Új Néplap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-30 / 253. szám
ÚJ NÉPLAP - 2010. OKTÓBER 30., SZOMBAT MEGYEI TŰKOR 3 Abádszalók megújultak a Hat Szín Virág óvoda épületei. Az ingatlanokat akadálymentesítették, az udvari játékokat az európai szabványoknak megfelelő darabokra cserélték, biokert és tanösvény készült. A Kölcsey utcai ovi új résszel is bővült, melyben tornatermet, orvosi szobát, csoportszobát és irodákat alakítottak ki. szs Kengyel az ismeretlen hősök sírjánál, a községi temetőben tartott megemlékezést immár hagyományos módon a helyi Kun- korgó Kulturális és Hagyomány- őrző Közhasznú Egyesület tegnap délután. A helyi lakosokon túl a fegyveres erők is lerótták tiszteletüket a falu 1944-es szovjet megszállásának 66. évfordulója alkalmából a hősi halottak emléke előtt, bb Nagykáta az ország több pontjáról közel 100 tűzoltó vett/vesz részt a vörös iszappal elöntött devecseri területek kár- elhárítási munkálataiban. A Nagykátai Tűzoltóság október elején egy gépjárműfecskendővel és 6 fővel érkezett a helyszínre. A váltások kétnaponta történtek. Az utolsó turnus nemrég érkezett haza — írta a Tápiórégió.hu. ta Szolnok A MEGYEI közgyűlés 2011-ben továbbra is csatlakozik a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázati rendszerhez. A közgyűlés az ötmillió forintos megyei kiegészítő támogatás összegét a jövő évi költségvetésből fedezi, emellett biztosítja a koordinációs feladat ellátásához szükséges informatikai eszközöket (hardvert és szoftvert), valamint a személyi feltételeket. BGY Tiszaföldvár két ismeretlen személy állított be csütörtökön délben egy helybeli házba. Az ott élő idős házaspárnak azt mondták, hogy szeretnének szétnézni az udvarukban, mert azon keresztül kellene egy kábelt elvezetni. Egyikük elterelte a figyelmüket, addig társa besurrant a lakásba és az egyik szobából egy borítékból 1,8 millió forintot lopott. Harmadik társuk a ház előtt várta őket, autóba ültek és elhajtottak cselekményük helyszínéről — közölte a rendőrség, ta SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. Mintha duplán látnánk ikrek Kívülről egyformák, de vajon milyenek belülről? A csataszögi Képes Anna figyelmét állandóan lekötik ikerfiai, Benjamin és Béci (jobbra). Nem unatkozik mellettük a család egyetlen tagja sem, Többszörösen is duplán láthat az, aki ellátogat Szabadszállásiékhoz Csataszögre. Na nem azért, mintha mélyen a pohár fenekére nézhetne náluk, hanem mert szinte hemzsegnek az ikerpárok a családban. Békési Brigitta- A nővéreméknek ikerlányaik születtek, akik már férjhez mentek, Szolnokon laknak, az öcsémnek egy fia és egy lánya van, szintén ikrek, ők Zaleger- szegen élnek - kezdte a csataszögi Szabadszállási Béla, aki egyébként rendszeres Új Néplap-olvasó. - Ezek után már meg sem lepődtem azon, a fiamék annál inkább, hogy náluk is ikrek születtek. A kis unokáim ötévesek, külsőre teljesen egyformák, azt mondják, hogy rám hasonlítanak, viszont két különböző személyiség, a természetük egyáltalán nem hasonlít egymásra. Béci, ha meglát, mindig szalad felém kiabálja, hogy szia, tata, megpuszil. Benjamin is értelmes, okos kisfiú, de ő már rafináltabb, csak akkor ad puszit, ha csokit vagy más finomságot adok neki - számolt be. - Elismerem, hogy nagyon kell rájuk figyelni. Egyszer például a vízóra-akna tetejét vették le közös erővel, Bécikém bele is esett. Szerencsére komolyabb baj nem történt, csak a homloka repedt föl, össze kellett varrni - tette hozzá a nagypapa.- Gyertek, megmutatjuk a szobánkat — húztak be a házba a Szabadszállási ikrek: Béci és Benjamin. — Itt a homokozónk, az autónk és a biciklink is — sorolták az ikrek. A külsőre egyforma, szőke fiúcskák természete azonban igen eltérő.- A fiaim öt évvel ezelőtt, császármetszéssel jöttek világra, két perc különbséggel - terelgette az eleven gyerekeket az anyuka, Képes Anna. - Erre a kis időre hiNYESŐ pálnétól, a gyerekek apai nagymamájától megtudtuk, hogy a gyerekek Nagykörűbe járnak óvodába. Ott külön választották őket, mert együtt nem bírtak velük. Béla szeret verselni, hamarabb szót fogad. Ezért ő már szeptemberben kezdi az iskolát. - Ösz- szességében nagyon sok figyelem szükséges az ikrekhez, vatkozva a nagyobbik, Béla József, elvárja, hogy őt a testvére, Benjamin, a bátyjának tekintse. Bécire jobban kell vigyázni, mert sajnos szívelégtelenséggel született. Rendszeresen járunk orvosi felülvizsgálatra. Nem tudom, hogy a betegségéből kifolyólag vagy természetéből adódóan, de ő a csendesebb, lágyszívűbb kettőjük közül, öccse az elevenebb. A faluban élők azt mondják, hogy túl nagy a nyugalom itt, viszont én nem érzem ezt - folytatta. - Béci és Benji tesznek róla, hogy ne unatkozzam. Bár előfordul, hogy összekapnak, a bajban mindig egymás segítségére sietnek. Ha Benjit összeszidom, Béci mindig a védelmére kel: „Anya, ne bántsd a testvéremet”, mondnem is dupla, hanem tripla annyi - árulta el. - Mindig akcióban vannak, vagy az ablakba másznak fel vagy motorosversenyt rendeznek. csak rövid ideig lehet lekötni őket játékokkal, jobban szeretnek szaladgálni, élvezik a szabadságot. Persze nem minden ikerpár ilyen, de ők igen. ja ilyenkor. Én magam intézetben nőttem fel és örülök, hogy sikerült itt egy házat vennem az otthonteremtési támogatásból és a családi pótíékból, amelyet korábban az intézetnek utaltak. Nemrég költöztünk másik házba a községben. Itt lakik a párom családja is. Nem könnyű megélni, az anyagiakban is érezhető, hogy nem egy gyereket nevelünk, hanem kettőt. Főleg így, hogy egyikük beteg. Egyelőre nem tervezünk már gyermekeket, a fiúkkal is nehezen bírok, inkább az apjukra hallgatnak. Ha ő nincs itthon, nehezen tudom őket fegyelmezni. Viszont egyformán kedvesek a szívünknek és mi örülünk, hogy duplán szerethetünk. Béci szereti a verset, ősszel már iskolába megy JEGYZET TELEKI JÓZSEF A mindenségre emelt szemmel halottak napja vagy inkább Halloween? Ez az ünnepünk is kezd átértékelődni. Még persze az előttünk álló hosz- szú hétvégén az emberek többsége elindul a temetőkbe, hogy virágot tegyen szerettei sírjára. A nagyáruházak polcain azonban már egymás mellett kínálják az örök világosságot jelképező mécseseket és a bohókás töklámpásokat. Az utazási irodák pedig Halloween-par- tikra csalogatnak. Azon sem csodálkoznék, ha néhány év múlva nálunk is szellemnek, boszorkánynak, vagy valamilyen rémséges figurának öltözött gyerekek járnák az ismerősöket csokit, cukrot és persze pénzt kérve, egyfajta póthúsvétként. a két ünnep persze csak a naptárban van távol, hiszen a halál és feltámadás elválaszthatatlan egymástól. Ám a ma embere a feltámadást tagadva nem tud mit kezdeni az elmúlással sem. Nem, mert szeretteink sírjánál megállva önkéntelenül is adódik a kérdés: hová tartunk? A válasz után kutatva pedig szembesülnünk kell saját életünkkel. Mindenek előtt azzal, hogy nem cseréltük-e fel a szeretetet a Mammon istenével. Hiszen a halandónak sem csak tárgyi emlékei maradnak velünk, hanem lelki és szellemi hagyatéka is. Mindaz, amellyel életében ajándékozott meg bennünket. De ha a mindenségre emeljük szemünket, akkor rá kell döbbenünk, cselekedeteink sem önmagukért valók, így nem csoda, ha korunk gondolkodása igyekszik mindent megragadni, csak hogy elrejtse a halált. CUKROT VAGY CSÍNYT! - kiáltják a tengerentúlon Hallo- weenkor. Mi pedig egyre inkább úgy tűnik, a csínyt választjuk, elfeledve, hogy ez a nap elsősorban nem a gyászé, hanem a továbbélés és a hit ünnepe. Szépülő településközpont Tiszaszentimrén Tiszaszentimre Község Önkormányzata pályázat útján 10 006 665 forintot nyert a tavalyi év végén a 138/2008. (X.18.) FVM rendelet alapján, vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatás jogcímén. A fejlesztés keretein belül a település frekventált helyén, a református templom és az általános iskola mellett került kialakításra a Szent Imre emlékpark. A Szent Imre Millenneumi Emlékbizottság Szent Imre herceg születése 1000. évfordulójának alkalmából szoboravató rendezvényeket szervezett a Szent Imre nevét viselő települések közreműködésével. Tiszaszentimrén a szobor a templom előtt került felállításra a 2007. évben. A most elkészült emlékparkban ehhez kapcsolódóan a Szent Imre herceg nevét viselő településeket egy-egy fa és emléktábla jelzi. Az itt elhelyezett padok és a különleges csobogó a lakosság és az ide látogatók részére egyaránt nyújt megkapó esztétikai élményt és kellemes pihenési lehetőséget. ▲ ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2007-2013 Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa www.umvp.eu JOBB TANULÁS, JOBB ÉLET? Egy nemzetközi felmérés szerint a társadalom legkiszolgáltatottabb és legrosszabb körülmények között élő rétege, egyértelműen az aluliskolázott emberek tömege, ezzel szemben a leginkább életüket irányítani tudó, önálló gondolkodású, így nagyságrendekkel jobb életminőséget élő emberek helyzete egyenesen arányos iskolai végzettségükkel. Ehhez pedig elengedhetetlen a jó iskolai bizonyítvány! S természetesen minél kisebb energia befektetéssel, minél kellemesebb élményként élni meg a tanulást - ez minden diák vágya. Ebben tud segíteni a gyermekagykontroll-tanfolyam, aminek egyik legfontosabb célja, hogy megtanuljanak a gyermekek relaxálni, hiszen ez a stressz - mely rontja az iskolai teljesítményt is - egyik leghatékonyabb ellenszere A tanfolyamon továbbá olyan önsegítő technikákat tanulnak a résztvevők, melyek segítenek problémáik megoldásában, hatékonyabbá, élvezetesebbé teszik a tanulást, fejlesztik a memóriát, kihasználva a gyermekek legnagyobb kincsét: képzelőerejüket. A tanult technikák segítenek egészségük megőrzésében is. A következő tanfolyamokat - Szolnok, november 4-5.; Jászberény november 13-14. - Magda Katalin, az a nagy tapasztalatú oktató tartja, aki már közel 10000 gyermeket tanított meg erre a nagyszerű módszerre. Bővebb információ: www.tanulaskontroll.hu Jelentkezés: 30/9031-468 a *412227*