Új Néplap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-13 / 86. szám
2013. ÁPRILIS 13., SZOMBAT RIPORT 9 Családjában az a természetes, hogy akinek van, az megosztja a másikkal. Caramel nemcsak édesanyját tartja el, hanem három gyermekét egyedül nevelő nővérét is. Mégis úgy gondolja: ez nem oldja meg a szegénység problémáit. EGY MÉLYRŐL JÖTT SZERENCSÉS EMBER A fél ország ismeri a nevét, százezrek dúdolják dalait. Molnár Ferenc Caramel élete több mint szerencsésen alakult az elmúlt egy évtizedben, de az énekes vallja: soha nem felejti el, honnan jött: a törökszentmiklósi cigánysorról. Joó Zsuzsa- Rohanás az életem, bocsánat, hogy eddig nem vettem fel a telefont. Most fejeztük be éppen az új videoklipem forgatását, később folytatjuk - szabadkozik Molnár Ferenc Caramel, majd (halljuk) bepattan autójába és elindul a hosszú, fárasztó nap után az otthonába. Erre a kis időre sem pihenhet azonban, ilyenkor „adja át” magát az újságíróknak, most például nekünk.- A munkám ezzel együtt jár, a média figyelmét meg kellett szoknom, nem zárkózhatok el minden megkereséstől. Az, hogy oda jutottam el, ahol most tartok, szinte hihetetlen, de része van benne a sajtónak is. A szó, melyet használtam, hogy „hihetetlen” az életem alakulása, nem csak egy elszólás vagy rossz fogalmazás volt részemről, mert valóban szerencsés embernek tartom magam. Hiszen mindenki tudja, honnan indultam: egy törökszentmiklósi cigánysorról. Persze, ott van a kőkemény munka is a háttérben, a szorgalmam, a kitartásom, de én lehetőséget kaptam arra, hogy változtassak az életemen. Hogy Istentől vagy a sorstól? Bárhogyan fogalmazhatunk - gondolkodik hangosan az énekes. Hangjából a hála sugárzik... vagy csak mi érezzük úgy? Valószínűleg nem, hiszen Caramel nemrégen keresztelkedett meg, felnőtt fejjel, tudatosan döntött úgy, hogy ezentúl másként éli életét.- Gyarló vagyok, néha bolond is - állítja az énekes. - A vallás egy olyan erkölcsi norma, olyan elvárás magammal szemben, melynek szeretnék megfelelni, belekapaszkodni, erőt meríteni és megköszönni a sok-sok segítséget. Most is megírtam a Jelenés című dalomat, egy hét múlva már játszották a rádiók. Mi ez, ha nem „isteni” odafigyelés? Élvezem, hogy az ország fele ismer, de soha nem felejtem a múltamat, a régi önmagamat. Caramel 16 esztendős koráig lakott igen szerény körülmények között egy Szolnokhoz közeli kisvárosban, Török- szentmiklóson. Majd felköltözött Budapestre, hogy kitörjön ebből a világból: dolgozott gumigyárban, üveggyárban, kőműves mellett. Majd jött az éneklés és az ezzel együtt járó komolyabb bevételek.- Első nagyobb keresetemből édesanyámnak vásároltam egy házat a belvárosban. Úgy hittem, ez mindent megold majd, élete szebb és könnyebb lesz. Az évek alatt rájöttem, ez hiú álom csupán. Hiszen a háRemekül énekel, és még jóképű is - Caramel esélyes a legsármosabb férfi díjára zat fenn kell tartani, élnie kell valamiből. Harminc év munka után ma 22 ezer forint a bevétele, munkája pedig évek óta nincsen - árulja el keserűen a fiatalember, aki nem titkolja, mai napig küldi haza a pénzt, de nem csak az édesanyjának, hanem a három gyermekét egyedül nevelő, szintén munka nélküli nővérének is.- A szokásos törökszentmiklósi szindrómában szenved a testvérem: amikor megszülte a három gyermeket, a férj már nem volt mellette, otthagyta. Úgy látom, ez nagy divat mifelénk... - fűzi hozzá keserűen. Éppen emiatt Caramel nem csak anyagi, hanem lelki támaszt is nyújt családjának. Sőt, van, amikor a pótapuka szerepét ölti magára.- A nővérem gyerekei esetenként feljönnek hozzám Budapestre, ilyenkor megyünk az állatkertbe, koncertre, kirándulunk. Mindannyian élvezzük az együtt töltött időt. Édesanyám viszont nehéz eset. Nemrégiben nálam töltött egy hetet. Egyszerűen nem tudtam elcsábítani sehová, ő inkább a lakásomban üldögélt, ott érezte jól magát - neveti el magát a fiatalember. Meleg szeretettel beszél családjáról. Megkérdezzük, nem lenne kedve egy sajátot alapítani?- Kedvem már tíz éve lenne! - vágja rá határozottan. - Most harmincegy éves vagyok, és persze, fontos a család, és vágyók is rá, de egyelőre nem jött még el az ideje. Most még teszem a dolgom, éneklek, és megteremtem annak az életnek a feltételeit, amikor majd lesznek gyermekeim. Szeretném, ha kényelemben nőnének fel - osztja meg velünk vágyait, és közben halljuk, az autó megáll, ajtócsapás. Addig is, míg Caramel megtalálja társát, ahogy mondja is, sokat fog dolgozni. Lemezt kéA lehető legőszintébben szeretne élni és dolgozni a törökszentmiklósi dalszerző-énekes- nyitott vagyok. A világra és a nők felé is - állítja Molnár Ferenc Caramel. - Most azonban egy macskával élek együtt. Makinak hívják. Harap, karmol, mégis megnyugtat, feltölt. Kegyetlen, szeretetreméltó állat- nevet az énekes, akivel a Voice nevű tehetségkutató műsorról is beszélgetünk.- ennek hatására még többen ismerték mega nevemet, majd lettek kíváncsiak a dalaimra. Talán nőtt a népszerűségem, de kaptam a kritikákat is, bár előtte (úgy gondolom) nem voltam megosztó személyiség. Döntéseimet persze a nézők egy része kritizálta, de erre számítottam is, nem lehet mindenki tetszésére véleményt alkotni - mondja Caramel, aki jelenleg új lemezén dolgozik, klipet forgat és egy tizenkét állomásos turné előkészületeivel foglalkozik.- ha egy tündértől kívánhatnék néhány dolgot, akkor azt kérném tőle, hogy még jobb, még változatosabb dalokat tudjak írni. A lehető legőszintébben szeretnék élni, munkám pedig sikeres legyen és minőségi - árultá el az idén a Glamour Women of the Year legsármosabb férfi díjára esélyes Caramel. Molnár Ferenc Caramel született: Szolnokon, 1982- ben CSALÁDI ÁLLAPOTA: nőtlen példaképe: Michael Jackson AKIRE A LEGBÜSZKÉBB: kisÖCCSe sikerei: a 2004-es Megasztár győztese 2005: kiadja első lemezét 2011: Trokán Nórával megnyerik a Nagy duett című műsort 2012: a Voice zsűritagjaként tűnt fel szít, klipet forgat, turnézik. Ha a nap 48 órából állna, talán az is kevés lenne neki.- Ne féltsen senki, élvezem a munkát! Van, hogy váratlanul rám törnek a gondolatok, ilyenkor leülök az íróasztalhoz és megírok egy dalt. Persze, ez akár fordítva is történhet. Leülök, gondolkodom, és jön az ihlet. Egyébként most volt az első alkalom, hogy valakit bevontam a dalírásba, ilyesmi nem szokott előfordulni. Ugyanakkor kirekesztő sem vagyok, élvezem a jó szakemberek társaságát, jó velük együtt dolgozni. De csak a profikkal. Mert egyszerűen nem bírom a tökölést, az ama- tőrködést. Pörgős vagyok és maximalista, önmagámmal szemben is. De esélyt adok a fiataloknak is: van például egy felfedezettem, Diaz a neve. Mellettem „szocializálódott”, ma már remekül cseng a neve a szakmában. Senki nem tud meglenni pihenés, csöppnyi szórakozás nélkül, még Caramel sem. Elmondja, mostanában egyik kedvenc „hobbija” a lustálkodás lett, hétvégente pedig a kirándulás és a főzés. Merthogy az énekes nagyon is otthon van a konyhában.- Nem tanultam senkitől a főzést, ez valahogy... jött, rá- éreztem. Hiszen a gasztronómia ugyanolyan művészet, mint a zene. Képzeljétek, még recepteket sem használok. Szívesen főzök a barátaimnak, akik gyakran megrendelik tőlem, mit tegyek a tányérjukra. Aztán eljönnek, és akár egy látványkonyhában, én előttük szeletelek, vagdosok, kavarok, sütök. Közben eszünkbe jut, valóban, még egy főzőshowban is feltűnt az énekes, ott is bizonyította rátermettségét.- Vagy legalábbis igyekeztem... De az egy rohanás volt, alig jutott idő a főzésre, egymásra, a társaságra. Otthon, nyugodtan, kiélvezve a főzés minden részét... az az igazi! Imádom az olasz és a francia ételeket, bátran próbálkozom az új ízekkel, fűszerekkel. Megjegyezzük, szerencsés lesz az a hölgy, akit majd társául fogad... vagy a lánynak kell választani a férfiak közül?- Nem, közösen kell meghódítanunk egymást, a másikat... Közben megérkeztem, hazaértem. Ez már itt csak az én birodalmam - köszön el tőlünk Molnár Ferenc Caramel. Halljuk: az ajtó kinyílt, majd bezárult.