Új Néplap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-13 / 86. szám
2013. ÁPRILIS 13., S KOZELET Akár a lelkészt hivatástól is eltilthatják Hegedűs Lórántot (fotónk), aki a Zsidó Világ- szövetség budapesi ülésének idejére anticionista tüntetést szervezett. Fegyelmit is kezdeményez ellene a 27 egyházmegye espereseiből és gondnokaiból álló országos értekezlet. Bölcskei Gusztáv, a zsinat lelkészi elnöke ostoba, kártékony és elfogadhatatlan magatartásnak nevezte az akciót. Négyszázzal több osztály beiratkozás Közel kétezer gyermek elhelyezését kell még megoldani A közoktatásban résztvevő diákok száma (ezer) ■12012/13 ■12011/12 Óvodába járók Általános iskolások* Középfokú oktatás* Szakiskolák Gimnáziumok ! 541,0 1515,3 he 1 ,-í- éSzakközépr> i iskolák ■ 1127,0 1115,5 £ 190,0 1184,4 224,0 215,4 HÍRSÁV West Balkán-per: letöltendő börtön RÉSZBEN SÚLYOSBÍTOTTA a Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletével a West Balkán diszkó két éve három halálos áldozatot követelő baleset vádlottjainak büntetését. Szalontai Győző első- és Csanádi József harmadrendű vádlott esetében három év négy hónapot szabott ki a másodfokú bíróság, ennek felét, egy év nyolc hónapot két évre felfüggesztették, a másik fele azonban teljes egészében letöltendő. ■ MTI Közölték, mennyi pénzt kaphatnak a civilek az agrárágazati és vidék- fejlesztési szakmai érdekeket képviselő civil szervezetek az idén is 60 millió forinthoz juthatnak hozzá - mondta Szabó Balázs, a szaktárca főosztályvezetője egy fórumon. Tavaly 130 szervezet részesült egyedi és pályázati úton nyújtott támogatásban. Az idén további 85 millió forint áll rendelkezésre a Zöld Forrás pályázaton. Ezt a támogatást állami feladatok vállalása alapján évente 100- 150 szervezet nyeri el. ■ MTI Nagybeteg a pápa, a Vatikán megerősítette halálán van a pápa. Az újságcikkek nyomán a Vatikán elismerte: a februárban leköszönt 85 éves XVI. Benedik egészsége valóban nagyon gyenge. Már nem lesz közöttünk sokáig - fogalmaztak közleményükben. ■ AS XVI. Benedek pápa Közel 13 ezerrel több gyermek iratkozott be a tavalyi évhez képest az általános iskola első osztályába. A parlament előtt van egy törvény- javaslat, amely az osztálylétszámokat 32 főre emelné. Éber Sándor A 2013-2014-es tanévre 96 881 gyermeket írattak be első osztályba az állami fenntartású intézményekben az április 8-9- i beiratkozási napokon. A Kle- belsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) adatai szerint tavaly országosan 100195 tanuló kezdte meg általános iskolai tanulmányait (a nem állami iskolákat is beleszámítva), ebből 84101 gyermek az azóta államivá vált intézményekben, így az állami fenntartású intézményekben 12780-nal több gyermek iratkozott be az előző tanévhez képest. Ez a tervezett 32 fős osztályokkal számolva plusz 400 osztályt jelent, a jelenlegi maximális 27 fővel pedig 473-mal több osztályt. Korábban egyébként azt jelezték, hogy a köznevelés rendszere mintegy 120 ezer tanuló befogadására is képes. Tavaly 3861 első osztály indult. Az idén - 27 fős osztálylétszámokkal számolva - 4128 osztályt terveztek a tankerületek. A beiratkozottak 2 százalékáról, 1978, az adott körzetben lakó gyermek elhelyezéséről kell még gondoskodni. Többségük, 1137 leendő elsős Budapesten jelentkezett. Pest megyében 459 férőhelyet kell még biztosítani. A túljelentkezés Dunakeszit, Budakeszit, és egy-egy iskolával Székesfehérvárt, Kecskemétet, Pécset és Baját érinti. Marekné Pintér Aranka, a A beiratkozás miatt kialakult helyzetet tovább rontja, hogy az önkormányzatok rá voltak kényszerülve iskolák összevonására - mondta a Pedagógusok Szak- szervezetének elnöke az InfoRá- dióban. Gállá Istvánná szerint hatalmas kapkodás jellemzi a beiratkozást, sokan nem tudják, hol helyezzék el a plusz osztályokat. Ügy vélte, a körzeKlik vezetője azt ígérte, minden tanköteles korú gyermek általános iskolai elhelyezéséről gondoskodnak a kötelező körzeten belül. A növekedés egyik oka, hogy korábban azok kezdhették meg iskolai tanulmányaikat, akik az adott év május 31-ig betöltötték a 6. életévüket, az idén ezt az időpontot augusztus 31-re tolták. Szeptembertől - bár vannak kiskapuk - kötelezővé tették az iskolakötelezettséget. Ők együtt kezdik a tanulmányaikat azokkal a 7 és 8 évesekkel, akik a korábbi lehetőségekkel élve az óvodában maradtak. A cél az, hogy a túljelentkezést minden tek átalakítása miatt a gyerekek és a szülők érdekei súlyosan sérülnek. Hangsúlyozta, a januári átadáskor az intézményfenntartó nem foglalkozott a körzetekkel, ez is okozta most a beiratkozási gondokat. sok intézményben arra sincs lehetőség, hogy új helyiségeket alakítsanak ki az újabb osztályok elhelyezése érdekében. iskola a szükséges számú osztály indításával tudja kezelni, ha az adottságok ezt lehetővé teszik - írta a lapunknak a Klik. Ha nem jut hely mindenkinek, akkor a tankerületi igazgatóknak meg kell vizsgálniuk, hogyan alakíthatók ki további férőhelyek, ingatlanbérléssel, átalakítással is. Csak legvégső esetben élnének az osztálylétszám bővítésének lehetőségével, ha az erről szóló törvénymódosító javaslatot elfogadja a parlament. Marekné az InfoRádióban hangoztatta, ha az adott településen 33 gyerek tanköteles, akkor két osztályt kell indítani. A fenntartó oktatásszervezési okok miatt eddig is eltérhetett 20 százalékkal az átlaglétszámtól. A KDNP-s Michl József benyújtott törvényjavaslatában az áll, hogy az óvodai csoportok, iskolai osztályok és kollégiumi csoportokra előírt maximális létszámot a tanítási év indításánál a fenntartó engedélyével legfeljebb húsz százalékkal átléphető. így egy óvodai csoportba az eddig maximális 25 helyett akár 30, míg az általános iskolákban 27 helyett 32 fő is járhat. Barroso: Magyarország ellen új eljárások indulhatnak t az alkotmány negyedik módosításának az uniós jogba ütköző és a jogállamisággal ellentétes lépései nyomán napokon belül újabb kötelezettségszegési eljárások indulnak Magyarország ellen - írta Orbán Viktornak küldött levelében Jósé Manuel Barroso. Az Európai Bizottság elnöke szerint a módosítás esetlegesen nem összeegyeztethető az uniós joggal és a jogállamiság elvével. A bizottságnak aggályai vannak: összhangban van-e az uniós jogszabályokkal az alkotmány azon passzusa, amely lehetővé teszi a kormánynak a különadók kivetését, ha bármilyen nemzetközi bíróság pénzbüntetést szab ki Magyarországra. uniós jogba ütközhet az is, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnöke áthelyezhet ügyeket a bíróságok között. Eljárás indulhat „a politikai hirdetések közzétételének korlátozása miatt" is. Barroso nyomatékosan kérte Orbántól és kormányától, hogy „foglalkozzon ezekkel az aggályokkal, orvosolja őket határozottan és félreérthetetlenül”. Az elnök reméli, a magyar kabinet figyelembe veszi a Velencei Bizottságjúnius 15-16-án várható véleményét az alkotmánymódosításról, és úgy fogja kezelni az ügyet, hogy a magyar jog összhangban legyen az unió és az Európa Tanács elveivel, értékeivel és szabályaival. Barroso kéri, Budapest működjön együtt az Európai Parlamenttel, amely júniusban határozatot fogad majd el Magyarországról. AZALKOTMÁNYMÓDOSÍTÁSRÓLtár- gyalt tegnap Budapesten a Velencei Bizottság delegációjával Répássy Róbert. Az igazságügyi államtitkár szerint a független alkotmányjogi szakértői testület tagjai számos esetben elfogultságról tettek tanúbizonyságot és prekoncepcióval érkeztek. az MSZP, az Együtt 2014-Párbe- széd Magyarországért választási szövetség, az LMP és a DK képviselői tegnap arra kérték a testületet, hogy világos, közérthető, és tényszerű jelentést tegyenek. ■ É. S. Pedagógusok Szakszervezete: hatalmas kapkodás H00K: húsz év alatt kell ledolgozni a diplomát Rehabilitációs hozzájárulásból 62 milliárd folyt be Meghalt Szalai Annamária mÉdiatanács Az elnökasszony súlyos betegséggel harcolt A hallgatói szerződések kérdésével foglalkozó munkacsoport azt javasolja a Felsőoktatási Kerékasztalnak, hogy az állami ösztöndíjas hallgatóknak húsz éven belül kelljen a tanulmányaikkal eltöltött időt ledolgozniuk - közölte tegnap a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke. Nagy Dávid kiemelt, a továbbra sem tartják jó megoldásnak a hallgatói szerződést a diákok itthon tartására. Pozitív elmozdulásnak tartja azonban, hogy a korábbiakhoz képest sikerült könnyítést elérni. A kerékasztal szerdán ül össze, ahol aláírhatják a hallgatói szerződésekről szóló megállapodást. Csütörtökön Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azt mondta, hogy mindössze azon van vita a kormányzat és a HÖOK között, hogy 20, 15 vagy 12 év alatt kelljen ledolgozni az állami finanszírozású képzésben eltöltött időt Magyarországon. Korábban a felsőoktatásért felelős államtitkár, Klinghammer István maga javasolta a 20 évet. Ezt a HÖOK jó kompromisszumnak tártotta, de ezután a kormányzat már ismét 10,12 évet említett. Körösparti Péter, a HÖOK elnökhelyettese lapunknak elmondta: hétfőn jelezték, az utóbb említett időszakokat visz- szalépésnek tekintik. ■ É. S. A költségvetésbe rehabilitációs hozzájárulásból tavaly 62,6 milliárd forint folyt be, így az előirányzat 96,4 százaléka teljesült, közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Minden munkaadó rehabilitációs hozzájárulás fizetésére köteles, ha alkalmazottjainak létszáma a 25 főt meghaladja, és a megváltozott munkaképességű dolgozóinak statisztikai állományi létszáma nem éri el a létszám 5 százalékát. Ennek összege 2010 óta 964 500 forint/év. Sok cég azonban inkább befizeti a büntetőadónak tekintett járulékot, mintsem megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatna. ■ É. S. Elhunyt Szalai Annamária, a Médiatanács elnöke. Tegnap a kormány, a Fidesz és több más párt és a médiahatóság is részvétét fejezte ki. A elnöknő régebb óta súlyos beteg volt. Egy nyilatkozatában azt mondta: az élet egyik újabb próbatételének fogja fel, hogy harcolnia kell a rákkal. Szalai Annamária 1961-ben született Zalaegerszegen, diplomáit 1982-ben a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán tanítói, 1990-ben az ELTE BTK népművelés szakán, majd 1998-ban a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán pénzügyivállalkozási szakirányon szerezte. Szalai Annamária 1982-1984 között a zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskolában tanított, 1984-85 között a Zalai Hírlapnál újságíró, 1985- 97-ig a Zala Megyei Moziüzemi Vállalatnál, majd jogutódjánál filmforgalmazó, filmiroda-vezető. 1997-2002-ig a zalaegerszegi Városi Hangverseny és Kiállítóterem igazgatója. Szalai Annamária 1998 és 2004 között országgyűlési képviselő volt, 2002-től pedig a Kodolányi János Főiskola kommunikáció tanszékén óraadó, 2003-tól pedig adjunktus. Az Országgyűlés 2010. október 11-ével a Médiatanács elnökévé választotta. 2022-ig tölthettte volna be posztját. ■