Új Néplap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-10 / 159. szám

2013. JÚLIUS 10., SZERDA 11 TÜKÖR - SZOLGÁLTATÁS Lelket öntött a különleges figurákba szabó László Foky Ottó terveiből megalkotta a napjainkra oly híressé vált mesehősöket Bábkészítő táborban lévő gyermekekkel találkozott nemrég Szabó László ipar­művész, aki Foky Ottó tervei­ből megalkotta, és huszonöt éven át készítette az olyan ismerős mesefigurákat, mint a Tévémaci, Mirr-Murr vagy Misi mókus. Licska Balázs Szabó László gyermekkora óta készített maketteket, modelle­ket - leginkább a repülőgépek foglalkoztatták -, de akkor még nem sejtette, hogy később bábfigurákat fog ipari meny- nyiségben gyártani. Eleinte katona volt, aztán egy motorke­rékpár-gyárban helyezkedett el. Egyszer pedig telepakolta szatyrát különböző makettek­kel, és elindult a közlekedési múzeumba, hogy bepróbálko­zik, hátha lenne valami kedvé­re való munka.- Zuglóban voltam, mikor megláttam a feliratot, hogy Bábfilm Stúdió. Bementem, ott lődörögtem, és egyszer csak valaki (később kiderült, hogy Imre István bábfilmrendező) megkérdezte, hogy mit kere­sek. Én pedig mondtam, hogy itt szeretnék dolgozni - mesél­te Szabó László. A felvetésre, hogy végzett-e főiskolát, igen­nel válaszolt. Füllentett kicsit, ugyanis valószínűleg nem ka­Huszonöt évet dolgozott a Bábfilm Stúdióban Szabó László iparművész. Szinte minden animációs filmben tevékeny részt vállalt. tonai, hanem iparművészetire gondolt a kérdező. Szabó László aztán két és fél évtizedet húzott le a Bábfilm Stúdióban. Mint mondta, egy figura megalkotásához bármit -'palackot, papírt,gombostűt ­fel lehet használni. Először fura volt számára, hogy dróttal és szivaccsal dolgozik, amit aztán fel kell öltöztetni, a csodás al­kotások kárpótolták mindenért. Azért is, hogy napokat kellett a forróságot árasztó izzók alatt görnyedni. Egy hat-nyolc perces epizód egyhónapos előkészüle­tet igényelt.- Minden egyes szereplőből több figurát is kellett készíteni, ugyanis a bennük lévő drótszá­lak csak kétszáznegyven mozr dulatot bírtak el. Ha például el­tört a kar, miközben a Tévéma­ci mosta a fogát, akkor cserélni kellett a bábot - magyarázta Szabó László. Elmondta, hogy a figurák 15-25 centiméteresek voltak, ugyanis a drót csak úgy Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Hetényi Gyógyszertár (Tószegi út 21.) az ügyeletes. Vízállás a kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 545 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 727 centi­méter, duzzasztott, a vízhőfok 22,4 Celsius-fok. Kisköre-al- sónál -132 centiméter, apadó, Szolnoknál -45 centiméter, apadó, a víz 23 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 135 centiméter, apadó, a Hár­mas-Körös Kunszentmárton- nál 12 centiméter, apadó. Traffipax A megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osztályának tájékoztatása szerint a 4-es, a 442-es és a 44-es utak egyes szakasza­in, valamint Szolnok, Török- szentmiklós, Martfű, Tisza- földvár, Jászberény, Jánoshi- da, Tiszakürt, Cserkeszőlő, Kunhegyes, Tiszatenyő és Tiszafüred belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrző autók elhelyezkedésének megvál­toztatási jogát a rendőrség fenntartja. ■ „Minden tartós kapcsolat kulcsa, hogy az ember tudja, mikor vonuljon félre, és mikor húzódjon közel.” (Estrada) PROGRAMAJÁNLÓ MOZI MAI MŰSOR. SZOLNOK. CINEMA CITY: Az acélember, 3D (12) 12.00, 17.00. A Föld után (12) 13.45. Gru 2 (6) 10.30.14.30. Gru 2,3D (6) 12.30,16.30, 18.30.20.30. Gyakornokok (12) 20.00. Szemfényvesztők (12) 14.45. Szörny Egyetem (6) 13.00. Szörny Egyetem, 3D (6) 10.45,15.15,17.30,19.45. Z világ­háború, 3D (16) 11.30,15.45,18.00, 20.15. TISZApART mozi: Gru 2 (6) 15.00, Gru 2 (6) 16.30. Lotte és a holdkő titka (0) 16.30. Rúzs, reptér, satöbbi (16) 18.00. Az acélember (12) 18.00.Téged akartak (16) 18.00. Az igazi szerelem receptje (12) 20.00. The Master (16) 20.00. A lány és a költő (12) 20.30. VÁROSHÁZI EST SZOLNOK. Július 19-én rendezik meg a Városházi Estet. Ezen a napon fellép az Anyám és Nyulam Zenekar, az Art-Eria Társulat és a Bartók Béla Zeneiskola Big Bandje, valamint a Szolnoki Művésztelep alkotóinak kiállítását is megtekinthetik az érdeklődők. VÍZILABOATORNA MEZŐTÚR. A XIV. Faragó Tamás Rose Kupa gyermek vízilabdatornára várják az érdeklődőket július 13-14. között a strand­fürdőben. A rendezvény mindkét napon 10 órakor kezdődik. KEMENCÉS PARTI TISZAFÜRED. Kemencés partit rendez­nek július 12-én 18 órától a Hotel Hab­leány kertjében. Lesz kenyérlángos, rakott burgonya kemencében sütve és töltött káposzta füstölt csülökkel. HALAS NAPOK TISZAFÜRED. Július 12-14. között tartják a Halas Napokat a Halas téren. Július 12-én 16 óra 30 perctől halas napi felvonulás veszi kezdetét, majd 17 órától a Senor Együttes ad koncertet. Este hét órától a Sinful-Passion koncertezik, nyolc órától pedig a Bem Táncegyüttes Égiek és Földiek című előadását láthatják az érdek­lődők. 23 órától Radics Gigi lép színpadra. Július 13-án 7 órától Halászlé és halételek főzőversenye veszi kezdetét. A nap folya­mán fellép többek között a Vaultage, a Leecher, a Kottái Acoustic, az Empty Pubs, a Balkán Fanatik és a Kozmix. Hajnal fél egytől retro diszkó lesz Nagy Szilárddal. A szabad strandon 10 órától zumba várja a kicsiket és nagyokat egyaránt, majd 11 órától a Galagonya Bábszínház előadását tekinthetik meg. 13 órától hagyományőrző kézműves-foglalkozások lesznek. Július 14-én 21 órától a Rippel Brothers Show-t tekinthetik meg az érdeklődők, majd 24 órától tűzijáték veszi kezdetét. KIÁLLÍTÁSOK MEZŐTÚR. ATúri Fazekas Múzeumban Fekete Júlia képzőművész, Szent és profán című kiállítását augusztus 20-ig tekinthe­tik meg az érdeklődők. JÁSZBERÉNY. Csohány Kálmán két­szeres Munkácsy-díjas, érdemes művész grafikai kiállítását megtekinthetik a Városi Könyvtár tetőtéri galériájában július 20-ig. SZÉPSÉGVERSENY ABÁDSZALÓK. Július 13-án 11 órá­tól a Tisza-tó Strandon tartják a XXIV. Tisza-tó Szépe Szépségverseny Alpok-Ad- ria-Jász-Nagykun-Szolnok Megye Szépé­nek előválogatóját. SZANDAt NYÁR SZANDASZŐLŐS. Július 19-én 19 órá­tól Rock térré válik a Generations zenekar­ral a Lengyel Antal tér. Dallamos rockzene és jó hangulat vár minden vendéget. Július 26-án 19 órától Nosztalgiaestet tartanak a művelődési házban. A kellemes retro hangulatért a Smart Jazz zenekar és az Aranycsillag Társastánc Klub felel. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anya­gi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programoka Szoljon.hu hírportá­lon olvashatók. Bounty-brownie torta HOZZÁVALÓK A TÉSZTÁHOZ: 15 dkg liszt, 10 dkg csokoládé, 15 dkg porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, 1 tk. sütőpor, 2 ek. kakaó, 2 db tojás, 1,5 dl olaj, 1 dl feketekávé, rum­aroma. A töltelékhez: 20 dkg kó­kuszreszelék, 1 tkvanüia-aro- ma, 2 db tojás, 15 dkg porcukor, 4 ek. tejföl. ELKÉSZÍTÉS A tésztához a lisztet keverjük ösz- sze a porcukorral, a vaníliás cu­korral, a sütőporral, a kakaóval és egy csipet sóval. A tojásokat keverjük össze a lefőzött fekete­kávéval és az étolajjal, rumaro­mával és az olvasztott csokoládé­val. A lisztes keverékhez öntsük hozzá a tojásos-csokoládés keve­réket, fakanállal keverjük össze. Egy tortaformát béleljünk ki sü­tőpapírral és öntsük bele a masz- sza felét, simítsuk el a tetejét. A töltelékhez a tojások sárgáját keverjük habosra a porcukorral és a vanília-aromával, majd ke­verjük hozzá a kókuszreszeléket is. A tojások fehérjét csipet sóval kemény habbá verjük, majd ke­verjük hozzá a kókuszos masszá­hoz. Kanalazzuk rá a tortaformá­ban lévő csokoládés massza tete­jére, és simítsuk el. A maradék csokoládés masszát öntsük rá a kókuszos réteg tetejére, és simít­suk el. Helyezzük be előmelegí­tett sütőbe, s közepes hőfokon süssük 20 percig. Végül a for­mában hagyjuk kicsit hűlni. ■ Szemtanút keres a szolnoki rendőrség felhívás A Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Rendőr-főkapitány­ság emberölés bűntett elköve­tésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárásban tanú jelentkezését várja. Szolnokon, a Hunyadi utcában 2013. má­jus 27-én 9 óra körüli időben emberölés történt. A férfi ott­honában lőtte le az 52 éves csa­ládfőt, szerencsére feleségének sikerült elmenekülnie. Az ügy körülményeinek tisztázása ér­dekében a rendőrség keresi azt a hölgyet, akitől a bűncselek­mény helyszínéről elmenekülő asszony a Hunyadi úton segít­séget kért. A jól szituált nő körülbelül 165 cm magas, normál testal­katú, rövid, barna hajú, és az adott napon sötét színű szok­nyás kosztümöt viselt. A rend­őrség kéri, hogy a keresett hölgy jelentkezzen személye­sen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitány­ságon (Szolnok, Baross G. út 39. szám alatt) vagy telefo­non munkaidőben az 56/501- 600/13-10-es melléken vagy az ingyenes hívható 06-80-555- 111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), továbbá a 107-es vagy 112-es központi telefonszámok valamelyikén. A tanú kérésére adatait a rend­őrség zártan kezeli, közölte Szabó Zita, a megyei rendőr-fő­kapitányság sajtószóvivője. ■ volt könnyen hajlítható. Ő maga szívesebben faragta az egyes darabokat, de megesett, hogy varrt, öltöztetett is.- Nem volt sablon, mégis egyformák lettek az egyes da­rabok, ez csak gyakorlat kér­dése - ecsetelte az iparművész, akinek kiállítása a napokban is látható a megyei tudásház és könyvtárban. Az apróságok­nak több részletet is elárult a Bábfilm Stúdióban folyt mun­káról. Egy animációs filmnél fekete harisnyaszál tartotta a magasban lévő űrhajót, három napon keresztül mászott fel a létrára és le róla, és mozdítot­ta el az űrhajót, hogy minden egyes mozdulatsort külön kép­kocka rögzítsen. A huszonöt év alatt szinte minden animációs filmnél te­vékeny részt vállalt Szabó Lász­ló, sok reklámfilmet is készített a stáb. Egy híres étteremnek is forgattak többek között. Akkor még nem műgyantából legyár­tott ételekkel dolgoztak, hanem igazival. Ha egy napot elrontot­tak, akkor belakmároztak a fi­nomságokból - úgyis megrom­lottak volna másnap pedig újat sütöttek, főztek mindenből. Szabó László ma már nem készít figurákat, ellenben több ezer repülőgép-, motor-, autó- és hajómodell található ottho­nában, tervezi, hogy ebből kiál­lítást nyit majd. Emellett szíve­sen ragad ecsetet, s festményeit is WJMzemlére bocsátaná. i'i'Ur 9WHUI3 .fitóbuuíí. Mfl-fc liqte SZOLNOK TV_______________ 6.00 Aktuális 6.30 Téma volt az idén... 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktu­ális 7.30 Téma volt az idén... 8.00 Akutális 8.30 Téma volt az idén... 9.00 Múzeumi Szabadegyetem 10.00 Zsáner 10.30 Célkeresztben 11.00 Termál-Kincskereső 11.30 Kultúrkorzó 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma volt az idén... 13.00 Örökségünk 13.30 Fó­rum 14.00 Megyei Tükör 14.30 Va­lóságos kincsesbánya 8. rész 15.00 Elixir 15.30 Aranykosár 16.30 Szol- noktudás Egyeteme 18.00 Kultúr­korzó 18.30 Aranyidő 19.00 Aktuá­lis 19.20 Napi üzenet 19.30 Téma volt az idén... 20.00 Aktuális 20.30 Téma volt az idén... 21.00 Arany­idő 21.30 Fórum 22.00 Zsáner 22.30 Halak, vizek 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu 90.4 SZOLNOK FM 0.00-6.00 Helyből a legjobb magyar sláger megy! 6.00-10.00 Shaker! Ébredj, Szolnok! Ladoniczki Danival és Bagi Timivel. 10.00-15.00 Fülbe­való! A megbízható munkatárs, Csib- rán Szilvia. 15.00-19.00 Délutáni csokoládé Túróczi Imrével. 19.00­20.00 Trend Bagi Timivel. 20.00­24.00 Disco’s hit Bárány Attilával. tvww.szolnokfm.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - Napindító infor­mációk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánság- műsor 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák ked­vencei 20.00-24.00 Party cafe - Klub­kedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu 6.00 Reggeli Juice, benne minden hét­köznap 8.40-től .Reggeli Monitor” nap­indító gazdasági hírek 11.00 AMADE20 zenei slágerlista 13.00 Amadeus Dél­után. 18.00 „Világjáró'ismétlés 19.00 .Ritmusbazár” ismétlés 20.00 Starsky és HÁT Jazz Klub Zsuffa Péterrel, majd non-stop zene csütörtök reggel 6 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents