Új Néplap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-30 / 74. szám

ÚJ NÉPLAP — 2011. MÁRCIUS 30., SZERDA 3 Szolnok KIRABOLTAK egy 15 éves lányt hétfőn kora este a Zá­por utcában, tudtuk meg a rendőr­ségtől. A lányt a vele hasonló korú két lány és egy fiú azzal állította meg, hogy megnézhessék telefon­ját, de ennek a sértett nem kívánt eleget tenni. Ekkor a tinédzserek megpróbálták a lány fülében lévő MP4 lejátszót, illetve a kezében lé­vő táskáját elvenni, haját húzták, rángatták, majd a földre lökték, így sikerült megszerezniük a zsák­mányt. Az elkövetők gyorsan kere­ket oldottak, majd a megszerzett táska tartalmának egy részét a kö­zeli buszmegállóban szétszórták. A bejelentést követően a rendőrök gyorsan az elkövetők nyomára bukkantak, akik közül egy 16 éves lányt és egy 16 éves fiút elő is állí­tottak a rendőrségre. A két elköve­tőt őrizetbe vették, mga, Tiszabura a külterületen lé­vő Mirhó-kisfoki csatorna jobb partjáról egy használaton kívüli vízműről lopott egymázsányi va­sat a tolvaj, tudtuk meg a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgá­latától. A rendőrök gyorsan a tol­vaj nyomára bukkantak, és előál­lították a huszonöt esztendős helybéli elkövetőt, mga Tiszaföldvár súlyos testi sértés miatt kell felelnie annak a har­minchét éves férfinak, aki hétfőn délután előzetes szóváltást köve­tően megrúgta és ököllel ütötte meg élettársát. A huszonhét éves nőnek a bántalmazás következté­ben eltört az orrcsontja, tájékoz­tatta lapunkat a történtekről Sza­bó Zita őrnagy, a megyei rendőr­főkapitányság sajtószóvivője, mga Tiszasas A NAPOKBAN hivatalo­san is bejegyezték a múlt' év vé­gén megalakult polgárőr-egyesüle­tet, tudta meg lapunk. A harminc­fős tagsággal rendelkező tiszasasi polgárőrök, akik korábban a kun­szentmártoni egyesület csoportja­ként működtek, mostantól jogilag is önállóan végezhetik tevékeny­ségüket a település közbiztonsá­gának megóvása érdekében, gg Törökszentmiklós idén a szoci­ális földprogram révén húsz csa­lád nevelhet sertést a városban. Évek óta működik Törökszent- miklóson ez a természetbeni szo­ciális ellátás, ahol a veteményes­kert mellett az utóbbi években a jószágtartás is megjelent, ng SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. MEGYEI TÜKÖR Az erdőben vetélkedtek. Megyénkből 7-8. osztályos általános iskolás tanulók vettek részt tegnap a hagyományos víz világnapja alkalmából rendezett ve­télkedőn a Nefag Erdei Művelődési Házában. Képünkön Horváth Ernő erdész kinn a terepen kérdezi a fiatalokat az élővilággal kapcsolatos ismereteikről. Távol a 200 ezres fizetés felmérés Régiónkban a szabolcsi átlagbér kisebb a miénknél A 25-34 év közöttiek ke­resete a legmagasabb az országban — derül ki a Workania által készített elemzésből. Megyénkben ugyanakkor minden kor­osztály átlagjövedelme a havi 200 ezer forint alatt marad. Teleki József A Workania elkészítette a külön­böző korosztályokhoz tartozó munkavállalók fizetési statiszti­káit. Eszerint a legmagasabb az átlagkereset a 25-34 év közötti­ek esetében, ők havi 246 ezer fo­rinttal számolhatnak. Ennél ke­vesebbel kénytelen beérni a 35- 44 év közötti korosztály, az át­lagjövedelmük 242 ezer forint. Az 55 év feletüek átlagosan 218 ezer forintot, a 45-54 év közötti­ek 203 ezer forintot vihetnek ha­za. A legfiatalabbak és a pálya­kezdők átlagjövedelme 160 ezer forint körül alakul. A legmagasabb átlagjövedel­met, 338 ezer forintot a Buda­pesten dolgozó, 35-44 év közötti munkavállalók érik el. A Békés megyében dolgozó legfiatalabb korcsoportnak, a 17-24 év közöt­tieknek legalacsonyabb az átlag- jövedelme, 112 ezer forint. Nyolc megyében minden korosztály át­lagjövedelme 200 ezer forint alatt marad. Ezek a megyék: Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj- Zemplén, Csongrád, Jász-Nagy- kun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs- Szatmár-Bereg, Somogy és Zala. Hasonló képet rajzoltak ki a Központi Statisztikai Hivatal leg­frissebb adatai is. Eszerint az el­múlt esztendőben az alkalma­zásban állók havi bruttó átlag­bére valamivel több, mint 152 ezer foriht volt Jász-Nagykun- Szolnokban. Az Észak-alföldi ré­gió másik két megyéje közül Hajdú-Biharban bő 15 ezer fo­rinttal több, míg Szabolcs-Szat- már-Beregben közel négyezerrel kevesebb volt az áüagjövedelem. az átlagjövedelem nem vélet­lenül a 25-34 év közötti kor­osztályban a legmagasabb - véli dr. Szarvák Tibor szocioló­gus. A Szent István Egyetem tanszékvezetője szerint ugyan­is ez az az életkor, melyben leginkább a karrierépítésre, a későbbi életük anyagi megala­pozására összpontosítanak a fiatalok. Ezért rendszerint több munkát is vállalnak. Az országos átlagot jelentő 200 ezer forintos küszöböt me­gyénkben leginkább a közigaz­gatásban dolgozók keresete kö­zelíti meg. Esetükben mindösz- sze pár száz forint a lemaradás. Legmesszebb a vendéglátásban dolgozók jövedelme van, esetük­ben 95 ezer forint a különbség. A munka jellege sem mindegy kereseti szempontból, a KSH adatai szerint szűkebb hazánk­ban a fizikai foglalkozásúak 117 ezer, a szellemiek 208 ezer fo­rintot kerestek átlagosan tavaly. Az uniós támogatással végzett diplomás pályakövetés adatai szerint ugyanakkor az egyete­meken, főiskolákon frissen vég­zettek havi nettó fizetése 140 tény, hogy épp e korosztály­nak legjobbak a munkaer&pi- aci esélyei is. Számos cég is őket keresik a leginkább. Hi­szen már nem számítanak pá­lyakezdőnek, rendelkeznek né­hány éves gyakorlattal, tapasz­talattal szakterületükön, ugyanakkor kötöttségeik is ki­sebbek. Az elmúlt évtizedek­ben ugyanis kitolódott a csa­ládalapítás ideje. A család helyett még a munkát választják ezer forint. Igaz, az egyes intéz­mények és karok között nagy a szórás. Pedagógusként nem rit­ka a 100 ezer forint alatti nettó bér, míg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 150-220 ezer forint. Az elemzés szerint a Szolnoki Főiskolán vég­zettek átlagkeresete nettó 146 ezer forint volt. A megye másik felsőoktatási intézményében, a Szent István Egyetem Alkalma­zott Bölcsésztudományi Karán végzettek átlagosan nettó 169 ezer forintot kerestek tavaly. Egy másik felmérés szerint a fővárosi intézményekben tanu­ló hallgatók 20 ezer forinttal ma­gasabb kezdőbérről számoltak be, mint a vidéki városokban ta­nuló hallgatótársaik. Különböző korosztályok átlagjövedelme Pályakezdői« 135-44 év »145-54 é*- i ' ■hnh í 155 év felettiek 203 ezer Ft JEGYZET BÉKÉSI BRIGITTA Nyújtsunk kezet feléjük! köztudott, hogy a drogfüggő csak kezdetben élvezi a „re­pülést”, majd a szer csapdá­jába esve nagyot zuhan. Az élete múlhat a mélyrepülé­sen. Ennek tudatában is van­nak azonban, akik elszívják életük első füves cigarettáját. Majd a következőt. Hogy az­tán a szer nélkül már létezni se tudjanak. Ha már nem elég a zsebpénz, a fizetés, akkor lopnak. Két út áll így előttük: a rács túloldala, ha elkapják őket vagy a hideg föld, ha nem. ahhoz, hogy mindezt elke­rüljék, segítségre van szük­ségük. A tapasztalatok sze­rint a „kábítósok” egyedül ritkán képesek talpra állni. Igazán nagy akaraterővel kell rendelkeznie és ritka ki­vételnek számít az, akinek ez sikerül. Éppen ezért sze­rencsések azok, akik mellé ilyenkor odaáll valaki, s nyújtja feléjük segítő kezét. A környezetünknek nem ér­demes, nem szabad várni, abban reménykedni, hogy majd abbahagyják, mert ez egyedül aligha sikerülhet. Minden nap és minden szip­pantás egy újabb lépés Szá­mukra a vég felé. éüŐfordulhat, hogy egy ti­zenéves kábítószerfüggő ta­lán szülei, tanárai odafigye­lésének köszönheti az életét. Bár számára sem volt köny- nyű eldönteni: leszokik. A függőség kialakulása egy fo­lyamat eredménye, nem egyik napról a másikra tör­ténik. A kilábalás is ilyen, melynek szakaszai vannak, s ezeket végig kell járni. Eh­hez azonban nagy bátorság­ra, elszántságra, kitartásra van szükség. És legfőképp segítségre. Még akkor is, ha a szakemberek szerint első­sorban a szenvedélybeteg* nek kell elhatároznia magát. ítélkezés helyett tehát ne kés­lekedjünk segítő kezet nyúj­tani azoknak, akik a kábító­szer fogságába estek. Az éle­tüket menthetjük meg ezzel. Számítógépeket kapnak diákok a Tisza Rotarytól Újra számítógépeket adományoz — immár harmadik alkalommal- diákoknak a Szolnok-Tisza Ro­tary Club ma 18 órakor, a szolno­ki Semiramis Hotelben. Mint lohn Stains projektmenedzser­től, az Eagle Ottawa Hungary Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk, olyan, szegényebb körülmények között élő diákok­nak adnak át számítógépeket, akik egyébként nem vagy csak nagy anyagi áldozattal juthatná­nak hozzá ilyen eszközökhöz. Ők egyben olyanok, akik ennek ellenére az iskolában jó tanul­mányi eredménnyel rendelkez­nek. A cél az, hogy ezeknek a di­ákoknak az iskolai előmenetelét, hosszú távú jövőjét, karrierjét tá­mogassák a számítógépek ado­mányozásával. A számítógépe­ket felajánló adományozók a Szolnok-Tisza Rotary Club tag­jai, illetve olyan cégek a felaján­lók, ahol ők dolgoznak. John Staines elmondta: ahogy min­den cég életében, úgy az Eagle Ottawánál is időről időre a szá­mítógépparkot a technikai fejlő­dés miatt lecserélik.- Ezek a számítógépek termé­szetesen működőképesek, nem rosszak, otthoni környezetben kiválóan használhatók. Sokkal megfelelőbbnek látjuk így hasz­nosítani a gépeket, mintha a sze­métbe kerülnének - hangsú­lyozta a projektmenedzser. ■ Baranyi György Vándorkiállítás a múzeumban. A tlszaföldvárl Földrajzi Múzeumban látha­tó jelenleg a Trianoni Vándorkiállítás. A kiállított dokumentumok, tárgyak hű képet adnak a magyarság tragikus időszakáról. Képünkön Tóth László munkatárs rendezi a diákoknak előkészített Magyarország-térképeket. Az iskolában ütött meg egy diákot egy szülő Egy olvasónk értesítette lapun­kat, miszérint Szolnok egyik ál­talános iskolájában egy szülő fel­pofozott egy tizenhárom éves is­kolás lányt. - Valóban történt egy üyen eset - erősítette meg a SZ0U0N.hu értesüléseit Szabó Zi­ta őrnagy, a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Rendőr-főkapitány­ság sajtószóvivője. Az elsődleges adatok alapján két diáklány vitá­ba keveredett órakezdés előtt, amelynek fültanúja volt az egyik lány anyja is. A nő feldühödött, majd ő is vitázni kezdett a lány­nyal. A hangoskodás eredménye­ként az asszony arcon vágta a diákot, aki az eset után értesítet­te a rendőrséget. A hatóság ga­rázdaság miatt indított eljárást az ügyben. Meg nem erősített in­formációk szerint a két lány kö­zötti ellentét már régóta fennáll, a szülő ezt elégelte meg és avat­kozott közbe. Hasonló indokból kialakult erőszakos cselekmény már ne­megyszer fordult elő a megyé­ben. A közelmúltban egy asz- szony a Jászságban az egyik ta­nítót is megütötte, majd nadrág­szíjjal verni kezdte fia osztály­társát. Korábban Tiszaszentim- rén indult eljárás szintén egy nő ellen, aki észrevette, hogy a fia vitázni kezd egyik osztálytársá­val, majd a segítségére sietett. Többször megütötte a fiút, majd miután az elesett, a földön rug­dosta tovább. ■

Next

/
Thumbnails
Contents