Új Néplap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178-204. szám)
2011-08-04 / 181. szám
ÚJ NÉPLAP — 2011. AUGUSZTUS 4., CSÜTÖRTÖK Karcag FIATALOK verekedtek össze egy karcagi utcán. Pásztor- né Kovács Ágnes főhadnagy, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője közölte, az ügyben a rendőrség csoportos garázdaság miatt indított nyomozást. Ennek során még tisztázásra vár, hogy mi is történt pontosan hétfőn délelőtt a fiatalok között. Annyi biztos, hogy egy tizenöt és egy tizenhét esztendős fiúnak támadt egymással nézeteltérése, majd verekedés alakult ki belőle, melyhez még további három személy csatlakozott, mga Szolnok A HŰVÖS idő miau később várható a busa ívása az Al- csiszigeti Holt-Tiszán. Csabai Béla halőr szerint míg a ponty és a kárász ívása időben lezajlott, addig a busa valószínűleg később fogja lerakni ikráit. Mivel mostanság lehűlt a tó vize, így a nőstény halak inkább kivárnak az ívással, hátha felmelegszik a Holt-Tisza. A már kikelt kishalak fejlődését is akadályozhatja a tartós rossz idő. A Tisza-tóban a balinivadékok alig nőttek egy hónap alatt, a csukák viszont szépen gyarapodtak mindezek ellenére — tette hozzá a szakember. JZS Szolnok EGY TÍZÉVES fiú egy szolnoki élelmiszerüzlet előtt lelakatolt kerékpárt lovasított meg. Pechjére az üzlet kamerája rögzítette ezt, és a felvételt megtekintő rendőrjárőrök is felismerték, adta hírül a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrök pár perc múlva a fiú lakhelyén csöngettek, aki nem is tagadta a lopást, illetve a kétkerekűt is átadta, mga Tiszakürt lopott fát talált a körzeti megbízott egy helybeli ház udvarán. A mintegy 40 mázsa fa eredetéről nem tudott elszámolni a 25 éves férfi, ezért a rendőr utánajárt a dolgoknak. Kiderült, hogy a fát egy közeli erdőből vágta ki és tulajdonította el a férfi, tájékoztatta lapunkat a megyei rendőr-főkapitányság, mga Tiszasas a közelmúltban változás történt az Alkony Gondozási Központ élén. A település önkormányzata a nyugállományba vonult Göblyös Gáborné utódjaként Gyóiné Török Ildikót bízta meg az intézmény vezetésével, gg SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZOUON.hu hírportálon. MEGYEI TÜKÖR Egy autóbusz és egy személykocsi ütközött tegnap délután Jászberényben, a gépkocsiból a tűzoltók szabadították ki a sérültet Buszbalesetek sorozatban ütközések A megye három különböző pontján következtek be Tegnap több buszbaleset is történt megyénkben. Csak a szerencsének köszönhető, hogy ezúttal elmaradt a tragédia. Munkatársainktól A tegnapi balesetek sorát reggel fél hat körül egy olasz rendszámú Neoplan autóbusz nyitotta. A jármű harminckilenc román utassal és három sofőrrel a fedélzetén a 4-es számú főúton haladt Nagyvárad felé, amikor a 161-es kilométernél, Karcag határában, Magyarka közelében eddig tisztázatlan ok miatt letért az útról és az út melletti két méter mély árokba hajtott, ahol az oldalára borult. Az utasokat és a sofőröket a helyszínre érkező karcagi tűzoltók segítettek kimenekíteni a járműből. A balesetben senki nem sérült meg, annak okát a rendőrség vizsgálja. Az utasoktól megtudtuk, vasárnap Olaszországban lerobbant az a busz, amivel hazaindultak, így kapták az ottani utazási irodától ezt az olasz járművet, amivel Karcagnál árokba borultak. Az utazási iroda ezúttal Nagyváradról indított értük egy újabb buszt. A többórás várakozás idejére a polgári védelem karcagi irodája és az önkormányzat különbusszal bevitte a főút mellől az utasokat és csomagjaikat a Sportszolgáltató Központba, ahol meg is reggeliztették őket. Egy idős házaspárt gázolt el a vonat A tilos jelzés ellenére tolta át kerékpáiját a balatonlellei vasúti átjáróban egy idős német pár tegnap délben - írta a Sonline.hu. A szemtanúk szerint a nő a sínek között elesett. A férfi megpróbált segíteni neki, de a Budapest felől érkező vonat mindkettőjüket halálra gázolta. A tragédia helyszínére siető rendőrautó is balesetet szenvedett. A megkülönböztető jelzést használó rendőrautó elé Fonyód központjában kanyarodott ki egy autós. Két rendőr könnyű sérülést szenvedett, csakúgy, mint a másik autóban ülő személy. A következő baleset reggel hét óra körül történt a 32-es úton Jászfényszaru és Hatvan között. Ott az úttestre tévedő juhnyáj kényszerített hirtelen fékezésre egy Hatvan irányába haladó Skoda Octaviát. A személygépkocsi mögött közlekedő, munkásokat szállító VW Transporter kisbusz nem tudott megállni és nekiütközött az Octaviának. Mindkét jármű az árokban kötött ki, a kisbusz a tetejére fordult. Információink szerint a balesetben két személy szenvedett könnyebb sérüléseket. Délután két óra körül Jászberényben a Szentháromság téren egy menetrend szerinti autóbusz egy Suzukival ütközött ösz- sze. A személygépjárműbe szorult sérültet a jászberényi hivatásos tűzoltók szabadították ki hidraulikus feszítővágó segítségével. Mint az emlékezetes június 23-án a 4-es főúton Fegyvernek külterületén történt halálos kimenetelű buszbaleset. Akkor egy kirándulócsoportot szállító autóbusz csapódott álló teherautóba. Az ütközés következtében egy nő életét vesztette.- Sajnos az, jdei év első felében már több buszbaleset történt, mint 2010-ben egész évben - mondta el akkor a fegyyerneki buszbalesettel kapcsolatban Pász- torné Kovács Ágnes főhadnagy, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. - A baleseti okok vegyes képet mutatnak, általában a KRESZ valamely pontjának megsértése miatt következnek be. Emellett a gyalogosok is kiemelt szerepet játszanak ezeknél a baleseteknél, amikor a busz előtt, vagy mögött lépnek az úttestre. Jászfényszarunál az útra tévedt juhok okoztak balesetet 3 JEGYZET JOÓ ZSUZSA Legyünk mi a legelsők! lassan lejár az üdülési csekkek kora. Jó volt, szép volt. És hasznos is, hiszen rengeteg családnak nyújtott nyaralási lehetőséget, a szálláshelyeknek pedig fellendülő forgalmat. Az utóbbi időben azonban az üdülési csekk használata kezdett kaotikussá válni: adták-vették a feleslegessé vált papírdarabokat a dolgozók. A szállásadók sem voltak felhőtlenül boldogok, amikor szétcincált papírfecnikkel szeretett volna fizetni a vendég, vagy amikor a számla rendezésekor derült ki, hogy a csekk tulajdonképpen nem a kedves vendégé, hanem az unokatestvére férjének a szomszédjáé. Ideje volt tehát a váltásnak. A már forgalomban lévő csinos plasztikkártya nemcsak átláthatóbb, de olcsóbb is. A munkáltatónak nem kerül pénzbe az igénylése, ráadásul ha a dolgozó elhagyja kártyáját, csak a műanyag lapocska tűnik el, a pénz róla nem. A sok előny ellenére mégis nehezen indul be a rendszer. Megyénk legtöbb szállásadója csak hírből hallott a pihenőkártyáról, nem tudja, hol és hogyan válhat elfogadó- hellyé. Találkoztam olyan vendéglátóssal is, aki kijelentette, őt nem érdekli a kártya. pedig csak érdemes lenne foglalkozni ezzel a lehetőséggel, főként akkor, amikor megyénk idegenforgalma egy év alatt több mint 6 százalékkal esett vissza. Talán épp most kellene kihasználni a kezdeti előnyt: míg mások csak gondolkodnak a csatlakozáson, a megyei szállásadóknak és szolgáltatóknak már együttműködve, POS-terminállal felszerelve kellene várni a turistákat. Mert a kártyás vendég oda megy, ahol elfogadják a plasztiklapot. És ha már van rá lehetőség: miért ne hozzánk, megyénkbe jöjjön? Legyünk gyorsak, a nyári sza-> badságnak mindjárt vége... Megkérdeztük olvasóinkat Felelősségre kell-e vonni az államadósság növelőit? a Fidesz szerint jogilag is viselniük kell a következményeket azoknak az embereknek, akiknek a múltbeli döntései miatt jelentősen megnőtt Magyarország államadóssága. A 2002-2010 közötti állam- adósság növekedésének okait vizsgáló albizottság elnöke, Szijjártó Péter név szerint említette Medgyessy Péter, Gyur- csány Ferenc és Bajnai Gordon volt kormányfőt és az akkori pénzügyminisztereket. Medgyessy szerint Gyurcsány Ferenc idején ugrott meg az államadósság. Utóbbi elismerte felelősségét, de csak elődeivel közösen. béres Sándor. Karcag. — Egyetértek a felelősségre vonással, mert akik az államnak és így a kisembereknek kárt okoztak, azokat mindenképpen meg kell büntetni. Felháborítónak tartom a helyzetet, hog\! a nemzet vagyonát így el lehetett elherdálni. Szerintem példát kell a büntetésükkel statuálni, mert az embereknek nagy kárt okoztak. iiefflEHF CSEKE DÁNIEL Szolnok- Ha már bekerült valaki a parlamentbe, próbáljon meg annak megfelelően dolgozni. A magas pozícióban lévő politikusok munkáját folyamatosan kellene ellenőrizni és nem utólag felderíteni, hogy milyen bűnöket követtek el. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy felelősségre vonják azokat, akik másoknak kárt okoznak. BARÁTH PÉTER, KÍSÚjSZállás:- Úgy gondolom, a felelősöket utólag is meg lehet találni és számon lehet kérni. Ha a jog lehetőséget biztosít rá, akkor történjen meg ezen emberek, politikusok bírósági elszámoltatása. A milliárdos károk ugyan már valószínűleg nem fognak megtérülni, de erkölcsileg mindenképp fontos a kérdést rendezni. völgyi ANIKÓ, Jászberény:- Szerintem nemcsak két-há- rom embert kell felelősségre vonni az államadósság növekedése miatt. Örülök, hogy visszamenőleg 2002-ig vizsgálódnak ez ügyben. Biztosan hoztak olyan, államadósság-növelő döntéseket, amelyet a parlamenti képviselők szavaztak meg. Ezért szerintem az ő felelősségüket is vizsgálni lehetne. Gyakrabban jár Inokán a körzeti megbízott Pár hónapja személyesen egyeztetett Egedi István, a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság vezetője és Szendreiné Kiss Erzsébet, Tiszainoka polgármestere. Még pedig egy, a helyieket foglalkoztató kérdés miatt. Egészen pontosan azért, mivel az inokaiak szerettek volna állandó rendőri jelenlétet a településükön. Az egyeztetés e téren hozott is bizonyos eredményt. Hiszen a fent említett találkozó után külön rendőrt ugyan végül is nem kapott a falu, viszont a ti- szakürti körzeti megbízott az eddiginél sűrűbben fordul meg itt, azaz ezen a kistelepülésen, tudta meg lapunk. ■ N. G.