Új Néplap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
2012-07-31 / 178. szám
►11. OLDAL Előzetes szóváltás nélkül támadtak rá két családra Fegyvemeken BŰNCSELEKMÉNY - Négy embert vett őrizetbe a rendőrség Fegyvemeken, szombaton késő este - közölte Pásztorné Kovács Ágnes százados, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. - A vizsgálat szerint a négy személy alaposan gyanúsítható felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűn- cselekménnyel. A nyomozás jelenlegi állása szerint nem sokkal este tizenegy előtt egy harmincöt éves fegyverneki férfit és családját megtámadta egy 25 éves, szintén fegyverneki férfi, mindenféle előzetes szóváltás nélkül. Az eseménybe további három másik férfi is beavatkozott, ők is ütlegelni kezdték a családfőt. Később a sértett testvére sietett az apa segítségére, aki szintén hazafelé tartott családja társaságában - tájékoztatott a sajtószóvivő. ►S. OLDAL Tovább tudott erősödni tegnap a forint árfolyam Folytatta erősödését hétfőn a forint: az eurót délután negyed hétkor 277,62 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a délelőtti 280,45 forint után. A hazai fizetőeszköz tegnapi erősödését az IMF/ EU-hiteltárgyalások sikerét megelőlegező piaci bizalomnak tulajdonítják az MTI által megkérdezett devizapiaci kereskedők. ■ Hatvan éve folyik. A törteli határban 60 éve folyik a termálvíz egy vascsövön. A gödörben összegyűlt vízben sokan füröd- nek. Felvételünk Ceglédről érkezett hölgyeket örökített meg. Továbbra is előzetesben van a hittérítő ELJÁRÁS Továbbra is előzetes letartóztatásban van az a 63 éves amerikai hittérítő, akit 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntettével gyanúsít a rendőrség - tudtuk meg dr. Molnár Iván ügyvédtől. Az idős férfi jogi képviselője elmondta, védence ügyében a közelmúltban indult eljárás. A rendőrség továbbra is nyomoz, jelenleg még a tanúk kihallgatása zajlik. Mint arról beszámoltunk, a hittérítő és felesége évek óta Szolnok szan- daszőlősi városrészében tevékenykedett az egyik baptista gyülekezet nevében. A férfi ellen nemrég szülői bejelentés alapján indult eljárás. ■ M. G. Számítanak a biztosokra IDŐJÁRÁSÉ, Ma változóan napos, felhős idő várható, záporok a megye keleti részén fordulhatnak elő. A hőmérséklet maximuma 30 fok körül lesz. ► 10. OLDAL Számít a felmentett két kormány- biztos, Baán László és Ókovács Szilveszter munkájára az államtitkárság. ► 6. OLDAL Basescu elnök maradhat Romániában kevesen jelentek meg az urnák előtt, így érvénytelen volt az elnök jövőjéről tartott vasárnapi népszavazás. ►e. oldal Jöttek is, mentek is A Szolnoki MÁV FC-ben jöttek is és mentek is játékosok. A csapat most Békéscsabán lépett pályára. ► 12. OLDAL ÜGYELETI SZERKESZTŐ: g 30/337-863» TERJESZTÉS: « 30/375-5206 HIRDETÉS: »30/378-0230 E-MAIL: vQneplap®idneplapilm A vasúti utazást támogató és a szolgáltatások színvonalához igazodó tarifarendszert akarnak létrehozni. Képünk illusztráció. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményben tudatta, közlekedési díjmódosítás készül. A cél, hogy a közösségi közlekedés versenyképességének javítása érdekében a vasúti utazást támogató és a szolgáltatások színvonalához igazodó tarifarendszert hozzanak létre. Ősztől módosul a közösségi közlekedésben alkalmazott díjrendszer. Az emelt szintű szolgáltatások pótjegy árai az utazási távolsággal arányosan alakulnak. Ám annyi már most biztos, hogy a Jászkun Volán Zrt.-nek szeptember 1-jétől még nem lesz olyan járata, melyen felárat kell az utasoknak fizetnie. ►2. oldal Ügyfélszolgálati telefonszámunk megváltozott. ! Előfizetési megrendelésükkel, ! kérdéseikkel kérjük hívják 06-40/510-510-es helyi tarifás számot. Kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre. Dj Néplap EGY PERCBEN Mérséklődő aktivitás Nyáron kevesebb a véradó a megyénkben, s országosan is. A szabadságolások miatt kevesebben keresik fel a vérellátót. ► 2. oldal Vonzóbb lesz a vonatozás? közlekedés Változik a közösségi közlekedés díjrendszere PILLANATFELVÉTEL www.szoljon.hu Ara: 140 Ft. Előfizetve: 97 Ft 2012. julius 31., kedd XXIII. évfolyam, 178. szám JASZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP sgj keresse a szouon.hu oldalon: ARCFORMÁNKHOZ ILLŐ ^ AZ OLVASÓINK ÁLTÁL BEKÜLDÖTT SÍD.gi RECEPTEKET! ► WWW.SZOUON.HU KALAPOT VÁLASSZUNK ►8. OLDAL KARAKAS HEDVIG AZ ÖTÖDIK HELYEN VÉGZETT Ön szerint lesz-e biztos nyugdíja a ma még aktív korú lakosságnak? Pont annyira, amennyire ma biztos a fizetése a tisztes megélhetéshez elegendő Nem, abból nem lehet megélni Berényben cáfolják a költöztetés hírét jászság Alattyánban és Jánoshidán kapott szárnyra a szóbeszéd „Alattyánra és Jánoshidára telepítik a jászberényi Munkás utca cigány családjait” - legalább is a közösségi portálokon, illetve az adott településeken elterjedt hírek szerint a költöztetés már eldöntött tény volt, Jászberény polgár- mestere az esettel kapcsolatban azonban cáfol. Mint azt szerkesztőségünk érdeklődésére elmondta, nem adtak megbízást senkinek se a családok költöztetésére.- Nincs ügy, nem is volt - cáfolt határozottan a híreszteléssel, szóbeszéddel kapcsolatban dr. Szabó Tamás, a város polgármestere. Majd hozzátette, a Munkás utca családjai most is ott laknak, ahol eddig, nem tervezték átköltöztetésüket a kistelepülésekre. ►4. OLDAL SZÓVÁ TESSZÜK Az egyik szolnoki áruház előtt jelzések mutatják, hogy pár parkolóba csak azon vásárlók állíthatják le a járműveiket, akik családostól érkeznek. Ezt táblák és feliratok is jelzik. Ennek ellenére a minap bevágódott egy személygépkocsi az egyik ilyen helyre, s a járműből egy napszemüveges fiatalember ugrott ki, majd ballagott be az áruházba. Amikor később kijött, akkor sem vette körül a család, se feleség, se gyerekek. A tény azonban, hogy jogtalanul használta a családok számára fenntartott parkolóhelyeket, láthatóan nem aggasztotta nagyon. Ellentétben valószínűleg azokkal, akik teljes joggal parkoltak volna az adott helyeken. (M. G. A.) 12178 Elrendelte a felszámolást a Fővárosi Törvényszék gazdaság Elrendelte a Fővárosi Törvényszék a budapesti székhelyű Higi Papírsoft Zrt. felszámolását - értesült lapunk a cég körüli legújabb fejleményekről. A társaság szolnoki üzemében hónapok óta állnak a gyártósorok, s közben - május óta - a gyár közel 100 dolgozója nem kapott fizetést. A cég felszámolója a Kelet Holding Gazdasági Tanácsadó Zrt. lett. Az ügyben megkerestük a felszámolóbiztost, ám Marjasné Endrédi Zsuzsannát lapzártánkig nem értük el. Információink szerint a közeljövőben, a vagyonleltár Visszamenőleg megkapják járandóságukat a béralapból. és a zárómérleg elkészültével az alkalmazottak visszamenőleg megkapják járandóságukat a béralapból a májusi és a júniusi hónapokra, azt követően, augusztusban pedig a felmondásukat is. Mint arról többször beszámoltunk, a Higi Papírsoft Zrt. tulajdonosai között 2009 óta folyamatosan konfliktusok vannak. A vita kihatott a cég szolnoki üzemére is: idén húsvét táján bezárta kapuit. A tulajdonosi körök polgári, illetve már büntető perek sokaságától is várják vélt, vagy valós igazuk kinyilváníttatását. ■ M. G.