Új Néplap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-11 / 109. szám
2013. MÁJUS 11., SZOM vhM KOZELET Ján Slota, a szélsőséges Szlovák Nemzeti Párt ex-elnöke nem állt meg a közúti ellenőrzésen. Üldözőbe vették a zsaruk, megállásra kényszerítették, és mivel nem fújta meg az alkoholszondát, bekísérték a rendőrkapitányságra, írta a Bumm.sk portál. Ha kiderül, hogy alkoholosán vezetett, akár 1 év börtönt is kaphat. HÍRSÁV Milánói expo: 20 millió látogatót várnak SZÁZÖTVENMILLIÓ FORINT átcsoportosításáról döntött a kormány az idei központi büdzsében a 2015. évi Milánói Világkiállításon való magyar részvételhez kapcsolódó feladatok költségeire, a fel nem használt rész tekintetében visszatérítési kötelezettséggel 2014. március 31-i határidővel. A Táplálni a világot, energiát az életnek mottójú világkiállítás 2015 májusában nyílik Milánóban. A hat hónapos eseményre eddig 128 ország nevezett be és nem kevesebb, mint 20 millió látogatót várnak. ■ MTI Új bv-végrehajtási jogszabály készül A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSRÓL szóló új jogszabályt készít elő a Belügyminisztérium, ebben a kor követelményeihez igazítják a szociológiai és fogvatartási követelményeket. Pintér Sándor szerint a területet szabályozó . rendelet az egyik legrégebbi, 1979-es jogszabály, amelynek átalakítása 1990 óta nem történt meg. Jelenleg az Európában irányokban található szociológiai, fogvatartási követelményeknek megfelelő, modern törvényt alkotnak. Az elítélteknek '' >f dolgozniuk kell, el kell tartaniuk magukat. Pintér szerint afelé haladnak, hogy minden fogvatartott munkával tudja eltartarni magát. ■ AS fi ** Pintér: tartsák el magukat §enki nem akar Ocsára menni az ócsai szociális lakópark házainak bérleti jogaira kiírt pályázat második fordulójában a pénteki határidőig 23 hiánytalanul kitöltött pályázat érkezett. Az első forduló nyertesei június elsejétől költözhetnek be - közölte a pályázat lebonyolításával megbízott Magyar Máltai Szeretetszolgálat. ■ MTI 57 ezren dolgoznak a Start-programokban jelenleg 135 ezren vesznek részt a közfoglalkoztatásban, közülük 57 ezren a Start-mintaprogramok keretében dolgoznak - mondta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár pénteken Monostorpályiban. Fontosnak nevezte, hogy a közfoglalkoztatás értékteremtő munka legyen. ■ MTI Szerdára elvérzik a pótjegy? vasút Kormányoldal és az ellenzék együtt szidja a rendelkezést A kiegészítő jegy tervezett ára (forint) 0-100 km 150 140 km “ 205 200 km 295 300 km FORRÁS: MÁV-START Rendelet: a nyugdíjasoknak és a diákoknak is kellene fizetni a pótjegyért, miközben pluszszolgáltatást nem kapnak. A képviselők végül fizethetnek A lakossági felháborodás után már a Fidesz-frakciónál is kivágta a biztosítékot a gyorsvonatokon tervezett jegyáremelés. Az országgyűlési képviselők mentességét eltörlik. Éber Sándor A MÁV Zrt.-nek vagy el kell állnia a gyorsvonati felár bevezetésétől, vagy egy elfogadhatóbb megoldást kell kialakítania - hangoztatta a Fidesz kommunikációs igazgatója. Kocsis Máté szerint a kérdést május 15-ig rendezni kell, mivel ekkor lépnének életbe a tervezett változások. A Fidesz parlamenti frakciója nem ért egyet a MÁV intézkedéseivel, ezért Rogán Antal frakcióvezető egyeztetést kezdeményezett a vasút vezetésével és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal. Kosa Lajos fideszes al- elnök is a rendelet felülvizsgálatát kezdeményezi, mivel az emelést rossz döntésnek nevezte, mivel ellentétes a kormányzati törekvéssel, hogy csökkenjenek a megélhetési költségek. Szerinte a vasút színvonala, szolgáltatásai nem indokolják, hogy az európai átlaghoz képest drágábbak legyenek az itthoni díjak. A MÁV május 15-étől vezetne be gyorsvonati felárat egyes járatokon. A MÁV a tarifaváltozásokra előírt 30 napos határidőt nem tartotta be, mivel a május 15-én életbe lépő rendelkezésekről május 1-je éjjelén rakott fel az internetre egy közleményt. Száz kilométerig 150 forinttal kell többet fizetni, 500 kilométer felett pedig 735 forint a díj. Az áremeléssel nem jár többletszolgáltatás. Az eredeti tervek alapján ki fel fizetnie a pótjegyet a diákoknak és a nyugdíjasoknak is. Mentességet kapnának a három éven aluli gyermek, ha külön ülőhelyet nem foglalnak el, a hadirokkantak utazási kedvezményére jogosultak, és az országgyűlési és európai parlamenti képviselők is. Utóbbi miatt még Rogán Antal frakció- vezető is kifejezte nemtetszését. Orbán Viktor miniszterelnök utasította Németh Lászlóné feljesztési minisztert, hogy ezt a kedvezményt töröljék el, mert az helytelen és igazságtalan. A Magyar Közlekedési Klub szerint is az intézkedés indokolatlan és igazságtalan. A szervezet állítja, a kormánynak Mi lesz az autóbuszokon? MÁRCIUS 15-ÉN 396 országos autóbuszjáraton vezették be minőségi pótjegyet az érintett Volán-társaságok. A fejlesztési tárca szerint ez az autóbuszjáratok mintegy 1,5 százalékát érinti, csak azokat, amelyek magasabb minőségi szolgáltatást nyújtanak. A vasúthoz hasonlóan a pótjegy bevételét is fejlesztésekre költenék, és a vasútra (ahol gyorsvonati pótjegyet vezetnének be) akarják átterelni az utazóközönséget. A bérlettel rendelkező utasoknak, a 3 éven aluli gyermekeknek és a hadirokkantoknak nem kell kiegészítő jegyet váltaniuk. A pótdíjfizetés kötelezettsége viszont vonatkozik a teljes árú jegyek tulajdonosaira, a kedvezményesen utazókra, így az ingyen utazó 65 év fölötti személyekre is. láthatóan nincs egy korszerű, a társadalmi kohéziót, a klímavédelmet segítő, és a munkanélküliség csökkentését is szolgáló tömegközlekedési koncepciója, inkább utascsoportokat próbálnak megsarcolni. Az LMP pénzsarcolásnak tartja a pótdíjat, a lobbik felháborítónak és vérlázítónak. Török Zsolt, az MSZP szóvivője a megszorítások újabb állomásának titulálta a pótjegyet, pártja országgyűlési határozatot sürgetett. A Fidesz erre azzal vágott vissza, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormányok 2002-10 között 140 százalékkal növelték a jegyek árát, és ha rajtuk múlik, akkor ma a gyermekek, a nyugdíjasok, a hadirokkantaknak és a hadiözvegyek is pótdíjat fizetnének. A fejlesztési tárca azzal védekezett, hogy a 65 év felettiek május közepe után is ingyenesen utazhatnak a vasúti járatok döntő többségén és nekik jelenleg is kell kiegészítő jegyeket vásárolniuk. Arra is hivatkoztak, hogy a pótjegyből származó bevételeket a MÁV-START járműállománya felújítására fordítja, idén és jövőre is 1-1 milliárd forintot. Hetvenezer közmunkás fogja módszeresen irtani a parlagfüvet megduplázzák a parlagfű-men- tesítésben részt vevő közfoglalkoztatottak számát az idén - közölte a Belügyminisztérium pénteken az MTI érdeklődésére. A Vidékfejlesztési Minisztériummal egyeztetve háromszori kaszálást jelöltek ki a hatékony védekezés érdekében. Ezek a jövő hétre, valamint június és július végére esnek. Jelezték: tavaly 66, parlagfűvel közepesen, illetve erősen szennyezett kistérségben indult meg a parlagfű elleni védekezés. A feladatra 318 millió forintot fordítottak és 3744 hektárnyi területet mentesítettek. 2012-ben a parlagfű-mentesítésben több mint 32 ezer közmunkás vett rész, közülük 1289-en napi nyolcórás munkaidőben dolgoztak. A tárca tudatta: az idén csaknem 70 ezer közfoglalkoztatottat vonnak be, így két-három év alatt jelentős eredményeket tudnak elérni. ■ Társadalmi polgármester 7 ezres településen egy fideszes törvényjavaslat alapján a hétezer lakos alatti településeknek is lehetne társadalmi megbízatású (tb) polgármestere. Láng Zsolt és Lipők Sándor pénteken terjesztette a parlament elé javaslatát, amelynek célja bővíteni azon települések körét, ahol lehet tb-pol- gármestert foglalkoztatni. Sok helységben gond a településvezető díjazása, amire megoldást nyújthat a tb-polgármesterség. így nemcsak a háromezer lakosnál kisebb községek és városokban lehetne ilyen meg: bízatású polgármestere. A törvény szerint a társadalmi megbízatású polgár- mesternek a képviselő-testület tiszteletdíjat állapít meg, amely kevesebb, mint a főállású településvezetők illetménye, így lehetne spórolni. ■ A temetkezés költségeit is visszavágnák rezsicsökkentés Még nem tudják a mértékét, de tervezik - „Rendet a piacon” Iszapömlés: megvolt az 50. tárgyalás A mértékéről még nincs döntés, de elkötelezettek vagyunk abban, hogy a temetkezés díjait is mérsékeljük a rezsicsökkentési akció keretében - mondta el az atv.hu-nak Németh Szilárd, a rezsicsökkentésért felelős munkacsoport vezetője. Mint a fideszes országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere elmondta, az ötletet az adta számukra, hogy sok észrevétel érkezett be hozzájuk azzal kapcsolatban, hogy a temetkezési költségek komoly anyagi terhet jelentenek a családok számára, különösen azok esetében, akik szerényebb anyagi körülmények között élnek. „Még nem tudjuk, mekkora mértékű lehet Sokan hiába takarékoskodnak, nem tudják kifizetni a méltó temetést a csökkentés, de elkötelezett vagyok abban, hogy ez a terület is felkerüljön a rezsicsökkentési palettára. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy tisztességesen elbúcsúztassák a földi létből” - fogalmazott a rezsicsökkentési munkacsoport vezetője. A temetkezés biztos piacnak számít, ám miközben az ön- kormányzati kötelezettségek körébe olyan tevékenységek tartoznak, amelyekben nincs nyereség, addig a profitképes szolgáltatásokat piaci szereplők végzik. „Ebben rendet kell rakni” - fogalmazott Németh Szilárd, és megjegyezte, hogy a részletek kidolgozása még előttük áll. ■ levetítették a Mai Zrt. gyártelepén márciusban lefolytatott kétnapos helyszíni kihallgatás csaknem teljes videoanyagát a vörösiszap-katasztrófa miatt indított büntetőper pénteki tárgyalásán a Veszprémi Törvényszéken - közölte a törvényszék szóvivője az MTI-vel. Ez volt a nyolc hónapja tartó tárgyalássorozat 50. tárgyalási napja, a beidézett tanúk csaknem felét már meghallgatta a bíróság. A gátszakadás ügyében halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények miatt emeltek vádat a cég vezetői és alkalmazottjai ellen. A per május 27-én tanúk meg-- hallgatásával folytatódik. ■