Új Néplap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-30 / 74. szám

2 MEGYEI TŰKOR ÚJ NÉPLAP-2011. MÁRCIUS 30., SZERDA A figyelem felkeltése a fő céljuk Szolnokra érkezett tegnap a Ma­gyar Közgazdasági Társaság Lo­gisztikai Szakosztályának or­szágos konferenciasorozata.- Országjárásunk során el­sősorban a főiskolákkal és egye­temekkel működünk együtt a szervezésben — mondta la­punknak a tanácskozás egyik szervezője, Vándorffy István. - Szolnok előtt már jártunk Nyír­egyházán, Gödöllőn, valamint Budapesten, és az első félévben még Miskolcon, illetve Kalo­csán szeretnénk hasonló ren­dezvényt szervezni. Ez is jelzi, hogy a szakmai érdeklődők mellett elsősorban a diákokat várjuk az előadásokra. — Mik a céljaik a sorozattal? — Az egyik az, hogy felhív­juk a figyelmet a logisztika, el­sősorban a szállítás, a raktáro­zás és a forgalomszervezés környezetre gyakorolt hatása­ira. A másik pedig: felébresz­teni és erősíteni a főiskolai és egyetemi diákságban a logisz­tikai irányítási szemlélet fon­tosságát. Próbáljuk bevonni őket a szaporodó szakmai és civil logisztikai közösségekbe. — Hol tart ma Magyarorszá­gon a környezetbarát logiszr tika ügye?-Az utóbbi öt-tíz évben már egyre jobban beépül a logisz­tika a makrogazdasági dönté­sekbe. Példaként említhetném akár az Új Széchenyi-, de előt­te az Új Magyarország Tervet is, amik kiemelt feladatként kezelték logisztikai szolgálta­tóközpontok létrehozását. A mikroszintű döntésekben, pél­dául a nagyvárosi közlekedés- szervezésben még nincs min­dig minden rendben, de a ja­vulás jól látható... ■ L. M. L. Tavaly sok munkát adott a víz a tűzoltóknak — Összesen 1308 vonulásunk volt 2010-ben - mondta Pluhár András tűzoltó ezredes, a Szol­noki Tűzoltóság parancsnoka a tegnapi állománygyűlésen.- Tűzmegelőzési területen 919 ügyünk volt. A csapadékos idő miatt sok vízzel kapcsola­tos beavatkozásunk volt. A tűz­oltóságot nem jól érintette, hogy a nyugdíjtörvény változásával a tűzoltási, s tűzmegelőzési vo­nalról is sokan nyugdíjba vo­nultak. Pluhár András kiemel­te: idén fontos feladatuk, hogy a nyugdíjba vonult kollégáikat pótolni tudják. Emellett gyakor­latokat szervezzenek, s fokozot­tan készülnek ár- és belvízvé­delmi eseményekre. ■ N. G. Családját lopta meg a drogos lány függőség Szülei zokogtak, mikor kiderült, már csak az elvonó jelenthet megoldást Mélységes csönd fogadott a ház­ban. Szinte érezni lehetett a fe­szültséget, melynek hónapok óta ki vannak téve a szülők. Az­óta, mióta megtudták: a lányuk szenvedélybeteg.- Novemberben derült ki, hogy a lányunk kábítószerfüggő — árulta el egy megyénkben élő, kétségbeesett édesapa. — A vi­selkedése megváltozott, magába zárkózott, rendkívül hullámzó volt a hangulata. Nem volt ránk jellemző, hogy belenézünk a ti­zenkilenc éves gyermekünk le­velezésébe. Mivel azonban ag­gódtunk, elolvastuk néhány mailjét. Gyanússá váltak a szá­munkra az érthetetlen sorok: „estére lesz buli, kellene kettő Kati, Ica”—emlékezett vissza az apuka. — A lányunk azt állította amikor kérdőre vontuk, hogy tisztában volt azzal, hogy rájöt­tünk a dolgaira, csak nem mert elénk állni. Látszott rajta, hogy ideges, bántja, hogy rossz útra tévedt. Szüksége volt az anyagra, a haverokra, de ránk is. Március van, szinte felfoghatat­lan, hogy az elmúlt négy hónap alatt mennyi minden megváltozott, tette hozzá az édesapa.- Aki nem érin­tett, nem tudja elképzelni, mi­lyen lehetett átélni azt, amikor a lányunkat nem értük el telefo­non, és csak reggel jött haza. Amikor el kellett dugnunk előle a pénzt, az értékeket, mert el­emelte azokat. Előfordult, hogy a zálogházban találtunk rá egy- egy aranyra, melynek árából ká­bítószert vett a gyermekünk. A család a szolnoki Humán- szolgáltató Központhoz fordult, ahol közölték velük, hogy a gyer­mekünknek kell elhatároznia magát, hogy le akar szokni. Er­re azonban csak akkor került sor, amikor egy nap alatt vége lett mindennek: kirúgták rend­A családot megrázta a hír, hogy lányuk kábítószerfüggő lett. A leszokás hosszú hónapokat vehet igénybe. Képünk illusztráció. Előfordult az is, hogy a zálog­házban talál­tunk rá egy-egy arany-tár­gyunkra. kívül ígéretes munkahelyéről, az iskolából is, ahol azelőtt jó ta­nuló volt.- Tehetetlenek voltunk, máról holnapra éltünk — számolt be az édesapa. — Eljutottunk odáig, hogy nem mertük egyedül hagyni, ki­menekítettük az ér­tékeket a lakásból. Kérdeztem, kitől szerzi be az .anya­got, de nem árulta el. Mint mondta: jobb, ha nem tudjuk. A napok­ban elvittem a lányunkat egy tő­lünk 200 kilométerre levő bent­lakásos intézménybe kitisztulni. A rehabilitáció fél évig tart, két hónapig egyáltalán nem érint­kezhetünk vele. Ő dönt, hogy vé­gigcsinálja vagy sem. Ha sike­rül, folytathatja a tanulmányait. Bízunk abban, hogy minél to­vább marad. A saját érdekében. A kábítószer a lány része lett- A család számára vázoltuk a várható szerhasználati karri­ert, mely be is következett - tá­jékoztatott Szappanos József, a Humánszolgáltató Központ Drogkonzultációs és Informáci­ós Központ szakmai vezetője, igazgatóhelyettese. - Javasol­tunk a konkrét tények ismere­tén alapuló változtatásokat a család életében. Felajánlottuk a segítségünket a szerhasználat abbahagyásához. A drogos ba­rátok mellett azonban ez lehe­tetlen, legfeljebb ideig-órálg. Ezért ki kellett emelni a segítsé­get kérő szenvedélybeteget a környezetéből, s ehhez a rehabi­litáció lehetőségét kínáltuk. A szenvedélyprobléma kialakulá­sa egy folyamat eredménye, mely nem egyik napról a másik­ra történik. A kilábalás is ilyen, melynek szakaszait végig kell járni. A sikerhez a bentlakásos rehabilitáció is elengedhetetlen. Szappanos József elmondta, nem beszélhetünk azonnal füg­gőségről. Kezdődik a kíváncsi­sággal, a próbálkozással. Ez a pozitív megerősítés és tapasz­talatok időszaka „Jó ez. Kell ne­kem." Később sűrűsödnek az al­kalmak, növekszik a szer meny­Három-négy hónap alatt megtörténhet a leépülés A jelenleg népszerű „designer drogok” esetében még nincs elegendő, az egészségkároso­dásával kapcsolatos publikált, tudományos igényű tapaszta­lat. Van azonban szolgálta­tói ismeret.- több kliensünk eseté­ben a mefedron származé­kok gyors, három-négy hó­nap alatti leépülést eredmé­nyeztek, kemény függőséggel, vissza-visszatérő pszichotikus állapottal —jegyezte meg a Szappanos József. — Ismerünk herbál drogot fogyasztó tizen­éves fiatalalt, akinél orvosi ke­zelést igénylő, órákig tartó pa­ranoid tünetek jelentkeztek. Ez egy „orosz rulett”. nyisége. Akárcsak az alkohol­nál. Egyéntől, szertől függően eltérő idő múlva bekövetkezik a szer nélküli rossz közérzet. Ez már a negatív megerősítés fázi­sa „Ha fogyasztok, jól vagyok.” - így kondicionálódik az egyén a szerhasználatra, melynek vé­ge akár a függőség, s egyes sze­rek esetében a túladagolás áll­hat — jegyezte meg. — Gyanú esetén szakemberhez kell for­dulni. Csak közösen van esély a kilábaláshoz vezető út megtalá­lására. Ez történt az adott eset­ben is, ahol a család, az iskola, a szolgáltató szakembere közö­sen segítette építeni az utat, a döntés azonban a szerhaszná­lóé volt. Ő hozta. A következ­mény is az övé. GYORSSZAVAZAS I Ön szerint ml segít Igazán egy kábítószerfüggőnek? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: ff SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Kétségbeestek a szülők, amikor kiderült: tizen­éves gyermekük drogfüg­gő. A lány jelenleg távol otthonától, egy bentlaká­sos intézményben próbál leszokni a káros szenve­délyről. Békési Brigitta Kitüntetetteket köszöntöttek. A közelmúltban rangos kitüntetést kapott Molnár László színművész (balra), Valkó Mihály pedagógus-újságíró (kö­zépen), valamint Szabó György szobrászművész. A város nevében tegnap Kállai Mária alpolgármester köszöntötte a díjazottakat. Abortusztilalomtól tart Szolnok Gyurcsány Ferenc főleg az alkotmányról beszélt — A választók sokasága nem is­meri a jelenleg folyó alkotmá­nyozás részleteit. Tisztességes baloldali párt nem szavazza meg ezt az alkotmányt, távol kell ma­radni a folyamattól - mondta Gyurcsány Ferenc. Az MSZP De­mokratikus Koalíció Platformjá­nak elnöke előadást tartott Szol­nokon. Sajtótájékoztatón el­mondta: az alkotmánnyal kap­csolatban ideje megnézni a rész­leteket is, melyekre két példát említett.- A jelenlegi alkotmány sze­rint mindenkinek joga van a munkához. Az alkotmány az ál­lampolgárok számára jogként, az állam számára pedig ösztön­ző kötelezettségként írja elő, hogy legyenek munkahelyek és dolgozhassanak az emberek. A Fidesz egypárti alkotmánya ez­zel szemben a munkát az állam­polgárok kötelességévé teszi, az állam kötelességéről pedig elfe­ledkezik - hangsúlyozta Gyur­csány Ferenc. A volt kormányfő másik példa­ként a magzatvédelmet hozta fel. Úgy vélte, ha a magzatvédelmi szabályok olyanok lesznek, mint az a tervezetben áll, akkor az új alkotmány elfogadása után abor­tusztilalom lehet.- Senki nem vitatja az élethez való jogot, de ezt össze kell egyeztetni a nők saját testük fe­letti önrendelkezési jogával, s e kettő között tisztességes egyen­súlyt kell keresni - mondta az elnök. Egy bukott kormányfőnek, akit a magyarok kétharmada le­váltott, nem volna szabad fe­szültséget gerjeszteni, reagált Gyurcsány Ferenc szavaira a Fi- delitas szolnoki szervezete. Eb­ben a hónapban Iváncsik Imre és Gyurcsány Ferenc szocialista képviselők távol maradnak a Magyar Országgyűléstől, így szabotálva az alkotmányozást. A mai Magyarországon nincs olyan munkahely, ahol több mint 1 havi távoliét után fizetés járna! Kérdés, ezek után felve­szik-e képviselői tiszteletdíjukat, írta közleményében a Fidelitas szolnoki szervezete. ■ B. Gy.

Next

/
Thumbnails
Contents