Új Néplap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-15 / 291. szám
2010. DECEMBER 15., SZERDA GAZDASÁG 7 Jövőre 300 ezer disznót dolgoznak fel a Picknél Nem csak szimpla reklámszöveg, valóban jó idők járnak a következő évben is a két magyar lakás-takarékpénztárra és tagjaira lakástakarékok helyzetben törvény Megszavazták a lehetőségeket bővítő módosítást Szerény növekedésre számít a jövő évben a Pick Szeged Zrt., amelyet többnyire a néhány hónapja, a társaság égisze alatt újraindított Herz márka terjesztésére alapoznak - mondta el tegnap a társaság vezérigazgatója. Kovács László hangsúlyozta: 2010 a válság éve volt, nemcsak a hazai piac első számú szereplőjének számító cég, de az egész húságazat számára. Ami 2011-et illeti, Kovács László úgy fogalmazott, szkeptikus: az áfacsökkentés továbbra sincs napirenden, a jövedelmi viszonyok alakulása pedig egyelőre kérdéses. Ezért fő céljuk az, hogy megállítsák a csökkenést, ugyanakkor - a szárazáru-portfolióból ma 10 százalékot kitevő Herz márkatermékek forgalmának növelése mellett - az export erősítését tekintik a növekedés útjának. A hazai piac 1-2 százalékos bővülésére számítanak. Kovács szerint optimizmusra ad okot, hogy a szűkülő hazai sertéspiacon alap- anyag-ellátásuk egyre nagyobb hányadát biztosítják saját forrásból. Jövőre például 300 ezer sertést használnak fel. ■ Gy. M. Visszatérhet jövőre a 100 dolláros olajár Miközben ma az újabb 4 forintos emeléssel történelmi csúcsot dönt Magyarországon a benzin ára, a világból lehangoló olajhírek érkeznek. A nyersolajkészletek csökkenése egy „második fokozatot” eredményez majd a piac talpra állásában, ez pedig azzal járhat, hogy 2011 második felére ismét száz dollár fölé emelkedik a hordónkénti árfolyam - áll a Goldman Sachs legfrissebb elemzésében. A legnagyobb olajexportőröket tömörítő OPEC a Goldman szerint növeli majd az eladásokat, csökkentve ezzel a készletek mennyiségét, amely túl magasra kúszott fel az elhúzódó recesszió miatt. A12 tagországot tömörítő, a világ olajtermelésének 40 százalékát ellenőrző szervezet a múlt hét végén jelentette be, hogy nem módosít a kitermelési kvótán, és tartja magát a szinthez, amelyről 2008 decemberében állapodtak meg. ■ A korábbinál lényegesen kedvezőbb szabályozási környezettel vág neki a jövő évnek a két hazai lakás-takarékpénztár: hétfő este ugyanis megszavazta a parlament a piaci szereplők mozgásterét jelentősen kibővítő törvény- módosítást. Munkatársunktól A legfontosabb változtatás a teljes megtakarítási időszak lejárta előtt nyújtott áthidaló kölcsönöket érinti. A lakás-takarékpénztárakról szóló törvény szerint a szereplők immár a rendelkezésükre álló szabad pénzeszközeik háromnegyedét fordíthatják majd erre a célra, amely a jelenleg alkalmazható hányad többszörösét jelenti, és megszűnik a többféle áthidaló hitel megkülönböztetése is. A még hatályos szabályozás szerint az áthidaló kölcsönnek két változata létezik. Az egyik - már korábbi időponttól alkalmazható - esetben a legrövidebb megtakarítási időszak felének elteltével, két év előtakarékosság ügyfél, amennyiben a szerződéses összeg negyedét már megtakarította. Az ilyen kölcsönökre a pénztárak jelenleg a szabad eszközeik 20 százalékát fordíthatják, a többit állampapírban, likvid eszközben tartják. A második, azonnali áthidaló kölcsönnél pedig - amelynél nincs előírt megtakarítási idő - a szabad pénzeszközök 5 százalékáig hitelezhetnek a pénztárak. (Ez utóbbi megoldást persze jellemzően csak a jól teljesítő - már egy korábbi szerződést rendszeres megtakarítást követően lezárt - ügyfeleknél alkalmazták a szereplők.) A másik, a pénztárak mozgástere szempontjából meghatározó változás, hogy a lehetséges leghosszabb megtakarítási idő nyolcról tíz évre nő. Ennek révén ugyanis - az állami támogaFőbb számadatok* FundamentaOTP Lakáskassza LTP Összes eszköz 217,36 177,91 Hitelek 22,57 5,31 Betétek 201,64 163,05 Adózás előtti eredm. 2,62 6,02 Adózás utáni eredm. 2,12 4,85 * LAKÁS TAKARÉKPÉNZTÁRAKNÁL, 2009, MILLIÁRD FORINT. FORRÁS: PSZÁF tással együtt - a teljes támogatást kihasználó optimális szerződéses összeg a mai hat és fél millió forintról nyolcra emelkedik. (Mindezek tükrében - figyelembe véve az évi legfeljebb 72 ezer forintos állami támogatást - az elérhető összeg is 144 ezer forinttal, 720 ezerre nő.) ■ Tavaly mindkét piaci szereplő stabil nyereséget termelt, s a pozíciójuk 2011-ben minden bizonnyal tovább erősödik. A harmadik jelentősebb módosításnak elsősorban gyakorlati szempontból van jelentősége. Ennek lényege, hogy a közeli hozzátartozók lakás-takarékpénztári megtakarításai egymás között szabadabban lesznek fel- használhatók. Például ha a szülők kötöttek ilyen szerződést a gyerekeik nevére, majd a szerződéses összeget a család házának felújítására akarják fordítani, már nem kell gyámhatósági engedélyt kérni. A jövő évtől életbe lépő változtatások révén mind a lakás-takarékpénztári szerződések száma és volumene, mind a piaci szereplők által kihelyezett hitelek mennyisége növekedhet, és élénkülhet az elég visszafogott teljesítményt nyújtó lakáshitelpiac is. (Az MNB adatai szerint az elmúlt egy évben alig változott a kihelyezett hitelek mennyisége, a háztartásoknál lévő állomány mozgását szinte kizárólag a forint svájci frankkal szembeni ingadozása határozta meg.) A két hazai piaci szereplő - a Fundamenta-Lakáskassza és az OTP Lakástakarékpénztár (OTP LTP) - egyébként tavaly összesen közel 217 ezer lakás-takarékpénztári szerződést kötött, több mint 400 milliárd forintos szerződéses összeg mellett. Bár a pénztárak jövedelmezőségi mutatói - részben a nagy értékesítési hálózat fenntartási költségei miatt - elmaradnak a kereskedelmi bankokétól, tavaly mindkét szereplő stabil nyereséget produkált: az OTP csoporthoz tartozó cég 4,8, a Fundamenta-Lakáskassza pedig bő kétmilliárd forintos adózott eredményt ért el. Bár a két hazai cég a mérlegfőösszege alapján viszonylag kis szereplőnek számít a bankrendszerben - piaci részesedésük egy százalék alatti -, az általuk kezelt betétállomány és a magas ügyfélszám alapján igen jók a pozícióik a hazai pénzügyi szolgáltatói piacon. . • —•,— ■EH3339I Matolcsy: Olykor brutális eszközök a megszokottól eltérő úton jár a kormány, s időnként kétségtelenül brutális eszközöket használ - ismerte el Matolcsy György a hvg.hu-nak adott interjújában. A nemzetgazdasági miniszter a tavaszra ígért reformprogram kapcsán közölte: a munkaerő-piaci alapnál 100-120 milliárdot, a gyógyszerkasszánál 100 milliárdot lehetne megtakarítani. Euró helyett jó lenne a korona? Szlovákia esetleg megfontolhatná a visszatérést a 2009. évi euróbevezetés előtt használt koronához, ha az euróövezet nem lenne képes ellenőrzés alatt tartani az adósságválságot - vélte a szlovák parlament elnöke, a közgazdász végzettségű Richard Sulik. Iveta Radicová kormányfő szerint erre nincs szükség. Ugrott az év végi bonusz az íreknél a korábbi hírekkel ellentétben mégsem kapnak több tízmillió euróra rúgó prémiumot az egyik mentőcsomagból részesülő ír bank menedzserei. A Spiegel „lemondatná” a német kancellárt A DER SPIEGEL MAGAZIN Miért van szüksége Németországnak Európára? című elemzésében arra mutat rá, hogy Angela Merkel kancellárnak le kellene mondania, hogy a mandátuma lejártakor átvegye az EU elnöki tisztét Merkelt más székbe ültetnék Európai bankelnök védi a Magyar Nemzeti Bankot levél Aggályosnak tartják a magyar monetáris tanács ügyét - Kérdéses, hogy marad-e így a függetlenség Az Európai Központi Bank levelet küldött a magyar hatóságoknak, amelyben többek közt a monetáris tanács jelölésének megváltoztatási szándékát illette kritikával. Az Európai Központi Bank (EKB) is kritikával illette a kormány tervét, mely szerint a monetáris tanács tagjai kinevezésének rendjét módosítaná - közölte a Portfolio. Az EKB elnöke, Jean-Claude Trichet levélben hangsúlyozta, hogy „aggályokat vet fel, mivel ez akként tekinthető, hogy a kormány megpróbálja az MNB elnökét feladatai ellátásában befolyásolni”. Az EKB kitért a felügyelőbizottság javadalmazására is. Jean-Claude Trichet emlékeztet arra, hogy a kormány magyar jegybanki működésre vonatkozó befolyásolási kísérlete az uniós alapszerződés 130. cikkébe ütközik, mely cikk előírja a tagállamok kormányainak a központi banki függetlenség elvének tiszteletben tartását, valamint azt, hogy ne kíséreljék meg a nemzeti központi bankok (NKB-k) döntéshozó szervei tagjainak feladataik ellátása során történő befolyásolását - írja az internetes lap. A monetáris tanács tagjait a t Magyar Nemzeti Bank elnöke | és a miniszterelnök javasolja, 1 ha a tagok mandátuma lejár. A Jean-Claude Trichet kritizál - majd kiderül, hogy lesz-e foganatja Schmitt Pálnak írtak Kopits Györgyék A KÖLTSÉGVETÉSI TANÁCS három, ellenszavazat nélkül megválasztott tagja Schmitt Pálhoz intézett levelében azt kéri az államfőtől, hogy ne írja alá a jelenlegi KT intézményét megszüntető törvényt Kopits György, Oblath Gábor és Török Ádám azt írta: „Az ország érdekében szólítjuk meg Ont. Magyarországnak egyértelműen rosszat tesz a figgetlen költségvetési intézmény szakmai hátterének felszámolása. ” kormány úgy módosítaná a törvényt, hogy az Országgyűlés illetékes bizottsága javasolja a tagokat. Simor András, az MNB elnöke szerint indokolatlan a változtatás. Ezt levélben tudatta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel: „A Magyar Nemzeti Bank álláspontja szerint a jegybanki alapvető feladatok, ezen belül pedig a monetáris politika vonatkozásában legfőbb döntéshozó szerve tagjainak megválasztására vonatkozó jelenlegi szabályok minden szempontból megfelelők és eleget tesznek a közfeladat hatékony ellátására vonatkozó követelményeknek.” ■