Új Néplap, 2011. november (22. évfolyam, 256-279. szám)

2011-11-18 / 270. szám

Névjegy Dr. Tóth Csaba születési idő: 1940. szeptem­ber 1., Kiskunfélegyháza iskolái: kiskunfélegyházi Konstantinum, Tanítóképző, Petőfi Sándor Általános Isko­la, Móra Ferenc Gimnázium, Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Kar ELISMERÉSEI: 2003 - „Az év oktatója"díj, 2007. Debrecen — „Év embere”, 2009. — Ma­gyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tago­zat), Debreceni Egyetem „Ki­váló Oktatója” Díj ■Hasmálj-a (míműÍeu vásárláskori ttuBCARD A ceglédberceli Polgármesteri Hi­vatal adott otthont a szakmai ren­dezvénynek, melyen a térség jegy­zői értekeztek a készülődő új ön­kormányzati törvényről. A megbe­szélésen a házigazda mellett Ceg­léd, Nagykőrös, Albertirsa, Újszil­vás, Tápiószőlős, Kocsér, Nyárs­apát, Csemő, Jászkarajenő, Mike- buda települések hivatalvezetői fejtették ki véleményüket a parla­menti vita alatt álló jogszabályról — írta a Hetihirek.hu. (Mivel Abonyban már egy ideje nincs be­töltve a jegyzői poszt, így onnan nem lehetett ott a hivatalvezető.) Pető Zsolt jegyző jogszabályi is­mertetőjét követően dr. Diósgyőri Gitta adott tájékoztatást a Jegyzők Országos Szövetségének vélemé­nyéről, valamint dr. Nyíkos Sára, Nagykőrös önkormányzatának jegyzője részletesen ismertette a tervezettel kapcsolatos álláspont­ját. A hivatalvezetők kiemelték a jogszabálytervezet keretjellegű szabályozását, melynek tényleges megismerésére majd csak a rész­leteket kifejtő jogszabályok megal­kotását követően kerülhet sor. A községi jegyzők hangot adtak aggodalmuknak, mely szerint az elfogadás előtt álló sarkalatos tör­vény jelentősen átstrukturálja az önkormányzati és állami feladato­kat, melynek következményeként csökkenő helyi feladatok eredmé­nyeként csökkennek a hivatali lét­számok. Minden jelenlévő fontos­nak ítélte a jogalkotási folyamat fi­gyelemmel kísérését ■ Megyénkben már több al­kalommal is kiállította fo­tóit dr. Tóth Csaba. A pro­fesszor egyszerre igyek­szik gyógyítani, tanítani és gyönyörködtetni. Négyesi Ildikó Aznap délelőtt még műtött Deb­recenben dr. Tóth Csaba egyete­mi tanár, amikor délután már Szolnokon kellett lennie a Horto- bágytól Hargitáig címet viselő kiál­lításának megnyitóján. Az MTA doktora, a Debreceni Egyetem Uro­lógiai Klinikáján az Endourológiai és Vesekőzúzó Központ szakmai igazgatójának fotóit bemutató kiál­lítás nemrégiben nyüt meg az Aba- Novák Kulturális Központban. A professzor számára a fotózás hobbi. Igaz, munkáját és hobbiját olykor összekapcsolja, mert közle­ményeiben, könyveiben és előadá­saiban saját készítésű fotóival teszi szemléletesebbé mondanivalóját- Első fényképezőgépemet édes­apám adta a kezembe hateszten­dős koromban. Eleinte csak néze­gettem, forgattam az ismeretlen tár­gyat, majd édesapám unszolására egy fényképészmester mellett a szakma alapjait is elsajátítottam - mondta dr. Tóth Csaba. Az ott szer­zett tudásnak köszönhetően maga hívta elő filmjeit, képeit. Kérdé­sünkre, miszerint a régi vagy a di­gitális technika vívmányát szereti- e jobban, határozottan az utóbbi Dr. Tóth Csaba ki­állítása a szolnoki Aba-Novák Kultu­rális Központban látható. A pászto­rok világához rég­óta vonzódik. Képeivel keresett pénzből újította a felszerelését DR. TÓTH CSABA a gimnázium és egyetem évei alatt a rendez­vényeken, sporteseményeken készített fényképeivel keresett pénzéből fejlesztette tovább fo­tófelszerelését. A fotózás iránti rajongás pedig a Bugyi profesz- szor mellett eltöltött évek alatt is tovább élt. Sokszor segítette át élete nehéz pontjain, ha a boldog pillanatok, a virágzó természet régmúlt emlékét újra felidézte, újra fellapozta. A kép­ben gondolkodás pedig szak­mai munkáját segítette, hiszen a Percutan vesekősebészet könyvéhez maga szolgáltatta a képanyagot éppúgy, mint Az urológia színes atlasza és az Urológia tankönyvéhez. ÚJ NÉPLAP — 2011. NOVEMBER 18., PÉNTEK TŰKOR Létszám- csökkentés előtt állnak a hivatalok A pillanat varázsát adja vissza fotók „Ha képeim közül csak egy is megragad valakit, már nem készítettem hiába” HIRDETÉS mellett tette le a voksáL Szívesen készít fotókat emberekről, állatok­ról és tájakról — amik-akik valami­lyen módon felkeltik az érdeklődé sét. Ugyanakkor sokszor egy-egy pillanat varázsát igyekszik vissza­adni képeivel. Mindig magával hordja fényképezőgépét, hogy vé letlenül se szalasszon el egy-egy, ta­lán soha vissza nem térő pillanatot.- A pásztorok világához, mely kiállításom témája is, régóta vonzó- dóm. Vékonyán, a Hortobágy köze­lében szerettem meg ezeket az em­bereket Ott ismerkedtem meg jó néhány igazi magyar emberrel, és kaptam kedvet a fotózásukhoz. Ma már messziről így üdvözölnek: Pro- fesszorkám, hát itt vagy te is, de jó látni téged! - nevet dr. Tóth Csaba. A nyugdíjas, de mégis aktív pro­fesszornak a szolnoki a 28. kiállítá­sa. Megyénkben Karcagon és Me­zőtúron is megtekinthették fotóit, akárcsak a szolnoki Hozam Klub­ban. Gazdag képanyagát mi sem jelzi jobban, mint hogy már négy fo­tóalbuma is megjelent Azt szokta mondani, hogy ha képei közül csak egy is megragad valakit, akkor már nem készítette hiába. Egyszerre igyekszik gyógyítani, tanítani és gyönyörködtetni. Nagy örömére munkatársai, tanítványai mind a gyógyításban, mind a fotózásban követik tevékenységét Jó árak a hétvégére! Áraink forintban értendőek, az áfát tartalmazzák. Ajánlatunk 2011. november 18. és 20. között, a készlet erejéig a Tesco hipermarketekben érvényes. Részletek az áruházakban. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. *MVM: maximálisan vásárolható mennyiség/vásárló/nap. Vanessa barack illatú toalettpapír Lego Ninjago tekézés csontvázzal 3rétegű, 24 tekercs/cs, 42,-/1 tekercs 2519 Steffl dobozos sör 0,5 1,278,-/11 Kinder tejcsokoládé 100 g, 300,-/1 db, 3000,-/1 kg, 600,-/3 db, 2000,-/1 kg Zwack unicum 0,51,3998,-/1 I, MVM*: 3 db Bonux kompakt mosószer többféle, por, 6 kg, 333,-/1 kg vagy gél, 4,5 1,444,-/1 I Csízió pizzafeltét Mikulás kakaós tejbevonó masszából, 60 g, 1150,-/1 kg UHT tej 1,5%, 1 I

Next

/
Thumbnails
Contents