Új Néplap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-03 / 281. szám

KOZELET Előre tájékoztatta Martonyi János külügyminisztert a WikiLeaks által publikált dokumentumokról Eleni Tsakopoubs Kounalakis, az USA budapesti nagykövete. A Külügyminisztérium nem kívánja kommentálni a dokumentumok tartalmát. Magyarországra vonatkozóan 734 diplomáciai iratot szivárogtattak ki. Mór: új eljárást akar az ügyvéd AZ ÜGYÉSZ SÚLYOSBÍTÁST, az ügyvéd elsődlegesen új el­járást, másodlagosan enyhí­tést kért a móri bankrab­lással korábban megvádolt Hajdú László ügyében a Fő­városi ítélőtáblán csütörtö­kön. Weiszdorn Róbert pe­rében december 9-én, Haj­dú László ügyében január 20-án, Kaiser Ede esetében pedig ugyancsak januárban várható másodfokú ítélet. logtalaji volt Geréb Ágnes motozása fegyelmi indult a rendőrök ellen, akik meztelenre vet- kőztették a letartóztatott Geréb Ágnest. A budapesti rendőrfőkapitány szerint is jogtalan volt a meztelen motozás. Az orvosnő azért van előzetesben, mert - bár eltiltották az orvoslástól -, mégis ott volt egy szülés­nél, és majdnem meghalt a csecsemő. MSZP: Putyinnak jó a memóriája AZ MSZP SZERINT Orbán Viktor moszkvai látogatása nem volt sem sikeres, sem eredményes. „Ha a látoga­tás után Orbán Viktor csa­lódott, annak csak az lehel _ az oka, hogy lebecsülte Vla­gyimir Putyin memóriáját, és azt gondolta, hogy az orosz miniszterelnök nem emlékszik arra a sok nega­tív nyilatkozatra, ami ko­rábban a Fidesz Oroszor­szághoz való viszonyát jel­lemezte” - mondta Kovács László, az MSZP alelnöke. Kovács: Orbán csalódott lehet Béremelés nélkül maradnak a tanárok béremelésért lobbiznak a pedagógusok. A büdzsében ugyanis nincs benne a ta­nároknak beígért gesztus- értékű fizetésemelés. A Pe­dagógusok Demokratikus Szakszervezete nem akar az utcára menni, a tanárok dolgozni szeretnének, nyu­godt körülmények között, ehhez azonban béremelés­re van szükség. Hatalmas tűzvész pusztít Izraelben tűz pusztít az izraeli Haifa környékén, ki kellett telepí­teni két falu lakosságát és egy börtön 500 lakóját, a halottak száma negyven. Bebetonozzák az alkotmányt kétharmad Új címer, új zászló - LMP: a cinizmus csimborasszója Salamon László sajnálja, hogy az ellenzék kivonult az alkotmányozás folyamatából, melyről nem lesz referendum Az új alkotmány beveze­tőjében szerepel a Szent Korona, amely a nemzeti lobogóra is felkerülne. Felvetik a kétkamarás parlament lehetőségét is, az emberi életet a fogan­tatástól kezdve védenék. Vég Márton Elkészült az új alkotmány terve­zete, melynek szövege már ol­vasható az alkotmány-előkészí­tő eseti bizottság honlapján. Az új alkotmány preambuluma a tervezet szerint utalna a Szent Koronára mint a magyar állami­ság kifejezőjére, méltatná ezer­éves történelmi múltunkat és a kereszténység szerepét történel­münkben. Változna például a magyar zászló, az állami lobogó fehér sávjába bekerülne a címer is, amelyet ezentúl tölgyfalom­bok öveznének. Az alaptörvényt sokkal nehezebben lehetne mó- f dosítani: nemcsak kétharmados 1 többségre lenne szükség, hanem | arra is, hogy a módosító javasla- 1 tot két egymást követő Ország- gyűlés változatlan formában nyújtsa be. A munkaanyag ki­emelten védené a házasságot, a családot, és kimondaná, hogy házasság csak férfi és nő között jöhet létre. A javaslat szerint minden ember életét fogantatá­sától kezdve védelem illeti meg, de az alkotmány­előkészítő bizottság elnöke, Salamon László szerint ebből az abortusz feltét­len tilalma nem kö­vetkezik. A válasz­tójogot nem kötnék állandó ma­gyarországi lakóhelyhez, de a határon túliak szavazati jogának részleteit majd külön törvény­ben szabályozzák. A koncepció az egy- vagy kétkamarás parla­ment kérdésében két verziót vá­zol fel: ha kétkamarás lesz a par­lament, a két háznak együttes ülésen kell megválasztania az ál­lamfőt, de megválasztásának szabályai ezenkívül nem változ­nának. A felsőházat a képviselő­ház döntéseivel szemben egy­szeri vétójog illetné meg. A Fi­desz az egykamarás parlament híve, így aligha lesz változás. Lét­rehoznák a közigazgatási bíró­ságokat, amelyek a helyi önkor­mányzatok jogait védenék, és el­bírálnák a közigaz­gatási jogvitákat. A bírósági szervezet élén a Kúria állna - a jelenlegi alkot­mány szerint ez a Legfelsőbb Bíróság. „Sajnálom, hogy az ellenzék kivonult az alkotmányozásból. Az alkotmány ugyanakkor nem pártügy, annak nemzeti elfoga­dottsága nem azon múlik, hogy hány párt támogatja a parlamen­ten belül és kívül” - fogalmazott Salamon. Az KDNP-s honatya le­szögezte: alkotmányozó hatalma az Országgyűlésnek van, így nem lesz róla népszavazás. Az MSZP szerint az új alkot­mány nem egy nemzet, hanem a Fidesz alaptörvénye lesz. „Semmiféle konszenzus nem ér­hető tetten, az ellenzéki és a kor­mánypártok közötti vitás kér­désekből kivétel nélküli az utób­biak kerültek ki győztesen” - fo­galmazott Bárándy Gergely, az MSZP szakpolitikusa. A lobbik úgy látja, nem valósul meg az alapvető radikális változás. Az LMP szerint a kormánytöbbség túlterjeszkedik a választóktól új NAGYKÖVETE van Magyar- országnak a Vatikánban, eb­ből az alkalomból a pápa is szólt a készülő új magyar al­kotmányról. XVI. Benedek leszögezte: a mai államoktól senki se várja el, hogy val­lást diktáljanak, feladatuk a vallásgyakorlás szabadsá­gának garantálása. Mégis a kapott felhatalmazásán azzal, hogy kizárólag két egymást kö­vető Országgyűlés számára ten­né lehetővé az egyszeri kéthar­mados többséggel elfogadni ter­vezett új alkotmány későbbi mó­dosítását. „Ez a cinizmus csim­borasszója” - vélte Schiffer And­rás frakcióvezető. A bizottság december közepén nyújthatja be a T. háznak az új alaptörvény koncepcióját. politika és a keresztény hit érinti egymást: a Szentszék figyelemmel kíséri a magyar alkotmány módosítását. A pápa szerint a közelgő EU-elnökség alatt Magyaror­szág feladata, hogy Kelet és Nyugat között közvetítsen, ahogyan Szent István idején tette. Mégis lehet fellebbezni a Médiatanács döntései ellen Üres címlappal jelent meg teg­nap a Magyar Narancs, valamint így jelenik meg ma az Élet és Iro­dalom hetilap, a kezdeménye­zéshez a Hírszerző hírportál is csatlakozott. A készülő új média- törvény szerintük ugyanis súlyo­san korlátozná a sajtószabadsá­got. A törvénytervezetben töb­bek között az áll, hogy a csak fideszes delegáltakból álló Mé­diatanács 25 millió forintra meg­bírságolhatja a médiumokat, ha azok tartalmát jogsértőnek talál­ja. Mindez már a világsajtóban is visszhangot kapott. A tiltakozás némileg elérte célját, mert L. Si­mon László, a sajtóbizottság fideszes elnöke már módosítaná' a médiatörvényt. Mégsem len­nének azonnal végrehaj tandók a Médiatanács által kiszabott bírságok, és fellebbezni is lehet, így szerinte nem érheti őket az a hamis vád, hogy politikai okok­ból akarnak ellehetetleníteni csatornákat vagy lapokat. ■ Az élet alapvető feltételei vannak meg a Rheán? A NASA lapzártánk után tartott sajtókonferenciát Washington­ban egy különös asztrobiológiai felfedezésről, amely a földön kí­vüli élet utáni kutatásokat felte­hetőleg alapvetően befolyásolni fogja. Kiszivárgott információk szerint egy olyan baktériumot talált az amerikai űrhivatal, amely foszfor helyett arzént is tud használni szerves moleku­láinak, például DNS-ének felépí­tésénél. De nem a világűrben, hanem itt a Földön, Kaliforniá­ban, a mérgező vizéről híres Mono-tóban. A NASA Cassini szondája pedig kimutatta, hogy a Szaturnusz második legna­gyobb holdján, a rettentő hideg és jeges Rheán gyér légkör, úgy­nevezett exoszféra található, benne oxigénnel és szén-dioxid- dal, vagyis megvan rajta az élet alapvető feltétele. ■ ■ A munkaanyag szerint házas­ság csak nő és férfi között jöhet létre. A Vatikán is figyel minket Orbán: 2011 az unió egyik legnehezebb éve lehet stabilitás Az Európai Parlament elnöke szerint Magyarország felkészült az EU-elnökségre Az Európai Parlament elnöke és frakcióvezetői tegnap a magyar EU-elnökségről egyeztettek a magyar kormánnyal Budapes­ten. „Magyarországon olyan po­litikai erőviszonyok uralkodnak jelenleg, amelyek nem fenyege­tik az EU-elnökség stabil leveze­tését” - fogalmazott Orbán Vik­tor. A miniszterelnök megje­gyezte ugyanakkor, könnyen le­het, hogy 2011 az EU-nak a kom­munizmus bukása óta a legne­hezebb éve lesz. Orbán Viktor szerint a magyar, majd a lengyel EU-elnökség alatt „ismét fel kell mutatnunk a világnak, hogy Eu­rópa a piacgazdaság őshazája, és képes új megoldások felé fordul­ni, amikor a régi megoldások már idejétmúltak. Felhívta a fi­gyelmet arra is, hogy a Balkán sokkal kevésbé nyugodt térsége Európának, mint az messziről látszik. Ezért a horvát csatlako­zás felgyorsítása, a tárgyalások lezárása szerepel a magyar el­nökség célkitűzései között. „Az Európai Parlament nyílt és megbízható partnere kíván lenni a 2011 első fél évében ese­dékes magyar uniós elnökség­nek” - mondta Jerzy Buzek, az EP elnöke. Kiemelte: jelenleg a 2011-es költségvetés elfogadása a legfontosabb kérdés az EU- ban. Szerinte Magyarország jól felkészült, és mindent megtett, így sokat elérhet az elkövetkező hat hónapban. ■ Jerzy Buzek nyílt partnerséget akar a magyar elnökséggel, Orbán Viktor új megoldások felé fordulna jövőre

Next

/
Thumbnails
Contents