Új Néplap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-18 / 64. szám
12 ÚJ NÉPLAP-2011. MÁRCIUS 18., PÉNTEK Dr. Barna Gábor egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem néprajzi tanszékének vezetője egy többéves projekt keretében a Tiszazugban töltötte az utóbbi nyarakat a diákjaival. A professzor egyébként kunszentmártoni születésű, és ezer szállal kötődik ehhez a vidékhez, a szülőföldjéhez. L. Murányi László A tanár és diákjai elsősorban azt kutatták, hogy Jász-Nagykun- Szolnok megyének ebben a lemaradó, elöregedő szegletében milyen erőfeszítéseket tesznek az ott élők a talpon maradásukért. Eközben nagyon sok információ birtokába jutottak.- A Tiszazug két ok miatt is elöregedőben van - mesélt készséggel a szülőföldjén tett megállapításaikról a professzor. — Egyrészt a születésszám csökkenése, másrészt pedig a nagyfokú elvándorlás miatt. A gyermeklétszám csökkenése következményeként, az utóbbi években sorra zárták be az iskolákat. Amikor kettőezer-hétben a nyári interjúzásainkat kezdtük, már javában zajlottak az összevonások és bezárások. Pedagógusok, igazgatók, meglett emberek sírták el magukat a mikrofonunk előtt, mert nem tudták feldolgozni, ami velük, körülöttük történt. Én magam fel sem foghatom, milyen az a hatalom, amelyiknek nem a gyerekek a fontosak, hanem a rideg közgazdasági, költségvetési megfontolások. Fel- mérte-e vajon valaki is, hogy a helyi, kistelepülési pedagógus- társadalmak szétzúzásával milyen társadalmi károkat okoztak a döntéshozók ezeknek a falvaknak?! Az évtizedek óta folyamatos elvándorlást ugyanakkor a rendkívül gyenge iskolázási és munkavállalási esélyek is generálják. A faluközösségek egyenesen ösztönzik, biztatják a fiataljaikat a váltásra. Ezzel éppen a kreatív, kezdeményező elméit, a potenciális vezető rétegét veszíti el ez a vidék.- Az elvándorlás a Tiszazugból egyáltalán nem új keletű folyamat. Barna professzor (jobbra) „eligazítást" tart diákjainak a kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum udvarán, mielőtt ők anyaggyűjtésre indulnának — Bizony nem! A múlt század negyvenes-ötvenes éveiben egyszerűen ellehetetlenítették, vagy azt is mondhatnám, hogy kinyírták a tiszazugi nagygazdákat. Elüldözték innen azokat a családokat, amelyek pedig a társadalmi, közösségi stabilitást jelentették. Jelentős részüknek írmagja sem maradt ezeken a vidékeken. Elmenekültek! Ezzel éppen azt a réteget tették tönkre, amelyik korábban vezette a helyi közösségeket. Ezekből a családokból kerültek ki régen a települések első értelmiségijei: az orvosok, tanárok, papok, tanítók, és így tovább. Mondhatnánk persze, hogy miközben őket elüldözték, a földosztás után a helyükre lépett egy új kisgazdaréteg, ám ez már nem tudott megerősödni, hiszen jött a téeszesítés. — Vizsgálták a be-, illetve visz- szatelepüléseket is? — Igen, igyekeztünk feltárni, hogy az elvándoroltak helyére kik jöttek a hetvenes-nyolcvanas években, illetve a rendszerváltozás után. A betelepülők többsége sajnos egzisztenciális kényszerből költözött erre a vidékre. Többnyire olyanok, akik elvesztették a munkájukat valamelyik ipari nagyvárosban, akiknek bizonytalanná vált az egzisztenciájuk, és eladni kényszerültek ott a lakásukat. A kapott pénz egy részéből vettek itt lent egy kis falusi házat, a maradékot pedig, munkalehetőség híján, felélték, így néhány hónapon, maximum egy-két éven belül, a többségük szintén az önkormányzatnál kopogtatott, segélyért. Érdekes a másik visszaköltöző réteg is, ami az egykor elvándorolt nagygazdák és középparasztok utódaiból került ki. Az akkor elvándorolt családoknál ugyanis jellemzően nagyon erős maradt a földszeretet, és a gyerekek, unokák nagy számban váltak agronómusok- ká, és szakemberként kerültek vissza apáik földjére, már a tée- szes időkben. — A közlekedési és földrajzi elzártság mennyire okozója a Tiszazug nehézségeinek?- Nagyban! Érdekes azonban, hogy a tizenkilencedik és huszadik század fordulóján ezen a zártságon jól úrrá tudtak lenni az itt élők. Előbb a folyószabályozások, valamint az út- és vasútépítések tudták lekötni a munkaerő-felesleget, később pedig, a múlt század húszas éveire, kiderült, hogy az itteni homokos talajokon érdemes szőlőt telepíteni és termeszteni. A nincstelen, ágrólszakadt embereket, akiknek semmijük sem volt, csak a két kezük, felszívta a szőlő- és gyümölcstermesztés. Akkoriban parcellázták ki a tiszazugi homokos területeket, és ezek az emberek kiválóan tudták, hogyan kell a szőlő alá megforgatni a talajt, hogyan kell bánni ezzel a növénnyel. Termőre fordították az addig terméketlen homokos területeket, és munkát, megélhetést nyertek általa.-A Tiszazug kapcsán egyre kevésbé lehet megkerülni a közbiztonság kérdését és a cigányság körül kialakult közhangulatot.- Amikor a hetvenes években kutatni kezdtük a Tiszazugot, még csak nagyon kis számban, elvétve találkoztunk cigányokkal, jószerivel csak Öcsödön élt nagyobb népességük. Sajnos a helyi, tősgyökeres, megbecsült cigányok jó része idő közben elköltözött a térségből, és a helyükbe idegenek, főleg Békés megyeiek jöttek. Kunszentmártonba, Csépára és több más településre is. Csépán például mostanra már tragikussá vált a helyzet. A helybeli iskolás gyerekek jelentős része cigány, így a szomszédos kistelepülések szülői egyszerűen nem akarják odaadni a gyerekeiket az egyébként jól felszerelt, korszerű, emeletes csépai iskolába. És bevallják, nemcsak Csépán, de például Cibakházán is a pedagógusok, hogy az óráknak közel fele már a fegyelmezéssel megy el. Cibakházán mondták el nekünk, hogy mindennaposnak számít, ha a cigánygyerek jó időben, óra közben kiül a nyitott ablakba, cigarettázni, és jó, ha a túlkorosabbja időnként nem veri meg a tanárt. A roma lány a nagyszünetben hazaké- redzkedik, megszoptatni az otthon hagyott gyerekét... És a többieknek ez a példa! Szinte minden településen elmondták a nyilatkozóink, hogy miután ezek az emberek, munkahelyek híján, nem dolgoznak, egyre gyakoribbak a lopások, és terjed sajnos a keményebb bűnözés is. Egyre több tiszazugi településen már nem művelik a kerteket, és nem tartanak aprójószágot. Reggelre ugyanis egyre gyakrabban találták hűlt helyét a termésnek, jószágnak. Megfogalmazták: nem hajlandók dolgozni azért, hogy majd más egye meg a munkájuk gyümölcsét! A rendkívül rossz közbiztonság aztán beletörődötté, fá- sulttá teszi az embereket. Az egykor virágzó cibakházi szőlőkbe például ma már kimenni is veszélyes, nem hogy ott élni! Magányos szigetek a vidéki reménytelenségben barna professzor elmondta: a beszélgetéseik egyértelműen mutatják, hogy a tiszazugiak többsége kilátástalannak látja a térségük jövőjét. Még szerencse, tette hozzá, hogy minden településen van azért néhány ember, akinek okos, értelmes, használható gondolatai vannak, és ezek az emberek, hál’ istennek, közösségi együttműködésre is képesek. Van közöttük katolikus pap, református lelkész, és vannak világi emberek is. Afféle szigetek ők a reménytelenségben. Alapvetően persze a létezés gazdasági alapjait kellene újra megteremteni. A kutató szerint egy jó vidékpolitikának a helyi adottságokra kellene építenie. a vidéki Magyarországot, ennek megfelelően, kizárólag a föld, annak megművelése, a termékek feldolgozása és értékesítése húzhatja ki a bajból. A Tiszazugot konkrétan a zöldség- és gyümölcstermesztés újjáélesztése. A mezőgazdaság és a rá épülő helyi feldolgozóipar sok családnak sok kicsi jövedelmet hozhatna, és legalább némi egzisztenciális biztonságot kölcsönözhetne. Talán így kevesebben kényszerülnének elköltözni erről a vidékről - zárta a beszélgetést dr. Barna Gábor MEGYEI TÜKÖR Lefejezték, ellehetetlenítették a vidéket kutatás Merre a kiút az elöregedő, gazdaságilag lemaradó, földrajzilag elzárt Tiszazug számára? Vujity Tvrtko: igazából nem lenne miért panaszkodnunk tévés A magát lokálpatriótának valló népszerű riporter hétköznapi hősöket, példaképeket keres a világban Vujity Tvrtko tartott filmvetítéssel egybekötött közönségtalálkozót a Szolnoki Főiskolán a napokban. A népszerű riporterrel ez alkalomból beszélgettünk.- Mit keres Vujity Tvrtko a világban?- Hétköznapi hősöket keresek. Meggyőződésem, hogy egy picit példaképdeficites társadalomban élünk, ami azt jelenti, hogy vannak olyan sztárok, akikről mindent tudunk, még a műkörmük színét is, ismerjük a volt pasijuk korábbi csajának a korábbi pasiját is. Ugyanakkor vannak olyan kiváló emberek, akik nem szerepelnek minden nap a bulvárlapok címlapján, de mégis olyan nagyszerű dolgot csinálnak az életben, amire bátran mondhatnánk azt, hogy: Na kislányom! Na kisfiam! Szeretném, ha olyan lennél, mint ez a néni, vagy ez a bácsi! Példaképeket próbálok megmutatni. Úgy gondolom, hogy, aki ezen a kétórás találkozón részt vesz - és közben egy picit könnyezik, és remélem, időnként nagyon nevet - az átértékeli egy kicsit az életét és elfelejt majd panaszkodni, mert rá fog jönni, hogy nekünk magyaroknak igazából nem lenne miért panaszkodnunk. Mindent, amit külföldön látok, megpróbálom bemutatni. Lokálpatriótavagyok, s nevem ellenére, magyar érzelmű ember, mindenekelőtt pécsi. Tüke pécsi, ahogy ezt ml mondjuk. Úgy gondolom, hogy ha ezt a tízmillió embert fel tudnám ültetni egy chartergépre, és elvinni mondjuk Ruandába két hétre, megmutatni nekik azt az országot és mindazt, ami ott történt tizenhat, tizenhét évvel ezelőtt, miután hazahoznám őket, nagyon boldogok lennének. Elfelejtenék, hogy az a legnagyobb gond, hogy az egyik párt nyert és nem a másik, vagy hogy hülye a szomszéd, mogorva a főnök vagy hogy nem indexelt az előttünk haladó és V. ezért rá kell dudálni. > Fél Afrika cserélne a mi problémáinkkal. —* Ugyanakkor Magyar- täLK országnak is nagyszerű hőVujity Tvrtko Igazán különös helyeken js megfordult már a világban. Történeteinek főszereplői mind magyarok. sei vannak, minden történetem főszereplője magyar. Az általam bejárt or- SfK szágokban sok furcsáig Sággal Is találkoztam, például a vüág legidiótább diktatúrája nagy valószínűséggel Észak-Ko- rea, a legmulatságosabb pedig valószínűleg Türkmenisztán. A legborzalmasabb hely ahol jártam, Ruanda. A legmeghatóbb történet a világ legutolsó hadifoglyának hazahozatala, a legmulatságosabb pedig az egyetlen afrikai síelő olimpikon története.-Elárulna valamitarról, hogy mire készül, mi lesz a következő története?- Nemrég értem haza Székelyföldről, ahol igazi, jó magyar világ van, egy olyan vüág, amiről sokszor megfeledkezünk, néha nem is tudunk. Onnan hoztam egy szép emberi történetet, amely, remélem, mindannyiunk szívét megmelengeti majd, nem csak az enyémet, aki készítette. ■ Cs. G. P.
