Új Néplap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-10 / 109. szám
2012. MÁJUS 10., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI TÜKÖR- Főnök! Mindjárt esik az ^ eső! Mit csináljunk? r — a közmunkások vezetője, Liszkai István kopog be Nagyrév pol- gármesteSZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. Egy találmány vascsőből ötlet Az eszköz után a katasztrófavédelem is érdeklődik Jászfényszaru háromszáz méter alumínium és 47 méter rézkábelt lopott el ismeretlen keddre virradóra a Jászfényszaru és Pusztamonostor közötti vasúti szakaszon a sínek mellől, bgy Karcag ISMÉT egy idős asszony esett a csalók áldozatául. Az idegenek azzal csengettek be a nénihez még pénteken, hogy a korábban készített redőnyt ellenőrzik, majd közölték, hogy 70 ezer forint büntetést kell fizetnie. A sértett át is adta a kért pénzt, így az elkövetők — mint akik jól végezték dolgukat — távoztak a helyszínről, bgy Rákóczifalva A NAPOKBAN nyílt meg és május 11-ig tekinthető meg a bécsi macikiállítás, ahol a rákóczifalvi macimúzeum mackói mellett más magyarországi mackókészítők darabjai is bemutatkoznak. A Dór- mi Bábszínház bábcsapata pedig meghívást kapott a fővárosi Balassi Intézetbe, rá Szolnok A II. VILÁGHÁBORÚ befejezéséről és az Európai Unió megalakulásáról emlékeztek meg tegnap az MSZP Szolnok Városi Szervezete rendezésében a Hősök terén, bgy Tiszaföldvár-Homok foci- meccsre invitált tiszazugi gyerekeket! ciz FTC. Szőke Katalin, a tiszaföldvári Révay György Iskola és Gyermekotthon igazgatóhelyettese elmondta, intézményük 29 belépőjegyet kapott a Fraditól a Pápa elleni mérkőzésre. Az iskola úgy gondolta, ne csak saját intézményükből, hanem más, környékbeli iskolákból is menjenek diákok az összecsapásra, így a szurkolótábort több intézmény tanulója alkotta, jzs TiSZaSZŐlŐS JÓTÉKONYSÁGI estet rendeztek a Cseperedő óvodáért. Az intézmény Bajcsy Úti Csimotákért Alapítványa segíti az óvoda tárgyi feltételeinek javítását, oktató-nevelő eszközeinek bővítését, játék- és sporteszközök beszerzését, szs ■ '’. ‘.’ '.‘Pí . '-1, '1? Ezzel a sajat gyártmányú, pofonegyszerű eszközzel várhatóan más településeken is lehet a jövőben találkozni — mutatja Liszkai István, az egyik „feltaláló”- Ilyenkor kell elővenni az esőkabátot meg a gumicsizmát - érkezik a válasz Sej Jánostól. - Na jó, délutánra haza lehet menni... — enyhül meg. A srácok éppen árkot, átereszeket takarítanak, meglátogatjuk őket. A polgármester útközben elmondja, a település közmunkásai és vezetői nemcsak remekül dolgoznak, hanem jó néhánynak még az esze is vág, akár a „beretva”! Jól bizonyítja ezt egyedi találmányuk, melynek legnagyobb erénye az egyszerűség.- Településünkön legalább negyven éve nem voltak az árkok kitisztítva. Cserjék, fák vertek benne gyökeret, az átereszek egy része pedig teljesen eltömő- dött — mondja a polgármester. Amikor nekikezdtek a munkáknak, hamar szembesültek a legnagyobb problémával: hogyan és főleg mivel takarítsák ki az átereszeket? Főleg azokat, melyek utak alatt haladnak, így szélességük akár öt-hat méter is lehet. Hiszen a gereblye meg az ásó jó esetben is csak másfél méterre nyúlik be a szűk csövekbe.- Haladatlan munka volt, a lapát túl szélesnek, a kapa meg túl rövidnek bizonyult - fűzi hozzá Liszkai István, ő az egyik „feltaláló”. - Olyan eszközben kezdtünk el gondolkodni, ami keskeny, és nagyon hosszú a nyele. Az ötletelés elkezdődött. Először egy hosszú vasrúdra szeneslapát fejét hegesztették úgy, A találmányok többségének legnagyobb erénye az egyszerűség. Nemrégiben nagyréviek alkottak egy olyan szerszámot, mellyel az 5-6 méter széles átereszeket is ki tudják takarítani. Az eszköz hozzávalói: egy darab vascső, egy lapátfej és egy jó adag ötlet. pált feje került. Erős volt, hosszú, meg kezelhető is. A „nagy találmány” használatát a közmÜúkások gyorsan kitapasztalták, és mivel valóban látványosan haladtak a tisztításokkal, gyorsan készítettek is a prototípusból egy másolatot. — Nemrégiben a katasztrófa- védelem munkatársai jártak Nagyréven — fűzi hozzá a polgármester. - Amikor meglátták a célszerszámunkat, kikerekedett a szemük. Ilyen hathatós és pofonegyszerű eszközzel ugyanis még nem találkoztak. Gyorsan elő is vették a fényképezőgépet, és megörökítették találmányunkat. Képzelje, azóta már kiajánlották az áteresztisztítónkat több önkormányzatnak is! - bólogat Sej János. A közmunkások közben haladnak a takarítással, eső ide, eső oda. Azért amikor közelebb megyek a „találmányt” használó fiatalemberhez, csak odasúgja nekem: - Azért félreértés ne essék, ezzel is dolgozni kell! hogy két szélét felhajtották. A terv bevált. Majdnem. Ugyanis a lapát egy idő után nem bírta a megpróbáltatásokat, elhajlott. Ekkor egy földfúró spirálját rögzítették a nyélre, ami rettentő erős volt, az ezzel dolgozó emberek viszont nem eléggé.- Olyan mennyiségű összeállt földet kellett volna kihúzni az átereszekből, hogy erre egy férfi nem volt képes - meséli István, aki Kerekes Jánossal végül rájött a megoldásra: maradt a két és fél méter hosszú nyél, rá pedig egy ásó formára kalaJEGYZET SZATHMARY ISTVÁN A törvény és próbája megdöbbentő annak az asz- szonynak lapunkban is megírt története, akivel keményen elbánt a rokkantjuttatás új rendje. Ráadásul nem egyedi eset az övé, számtalan sorstársának okozhat álmatlan éjszakát a jövő. Mérsékelt összegű juttatása mellett idáig kiegészítő munkával próbált elfogadható életminőséget teremteni magának, de ennek egyszer s mindenkorra vége. Akár a korábbinál szűkebb- re szabott segélyt választja, akár munkát keres, aminek várható jövedelme az ő lehetőségei között alig haladja meg a segély összegét, elveszíti vele a másik juttatást. Külön-külön pedig egyikből sem képes megélni. az államkassza egyensúlyára való törekvés jogos igény, csak nem mindegy, hol, milyen áron keresik hozzá a megoldást. A Duna-parti tornyos házban nem szabad elfeledkezni arról, hogy minden szavuk, gondolatuk emberi sorsokat határoz meg. Nem mindegy például, hogy mi az emberi életlehetőség- néfcaz a mininíuma, amiillá törik, ha szakad, köteles az áMm biztosítani.'Jelén*éáft* ben valószínűleg sikerült ennek alámenni, még ha a hivatal véleménye szerint minden az előírásoknak megfelelően szabályosan történt. a törvény soha nem cél, hanem csak eszköz, amivel egymás közti viszonyainkat próbáljuk jobb híján rendezni. Ha rossz irányba sújtanak vele, több kárt okoz, mint hasznot. Mint most is, amikor egy valóban meglévő problémát, a rokkantnyugdíjasok indokolatlanul magas számának csökkentését próbálják vele kellő körültekintés nélkül megoldani, de úgy, hogy annak több vesztese, mint nyertese lehet. Akiken már nem biztos, hogy sokat fog segíteni egy utólagos bocsánatkérés. Időt lehet spórolni az egyszerű ötlettel- régen a vízügy szivattyúkkal emelte át a vizet egyik árokból a másikba - mondja Sej János polgármester. - Aztán megépültek az átereszek, amikhez viszont az utóbbi évtizedekben nem nyúltunk hozzá. Most az összesét kitakarítjuk, ez több hetet is igénybe vesz. Bár a találmányunkkal sok időt nyerhetünk -juzi hozzá meggyőződéssel. Magyar könyvek Mezőtúrról a csángóknak A Mezőtúrtól 750 kilométerre fekvő, Frumósza (Frumoasa) csángó település magyarságtudatának erősítésére szövetkeztek a Mezőtúri Református Kollégium diákjai. Egy jótékonysági színjátszó esthez kapcsolódó gyűjtésből összesen 60 doboz könyvet készítettek össze, amivel a romániai településen működő Magyar Ház nyelvápoló tevékenységét szándékoznak segíteni. A Frumószán élő csángó gyerekek ugyanis csak a Magyar Ház délutáni magyar oktatásán ismerkedhetnek a magyar nyelvvel. A mezőtúri intézmény heteken belül megszervezi a csángóknak szánt könyvek kiszállítását. ■ L. M. L. Ebadót nem terveznek, de összeírják a kutyákat Ebösszeírást végeznek a napokban Kisújszálláson. A terjedelmes kérdőíven a kutyusok minden lehetséges adatát szerepeltetni kell, sőt még egy-egy digitális fotót is vár az önkormányzat a négylábúakról. A városban élő egyik olvasónk azért panaszkodott, mert idős ember lévén, neki nincs lehetősége ilyen képet csinálni, ráadásul három kutyája van, így mindegyikről külön- külön kell „bevallást” készítenie. A helyiek egyébként attól tartanak, hogy a mostani összeírást később az ebadó bevezetése követi a beérkező adatok alapján.- Hangsúlyozom, hogy nem tervezzük az ebadó bevezetését - mondta el kérdésünkre válaszolva Kecze István, Kisújszállás polgármestere. - Egyetlen kisebb helyi adót sem vezetett be önkormányzatunk, így a kutyák után sem kell majd adót fizetni. Ugyanakkor folyamatosan érkeznek hozzánk panaszok csavargó, járókelőkre támadó kutyákról. Ezek kiszűrése érdekében kezdtünk bele az összeírásba. Május 31-ig várjuk az adatlapokat, s ha valakinek szüksége van rá, kérhet ilyet a polgármesteri hivatal portáján. A digitális fotókat, oltási könyv, törzskönyv másolatát pedig nem kötelező csatolni, csak a könnyebb beazonosíthatóság miatt kérjük azoktól, akiknek erre lehetőségük van. ■ Sz. Zs. Ismerkedtek, a szolnoki Zengő Óvoda apróságai a Kodály Zoltán Zeneiskolával és az ott folyó zenei képzéssel ismerkedtek. A gyerekek végigjárták a különböző szaktantermeket, majd zenés körjátékot (képünkön) játszottak az intézmény aulájában. Nem okozott kárt a fagy az arborétumban Sem a fagy, sem az aszály nem okozott különösebb károkat a Tiszakürti Arborétumban - tudtuk meg Tálas Lászlótól, a park vezetőjétől. Jelenleg még a két évvel ezelőtt belvízben elpusztult növényeket távolítják el, ez ad a dolgozóknak folyamatos munkát. Mellette persze folyamatosan fogadja a látogatókat az arborétum. Májusban sok iskolás csoport érkezik a településre, de a megkurtult költségvetésű arborétum a környékbeli szállodákkal is együttműködést alakított ki. Innen a felnőtteket, családokat várják. Tavaly több mint 12 és fél ezren voltak kíváncsiak a park ritka növényeire. ■ J. Zs. i