Új Néplap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-22 / 119. szám

2012. MÁJUS 22., KEDD 3 MEGYEI TÜKÖR Csempészett ingben ment bejelentkezni múlt és jelen Leginkább azt fájlalja, hogy ma már nem járnak össze az emberek a településen Névjegy Dr. Sass Janos született: Jászjákó hal­ma, 1938 FOGLALKOZÁS: állatorvos I iskola: Állatorvosi Egye­tem Budapest MUNKAHELY: Kőtelek 1965-től hobbi: vadászat, horgá­szat Edit asszony még középiskolás korú tinédzserlánykaként látta, amint Kőtelek új állatorvosa annak idején „bevonult” a községbe Sass János doktor úr, a kőtelki állatok és jószá­gok nyugdíjas orvosa igazi vendégváró ember. Kapuig jön a látogató elé, és kapuig kíséri, ha a lá­togatásnak vége. A kíná­lás szíves szavú a ház­ban, a szó és a mosoly őszinte, s a gondolatok, 74 év emlékeivel a háti­zsákban, gyakran száll­nak vissza a múltba. L. Murányi László Sass doktor persze nemcsak a hátsó udvarait, óljait és istállóit ismeri Kőteleknek jobban, mint a saját tenyerét. 1965. május 1- je óta, amikor - saját szóhasz­nálatával élve - betette a lábát a faluba, volt elég ideje mégis- | merni az embereket is. Nem- g igen van porta amelyen meg ne J fordult volna az itt lepergett | negyvenhét esztendő alatt, és £ minden helybeli jószágtartó gazdával kezet rázott már a praktizálása során.- Bécsből csempészett fekete nejloningben és fehér, úgyneve­zett „porcelánnadrágban” jöt­tem bejelentkezni a községi ta­nácsra — emlékezik nevetve a házigazda, miközben saját főze- tésű barackpálinkát tölt a sebti­ben asztalra tett poharakba. - Ilyen külsővel, nem csoda, hogy az emberek gyanakodva néztek rám: kiféle, miféle szerzet lehet ez az idegen? Párja, Edit asszony, aki még afféle tinédzserlányként élte meg ezt a „bevonulást”, sűrűn bólogat hozzá:- Nagy nőcsábász volt abban az időben „a doktor úr”! Szállt virágról virágra! Sass doktor azt mondja, egé­szen más világ volt itt abban az időben, mint most. Se járda, se vezetékes víz, se más komfort; többnyire régi parasztházak áll­tak egymás mellett a faluban, új szinte alig akadt közöttük. Vi­szont összetartó, jó kis falukö­zösség volt abban az időben a kőtelki.- Józan gondolkodású, szeret­hető parasztemberek éltek itt, akik nagyon sokat dolgoztak, s bár nem nagyon haladtak egyről a kettőre a gyengécske földjeiken, mégis becsületes életet éltek. Azóta persze nagyot fordult a világ Kőtelekkel. Elfogynak las­san az öreg házak, s nincs már meg Marika néni dohos, öreg tisztaszobája sem, amit azért választott első albérletéül a fess, fiatal állatorvos, mert abból biz­tosan nem kerekedhetett ki pletyka. Sass doki azt mondja: változtak az emberek is, szomo­rú faluvá vált az utóbbi évtize­dekben Kőtelek.. Zárkózottak lettek az itt élők, s munka híján kilátástalan lett sokuk élete.- Ma már félnek is az itt élők, egyes más településeken ta­pasztalt hangulatok kezdenek itt is eluralkodni - magyarázza tovább. - Leginkább azt fájla­lom, hogy ma már nem járnak össze az emberek. Már legfel­jebb két-három ház előtt látni csak olyan padokat, amelyek egykor faluszerte jellemzők vol­tak. Már nem ülnek ki estefelé a háziak a kapu elé, és nem áll­nak meg a járókelők sem, hogy szót váltsanak velük. A faluról, és a világ dolgairól... Ma már csak saját szükségletre tartják sass doktor emlékszik rá: a házaknál, a háztájiban volt annak idején 600 tehén, plusz annak szaporulatai, míg ma 18-20 felnőtt jószág ropogtatja csak a takar­mányt a házaknál. Évente 6000 sertés nőtt fel a falu gazdáinál, „leadásra”, míg ez a szám mostanában 130 körül van. És a háztájin kí­vül ott volt még a jó hírű Ady téesz is. 600 anyabirka is le­gelt a Kőtelek körüli legelő- kön, s bárány is akadt nem kevés. Ma viszont már legfel­jebb saját szükségletre tarta­nak néhány helybeli portán egy-két birkát. Visszaélt a rendőr a hivatali helyzetével A Debreceni ítélőtábla hétfőn enyhített a Szolnoki Törvény­széknek egy volt rendőrrel szem­ben hozott elsőfokú ítéletén. Ez­által Z. Péter Zoltán bűnös, hiva­talos személy által a hivatali helyzetével visszaélve elkövetett vesztegetés bűntette miatt. A má­sodfokon eljáró táblabíróság jog­erősen két év börtönbüntetést - négy évre felfüggesztve - szabott ki a volt rendőrre. A határozat szerint a Szolnoki Rendőrkapitányság közlekedés- rendészeti osztályának beosz­tottja, járőrtársával együtt, 2011. március 16-án traffipaxos szol­gálatot látott el a 4-es számú fő­út Szajol és Törökszentmiklós közötti szakaszán, ahol megállí­tottak egy teherkocsit. Az ellen­őrzés során Z. Péter Zoltán a so­főr telefonján a helyszínre kéret­te a járműszerelvény tulajdono­sát, mondván, személyesen sze­retne vele beszélni. A főnök meg is érkezett az ellenőrzőpontra, ám előtte több tízezer forintnyi papírpénzt vett magához, me­lyeknek feljegyezte a sorszámát. A főnök húszezer forintot nyúj­tott át a vádlottnak, aki elfogad­ta a pénzösszeget. Ennek bizo­nyítékát, a beazonosított sorszá­mú bankókat meg is találták a Törökszentmiklósi Rendőrkapi­tányságra nem sokkal később megérkező vádlottnál, mivel a te­hergépkocsi tulajdonosa itt tett feljelentést ellene... ■ M. G. JEGYZET B BÉKÉSI BRIGITTA Hogy legyen miről mesélni közeleg a nyári szünet, mely a gyerekeknek a várva várt szabadságot jelenti, a szülőknek pedig már most nem kis fejtörést okoz. a mai gyerekek egy része sajnos már nem táborokban, nagyszülőknél tölti a szün­időt, hanem a plázákban, az utcán vagy otthon, a számí­tógép előtt. Azzal érvelnek többen, hogy nincs pénz tá­borokra. Holott számtalan térítésmentes vagy pénztár­cakímélő lehetőség közül le­het választani, amelynek kö­szönhetően a gyerekek is ér­telmesen tölthetnék a vaká­ciót. Ahol a gyerekekre szakképzett felügyelők vi­gyáznak, meleg ebédet biz­tosítanak számukra, strand­ra, kirándulni viszik őket. De az sem rossz megoldás, ha egy családtag vagy isme­rős viszi el mondjuk kirán­dulni valahová a gyereket. érdemes lenne mindezt át­gondolniuk a szülőknek, hi­szen vélhetőleg nekik sem mindegy, fiaik, lányaik mi­vel tőlük a szünetet. Hogy milyen emlékeik maradnak a vakációról, amelyre régóta vágytak, és miről mesélnek majd az ő gyermekeiknek. Versenyeztek. Az Aba-Novák Kulturális Központban rendezték meg teg­nap a III. Szolnoki Táncművészeti Fesztivált és Koreográfusversenyt. A megméretésre megyénk határain túlról is érkeztek csapatok. Felvételünk az egyik mezőtúri csoport látványos produkcióját örökítette meg. HIRDETÉS ^(3c@\!m5io^csiKmi[]ä3(5££1^^3gic^7 Töltsük együtt llégy utánt! CSAK 18 EVEN FELÜLIEKNEK! NÉGYUTÁN IS TARTSD A MÉRTÉKET! www.alkohol.info.hu t t t j

Next

/
Thumbnails
Contents