Új Néplap, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-01 / 52. szám

2012. MÁRCIUS 1, CSÜTÖRTÖK HÍREK Hunyadfalva elfogadták az idei évi, hatvan-hetven milliós költség- vetést a településen. Vékonyné Házi Eszter polgármester lapunk érdeklődésére elmondta, hogy eb­ben az esztendőben nem futja új pályázatokra. Az ivóvíz minőségé­nekjavítására és a szeméttelep- rekultivációra vonatkozó pályáza­tokat viszont folytatják, társulás­ban több másik településsel, bb Jászjákóhalma AZ ELMÚLT he­tekben járt egy ismeretlen tolvaj abban a lakatlan házban, ahová az ablakon keresztül bemászva jutott, majd onnan szépirodalmi könyveket és szőnyeget vitt magá­val, tájékoztatta lapunkat Szabó Zita őrnagy, a megyei rendőr-foka- | pitányság sajtószóvivője. Szétsze- g reite a házban lévő villanykályhát, | szétdobálta az ott lévő tárgyakat, | nem kis felfordulást hagyva maga s után. A rongálással dupla akkora kárt okozott, mint a lopással, tette hozzá a sajtószóvivő, mga Nagyrév a tiszazugi kistelepü­lésen, Nagyréven sem múlt el a február farsang nélkül. Nemrégi­ben az óvodában ünnepeltek, melyen nemcsak a tizennyolc in­tézménybe járó gyerek, hanem a település leendő és egykori óvo­dásai is részt vettek. A tombolán összegyűlt csaknem százezer fo­rintból a gyerekek a Budapesti Fővárosi Nagycirkuszba utaznak tavasszal - mondta Tóth Gyulá- né óvodavezető, jzs Tiszafüred egy huszonegy esztendős férfi nem először akart lopni egy boltból. Mint a rendőrség tájékoztatásából kide­rül, többször volt is volt már bün­tetve ezek miatt. Most szabály­sértési őrizetbe vették és a fog­dába szállították, mert egy parfü­möt akart fizetés nélkül elvinni szatyrában az egyik nagyáruház­ból, de az áruvédelmi kapu bejel- zett, így őt a helyszínen visszatar­tották a rendőrök kiérkezéséig, tudtuk meg a megyei rendőr-fő­kapitányságtól. MGA Ujszász A BEJELENTŐ édesanyja zavarta meg azokat a tolvajokat, akik kedden délután a családi házból egy kék színű, öntöttvas kádat akartak ellopni. Amikor azonban az asszony rájuk kia­bált, ott hagyták a zsákmányt és futásnak eredtek, közölte a rend­őrség MGA SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZOUON.hu hírportálon. MEGYEI TÜKÖR i»*'- —A •» X' ,z. -T* -v* on. v I f, * ■ E l Mf y JA ; V E W*“ , Ebédhez készülődnek. Az abádszalóki Hatszínvirág óvoda nagyiváni tagintézményébe több mint 40 gyermek jár, számukra a helyi főzőkonyhán készül az ebéd. A korábban korszerűnek számító óvodaépület ma már felújításra szorul, így keresik a pályázati lehetőségeket a rekonstrukcióhoz. Intenzíven a kábeltolvaj bűncselekmény Többen párezer forintért kockáztatják az életüket Mentőhelikopter szállított el egy vezetéklopás köz­ben megégett férfit vasár­nap Kunhegyes külterüle­téről. Sajnos nem egyedi az eset. Többen kockáz­tatják akár az életüket is párezer forintért. dett és a földre zuhant, áll a rend­őrség közleményében. Társai azonnal segítséget hívtak, a fér­fit mentőhelikopter szállította Budapestre. Az elkövetők ellen nyomozást indított a rendőrség. Egy megyebeli férfi arról is be­számolt, hogy szülőfalujában kis híján belebotlott egy, az utcán át­Munkatársainktól Lopásra adta fejét fényes nappal három karcagi lakos. Egy Kun­hegyes külterületén lévő volt szarvasmarhatelepre men tek, ahol az ott lévő közép- feszültségű elektromos vezetékkel felszerelt be­tonoszlopról lelógó két da­rab, egyenként száz méter * hosszúságú sodrott alumínium légkábelt próbálták meg ellop­ni. Egyikük, egy har­minchét éves férfi ss felmászott az osz­lopra és puszta kéz­zel kísérelte meg azt leszakítani. Ennek so­rán áramütést szenve­Egyházi Nikoletta: egyre gyakrabban fordul elő áramlopás vezetett vezetékbe, melyen vala­ki az áramot lopta. — Sajnos egyre gyakrabban fordul elő, hogy egyesek illegáli­san nyúlnak a hálózathoz, lopják az áramot, vagy akár ellopják a különböző hálózati elemeket - mondta Egyházi Nikolet­ta, az E.ON Hungária Zrt. szóvivője. - A hét végén tör­tént kunhegyes! balesetben például a feszültség alatt lévő hálózat­ról akarta ellop­ni a vezetéket há­rom férfi, akik közül egy sú­lyos áramütést szenvedett. Saj­nos gyakori a transzformátorron­gálás is és ezzel évente 100 millió forint nagyságren­dű kárt okoznak cégünknek. De nem csak anyagi kárt je­lent ez, hanem emiatt üzemza­var alakulhat ki a hálózaton, és a közművek működését is veszé­lyeztethetik ezzel. A transzfor­mátorok megrongálásával a tol­vajok tízszer akkora összegű kárt okoznak, mint amennyiért az eltávolított alkatrészeket ér­tékesíteni tudják. Átlagosan egy trafó pótlása 1,5 millió forintba kerül, míg az ellopott rézteker­csért ennek csak a töredékét kapják a tolvajok. Az elmúlt év­ben közel 20 ezer kiló színesfé­met loptak el tőlünk. Szintén ta­valy, 160 transzformátor-rongá­lásból 46 esetben más közüzem zavartalan működését is veszé­lyeztették. Ezek csak az anyagi­ak, az emberi élet viszont meg­fizethetetlen. Tavaly Lengyeltó­tiban, hasonlóan a kunhegyesi Az áramszolgáltatót ért károk az elmúlt évben *-20 ezer kilogramm szí­nesfémet loptak el tőlük r 160 esetben rongáltak meg transzformátort r-100 millió forintos ká­ruk keletkezett a trafóron­gálások miatt FORRÁS: ÚJ NÉPLAP-GYÖJTÉS esethez, egy férfi az elektromos vezetékhez érve lezuhant, mara­dandó sérüléseket szenvedett. Ezek a balesetek is egyértelmű­en mutatják, senkinek nem éri meg ekkora kockázatot vállalni az illegális tevékenységgel. Megfelelő szakismerettel rendelkeznek A hét végi. életveszélyes sérü­léssel járó esethez hasonlót nem regisztráltunk az utóbbi időben a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Rendőr-főkapi­tányság területén, mondta Sza­bó Zita rendőr őrnagy, a főka­pitányság szóvivője. Egyálta­lán nem jellemző, hogy a ká­beltolvajok áramütést szenved­jenek. Mindez arra enged kö­vetkeztetni, hogy a tolvajok ta­lán megfelelő szakismerettel rendelkeznek. 3 Msmmmmmmmmmm JEGYZET SZILVÁSI ZSUZSA Kártyázzunk, vagy együnk? akár a Mátyás királynak ajándékot vivő okos lány is kitalálhatta volna a Szép­kártyát. Hiszen pont úgy van, mint a mesében: ka­punk is meg nem Is, lehet is használni meg nem is. szó se róla, igen szép és jó a kezdeményezés, hogy ilyen korszerű eszközzel fizethe­tünk a finom ebédért vagy a nyaralásért, de hol? Egyelőre ugyanis épp az a része nem igazán működik a dolognak, amire a bankkártyát kitalál­ták. Nevezetesen az, hogy odaadom a kártyát, a szol­gáltató lehúzza az olvasón, és leemeli a szükséges ősz- szeget róla. Tudom, van más lehetőség is a fizetésre, min­den bizonnyal a telefonos vagy internetes megoldás sem jár sokkal több macerá­val. De amíg egymásnak adogatjuk a telefont, hogy a kártyaközpontban minden­kit beazonosíthassanak, jó eséllyel kihűl a leves. És va­jon melyik pincértől lehet elvárni, hogy laptopon pö­työgjön, miközben másik öt asztalnál várják a menüt? azt mondják az illetékesek, hogy a bankok néhány hér ten belül mindenképpen megteremtik a szükséges technikai feltételeket, egyéb­ként pedig annak idején az egészségpénztári kártyák indulásakor évekbe telt, mi­re kiépült a rendszer. Én meg erre azt mondom, hogy azokat a minden bizonnyal értékes egészségpénztári ta­pasztalatokat nyugodt szív­vel lehetett volna hasznosí­tani a mostani rendszer ki­építésekor is, a technikai fel­tételeket pedig még a kár­tyák kibocsátása előtt meg kellett volna teremteniük a bankoknak. hiszen manapság az se na­gyon szokta érdekelni az egyszeri felhasználót, hogy mitől működik a számító­gép. Az a lényeg, hogy hasz­nálni tudja. Lehetőleg minél egyszerűbben. A szakmai hozzáértést tartják a legfontosabbnak Jánoshidán tartotta megyei egyez­tető fórumát a Magyar Önkor­mányzatok Szövetsége (MOSZ). Az önkormányzati, közigazgatási reformmal összefüggő törvények hatásairól, következményeiről, a jogszabályok korrekciójának le­hetőségeiről tárgyaltak szűkebb hazánk polgármesterei. Dr. Gémesi György, a MOSZ el­nöke ezekben a hetekben az or­szág más megyéiben is a jánoshi- daihoz hasonló fórumokon vesz részt. Az egyeztetések célja, hogy az érdekvédelmi szervezet a tele­pülések választott vezetői véle­ménye alapján fogalmazhassa meg javaslatait a kormányzat, il­letve az országgyűlés felé. Az el­nök legfontosabb problémaként kiemelte, hogy a törvények elfo­gadását követően sem világos, hogy pontosan milyen feladatok, hatáskörök, nem utolsó sorban pedig anyagi források maradnak a települési önkormányzatoknál, a közigazgatási, az önkormány­zati, illetve a közoktatási sza­bályzók megváltozásával. Sok más javaslat mellett pe­dig megfogalmazódott például az is, hogy szeretnék, ha a leen­dő járási vezetők, illetve a leen­dő igazgatók kinevezésébe to­vábbra is volna beleszólása az önkormányzati testületeknek. A vezetői kinevezéseknél pedig nem a politikai lojalitás, hanem a szakmai hozzáértés volna a legfontosabb feltétel. ■ B. Cs. Könyvadomány. A Sarutlan Karmelita Rend több száz régi könyvet ado­mányozott a szolnoki Damjanich János Múzeumnak. Felvételünkön Jám­bor Csaba azokat a még dobozban lévő műveket mutatja, melyek rövide­sen hozzáférhetők lesznek az érdeklődők számára. Levelet írt hatvan lakó a telep felszámolásáért Nincs új a nap alatt, azaz nincs új téma a Szolnok 6. számú vá­lasztókörzetében. Legalábbis ez derült ki szerda este is a dr. Tó- ta Áron városatya által az Áchim úti egykori Ruhaipari Szakkö­zépiskola épületébe szervezett lakossági fórumon. Korábban rendre „csupán” felszólaltak a résztvevők az Üteg és a Búzavi­rág utcákon élő népes romacsa­ládok viselkedése, életvitele el­len. Ezúttal azonban a környé­ken élő több mint félszáz, ren­det és biztonságot igénylő lakó aláírásával megerősített levelet intéztek a polgármesternek, mondván, a probléma megoldá­saként számolja fel a telep ingat­lanjait A fórumon résztvevő Sza­lay Ferenc hangsúlyozta, ma­gántulajdont nem számolhat fel az önkormányzat, más, ész- és jogszerű javaslatot vár el a vá­rosrészen élőktől. Arra már Czinege László váro­si rendőrkapitány tért ki, a gon­dokat orvosolandó, a kapitány­ság járőrei gyakoribb szolgála­tot látnak el, továbbá kialakítot­tak a térségben egy körzeti meg­bízotti irodát is. A közbiztonság javult, az említett családok rend­szabályozása pedig folyamatos. A továbbiakban szó volt a kör­zetet érintő út- és járdafelújítási programról, az autóbuszjáratok összeigazításáról és menetsűrí­tésről, valamint a közvilágítás­fejlesztésről is. ■ M. G.

Next

/
Thumbnails
Contents