Új Néplap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-04 / 80. szám

3 2012. ÁPRILIS 4., SZERDA MEGYEI TÜKÖR HÍREK Jászapáti TRÜKKÖS tolvajok régi trükkel. Két ismeretlen férfi je­lent meg egy idős asszony ottho­nánál, akik az egyik áramszolgál­tató munkatársának adták ki magukat. Túlfizetésre hivatkozva bejutottak a sértett házába, aki­nek figyelmét elterelték, majd 145 000 Ft lopott pénzzel távoz­tak — közölte a rendőrség, ta Jászberény A neszűr közbiz­tonságának javítása érdekében a Jászberényi Rendőrkapitányság mindent megtesz, amit rendőri eszközökkel ebben a helyzetben megtehet — közölte lapunkkal Halmai Ferenc rendőr alezredes, kapitányságvezető. Ennek érde­kében lovas járőrszolgálatot is bevetnek. Első alkalommal ápri­lis 5-én 10 órakor indulnak a lo­vas rendőrök az Ugrin tanyáról a neszűri területre, ta Kunszentmárton nyílt napot tart ma az ÁMK Óvoda. Délelőtt kézműves-foglalkozással, dél­után locsolóvers-tanítással és néptáncoktatással várják az ér­deklődőket. A foglalkozásokon nemcsak a 33 jelenlegi óvodás vehet részt, hanem minden leen­dő ovis gyermek és szülei is. jzs Szolnok A MUNKALEHETŐSÉG a Jövőért Kft.-nél tegnap a Bizalom és munka programban részt vevő negyven férfi és nő 10 napos el­méleti képzésének lezárásaként tanúsítványokat vett át. A közülük kiválasztott 25 illető közmunkás­ként ezt követően gyakorlati kép­zésben részesül. A szakmai alapo­kat követően saját önkormányzati lakásaikat fogják majd felújítani, ta Szolnok A NEMZETI Adó- és Vámhivatal megyei adóigazgató­ságának központi ügyfélterében (József Attila út 22-24.) csütörtö­kön 14 órakor kezdődik az Adó­órák következő előadása, ame­lyen az egyszerűsített foglalkozta­tás és a háztartási munka adózá­si szabályairól, valamint a nem jö­vedéki engedélyes kereskedők el­lenőrzésére vonatkozó szabályok­ról hallhatnak az érdeklődők, lz Túrkeve TÖBB síremléket is meg­rongáltak ismeretlenek az elmúlt napokban. Két sírkövet feldöntöt­tek, másik két sírról pedig a ková­csoltvas kerítést lopták el. Az oko­zott kár több mint 200 000 forint —tudtuk meg a rendőrségtől, ta SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SJ0U0N.hu hírportálon. Lelakatolták szerelmüket érzelmek Újabb érdekességet avattak Szolnokon: a lakatfalat Sokan már szerelemlakattal érkeztek a Lakatfal avatására, amelyet az ünnepség keretében el is helyeztek- Már nagyon várom, hogy lelep­lezzék - mondta egy fiatal lány, aki a Tiszavirág híd tiszaligeti hídfőjénél álldogált barátnőivel kedden délután, láthatóan izga­tottan. De nem csak ez a vidám társaság nézte fürkészve a híd ol­dalát borító kék posztót. Számos ember ácsorgott még ott a téren, hiszen a lepel kisvártatva leke­rült, és feltűnt a Lakatfal. - Kel­lett egy hely a szerelmeseknek, ahol igaz, szimbolikusan, de ki­fejezhetik egymás iránti érzel­meiket az emberek - mondta J Kalmár Lilla diákpolgármester. I Miután felavatták a gyalogoshi- | dat, kisvártatva megjelentek raj- | ta a lakatok, nevekkel, szívekkel. Ezért gondoltuk azt, hogy Pécs­hez hasonlóan, itt is állítani kell egy lakatfát vagy -falat. Az ötle­tünkkel megkerestük az önkor­mányzatot, ahol támogatták az elképzelést, ennek nyomán született meg ez a kis tér, il­letve ez a gyönyörű fal. Már most szá­mos tervünk van, miként alakul majd ennek a térnek az élete, de egyelőre ez még titok. Örök emléket állít a szerelemlakat- úgy érzem, ez a lakat szimbolizálja a mi szerel­münket, összetartozásunkat- hangsúlyozta Kapocsiné Hegedűs Éva. - Ez valóban egy örök emlék, fontos ne­künk. Biztos vissza fogunk járni, vessen bármerre is a sors. És büszke leszek majd, hogy ha a gyermekeink feln& nek és kijönnek megnézni, el­mondhatják, ez itt a mi szü­léink lakatja.- Legyen ön az első! - hang­zott a mikrofonba a már ismerő­sen csengő szlogen, amely egy­ben az Új Néplap ki­adója által meghirde­tett pályázat címe is volt. Számtalan, oly­kor szívszorító levél érkezett a felhívás nyomán. A zsűrinek nem volt könnyű dol­ga, hiszen mindegyik sztori iga­zi emberi történeteket mesélt el. De a döntés megszületett, és az ünnepség záróakkordjaként a legjobbnak ítélt pályamű megíró- ja kedvesével együtt elhe­lyezhette elsőként a lakat­falon szerelmi zálogát, amely egy egyedileg, csak erre az alkalomra elkészített díszes lakat volt. — Csodaként éltem meg a mi kis családunk történetét - mondta Kapocsi­né Hegedűs Éva, miután férjé­vel, Zoltánnal feltették az első lakatot a falra. - Még soha nem hallottam olyanról, hogy bárkik is úgy ismerkedtek volna meg, ahogyan mi. Nagyon szerencsés­nek érzem magamat, magunkat. Azért is döntöttem úgy, hogy írok önöknek. A párom nem is tudta, hogy pályáztam, meglepe­tésként érte. Miután önök hív­tak, hogy nyertünk, utána mu­tattam meg neki. Meghatódva ol­vasta a papírra vetett sorokat - vallotta be Éva. Az új Néplap pályázatának győztese, Ka­pocsiné Hege­dűs Éva és családja Éva hozzátette, legfőbbképp az inspirálta, hogy megmutassa más, hasonló helyzetben lévő embereknek, hogy mindig van lehetőség a boldog­ságra. ■ Mindig van le­hetőség a bol­dogságra. — Úgy érzem, ez a lakat szimbolizálja a szerelmün­ket, összetartozásunkat — mondta meghatódva Kapo­csiné Hegedűs Éva, aki fér­jével közösen elsőként he­lyezhette el a frissen fel­avatott szolnoki Lakatfalon szerelmi zálogukat. La­punknak is köze volt az eseményhez. Erdős Csaba Ismét felidézték a dicsőséges hadjáratot 1989. április 3-án voltak először a történelmi lovasok a Jászságban az 1849-es tavaszi hadjárat útvo­nalán, s a következő évben már Fodor István Ferenc honismereti szakkörvezető meghívására Jász- jákóhalmáról indultak Vác felé. Ez alól a tavalyi év volt kivétel, ami­kor nem jártak a településen, így örvendetes, hogy az idén ismét ott voltak. A lovasokat elkísérték a nagykátai és kecskeméti hagyo­mányőrző gyerekek, és a jászapá­ti Rácz Aladár Zeneiskola menet- zenekara. A Damjanich téren Ba­sa László nagykátai hagyomány- őrző vezetésével játszották el a to- borzót, ahol Kossuth Lajost az egyik kecskeméti általános iskola hagyományőrző igazgatója, Szabó Antal személyesítette meg. Részt vett az ünnepségen Rakó József, a Magyarország Felfedezői Szövet­ség országos elnöke is. Jászdózsán is megemlékeztek a tavaszi hadjáratról. Immár negye­dik esztendeje szervezi közösen a község önkormányzata és a Bozó- ky János Általános Iskola az ün­nepséget - írta a Honvédelem.hu. Szerencsés István polgármes­ter zászlót adományozott a kato­náknak, akik indultak is Jászjá- kóhalmára, mint annak idején, 1849-ben. Az egykori legendás 65. Jászkun Honvéd Zászlóalj is­mét életre kelt. Közben zajlott a huszárkonyha-főzőverseny, tu­catnyi bográcsban, üstben Totyo­gott az étel. ■ Készül a járdaalap. A közmunkaprogram keretében több mint ezerhatszáz méternyi járdával bővül az úthálózat ezekben a hetekben Tomajmonosto- rán. A munkások az alapot készítik, erre hamarosan díszburkolat kerül. Új technikák a kapuit kitáró repülőmúzeumban Április elsejével Ismét megnyitot­ta kapuit a Szolnoki Repülőmúze­um. A tavaly októberi zárás óta három új gép érkezett a kiállító- helyre, ezeket is láthatja - a nyit­vatartási időben díjmentesen - mostantól a közönség. A Jak-11 kiképzőgépet - amely szeptem­berben a Kecelről került Szolnok­ra — 1950-ben rendszeresítették a Magyar Néphadseregben, ahol 196(Mg szolgált. Az 1955-ben Csehszlovákiában gyártott Öly- vet a múzeum munkatársai telje­sen felújították, így régi méltósá­gában fogadhatja a látogatókat. A Denevér névre keresztelt UAV és a Kvasz-replika pedig egyedi ter­vezésű gépek, így egyetlen példá­nyok a vüágon. ■ M. G. JEGYZET SZILVÁSI ZSUZSA Utalvány lesz a pótlékból? újabb nagy ötlet pattant ki döntéshozóink fejéből: mi lenne, ha készpénz helyett inkább Erzsébet-utalvány- ban fizetnénk a családi pót­lékot? Merthogy akkor egész biztosan élelmiszerre költe­nék ezt az összeget a szülők, s nem a játékgépbe dobál­nák a gyerekekre szánt pénzt. attól eltekintve, hogy való­színűleg sok érintett számá­ra örvendetesen nőne ezzel a nemrégiben bevezetett utalvány forgalma, én bi­zony nem látom sok értel­mét ennek a tervnek. Egy gyerek ugyan jó esetben tényleg sokat eszik, mellette azonban folyamatosan növi ki a ruháit, különórákra jár, meg még ezernyi apróbb-na- gyobb kiadással jár, aminek legalább egy részét most fi­nanszírozni lehet a családi pótlékból. És az sem mellé­kes, hogy csak egy részét! A juttatás összege ugyanis jó néhány éve nem emelkedett, miközben az árak bizony alaposan elszálltak. Persze nem a családi pótlékból - pótlékért — kell gyermeket vállalni, aki családot alapít, igenis legyen vele tisztában, hogy a gyermeknevelésnek komoly költségei vannak. De ha már ehhez némiképp hozzájárul az állam, leg­alább ne'szabja meg, hogy pontosan mire költsem ezt az igen komoly összeget. Merthogy van más mód is arra, hogy állami szinten gondoskodjunk róla, azok a gyerekek is jóllakjanak, akiknél valóban fennáll a veszélye, hogy szüleik in­kább a kocsmában felejtik a családi pótlékra kapott pénzt. Többek között ők azok, akik szociális alapon térítésmentesen kapnak en­ni az óvodában, iskolában... ÉS AZ ERZSÉBET-UTALVÁNYBŐL sem lesz nekik új cipőjük. Legfeljebb az uzsorások majd külön tarifát számol­nak az utalványnak... Mindenhol betartják az új rendeletet Április elsején, vasárnap orszá­gosan elkezdődtek az ellenőrzé­sek a nemdohányzók védelmé­ről szóló törvénymódosítás kap­csán. Az illetékes kormányhiva­tal Népegészségügyi Szakigaz­gatási Szervének munkatársai a megyében több településen, ös­szesen nyolcvankét helyet vet­tek górcső alá, döntő részben közforgalmú intézményeket, szórakoztató- és vendéglátó-ipa­ri egységeket. Korim Éva, a me­gyei kormányhivatal sajtószóvi­vője lapunk kérdésére elmond­ta, az ellenőrök egyetlen esetben sem találtak hiányosságot, ez is azt mutatja, a tulajdonosok, üze­meltetők felkészültek a törvényi változásokra. ■ ♦ i ( 1 i A

Next

/
Thumbnails
Contents