Új Néplap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178-204. szám)
2011-08-04 / 181. szám
4 TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2011. AUGUSZTUS 4., CSÜTÖRTÖK A szolnokiak is ott lesznek a szegedi vesztes csatában Eltanulhatnánk a hazaszeretetei büszke nép Dr. Bartha Júlia egy titokzatos nyomdászról és a török öntudatról Szolnoki 48-as hagyományőrzők is részt vesznek a hét végén Szegeden rendezett nagyszabású rendezvényen - tudtuk meg Kiss M. Jenő Bélától. A „Szolnok” Magyar Királyi Honvéd Hagyományőrző Alapítvány kurátora, alapító tagja lapunknak elmondta, ők az osztrák erőket erősítik majd többekkel együtt. Hozzátette, ez az egyetlen olyan emlékcsata, amelyben a magyarokat megfutamítják. Katonai kürtöktől, csatakiáltásoktól, ágyú- és puskalövésektől lesznek hangosak Szeged és Szőreg utcái a hét végén; a Ti- sza-parti városba csaknem kétszáz, az 1848/49-es szabadság- harcot megidéző katonai hagyományőrző érkezik. ■ A szolnoki hagyományőrzők az osztrák felet erősítik majd a szegedi csatában. Csehországból, Erdélyből, Felvidékről és Magyarország számos településéről összesen tizennégy egyesület és csapat, köztük három tucat lovas és nyolc tüzéregység jelezte részvételét a XII. Nemzetközi Huszár és Hagyományőrző Találkozón - mondta Vass László hagyomány- őrző alezredes az MTI-nek. A találkozó leglátványosabb része, a szőregi csata újravívása következik. A szervező Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület elnöke elmondta, Magyarországon első ízben rendeznek emlékcsatát az esti órákban. A harcok a Monti parkban kezdődnek, majd a császári csapatok a magyar honvédeket fokozatosan kiszorítják a csatatérről. Az 1849-ben történtekhez hasonlóan a magyar egységek este 8 óra körül a szőregi utcákon keresztül igyekeznek visszavonulni Temesvár irányába. A szőregi csata az 1848/49-es forradalom és szabadságharc egyik utolsó ütközete volt. 1849. augusztus 5-én Szőregnél a magyar seregek Dembinszky lengyel tábornok vezérlete alatt vereséget szenvedtek a Haynau vezette császári-királyi csapatoktól, elhagyták állásaikat, s visz- szavonultak Temesvár felé. A vereség súlyos volt, mert a csapatok harcrendje és morálja is megbomlott. ■ Dr. Bartha Júlia turkoló- gus, a megyei múzeumi igazgatóság munkatársa törökországi filmforgatásról tért vissza a napokban. A közös török-magyar múlt egy érdekes szeletéről készülő alkotás szakértőjeként és tolmácsként járt a magukat igazhitűnek vallók földjén. Szathmáry István- Ön, mint két kultúrában is benne élő ember, rendszeresen jár török földön. Mi volt a mostani látogatásának a célja?- A Rákóczi-szabadságharc végét lezáró szatmári békekötés 300. évfordulójára emlékezünk az idén. Különleges dolog ez, mert kevesen tartják számon, hogy a Rákóczi és népes kísérete Törökországban lelt menedéke, ahonnan nem volt visszatérés. Rákóczi emlékét megható módon őrzik a törökök, Rodostóban múzeuma, hatalmas szobra van, és egy forrás is viseli a nevét. A Rákóczi-ku- tatások kapcsán került elő Ibrahim Müteferrika neve, aki Nándorfehérvártól kísérte a magyarokat, s a szultán megbízásából neki kellett elrendezni az emigráció útját és minden más, ezzel járó diplomáciai feladatot. Nos, Ibrahim Müteferrika magyar volt. Kolozsváron született, unitárius papneveldébe járt, s nem tudni mi módon, de kikerült a Török Birodalomba, ahol muzulmán lett. A mostani utazásomnak részben az is volt a célja, hogy megnézzem, milyen módon él a köztudatban Rákóczi tolmácsának, Ibrahim Müteferrikának az emléke, aki egyébként az első nyomdát alapította 1726-ban a Török Birodalomban.-A törökök mennyire tartják számon, hogy magyar embertől kapták a könyvnyomtatás tudományát? Őrzik-e ennek az emlékét?- Nagyon szépen őrzik az emlékét. Az isztambuli könyvbazár által ölelt parkban mellszobra áll, a talapzaton felsorolva az a 17 mű, amit kiadott Ibrahim efendi. Ezek között történeti művek, térképek, hadtörténeti munkák, társadalomismereti SULTAN KiTABEVi TUCftt ULK MATBAACIMIZ ! MüTEFERRiKA 1674-1745 BASTIÖI KiTAFLAR MANKULU LÚG ATI E’TÜHItTülL KÍBAR Fl ESFM-BiHAR I«7ÄR!H1 SEYYAH 4’TARÍH-i HINDI GARBI S-TSRlH-f TIMUR BURKÁN ©-TARIH I MISRU'l KADÍM VE Törökországban őrzik a néhai nyomdász emlékét. Bartha Júlia Ibrahim Müteferrika sztambuli szobránál, melyen műveit is felsorolják. könyvek és nyelvészeti írások is voltak. Rendkívüli módon becsülik a munkásságát, azt mondják, hogy a műveltséget juttatta el hozzájuk, hiszen a kiadott könyvek 1000-1200 példányszámban készültek, ott, ahol azt megelőzően kézzel írták, másolták, rajzolták a könyveket. Nem véletlen, hogy az írás művészete, a kalligráfia a törököknél fejlődött a tökéletességig. Isztambulban egyébként az Aranyszarv öbölben áll egy másik szobra is, és könyvek is jelentek meg róla, még szépirodalmi mű is két szerzőtől. Szobra áll Rodostóban is a róla elnevezett parkban.- Nálunk is hasonló érdeklődés él a titokzatos tolmács és nyomdász személye iránt?- Tudni tudtak róla, de igazából nem foglalkoztak eléggé az életművével. Én magam tanulmányt szenteltem a személyének, s talán ennek is köszönhető, hogy most, amikor a megélénkülő érdeklődés jeleként hazai tévéstábok Müteferrika nyomába eredtek Törökországban, felkértek a készülő film szakértőjének. Emellett tolmácsként is segítettem a kinti munkájukat. Az elkészült filmet több kereskedelmi csatorna mellett a Duna televízió fogja sugározni Magyarországon. — Ibrahim Müteferrika kutatása mellett milyen Törökországgal találkozott az elmúlt napokban? Él-e bennük csalódás az EU-csatlakozással kapcsolatos bonyodalmaik miatt, s miképpen látják a további útjukat?-Törökország járja a maga útját. A csatlakozást pedig már csak a politikusok akarják, ki tudja miért. A nép többsége nem nagyon szeretné, mert megalázó módon lekezeli őket Európa, holott napnál világosabb, hogy piacnak és olcsó munkaerőnek kellene a közel 80 milliós ország. Ami ráadásul fiatal nemzet is, mert a lakosság közel ötven százaléka 35 év körüli. Európa jobban járna, ha a közép-ázsiai tö- rökség felé hajlana, mint ahogyan van is erre jó példa, csak akkor azzal kell számolni, hogy a 800 milliós törökség átrendezné a geopolitikai viszonyokat. Bartha Júlia az egyik sztambuli antikváriumban bukkant rá Müteferrika kimagasló alkotására, a szultánnak szánt Vankuli szótárra Mit szívlelhetünk meg a törökökkel kapcsolatban? AZT mindenképpen, hogy a helyi energiát, a földeket ne adjuk idegen kézre. Törökországban állami segítséggel napkollektorokat szerelnek még a legszegényebb falvakban is. Persze a napsütéses órák száma ott több, de azért az alternatív energiát nekünk is használni kellene. Fontos lenne, hogy ne az olasz multit támogassuk a villanyszámla árával. A törökök nem engedték meg, hogy a kínai kereskedelem tönkretegye a könnyűiparukat. Ezt is eltanulhatnánk tőlük, de legfőképpen azt, ahogyan a hazájukat szeretik. Nálunk már lassan szitokszónak számít, ha valaki a magyarságát hangsúlyozza, magyarkodik, azt mondják. Egy török kitépné annak a nyelvét, aki szidni merészelné a hazáját. Ez példaértékű - mondta a turkológus. zókért Alapítvány tegnap ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját a Ka- án Károly úti Idősek Otthonában. A rendezvényre érkezett 450 vendég élő zenés ebéden mulathatott és megtekinthették az idősek munkáiból készült kiállítást, a vásári forgatagot, az egészség- és életmódsátort. Véradásra várják az önkénteseket Augusztus 5-én, pénteken ismét közös véradást szervez az ÓVSZ és az UFS Gondoskodás Program az ország több városában, hogy támogassa a nyári szabadságolások miatt csökkenő vérkészletet. Az idei évben bárki csatlakozhat a véradáshoz, aki hozzá szeretne járulni az augusztusi vérkészletek biztosításához. Az önkéntesek jelentkezhetnek Szolnokon a területi vérellátóban a (Hetényi Géza Kórház területén, Tószegi út 21.) pénteken 7 és 12 óra között, Törökszent- miklóson a művelődési központban 7 óra 30 és 12 óra között, valamint a jászberényi Tescóban 14 és 18 óra között. ■ A főiskola nem lenne önálló? felsőoktatás Az intézményben nem hallottak a tervezetről Meglepve olvasták a Szolnoki Főiskolán a róla szóló, egy országos napilapban megjelent tervezetet, miszerint Kecskeméthez tartozna majd az intézmény. Az egyetemek kormány alá rendelése, a felsőoktatási autonómia megszűnése, 36 milliárd forint kivonása, az államilag finanszírozott hallgatói létszám csökkentése - egyebek között ezeket tartalmazza a felsőoktatási koncepció legújabb tervezete, amelyet szerdai számában ismertet a Népszabadság. A dokumentumban nem szerepel az önálló Károly Róbert Főiskola és a Szolnoki Főiskola. A napilap birtokába került dokumentum szerint 2014-ig 36 milliárd forintot vonnak ki a felsőoktatásból. Megváltozik a finanszírozás struktúrája is, a képzési normatíva a jelenlegi ■ A tervezet a 29 intézmény helyett 26-tal számol. 64 milliárdról 2014-re 15 milli- árdra csökkenne, míg a fenntartói normatíva 32 milliárdról három év alatt 72 milliárdra emelkedne. Megváltoztatnák a felvételi rendszerét is: a jelentkezők egy részénél újra bevezetnék a szóbeli felvételit, és 2016-tól előírnák a C típusú középfokú nyelvvizsgát. A jelenlegi korlátlan helyett csak három helyet lehetne megjelölni a felvételi során — írta az EduUne.hu a napilap alapján. A tervezet 2012-től a jelenlegi 29 állami felsőoktatási intézmény helyett már csak 26-tal számol, a Szolnoki Főiskolát már a Kecskeméti Főiskola részeként említi, és nem szerepel az anyagban a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola sem. A hírrel kapcsolatban megkerestük dr. Túróczi Imrét, a Szolnoki Főiskola rektorát, aki elmondta, sem ő, sem a Kecskeméti Főiskola rektora nem értesült a két intézmény összevonásáról. Az ügyben semmilyen tárgyalás nem történt, és hivatalos megkeresés sem érkezett hozzájuk. ■