Új Néplap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-11 / 109. szám
2013. MÁJUS 11., SZOMBAT GAZDASAG 7 JÓ TANÁCS Kizártak, mert idős ember vagyok NEM ENGEDTEK BE Olvasónk telefonon helyet foglalt magának egy előadásra, ahová végül helyhiányra hivatkozással nem engedték be. Utóbb rájött, hogy az időseket diszkriminálták így. amikor a hölgy helyet foglalt magának telefonon, megkérdezték tőle, mennyi idős. Ebből következetett utólag, mi volt a válogatás alapja. A helyszínen a szervezők azt mondták ugyanis, hogy túl sokan jelentkeztek be, nem tudnak mindenkinek helyet biztosítani. Csupa idős ember maradt kint. a cég, aki az előadást meghirdette, nyilvánvalóan szervezési hibát követett el, nem véve figyelembe a foglalások idején, hogy hány ember fér el a helyiségben. Sajnos azt nagyon nehéz utólag bizonyítani, hogy diszkrimináció történt. Elképzelhető, hogy a terembe legalább any- nyi vagy még több idős ember bejutott, mint amennyi kint rekedt. a másik kérdés, hogy érte-e ezzel valamilyen anyagi kár a hölgyet. Ha mondjuk a helyeket pénzért árulták, akkor az árat vissza kell téríteni azoknak, akik az előadásra nem jutottak be. Vagy az odautazás árát kell megfizetni, ha volt ilyen kiadás. Mindamellett meg lehet keresni a fogyasztó- védelmi hatóságot, panaszt téve tisztességtelen üzleti magatartás ellen. a tapasztalat sajnos azt mutatja, hogy ennél az eladási formánál sok vásárló pórul jár. Kellemes hangulatú előadásokon győzik meg az embereket a kedvező adásvételről. Miközben ugyanaz a termék egy átlagos üzletben jóval kevesebbe kerül. Vagy részletre kínálják az árut, hosszú időre eladósítva az ügyfeleket, magas kamatot számolva fel a tartozásért. ■ Rados Virág Kérjük, írja meg fogyasztó- védelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu Újra veszik a nyaralókat üdülők A vízparti új apartmant és a felújítandó olcsó házat keresik ■ö M/zu verkaufen 64 m2 teljes berendezéssel A legfontosabb magyarországi üdülőhelyek átlagos ingatlanárai (ezer forint/négyzetméter, 2012) Fonyódi kistérség Siófoki kistérség Balatonfüredi kistérség Velencei-tó Dunakanyar Fertő-tó Balatonalmádi kistérség Keszthelyi kistérség Tapolcai kistérség Tisza-tó 97 VG-GRAFIKA FORRÁS: OTP A siófoki kistérségben több mint 15 százalékkal nőtt az ingatlaneladások száma tavaly. Legolcsóbban a Tisza-tónál lehet vízközeli nyaralót venni A vízparti üdülőövezetek forgalmában az idén már áprilisban elindult a pezsgés. A Balatonnál a fővárosi és a kelet-magyarországi vásárlók vannak többségben, de német és svéd érdeklődők is megjelentek. AS-összeállítás Élénkült a kereslet a nyaralók iránt: a vízparti üdülőövezetek többségében nőtt tavaly az ingatlanforgalom az előző évhez képest - derül ki az OTP Ingatlanpont és az OTP Jelzálogbank friss piaci helyzetjelentéséből. A legnagyobb bővülés 2011- hez képest a Balatonnál volt: a balatonalmádi, a keszthelyi és a siófoki kistérségben több mint 15 százalékkal nőtt az ingatlaneladások száma a 2012- re vonatkozó adatok szerint. „Hasonló mértékben nőttek az adásvételek a Tisza-tó környékén a tiszafüredi kistérségben, de a Fertő-tónál és a Dunakanyar környezetében is élénkülő forgalmat mutatnak a statisztikák” - mondja Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzője. Hozzáteszi: a Velencei-tónál stagnált a forgalom, míg a Balatonnál Tapolca térségében és Füred környékén volt némi visszaesés tavaly. Árak: inkább a stagnálás, minimális mozgás volt jellemző tavaly is. Nagyobb, 10 százalékot is meghaladó drágulás a füredi és a fonyódi kistérségben és a Velencei-tó környékén volt. Az eladott ingatlanok átlagára a fonyódi kistérségben volt a legmagasabb, 329 ezer forint négyzetméterenként. Ezt követi Siófok és térsége 272 ezer, és Balatonfüred 264 ezer forintos négyzetméterárral. Legolcsóbban a Tisza-tó környékén lehetett nyaralót venni, itt 100 ezer forint alatt volt az átlagos négyzetméterár 2012- ben. A jelentős ökoturisztikai fejlesztések következében felfedezték maguknak a befektetési célú vásárlók: jellemzően ma- gánszálláshély létesítése céljából vesznek vendégházként üzemeltethető ingatlanokat. „Idén április óta érzékelünk nagyobb mozgást a Balaton környéki ingatlanpiacon, főleg Budapestről és Kelet-Magyar- országról jönnek az érdeklődők, de külföldi, svéd és német vásárlók is megjelentek. A kereslet élénkülést mutat, de az eladó ingatlanok száma is növekszik” - mondja Kosztolán- czy György, az OTP Ingatlanpont ügyvezető igazgatója. Hozzáteszi: a Balaton déli partján a kereslet főleg Fonyód és Siófok közé eső részre koncentrálódik. Ebben a térségben továbbra is népszerűek az új építésű, vagy a 3-5 éve épült, újszerű lakóparki lakások. Ezen belül a minimum 1,5-2 szobás, 12-17 millió forint körüli vételárú ingatlanok a leginkább keresettek. Önálló nyaralókat, családi házakat változatos árakon keresnek a vevők, és rendszerint komoly alku folyik, mivel a túlkínálat miatt erős a vásárlók pozíciója. Nő a kereslet az Használattól függő igények ÜDÜLŐÖVEZETTŐL FÜGGETLENÜL általánosságban elmondható, a vevői igényeket alapvetően meghatározza az, hogyan tervezik használni a nyaralót. Tavasztól őszig leköltöznének-e a tó partjára, vagy csak egy párhetes nyaralás erejéig vennék igénybe az ingatlant. „Utóbbiak számára például a part közelsége lényeges szempont, míg akik huzamosabb ideig laknának a nyaralóban, inkább a csendesebb környékeket keresik, ezen belül is a téliesített, nagy kerttel és garázzsal rendelkező nyaralókat” - mondja Kosztolánczy György. olcsóbb - 10 millió forint alatti -, akár elhanyagolt állapotú nyaralók iránt is, ilyenekből főként Fonyódtól nyugatra nagy a kínálat. „Az emberek inkább vesznek rosszabb állapotú nyaralót, amelyet apránként felújítanak, mint jól karbantartotta^ sokkal drágábban” - világít rá egy érezhető trendre Kosztolánczy György. Hozzáteszi: a jó adottságú és kedvező ár-érték arányú nyaralókat könnyen el lehet adni a Balatonnál. A Balaton északi partján a legnépszerűbb környékek közé Balatonalmádi, Balatonfüred, Tihany és szomszédsága tartozik. Ezeken a területeken a kisebb nyaralók, a családi házak és az építési telkek is keresettek, jellemzően 10-15 millió forint körüli értéken. A régebbi típusú, jellemzően egyszobás nyaralóapartmanok iránt is van érdeklődés - ezekért 4-7 millió forint körüli összeget hajlandóak a vevők fizetni. Egy szűkebb vevőkör kedvelt célpontja még a nyugati medence környékén Hévíz, Keszthely és Szigliget, ahol egyaránt mutatkozik kereslet a belvárosi kis lakások, illetve a víz közeli vagy panorámás ingatlanok iránt. A keleti medencében Balatonaka- rattya, Balatonkenese és Bala- tonvilágos vízparti ingatlanjai számítanak keresettnek. A BUX index alakulása (pont) 18550 VG-GRAFIKA FORRÁS: BÉT Nyertesek Részvény Utolsó ár Változás Millió (Ft) (%) . Ft APPENINN 254 2,83 13 DANUBIUS 3440 1,47 0 RICHTER 34020 0,65 374 CIGPANN0NIA 219 0,45 1 ANY 438 0 0 Vesztesek Részvény Utolsó ár Változás Millió (Ft) (%) Ft PANNERGY 342-2,28 13 FHB 360-1,9 5 EGIS 17825-1,43 61 MTELEK0M 348-0,57 492 OTP 4864-0,53 7795 FORRÁS: BÉT BÉT-áruszekció (forint/tonna, 05.10.) Dátum Új élsz. ár (Ft) Malmi búza 2013. aug. 53500 Malmi búza index 2013. aug. 53500 Takarmánybúza 2013. aug. 52000 Takarmánykukorica 2013. júl. 59000 Tak.kukorica index 2013. júl. 59 000 Takarmányárpa 2013. aug. 53500 Olajnapraforgó 2013. okt. 120500 Olajnapraforgó index 2013. okt. 120500 Repce 2013. aug. 118 700 FORRÁS: BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2013. május 10-én: A €/Ft 294,10 1,25 Ft $/Ft 227,20 3,63 Ft CHF/Ft 236,10-1,47 Ft €/$-1 1,2946 0,0152 USD Valutaárfolyamok (forint/euró, 05.10.) VÉTELI ELADÁSI Budapest Bank 284,38 301,98 CIB Bank 281,36 304,80 Citibank 281,59 305,05 Erste Bank 284,77 301,17 FHB Bank 284,99 302,01 K&H Bank 284,96 301,38 MKB Bank 284,21 301,79 OTP Bank 284,94 300,76 Raiffeisen Bank 284,84 302,46 Visszaeshet a napelemek gyártása jön A büntetővám? Ha bevetik Kína ellen, az a hazai piacon is áremelést gerjeszt Halálos méregként fog hatni az európai és a hazai napenergia-iparra, ha az EU júniustól dömpingellenes büntetővámmal sújtja a Kínában gyártott napelemeket - közli a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség (MNNSZ). A Prognos gazdasági kutatóintézetre hivatkozva állítják: egy a kínai napelemekre kivetendő 20 százalékos büntetővám több mint 115 ezer munkahely megszűntét eredményezné az EU-ban. Ha pedig az Európai Bizottság úgy dönt, 60 százalékos büntetővámot vet ki, 242 ezer munkahely és több mint 27 milliárd euró hozzáadott érték veszhet el három éven belül. Brüsszel március 5-ei hatály- lyal rendelte el a kínai napelem modulok és cellák kötelező importregisztrációját. Az ügyben június 6-ára várható döntés, mely az USA-ban hozotthoz hasonló eredményhez vezethet, ahol ma már büntetővámmal sújtják az érintett termékeket. Ebben az esetben a vámot 90 napos visszamenőleges hatály- lyal vethetik ki. „Az európai piacon a napelemek ára már az uniós eljárás hírére emelkedni kezdett, egy 60 százalékos büntetővám kiszabása pedig átlagosan 30 százalékkal emelné meg a napelemes rendszerek árát” - mondta Kiss Ernő. Az MNNSZ elnöke szerint mindez a hazai napelempiacon elindult csekélyke fellendülést is derékba törné. Pedig tavaly közel háromszorosára nőtt az idehaza beépített napelemes rendszerek teljesítménye, megközelítve a 12 MW-ot. Az MNNSZ csatlaÖsszes működő napelem teljesítménye (megawatt) 2011 végén 2012 végén Magyarország 4 11,87 Románia 5 28,9 Szlovákia 488 520 Bulgária 133 1066 Csehország 1960 2150 FORRÁS: MAGYAR NAPELEM NAPKOLLEKTOR SZÖVETSÉG kozott a Megfizethető Napenergiáért Szövetséghez (AFASE) is, amely egy, az EU kereskedelmi biztosához szóló nyílt levélben kérte, hogy tartózkodjanak a büntetővámoktól. „Nehezen kérdőjelezhető meg, hogy a tisztességtelen dömpingárak és tiltott állami támogatások használatát az EU kivizsgálja. Ám piaci zavarokat okoz már most, hogy az esetleges büntetővámokat visszamenőleges hatállyal is kivethetik” - fejtette ki Szolnoki Ádám. A MANAP Iparági Egyesület elnöke szerint a vámok bevezetésével az érintett kínai gyártók országukon kívülre telepítik gyártásuk egy részét. ■ N. I. G. GYOMIRTÓ SZER HIRDETÉS . - ;< Erő es Harmonia LAUDIS ■ Gyors, látványos hatás ■ Kiemelkedő szelektivitás Információ: Leszkó László 20/519-2750