Új Néplap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 205-229. szám)
2011-09-05 / 207. szám
3 ÚJ NÉPLAP - 2011. SZEPTEMBER 5., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR Besenyszög A SZOLNOKI Rákóczi Ferenc úti iskola 2. osztályos diákjai szeptember 7-én egy egész napot a településen töltenek. A kisdiákok a „Mit rejt a pásztor tarisznyája?” című besenyszögi múzeumpedagógiai program részeként ismerkednek többek között a pásztorélettel, tarisznyát szőnek, kemencében sütnek, valamint csúzlit és nádsípot készítenek, ni Jászberény az idős asszonyhoz azzal csengetett be a két nő, hogy egyikőjük terhes és megszomjazott, kérne egy pohár vizet. Az idős nő készségesen beengedte őket, de jótettéért cserébe az idegenek meg akarták lopni. Ügyesen elterelték figyelmét, majd egyikőjük értékek után kutakodott, de szerencsére nem talált semmit, mrfk Szajol A TELEPÜLÉS kisdiákjai a már megszépült Kölcsey Ferenc Általános Iskolában kezdhették a tanévet. A pályázati forrásból felújított intézménybelső munkálatai teljesen, míg a külső munkálatok két-három hét múlva fejeződnek be. A zökkenőmentes tanévkezdésért a település egy emberként fogott össze. A helyi lakosok takarítottak és a termeket rendezték be újra. ni Szolnok BÁR MÁR elkezdődött a „téli időszámítás” a Szolnoki Liget Termálstrand és Élményfürdőben, a jó idő miatt a legtöbb medencében még lehet pancsolni. Egyedül az úszásoktatásra használt patkómedence és a csúszda nem működik. Nyáron egyes napokon háromezren is megfordultak itt. Összességében jó szezont zártunk, átlagosan naponta ezren látogattak el hozzánk — tudtuk meg Fehér Annától, a strand munkatársától, jzs Tiszaroff jelzőrendszeres házi segítségnyújtás feltételeinek megteremtését tervezi az önkormányzat. A helyi családsegítő szolgálattal közösen üzemeltetnék az új rendszert, szs ÚjSZásZ DIGITÁLIS és műsorszóró hálózatot építettek ki az Újszászi Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiumban. A pályázati támogatással megvalósuló fejlesztés keretében egy szerverszobát is létrehoztak, rá SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZOUON.hu hírportálon. Civil forgatag az utcán Szolnok napja Kiállításokkal, bemutatókkal ünnepelt a város Most először készült el Szolnok tortája. Az édes finomság kapósnak bizonyult, a 936 szelet szinte pillanatok alatt elfogyott. Szolnok tortája 936 szeletből állt. Éppen annyiból, ahány éves a megyeszékhely. A süteményt szombaton a Szolnok Napjához kapcsolódó Civil kavalkádon bárki megkóstolhatta. Teleki József Aki gépen száll fölébe, annak térkép e táj. Aki azonban a tűzoltóság emelőkosarával emelkedett a megyeszékhely belvárosa fölé, annak kavalkád volt a Szapáry utca. A földre szállva pedig akár egy időutazás részesének is érezhette magát a kíváncsiskodó. Az utca egyik oldalán római harcosok sétálgattak, talpig páncélban, a másikon középkori vitézek forgatták fegyvereiket, Rákóczi kurucai csodálkozó tekintete előtt. Az utca közepén a jelen katonái vitézkedtek. A gondjaikra bízott helikoptert és repülőt gyereksereg rohamozta meg.- Számos bemutatón vettünk már részt, így nem szokatlan ez a feladat - mondta az egyik cseppet sem marcona katona. Alföldi Péter szerint persze nem csak a gyerekeket érdeklik a gépek, mindig akad egy-két műszaki dolgok után kérdezősködő felnőtt, az idősebbek pedig leginkább arra kíváncsiak, hogy ilyen gépeket láthattak-e a világháborúban. Azt azonban elismeri, hogy a legnehezebben megválaszolható kérdéseket mindig a gyerekek teszik fel. Persze nem csak katonás dolgok várták a rendezvényre látogatókat. Ki- és felvonultak nyugdíjas-Kovács Szintia szerint nagyon izgalmas volt gázálarcban bemerészkedni a füstsátorba klubok, hagyományőrzők, gazdakörök. Megleshették az érdeklődők a csipkekészítést éppen úgy, mint a kötélverést. Ahány színpad, sátor, stand, annyi látni- és kipróbálni való várta az ember fiát. — Féltem kicsit, de csak eleinte. Egyébként nagyon izgalmas volt - mesélte Kovács Szintia, aki testvérével, Dettivel gázálarcban és tűzoltósisakban mászott elő egy sátorból, melynek minden eresztékéből füst tört elő. — Sötét van bent és érezni a füst furcsa szagát — tette hozzá Detti. A két lánynak, mind minden vállalkozó kedvűnek, egy sérültet jelképező bábut kellett megtalálniuk és kihozniuk a sátorból, ami nem volt egyszerű feladat. Lehetett még drukkolni lábteniszezőknek, erős embereknek, tapsolni a színpadokon fellépő zenészeknek, énekeseknek, tán-Mézkóstoló egyenesen a Az Aba-Novák Kulturális Központ előtt nyolcadik alkalommal rendezték meg az Alföldi mézesnapot, ahol ezúttal is a legkülönfélébb mézeket lehetett megkóstolni, akár közvetlenül a kaptárból is. - Milyen a jó cosoknak, és egy szabadtéri tárlat képeiben gyönyörködni. A legjobb hazai cigány festők alkotásainak reprodukcióit, a cigányság mindennapjait bemutató nemzetközi fotópályázat legjobb képeit és egy lengyel származású, Angliában született művész fotó-festményeit nézhették meg az érdeklődők. Ez utóbbi különlegességét az adta, hogy ismert festmények alakjaiként, például lila ruhás hölgyként fotózta le az arra vállalkozó romákat. — Az idei Civil kavalkádon összesen 57 civil szervezet 300 taggal vesz részt — válaszolta érdeklődésünkre a Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat elnöke. Pollákné Cser Edit elmondta, a rendezvény alkalmat teremt a különböző egyesületek bemutatkozására, munkájuk megismertetésére, és akár tagságuk bővítésére is. kaptárból méz? Selymes és nincs utóíze - árulta el Lesták Gáborné. A rákóczifalvi méhész asztalán számtalan serleg bizonyította, igencsak jártas a jó méz titkában, ami a sok munkában és a méhek szeretetében rejlik. JEGYZET TELEKI JÓZSEF Megbecsülés, német mintára német mintát követve alakítják át a szakképzést, nagyobb teret adva a gyakorlati oktatásnak. Mindezt a vállalkozók már évek óta szorgalmazzák. Ugyanakkor rövidül a képzési idő, amivel a remények szerint csökken az egyes területeken már komoly problémát öltő szakemberhiány is. a szakképzés rendszerének megváltoztatása azonban önmagában aligha tudja orvosolni a problémákat. Például azt a kettőséget, hogy a munkáltatók jól képzett szakembereket várnak, olyan fiatalokat, akiket oda tudnak állítani a 30-40 milliós gépekhez is, és nem teszik tönkre azokat. Ugyanakkor sok komoly hazai és külföld cég nem kívánja vállalni a diákokkal való vesződséget, a gyakorlati képzés anyagi terheit. De azon a több éves beidegződésen sem változtat, hogy a fiatalok csak jobb híján mennek a szakképzőkbe. Hiába a propaganda, hogy egy jó szakma biztos megélhetést jelent, ezt ma még nem érezni. A statisztikák szerint a gazdasági válság idején kevesebb diplomás veszítette el állását, mint szakmunkás, és hamarabb is tudtak újra elhelyezkedni a főiskolát, egyetemet végzettek. De ami nagyobb gond, a fizetéseken sem érzik a megbecsülést. Nem csoda, ha egyre több fiatal szakmunkás próbál szerencsét külföldön, jórészt éppen Németországban, melynek most másolnánk le a szakképzési rendszerét. A német mintát követve talán egyszer arra is ráébrednek döntéshozóink, hogy a fizikai munkát végzők állnak az új érték termelésének első vonalában. S az, hogy mennyire megbecsült és képzett emberek állnak rendelkezésre, alapvetően meghatározza, hogy az ország tud-e előre haladni. Könyv jelent meg a Szigligeti Színházról Mozgalmas évek és évadok állnak a Szigligeti Színház társulata mögött. A felejthetetlen eseményeket most egy könyvben foglalták össze, a tetszetős kötet a közelmúltban már meg is jelent. - Hogy mi történt 2007 óta? Ez a könyv válasz erre a kérdésre, ebben ugyanis minden benne van, aki kíváncsi rá, az lapozza fel - ajánlotta azt Balázs Péter színházigazgató. A könyvet - melyben az ez év nyaráig színpadra került bemutatók, darabok láthatók, elsősorban képekben - az előadások előtt meg is lehet majd vásárolni a Szigligeti Színházban, a teátrum előcsarnokában. ■ R. Á. Szépen gyarapodnak a Tisza-tavi halivadékok Az elmúlt hónap utolsó napján a Tisza-tó halászati hasznosítója, a Sporthorgász Kft. ismét elvégeztette az ivadékhálós mintavételt. A vizsgálatok alapján kiderült, hogy a parti régióban most is szívesen tartózkodó balinivadékok száma jelentős volt, egy hónap alatt közel egy centimétert nőttek, ám a tavaly ilyenkori értékekhez képest egy kicsit alulmaradtak. A süllőivadékok május vége óta háromszoros testhosszgyarapodást mutattak, de a tavaly ilyenkor mértekhez képest ezek is kisebbek. A harcsaivadék hossza 130 milliméter volt, ami szintén biztató. Az idei csukaivadékok is fejlődést mutatnak. Augusztus 30-án az átlagos standard testhosszuk 179 milliméter volt, vagyis egy hónap alatt 11 millimétert nőttek. Ha továbbra is ilyen ütemben nőnek, akkor egynyaras korukra elérhetik akár az áüag 20 centit is. Ez az eredmény megegyezik-a tavaly tapasztaltakkal, 2008-hoz képest viszont több mint egy centivel jobb eredmény. A sügérivadékok jelenlegi hossza 56 milliméter. A mérések egyébként azt mutatják, hogy minden ragadozó megtalálja a számára leginkább megfelelő méretű prédát. ■ ■ Minden ragadozó megtalálja a számára megfelelő méretű prédát. Rotary-koncert. Jótékonysági koncertet szervezett a megyeszékhelyen, a belvárosi nagytemplomban a Rotary Club Szolnok. A kezdeményezéshez ezúttal a Tisza Rotary Klub is csatlakozott. A hangverseny bevételét a Katolikus Karitasz szolnoki csoportjának ajánlják fel, melyet rászorulók étkeztetésére fordítanak. A koncerten Szabó Balázs orgonaművész és Havasi Katalin szopránénekes Liszt-, Bach- és Vivaldi-műveket adott elő. Személyautóval ütközött a vonat Jászkisérnél Vasárnap Jászkiséren, a vasúti átjáróban a piros jelzés ellenére hajtott a sínekre egy Opel, éppen a közeledő vonat elé. - A Szolnok-Vámosgyörk között közlekedő vonat a Jászladány felőli vasúti átjáróban ütközött össze a személygépkocsival — tájékoztatta lapunkat Szabó Zita rendőr őrnagy, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapi-' tányság sajtószóvivője. Hozzátette: a balesetben szerencsére sem az autó, sem a vonat utasai közül nem sérült meg senki. A helyszínelés idején a Szolnok-Vámosgyörk vasútvonalon szünetelt a vonatközlekedés. ■