Új Néplap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-10 / 159. szám

2013. JULIUS 10., SZERDA SPO Németh István befejezi. Nemcsak a Szolnoki Olaj KK férfi kosárlabdacsapatától vett búcsút a 2012-13-as idény végeztével, hanem végleg szögre akasztja kosarascípőjét Németh István. Az egy­kori válogatott játékos a jövőben játékosügynökként dolgozik tovább. KOSÁRLABDA Győzelemmel rajtolt élete első WTA-topáján Bukta Ági tenisz Megkezdődtek a buda­pesti WTA tenisztorna küzdel­mei a Római Teniszakadémián. Már egyből az első napon salakra szólították a szolnoki Bukta Ágnest is, aki a világ- ranglista 175. helyezettje, a cseh Sandra Zahlavova ellen próbált meg továbbjutni. Ági eddig jobbára ITF-torná- kon vett részt a közelmúltban, s ott remekül teljesített, szinte mindig kiharcolta a főtáblás szereplést. Sőt, Sibenikben tor­nát is nyert. Hétfőn pedig át­esett a tűzkeresztségen is, élete első WTA-főtáblás meccsével.- Ági inkább alapvonal játé­kosnak számít, viszonylag erős fonákokkal operál, azonban tenyeresei kicsit magasabbak és lassúbbak a kelleténél. Ked­venc borítása a salak, s ez az ő malmára hajthatja a vizet - vé­lekedtek a lelátón helyet foglaló szakemberek. - Zahlavova ezzel szemben már a WTA mezőnyéhez tartozik, idén két Grand Slam-tornán is indult: a Roland Garroson ráadásul si­került eljutnia a főtábláig is. Ezek után Ági az első játsz­mában szinte lelőtte a pályáról riválisát, huszonkilenc perc alatt 6:l-re nyert. A folytatás­ra ugyan összekapta magát Zahlavova, 6:4-es szettgyőze­lemmel egyenlített. A döntő felvonás óriási izgalmakat ho­zott, a cseh lány 1:4-ről fordít­va adogathatott a győzelemért, ám Bukta Ági innen is nyerni tudott (7:6). A második körben a világranglista 30. helyezettje, Simona Halep vár a szolnoki leányzóra. ■ GELEI J. Szolnok, Batthyány utca 8. t. Tel.: 56/41S011. Nyitva mindennap 8-21-lg $ Szolnok, Szapáry utca 23. 5 Tel.: 56/518-271. Nyitva: hétköznap 9- 17-lg * Tájékoztatjuk Hutait Ügyfeleinket, bogi a közolt árfolyamok délelőtt 9 óráig étnek, és a nap folyamán változhatnak! Pénznem |1 egységre) Vétel Eladás EUR 291,00 297,00 USD 225,00 232,00 CHF 233,00 240,50 Érvényben: 2013. július 10. Befektetési aranyértékesítés. Közületeket is kiszolgálunk! www.cornergroup.hu Három dózsás a keretben vízilabda Kis Gábor kihagyja a közelgő barcelonai világbajnokságot A szolnokiak kapusa, Decker Attila a jól sikerült bajnoki idény után első világbajnokságán bizonyíthat A kapus Decker Attila, a nagy bombáiról ismert Hosnyánszky Norbert és a frissen igazolt Vámos Márton személyében három szolnoki vízilabdás készülhet a július huszonkettedikén rajtoló barcelonai világbajnokságra. A center Kis Gábor maga mondta le a szereplést fájdal­maira hivatkozva. Gedei Szilárd Kihirdette a hamarosan kezdő­dő barcelonai világbajnokságra szánt keretét a férfi vízilabda-vá­logatott szövetségi kapitánya, Benedek Tibor. A tizenhárom játékosból hárman is a bajnoki ezüstérmes Szolnoki Dézsa-Köz­gép soraiból kerültek ki: a fiatal kapus, Decker Attila, az olimpiai bajnok Hosnyánszky Norbert, valamint a nyáron a Vasastól ér­kezett Vámos Márton is tagja a katalán városba utazó nemzeti csapatnak. rülésnek, megtiszteltetés a válo­gatott tagjának lenni - mondta lapunknak az első világbajnok­ságára készülő Decker Attila. - Pályafutásom egyik legfonto­sabb állomása a barcelonai ke­rettagság, megpróbálok hát élni is vele - tette hozzá a 2011 óta Szolnokon vitézkedő kapus. Hiába azonban a remekül si­került szezon a Tiszaligetben, a Dózsa egyesének nem akárkivel kell harcolnia a minél több játék­időért: Benedek Tibor a Vasas klasszisát, Nagy Viktort válasz­totta a keret másik kapusának.- Valóban, nagycsapatban még soha sem sikerült ilyen jól egyetlen idényem sem, ugyan­akkor azzal is tisztában vagyok, hogy ez semmire sem garan­cia - ismerte el a pályafutását a BVSC-ben kezdő játékos. - Az egész szezont keményen végig­dolgoztam, és a válogatottal jelenleg is rendkívül intenzív munkát végzek. Tudom azon­ban, hogy ez szükséges a jó ered­ményhez, nincs is gond a moti­vációmmal. A saját célom pedig csak az lehet, hogy minél több játékidőt, lehetőséget kapjak a kapitánytól, jelenleg nagyon nagy várakozásokkal és pozitív érzésekkel készülök Barceloná­ra - tette hozzá az elmúlt idény során a tiszaligeti medencében klasszis kapussá érő hálóőr, aki a szurkolók jogos elvárásaiéi is beszélt. A cél - ahogy Decker At­tila fogalmazott természetesen - nem lehet más, mint az eddigi A VILÁGBAJNOKSÁGON elŐSZÖr július huszonkettedikén dél­után fél hatkor meccsel Bene­dek Tibor csapata, mégpedig a gondot aligha okozható kínai válogatott ellen. A további program: július 24., szerda 13:30 Magyaror- szág-Szerbia, július 26., péntek 10:50 Magyarország-Ausztrá­generációk korábbi eredményei­hez méltó folytatás, tehát a Bene- dek-csapat is éremért, sőt abból is a legfényesebbért utazik a ka­talán fővárosba. Mint a kerethir­detés napján kiderült, sajnos a Szobioki Dózsa Közgép negyedik szóba jöhető játékosa, Kis Gábor nélkül - az olimpiai bajnok cen­ter ugyanis intenzív hátfájására hivatkozva kénytelen volt lemon­dani egyelőre a válogatottságot. A Pekingben obmpiai bajnoki lia. A nyolcaddöntőket július 28-án, vasárnap, a negyeddön­tőket pedig 30-án, kedden ren­dezik. Az elődöntőket augusz­tus 1-jén, csütörtökön, a bronz­meccset és a döntőt pedig au­gusztus 3-án, szombaton tart­ják az egykori katalán úszóról, Bernat Picornellről elnevezett barcelonai medencében. címet szerző játékost hónapok óta komoly gerincfájdalmak kí­nozzák, így - mihamarabbi gyó­gyulását szem előtt tartva - saját maga volt kénytelen nemet mon­dani a válogatottbéli szereplésre. A válogatott hétvégén a Vo­dafone Kupán ugrik medencé­be a Margitszigeten, ahol előbb Németországgal, majd szomaton Montenegróval, végül pedig va­sárnap Görögországgal mérkőzik. A világbajnokságm utazó keret. Kapusok: Decker Attila (Szol­noki Dézsa-Közgép), Nagy Vik­tor (Teva-Vasas). Védők: Decker Ádám (A-Híd-Szeged), Gór-Nagy Miklós (ZF-Eger). Centerek- Bedő Krisztián (BVSC), Hárai Balázs (Vasas). Szélsők, átlövők: Bátori Bence (Eger). Hosnyánszky Nor­bert (Szolnoki-Dézsa Közgép), Madaras Norbert (Pro Recco), Szívós Márton (Szeged), Varga Dániel, Varga Dénes (Primőrje Rijeka), Vámos Márton (Szolno- ki-Dózsa Közgép). HÍRSÁV Horvátországban kezd az Olaj tegnap délután elkészítették a 2013/14-es Adria Liga alap­szakaszának sorsolását. Az immár második alkalommal a Szolnoki Olaj KK részvéte­lével tervezett kosárlabdabaj­nokság ezúttal is tizennégy csapatos lesz. Az Olaj az első fordulóban a horvátországi Zadarban kezdi meg szerep­lését. Az egyelőre még pontos időpont nélküli első forduló további párosításai: Parti- zan-Igokea, Siroki-Crvena Zvezda, Mega Vizura-Ce- devita, Cibona-Radnicki, Krka-Buducsnoszt, Szkop- je-01impija Ljubljana. Megvan az új edző a Jászapátinál eldőlt, hogy Herédi Attila veszi át az NB Ill-ban sze­replő Jászapáti VSE labda­rúgócsapatának vezetőedzői feladatait. Az ötvennégy éves szakember koráb­ban Pápán, Tatabányán és Nyíregyházán is dolgozott, játékosként pedig 253 baj­noki mérkőzésen szerepelt az Újpest színeiben, sőt öt válogatottsággal is büsz­kélkedhet. Herédi új csapa­tával július tizenötödikén kezdi meg a felkészülést az augusztus második felében rajtoló szezonra. Remili Mohamed Kecskeméten készül az újpest fc hivatalos honlapjának közleménye szerint Remili Mohamed a Kecskemét csapatánál vesz résztjsróbajátékon. A 2008- ban Újpestre szerződött szolnoki játékos a bajnok­ság végi keretátalakítás kö­vetkeztében körön kívülre került a Megyeri úton, élő szerződése ellenére szaba­don távozhat a liláktól, s nem is készül a csapattal. Most az Újpest engedélyt adott Remili próbajátékára, így már a kecskemétiek Ko- zármisleny elleni, szerdai felkészülési mérkőzésén pá­lyára léphet a támadó. A magyar férfi válogatott világbajnoki programja Két győzelemmel zárta az idényt a szolnoki női futballcsapat labdarúgás Rövid pihenő után a lányok máris kezdik a felkészülést a következő, hamarosan rajtoló szezonra A szolnoki Véső úti sporttele­pen játszották utolsó mérkőzé­seiket a Szolnoki MÁV FC női labdarúgói a Régió Bajnokság küzdelmeiben. Méghozzá si­kerrel! Erről faggattuk a csapat edzőjét, Csörghe Tamást.- Bajnoki elsőség! Gratulálunk! De ha pontosak az információ­ink, ez nem az első volt az idén...- Valóban. Tavaly nyáron két bajnokságba is beneveztük a csa­patot: a megyeibe, amely kereszt­pályás, illetve a nagypályás Ré­gió Bajnokságba. Azok az együt­tesek szerepeltek itt, melyek idén nyártól az NB II-ben szeretnének indulni. Mi is ezt terveztük. A megyei bajnokság májusban be­fejeződött, s nagy fölénnyel sike­rült megnyernünk. A Régió Baj­nokság küzdelmei az elmúlt hét végén értek véget, s nem akármi­lyen izgalmakat hoztak.- Mesélne erről egy kicsit részletesen?- Minden részt vevő csapat rendezett egy fordulót. Mi ép­pen az utolsó fordulóban vol­tunk házigazdák. A remek tavaszi veretlenségi sorozat után, hazai környezetben játsz­hattunk a bajnoki elsőségért. A kiélezettségről és izgalmakról I mindent elmond, hogy az utol- ° só játéknap előtt még három | csapat is reménykedhetett a 1 bajnoki cím megszerzésében. Érthető a szolnoki hölgyek öröme, két bajnokságban is az élen végeztek Mi az első mérkőzésünkön pa­pírforma győzelmet arattunk a sereghajtó Békéscsaba ellen (7-0), míg az Újpest legyőzte a harmadik rivális Gyula gárdá­ját. Utóbbi ezzel ki is szállt az aranyéremért zajló verseny- futásból. Az utolsó meccs így a szó legszorosabb értelmében bajnoki döntővé vált, hiszen a Szolnok-UTE derbi győztese egyben az aranyérmet is ünne­pelhette. Mi nyertünk!- Mik a további tervek, fel­adatok?- Az idén két bajnokságban vitézkedtünk, s mindkettőt megnyertük! Új kihívások vár­nak ránk, hiszen most már az NB II-ben indulhatunk. Szeret­nénk ott is, a szolnoki női foci hagyományainak megfelelően, jól szerepelni. Július közepén kezdjük meg a felkészülést a bajnoki rajtra. A tréningek és meccsek mellett egy edzőtá­bor is szerepel a programban. Igyekszünk minden tőlünk telhetőt elkövetni a jövő évi jó szereplésért. A végeredmény - megyei baj­nokság: 1. Szolnoki MÁV FC 55, 2. Cserkeszőlő 43, 3. Kisújszál­lás 24, 4. Jászalsószentgyörgy 13, 5. Szajol 9 pont. Régió Bajnokság: 1. Szolnoki MÁVFC 26, 2. Újpesti TE 24, 3. Gyulai Amazonok 19, 4. Békés­csabai NLSC 0 pont. ■ R. Á.

Next

/
Thumbnails
Contents