Új Néplap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-15 / 291. szám

IÜíB3 tm ÉHHHBflWH KOZELET Bár fennáll a szökés veszélye, óvadék ellenében szabadlábra helyezte tegnap egy brit bíróság Julian Assange-t, a WikiLeaks kiszivárogtató honlap egy hete őrizetbe vett alapítóját. Ehhez 200 ezer fontot (mintegy 240 ezer euró) kellett letétbe helyezni. A 39 éves ausztrál férfit nemi erőszakkal gyanúsítják, amit tagad. Nincs gyógyír a problémára? PERCES INTERJÚ szlovák-magyar Nyitott kérdés maradt a kettős állampolgárság ■ Kardos Istvánnal a segítségről A magyar és a szlovák kormányfő - akad bőven tárgyalásra váró téma Elkaszálták hazánkat otthonsziilés-ügyben MAGYARORSZÁG ellen dön­tött otthon szülési ügyben tegnap kihirdetett ítéleté­ben a strasbourgl székhe­lyű Európai Emberi Jogi Bí­róság első fokon eljáró taná­csa. Az ítélet szerint hazánk megsértette Ternovszky An­na magánélethez és családi élethez fűződő jogait. Bizalmat szavaztak Berlusconinak az előzetes várakozások­nak megfelelően bizalmat szavazott Silvio Berlusconi olasz kormányfőnek a sze­nátus és az alsóház is. Az utóbbiban volt szorosabb a voksolás, mindössze 3 sza­vazaton múlott a jobbközép kormány jövője. Életfogytiglan a szökött vezérnek TÖBB MINT SZÁZ Év börtönt szabott ki a Fővárosi Bíró­ság a fekete seregként em­legetett csoport tagjaira. A szökésben lévő Magyar Ró­bertét tényleges életfogytig- lanra ítélték. Meghalt a boszniai béke atyja ELHUNYT RICHARD HOLBROOKE (69) amerikai diplomata“» hétfőn Washingtonban. A magas rangú diplomata a boszniai háborút lezáró, 1995-ös daytoni békemeg­állapodás kiharcolása miatt vált világszerte ismertté. Richard Holbrooke Nem közelednek az állás­pontok Szlovákia és Ma­gyarország között a ket­tős állampolgárság ügyé­ben. Orbán Viktor tegnap Pozsonyban is járt. Vég Márton Pozsonyba látogatott tegnap Or­bán Viktor, ahol előbb a Magyar Koalíció Pártja (MKP) képviselői­vel találkozott, majd Iveta Radico- vá kormányfő is fogadta őt. Az energetikai biztonság terén teljes volt az egyetértés. Megegyeztek, hogy az észak-déli gázvezetéket mihamarabb kiépítik. Az ehhez tartozó infrastruktúrát mindkét ország befejezi a saját területén, Szlovákia pedig meghosszabbítja Lengyelországig. így összekötik a Baltikumot az Adriával. „A kettős állampolgárság kér­désében homlokegyenest eltér a két ország álláspontja, de bízom abban, hogy a vegyes bizottsá­gok megoldást találnak erre a t problémára is” - fogalmazott J Iveta Radicová, akit Orbán Vik- £ tor meghívott Magyarországra. „A közép-európai népek sorsa közös. Vagy mindannyian sike­resek leszünk Közép-Európá- ban, vagy senki. Mi érdekeltek vagyunk egy sikeres Szlovákia létrejöttében, és reméljük, hogy Szlovákiának is fontos egy sike­res Magyarország” - mondta a magyar kormányfő, aki szerint a kettős állampolgárság kérdésé­ben nemcsak a konkrét megol­dási lehetőségek, hanem az elvi A parlament hétfői szavazásai után az Magyar Szocialista Párt szóvivője december 13-át a jövő nemzedékek gyásznapjának ti­tulálta, mivel a kormányzati többség megszavazta a „nyugdíj- einstand-törvényt”. Török Zsolt álláspontok is eltérőek, ám ma­gyar részről azon lesznek, hogy dinamizálják a vegyes bizottsá­gok működését. A szomszédos országok közül Szlovákia az egyetlen, ahol ellen­törvény tiltja a kettős állampol­gárságot, amelyet még az előző, Fico-kabinet fogadott el válaszlé­pésül a magyar visszahonosítá­si törvényre. Eszerint északi szerint a magánpénztáraknak büntetőfeljelentést kell tenniük, mert nem hagyhatják szó nélkül, hogy csődbe menjenek. A ma­gán-nyugdíjpénztári tagoknak január 31-ig dönteniük kell: ma­radnak, vagy belépnek az állami szomszédunknál január 1-jétől automatikusan elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki felveszi a magyart. Ellenben javított a két ország kapcsolatán, hogy a szlo­vák kormány bocsánatot kért Maiina Hedvigtől, amiért a négy és fél éve Nyitrán bántalmazott csallóközi egyetemistát ártatla­nul meghurcolták. Ahogyan arra számítani lehe­rendszerbe. ígéretek szerint mindenki pontos tájékoztatást kap. A parlament alkotmány­előkészítő bizottsága (csak a Fi­desz és a KDNP részvételével) tegnap elfogadta az új alkot­mány koncepcióját. Nagyon szabad lesz a média „európai az új médiarend­szerről szóló szabályozás” - mondta Orbán Viktor minisz­terelnök Bécsben. Kijelentet­te: az új médiarendszer haté­konyabb és szabadabb lesz, mint az elmúlt években volt. Ausztriában megígérte: a kö­zelgő magyar EU-elnökség olyan romastratégiát fog elő­terjeszteni, amely az oktatás­ra, a foglalkoztatásra és a lakhatásra összpontosít „Azok a romapolidkák, ame­lyek kizárólag az emberi jogi szempontokra összpontosítot­tak, kudarcot vallottak” - szögezte le kormányfő, aki ma Londonba utazik tett, Orbán Viktor a felvidéki ma­gyar pártok közül csak az MKP- val találkozott, a Híd-Most képvi­selői hiába várták. A Bugár Béla vezette magyar-szlovák kor­mánypárt korábban a Magyar Állandó Értekezletre sem kapott meghívót, mert Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős mi­niszterelnök-helyettes szerint a Híd egy szlovákiai párt, magyar politikusokkal. „Ha az állampol­gársági ellentörvény csak márci­usban változik, a lakosság egy csoportja elveszítheti szlovák ál­lampolgárságát” - magyarázta Berényi József. Az MKP elnöke viszont már négy alkalommal tárgyalt Orbán Viktorral. Az előterjesztés szerint az ál­lamfő is feloszlathatja a parla­mentet súlyos bizalomvesztés esetén, a természeti erőforrások pedig a nemzeti vagyon részét képezzék, és azok maradjanak állami tulajdonban. ■- Új menedékhelyet alakí­tottak ki a fővárosban. Drá­mai módon nő a hajléktala­nok száma? - kérdeztük Kardos Istvánt, a budapesti Vöröskereszt igazgatóját.- Csepelen átköltöztettük a hajléktalanszállót egy na­gyobb, minőségi változást je­lentő épületbe. A téli krízis­időszakban akár 115 rászoru­ló befogadására is alkalmas lesz az éjjeli menedékhely. A jobb körülményeket látva ta­lán többen döntenek úgy, hogy bejönnek ide az aluljá­rókból. Még mindig tízezre­ket fenyeget a veszély, hogy elveszítik otthonaikat.- Az új főpolgármester 14 kiemelt aluljáróban tett rendet. Elfogadják a hajlék­talanok a segítséget?- Mi eddig is azon dolgoz­tunk, hogy lakhatást és mun­kát adjunk a rászorulóknak. Az új közterületi szabályok ta­lán felgyorsították ezt a folya­matot. Ha valaki 70 évesen mezítláb áll egy aluljáróban és elutasítja a segítséget, az nem biztos, hogy felnőtt dön­tés.- Van elég forrásuk a költ­ségekre?- Nehéz év volt az idéi, ren­geteg katasztrófával, de a ma­gyarok adakozó kedve egyre javul. Ha a köz- és a civilszfé­ra, valamint magánadomá­nyozók együttműködnek, ak­kor van elég forrás. ■ V. M. Államfő is feloszlathatja majd a I Házat parlament A szocialisták nemzeti gyásznapnak nevezik december 13-át Bor, whisky, kokain, sztriptízbár vádirat Stohl András színész elismerte a bűnösségét a bíróságon Szűrőközpont a vörösiszap által sújtott térségben Bűnösnek érzem magam - mondta tegnap a Budakörnyéki Bíróságon Stohl András a vád­irat ismertetése után. A színész ellen súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett jár­művezetés bűntette a vád, ezért három év szabadságvesztésre is ítélhetik. Stohl elismerte, hogy színházi előadása után több he­lyen is ivott alkoholt és kábító­szerezett. A Nemzeti Színháznál, a Thalia Caféban, majd a Kálvin téri sztriptízbárban italozott. Az utóbbi helyet korábban a család­ja miatt nem vallotta be. Össze­sen másfél liter bort, egy deci whiskyt és egy csík kokaint fo­gyasztott. A kábítószert koráb­ban ügyvéde tanácsára tagadta le. Stohl felelőtlen döntésnek ne­vezte, hogy rosszul felmérve a helyzetet kocsijával elindult fóti otthona felé. A színész ez év május 8-án a szeszes italtól befolyásolt álla­potban a megengedettnél gyor­sabban hajtva Fót közelében ne­kiütközött a vele szemben szabá­lyosan közeledő másik két autó­nak. Stohl a végzetes pillanatban hullámzó tudatállapotban csak két csattanást észlelt. Egy em­ber súlyos, egy pedig könnyebb sérüléseket szenvedett, ezt Stohl | nem észlelte. A színész a baleset I után elhagyta a helyszínt, ahová | élettársa időközben kiérkezett, | és a rendőrök az otthonából állí- £ tották elő. ■ Stohl András felelőtlennek nevezte a döntését, hogy autóba ült „Megnyílt a Kormányzati Egész­ségügyi Szűrőközpont Devecser- ben, ahol folyamatosan figyelem­mel kísérik az iszapkatasztrófa által érintett lakosság egészségi állapotát” - jelentette be tegnap a nemzeti erőforrás miniszter. Rét­helyi Miklós közölte, hogy a vizsgálatokat ■ Vannak a környező télepülé- sebészeti sekkel együtt mint- szorulók, egy nyolcezer ember számára előjegyzéssel szervezik meg, naponta ötven embert lát­nak el. Ä központ féléves műkö­dése alatt az adatokat az ÁNTSZ Országos Kömyezetegészségügyi Intézetében összesítik, és kiérté­kelik, a cél a megelőzés. A devecseri szakrendelő bővítésé­vel elkészült szűrőközpont mű­ködését a Belügyminisztérium költségvetési forrásaiból fedezik, az egyes szolgáltatókkal szerző­dést kötnek. Réthelyi hangsúlyozta: az ajkai térségben bekövetkezett (tíz halá­los áldozatot követe- még lő) vörösiszap-ka- ellátásra tasztrófában tartós egészségkárosodást senki sem szenve­dett. A lakosság megnyugtatása miatt azonban legalább fél éven át szükséges vizsgálatokat végez­ni, hogy a legkisebb megbetege­désre is komolyan reagálhassa­nak. A sérüléseket szenvedett há­romszáz beteg gyógyultan távo­zott már a kórházakból. ■

Next

/
Thumbnails
Contents