Új Néplap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-18 / 64. szám
13 ÚJ NÉPLAP - 2011. MÁRCIUS 18., PÉNTEK TÖRÖKSZENTMIKLÓS ÉS KÖRNYÉKE Nemzetközi hegedíífesztivált rendeznek a Kodályban Március 24-től 26-ig nemzetközi hegedűfesztivált rendez a törökszentmiklósi Kodály Zoltán Zeneiskola. A három napos rendezvényen ötven versenyző mutatja be tudását. Öt korcsoport legjobb hazai és határon túli hegedűsei zenélnek majd. Érkeznek majd versenyzők Svájcból, Németországból, Lengyelországból, Finnor- | szágból, Erdélyből, a Vajdaságból, Szerbiából és Szlovákiából is.- Ezen nemzetközi rendezvényünk egyedülállónak számít az országban - tudtuk meg Balázs Zsolttól, az iskola igazgatójától. - Remek lehetőség nyílik itt a tehetségek felkutatására, a partnerországok zeneoktatásának és különböző zeneműveinek a megismerésére, valamint oktatási kapcsolatok kialakítására. Törökszent- miklóson Dr. Juhász Enikő polgár- mester vezetésével mindig kiemelt szerepet kapott az oktatás és a kultúra, amihez intézményünk ezzel a rendezvénnyel járul hozzá. Az igazgató hozzátette, hogy a hegedűfesztivál március 24-én kezdődik 18 órakor a művelődési ház pódiumtermében a nyitó- hangversennyel. Az ezt követő két napon zajlik majd maga a verseny. Március 25-én pénteken a zeneiskola Kodály termében 19 órától lesz koncert, 26-án szombaton délután negyed egytől pedig gálahangversenyre kerül sor. ■ Megóvják a Kossuth tér értékes fáit A napokban lakossági fórumon mutatták be a törökszentmiklósi Kossuth tér felújításának a tervét. Erre azért volt szükség, mivel „szájhagyomány” útján sok téves információ jutott el az emberekhez. Dr. Futó Zoltán városi főkertész megnyugtatta a jelenlévőket, hogy a park értékes fáit megóvják a felújítás során. A tér déli oldalán lévő fákból ritkítanak csak- , összesen 14 darabot, mert burkolt felületre esnek, vagy a közműáthelyezés miatt nem tudják megtartani azokat Az örökzöldek közül azok a tuják, cserjék kerülnek ki, melyek most sem nyújtanak esztétikai értéket. A megújult Kossuth teret nyáron már birtokba vehetik a lakosok. ■ Óballa, a béke szigete falusi lét Az itt lakók nem költöznének be a városba A városi nyüzsgés nem minden fiatal számára hat vonzónak. Vannak, akik inkább kiköltöznek falura. Ilyen Podani György és párja, Viktória is, akik az elöregedőben lévő Óballán szeretnék a számításaikat megtalálni. Németh Gergő A Törökszentmiklóstól tíz kilométerre fekvő Óballán manapság kevesebb mint 120-an laknak. Az 1940-es években még virágzó településről a jobb megélhetés reményében folyamatosan költöztek be a városba az emberek. Napjainkban zömében már csak idős emberek lakják, akik egész életüket itt élték le és ragaszkodnak a szülőföldjükhöz. Akadnak viszont olyanok is, akik nem idevalósiak, de pillanatok alatt beleszerettek a helybe. Ilyen például a 2011. január 1. óta gátőrként ténykedő 29 éves Podani György és a megyeszékhelyen dolgozó párja Viktória is, akik pont a nagyvárosi nyüzsgés elől költöztek a béke szigetére. —Nem ismeretlen számomra a falusi lét, hiszen gyermekkoromban éltem már tanyán a Békés megyei Kardoson - mesélte György. - A nyugalom jobban tetszik, a nyüzsgést, a zsúfoltságot, ha tehetem, messzire elkerülöm. — Mivel szülővárosom, Szarvas a Holt-Körös partján van, nem csoda, hogy a víz dominál az életemben. Úgy kerültem Óballára, hogy a közmunkaprogram révén lehetőségem nyílt a vízügynél dolgozni, s közben gátőr pozíciókra küldözgettem a pályázataimat, s idehelyeztek. Kellemesen csalódtam a helyiekben, azt hittem, hogy idegenkedve fogadnak majd. A Kunczéné Erzsiké: sok az idős a településen ' ■ t .. Podani György az Óbaliánál, a Tiszán valaha mért legnagyobb vízszintet mutatja a mércén gát környéke is teli van számtalan felfedezni valóval. Természetesen elsődleges munkám a töltés figyelése, de a hidrometeorológi- ai mérések adatait is nekem kell dokumentálni. Az Óballai-csator- na is a közelben húzódik, ott a zsilipre kell odafigyelnem. Mostanság négy helybéli közmunkás végez cserjézést, rájuk is felügyelek. Éles helyzet is akadt már, például fatolvajjal is találkoztam, de a tiszapüspöki körzeti megbízott megelőzött és elcsípte a kéretlen fanyüvőL Egy esetben pedig egy gáton hajtó teherautó nem állt meg, amikor le akartam állítani, inkább továbbhajtott, alig bírtam ellépni az útjából.- Mi motivál egy fiatalt arra, hogy egy ilyen nyugodt helyre költözzön? — Laktam panelban a nagyvárosban, és az nem az én közegem volt. Pont ez a szép a munkámban, hogy azért kell itt lenni, hogy élvezzük. Nem hiányzik a nyüzsgés, párommal gyereket tervezünk, az elkövetkező húsz évünket itt képzelem el. Egy jókora földterületet fogunk megművelni, lesz saját termelésű zöldségünk, gyümölcsünk. Gázszámlára nem kell költeni, hisz fával fűtünk. A gátőrházat pedig egy jelképes összegért béreljük. Csodálatos, hogy a harkály kopácsolását még fél kilométeres távolságból is ilyen kristály- tisztán lehet hallani. Érdekesség, hogy a hullámtérben vannak csatornák, ahol pici vízeséseket is találni. Az egyik'legszebb élményem az volt, amikor négy vaddisznó grasszált el mellettem, miközben a két kutyámmal az erdőt jártuk. Jó időben a faluban, főleg a kiskertekben nagy a nyüzsgés, van, aki látogatásunkkor kapált, akadt aki a fákat metszette. Bó- diné Erzsiké és Kunczéné Erzsiké épp a napi történéseket beszélték át.- A hátsó szomszédom meghalt, az elülső házból pedig elköltöztek - ecsetelte Kunczéné Erzsiké. — Tizenhat éve vagyok özvegy, a tévénézés mellett az egyedüli szórakozásom, hogy Erzsikéhez átjövök és egy jóízűt beszélgetünk, néha a lányom és a két unokám látogat meg. Sajnos elég sok hozzánk hasonló egyedül élő nyugdíjas lakik Óballán. Az elmúlt időszakban a pestiek fedezték fel maguknak a falunkat, sokan megveszik az ingatlanokat hétvégi háznak, aztán amikor nyugdíjba mennek, leköltöznek ide. Anno én is mondtam a páromnak, hogy menjünk emeletes házba lakni, aztán csak maradtunk. Nem cserélnénk le semmi áron az itteni életet. Polgárőrök figyelik a települést A helyeik elmondása szerint Óballán nem túl gyakoriak a bűncselekmények. Néhány éve egy betöréssorozat tartotta rettegésben a lakosokat. Némi megnyugvást az jelenthet az óballaiaknak, hogy a Törökszentmiklósi Polgárőr Egyesület ide is kiterjesztette a Szomszédok Egymásért Mozgalmat, s ha jelzést kapnak, azonnal a helyszínre sietnek. A saját versét adhatta elő az ünnepen mészáros ildikó fegyverneki költő újabb verse csendült fel az egyik fővárosi rádió március 15-i, ünnepi műsorában. A „Gondolataim Rólad (Hazám)” című művét a szerző saját tolmácsolásában adhatta elő. A vers különlegessége, hogy a színházi szerepeiről és szinkronmunkájáról jól ismert Szabó Sípos Barnabás előadásában is hallható. Személyi változás a horgászegyesületnél A törökszentmiklósi Horgász Egyesület a napokban tartotta éves közgyűlését. A civil szervezet tagsága elfogadta a beszámolót, illetve új elnököt is választott. A jövőben a szervezetet Gál István irányítja majd. A tájékoztatóban elhangzottak szerint a városban idén megkezdődik a belvízelvezető csatorna-hálózat rekonstrukciója, amely érinti az egyesület hasznosításában levő csónakázótavat is. A helyi vidékfejlesztés új irányairól döntöttek a KUNCSORBAi székhelyű Tisza-menti Leader Közhasznú Egyesület rendkívüli közgyűlése a közelmúltban hagyta jóvá és fogadta el a helyi vidékfejlesztési stratégia felülvizsgálatáról szóló előterjesztést. Az új irányok kijelölése a gazdasági, társadalmi helyzet, illetve a Leader program végrehajtására vonatkozó egyéb feltételek változása miatt vált indokolttá. Nívós kitüntetést vehetett át az állatorvos március 15-E alkalmából dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Életfa Emlékplakett ezüst fokozata kitüntetést adományozta Dr. Gál István nyugalmazott törökszentmiklósi állatorvosnak. A nívós kitüntetést a napjainkban is praktizáló Gál doktor az állategészségügy érdekében végzett több évtizedes munkájáért vehette át. SZ0U0N.hu További térségi hírek a SZOUONJmi hírportálon. A Gulag szörnyűségeiről mesélt Piacid atya Miklóson történetek Tíz évnyi orosz munkaszolgálatáról szóló könyvét mutatta be a közönségnek A minap Törökszéntmiklósra látogatott a 95 éves dr. Olofs- son Károly bencés szerzetes, ismertebb nevén Piacid atya, aki tíz évet töltött el a Gulagon. Piacid atya növendékéveit Pannonhalmán töltötte, innen hurcolták el az Andrássy út 60-ba, majd a Szovjetunióba. Eredetileg tanárnak készült, de más küldetést szánt neki a Jóisten, a munkatáborban a rabtársaiban tartotta a lelket. Életéről, az akaraterő fontosságáról beszélt a szép számban összegyűlt miklósi közönségnek. Szívbe markoló történetét az életét bemutató Hit pajzsa című könyv foglalja össze. Piacid atya memóriája ma is bámulatos, hiszen minden dátumra, névre, eseményre pontosan emlékezik. Ma is hihetetlen energia lakozik benne.- A lágerben az volt a feladatom, hogy tartsam a lelket a rabtársaimban. Boldog voltam, amikor felfedeztem, hogy nekem ott hivatásom van, ez az én feladatom - mondta az atya. - A tíz esztendő alatt felállítottuk a túlélés négy szabályát. Ez tartott bennünket életben. A szenvedést nem szabad dramatizálni. Attól csak gyengébb lesz az ember, márpedig a szenvedés elviselésére minden energiánkra szükség van. Keresni kell az élet apró örömeit, mert az is van. Meg kell örvendezni, mert ez az életnek a művészete. Ne tartsuk magunkat többre másoknál, de ha a helyzet úgy hozza, mutassuk meg, hogy különbek, értékesebbek vagyunk. Ez a hozzáállás hihetetlen energiát tud mozgósítani. Akinek van hová kapaszkodnia könnyebb elviselni a szenvedést. A hívő ember az Úristenbe kapaszkodik, és akkor jobban, könnyebben megy minden. Ezek a szabályok ma is irányt mutathatnak nehéz helyzetünkben. Piacid atya 2003. február 24- én kapta meg a kommunizmus áldozatai számára alapított „Parma fidei - Hit pajzsa” kitüntetést. ■ Hívja az Új Néplap újságíróját! • NEMETH GERGŐ elsősorban a Törökszent- miklóson élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza a 56-516-700-as telefonszámot hétköznapokon!Piacid atya ma is emlékszik minden dátumra, névre, eseményre