet szerint elkészített egysze­rűsített talajvédelmi terv. A talaj- védelmi tervet talajtani szakértő készíti el,- Az eljárás során a felügyelő­ség eljárásáért 5.000 Ft igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. Az eljárásba a talajvédelmi ha­tóságot szakhatóságként be kell vonni. A talajvédelmi hatóság el­járásáért járó igazgatási szolgál­tatási díj mértéke: 33 000 Ft. Az ügyintézési határidő jogszabály szerint 2 hónap, de a felügyelőség soron kívül bírálja el a kérelmeket.

Next

/
Thumbnails
Contents