Új Néplap, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-01 / 52. szám

4 2012. MÁRCIUS 1., CSÜTÖRTÖK TÜKÖR A csavarhúzó és az ecset mestere repülőképek Sosem számolta össze, hány képet készített, mindet elajándékozta A Malév első utasszállító gépe. Ez a Li-2-es a világon az egyetlen, amelyik még napjainkban is repül. Vincze Ferenc amatőr képzőművészként rajzolja és festi a repülőgépeket. Vincze Ferenc egész élete a repülőgépek körül fo­rog: fegyvermechanikus­ként javította, amatőr képzőművészként rajzolja és festi a gépmadarakat. Galambos Sándor Gyerekkora óta rajong a repülő­gépekért Vincze Ferenc. Abád- szalókon, az egykori kunmada- rasi szovjet repülőtér közelében, a vadászgépek „árnyékában” nőtt fel, naponta órákon át ült az udvaron, hogy alaposan megfi­gyelhesse a házuk fölött szinte karnyújtásnyira elhúzó JAK-28- asokat, SzU- 17-eseket, később a MiG-27-eseket és a SzU-24-ese- ket. Sosem tanult igazi művész­től, mégis annyira ügyesen bánt a ceruzával, hogy tanárai azt ta­nácsolták: jelentkezzen a szege­di képzőművészeti gimnázium­ba. Ennek ellenére a katonai pá­lya mellett döntött, mert a lehe­tő legközelebb akart kerülni a re­pülőgépekhez. A szolnoki kato­nai szakközépiskola repülőgép­fegyvermechanikus szakán vég­zett, 1989-ben fiatal őrmester­ként Taszárra került a Szu-22-es felderítő századhoz. Amikor pe­dig a századot összevonták a va- dászrepülő-osztállyal, már a MiG-21-esek javításában is részt vett. Taszár felszámolása után Kecskemétre helyezték, a MiG-29-es Puma századhoz, ahol Albatroszon és JAS-39 Gripenen is dolgozott. Három vincze Ferenc képei a határon túlra is eljutottak, például Svédországba, és a Boeing cég­nek is ajándékozott egy Pápán állomásozó magyar felségjelű C-17-est. Felkérés alapján fel­varrókat is tervez, és részt vett éve vonult nyugállományba. - Repülni is nagyon szeretek, először 12 éves koromban a HA- MDG lajstromjelű AN-2-esről láttam felülről Abádszalókot. A környező táblákat permetezte, a cimborán nagypapája, a reptér éjjeliőre intézte el, hogy egy kör­re mi is felszállhassunk vele. Ez a Cápeti, a Zümi, a Cápeti II. és a Cápali festésének tervezé­sében is. Pár napja egy JAK- 28RV-t fejezett be, ami rövide­sen Berekfirdőn, „A szovjet re­pülőtér titkai” című állandó ki­állításon lesz látható. Közben a gép egyébként most a szolno­ki repülőmúzeum egyik kiállítá­si tárgya. Később a vitorlázással is próbálkoztam, és rengeteget repültem „hiénaként” - jól is­mert potyautas voltam. Mégsem lett belőlem pilóta, mert a tech­nika sokkal jobban érdekelt - mutatja a repülőgépekről ké­szült fotókat Vincze Ferenc. Közben gyerekkori szenvedé­lyét, a rajzolást sem adta fel, de hosszú ideig csak grafittal dolgo­zott. Kata, a felesége grafikus, ő beszélte rá, hogy próbálkozzon más technikákkal is.- Az első komolyabb színes ké­pem a Cápeti -1 volt, egy barátom kérte, hogy fessem meg neki. Ezt meglátta egy hölgy, aki aztán egy Messerschmitt- 109-est „rendelt” a vőlegényének. Ettől kezdve pe­szeretné megvalósítani régóta dédelgetett vágyát is: megfeste­ni a magyar óceánrepülők - Magyar Sándor és Endresz György - Lockheed Sinusát, valamint Bánhidi Antal repü- lőmémök Gerle sorozatát. dig nem volt megállás, egyre töb­ben kerestek meg. A Gripen-szá- zadnál például szinte minden iro­dában van a falon egy-egy alkotá­som - mosolyog a repülőgépek szerelmese - Fényképek és ma­kettek alapján szoktam festeni, a magyar repüléstörténetről meg­jelent szinte valamennyi szak­könyvem megvan, de az inter­neten is gyakran találok használ­ható fotókat, és sok segítséget ka­pok a szolnoki repülőmúzeumtól is. Egy pasztellt vagy grafikát ál­talában 20-25 óra alatt készítek el, a festés viszont egyelőre még jóval lassabban megy: 100-150 munkaóra kell egy képhez. Ezzel a technikával egyelőre még csak kísérletezgetek, sokat segít ebben nekem Bruncsák András kecske­méti festőművész. Sosem számol­tam össze, hogy hány képet ké­szítettem, viszont saját tulajdo­nomban egyetlen képem sincs: alighogy elkészül egy, már viszik is. Rengeteg MiG-29-est, MiG- 21-est, SzU-22-est, AN-26-ost, Albatroszt kémek tőlem, mert amikor például nyugállományba vonul valaki, a parancsnoka vagy a barátai olyan gépet ábrázoló festménnyel ajándékozzák meg, amilyen típust üzemeltetett A horgásztanyák váltak immár a betörők fő célpontjává A horgásztanyák váltak bűncse­lekmények célpontjaivá Ceglé­den, a Budai úton. Korábban a hétvégi házak fosztogatása volt „divatban” - erről is szó esett a Budai úti polgárőrség évértéke­lő tanácskozásán. Mint erről a Ctv.hu tájékoztatott, a térség jel­legzetessége, hogy sok a hétvégi ház. Ezek hétköznap általában üresen állnak, ezért ezekbe sok­szor betörtek. - Az idei év elejé­re jellemző, bár már 2011 -ben is előfordult, hogy elszaporodtak a horgásztanya-feltörések — nyi­latkozta Lócska Tibor körzeti megbízott. - Természetesen en­nek igyekszünk elejét venni. Emellett előfordult még falopás, de szerencsére elenyésző mér­tékben. Illetve van egy trafó, amit előszeretettel szoktak „piszkálgatni”. Az elkövetői kör azonban jól behatárolható - mondta a kör­zeti megbízott. Tavaly év elején sikerült felderíteniük a bűncse­lekmények után az elkövetőket is. Ebből a körből pedig egy sze­mély őrizetbe, majd előzetes le­tartóztatásba került. Ennek hatá­sára lényegesen visszaestek a bűncselekmények: az elfogás előtti három hónapban 25 bűn- cselekmény volt, a következő időszakban öt. Az a csapat hely­beli volt. Ám azóta már mesz- szebbről, Pest környékéről, illet­ve Cegléd más területeiről jön­nek ide az elkövetők — tette hoz­zá a körzeti megbízott. ■ Bár eltiltották, mégis autókázott az M5-ösön Hiába tiltotta el a rendőrség ko­rábban a vezetéstől, Kiskunfél­egyháza közelében mégis a vo­lán mögött kapták rajta, ahogy az M5-ös autópályán autókázik egy 38 éves szolnoki férfi - ír­ta a Delmagyar.hu. Szabálysér­tési őrizetbe vettek a rendőrök kedden egy 38 éves szolnoki férfit, akit délután igazoltattak Kiskunfélegyháza lakott terüle­tén kívül, az M5-ÖS autópályán. A férfi egy személygépkocsival közlekedett, annak ellenére, hogy őt korábban a Békéscsa­bai Rendőrkapitányság a veze­téstől eltiltotta. ■ Tömör László százados, a „Kör Ász” század parancsnoka Fiat Cr-42-esével A Boeing cégnek is ajándékozott festményt a C-17-esről ÍRJON NEKEM! BARI ILONA GRAFOLÓGUS Kézírás- és gyermekrajzelemzés JELIGE: EZ A Ml CSALÁDUNK. HÁROM ÉS FÉL ÉVES KISFIÚ RAJZA. Ebben a korban kezdődik a grafo­lógusoknak a személyiség elem­zése. Hároméves kor környékén általában kialakulnak a kombi­nációk is, amikor a gyermek há­rom vagy több alapfirkát kapcsol össze. Megjelenik a zárt firka (kör) amelynek kedvelése az „én­tudat” kialakulásával hozható összefüggésbe. A leválás feszült­sége kíséri ezt a kort, megjelen­het például az első spontán ön­korrekció. Erős fantázia és az ön­kontroll hiánya jellemzi ezt a kort Ekkor kezdenek címet adni a fir­káknak, néha mesét is monda­nak hozzájuk. Mozgást még nem tudnak ábrázolni, külön jelenik meg a tárgy és annak mozgása. Szívesen rajzolnak, házat, jármű­vet, állatokat. A rajzok nagy több­sége firkaelemekből áll. Ebben a korban még nem le­het tudni, mi micsoda, hiszen egy kutya is lehet egy kör és pár vonal, mint jelen rajzunkon is csak a kör és a vonalak szerepel­nek. Ilyenkor feltétlen érdemes megkérdezni, hogy mit jelké­peznek az ábrák, hiszen kiváló­an el is tudja mondani minden kis rajzoló, mire gondolt, ami­kor rajzolta. Ezen a rajzon majd’ mindenki egyforma, körből és vonalból állnak az emberek. Nincs nagy színválaszték és nincs semmi külső árulkodó megkülönböztetés. Ami viszont lényeges: saját magát anya mel­lé rajzolta, jelezve, hogy ő a leg­kisebb. Ez jelenti, hogy kötődé­se édesanyjához tökéletes, az ér­zéseket, a gondoskodást főleg tő­le kapja. Azonban apa is látha­tó, méghozzá a legjobb helyen, a jobb oldalon. Igaz, ő és a rajzoló kisfiú bátyja nagyságrendileg majd’ egyforma. Ez annyit jel­képez, hogy figyeli ám a férfias viselkedést, meg tudja külön­böztetni, hogy kinek mi a felada­ta, de anya mellett még mindig jobb, biztonságosabb. Érzékeny kisgyermekről van szó, akinél az érzékenység, a lelkiség domi­nál, azonban a figyelme egyre tágul, és kritizál. ■ KÜLDJE BE 3-12 ÉVES GYERMEKE RAJZÁT VAGY LEGALÁBB ÖT-HAT SOROS SAJÁT KÉZÍRÁSÁT - MELY TARTALMAZZA AZ ALÁÍRÁSÁT ÉS ÉLETKORÁT AZ ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉGE CÍMÉRE. NE FELEJTSEN EL JELIGÉT ÍRNI! ELÉRHETŐSÉG: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉG 5000 SZOLNOK, MÉSZÁROS LŐRINC UTCA 2. TELEFON: 56/516-757 t

Next

/
Thumbnails
Contents