Új Néplap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-16 / 216. szám
4 TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2010. SZEPTEMBER 16., CSÜTÖRTÖK Múltunkhoz kapcsolódtak az előadások A helytörténeti kutatások legfrissebb eredményeiről értesülhettek a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Levéltár tegnapi, hagyományos rendezvényén. A részletekről dr. Fülöp Tamást, a megyei levéltár igazgatóját kérdeztük. — Tavaly a levéltári nap előadásai egy téma köré szerveződtek, idén szakítottak ezzel a hagyománnyal Mi volt ennek az oka?- Alapvetően idén is a megyében élő népek múltjához kapcsoltuk az előadásokat, de minden évben szeretnénk új színt is vinni a programba. Most egy történelmi regényeiről híres írót hívtunk meg. Darvasi Lászlóról van szó, ő azt boncolgatta, hogy a történelmi regény születésében milyen szerepe van a levéltárnak, a helytörténetnek. A jászok történetéhez kapcsolódtak néprajzi előadások, illetve volt egy előadás A kisvasutak Jász-Nagykun-Szolnok megyében címmel, ami ugyancsak egy izgalmas téma.- A levéltári napra, a nyitottság jegyében az amatőr kutatókat, helytörténészeket is várták.- Ennek a rendezvénynek az egyik nem titkolt célja, hogy tudományos ismeretterjesztő előadások hangozzanak el. Minden évben van egy gimnáziumi osztály, amely ellátogat hozzánk, szeretnénk nyitni ezen korosztály felé is. Mellettük természetesen könyvtáros, muzeológus kollégák is érdeklődtek a rendezvényünk iránt. Nagyon jól sikerült a levéltári nap, és ez is visszaigazolja, hogy a közvélemény és a szakma számára is Pénzt spóroló, új megoldások megújuló energiák Óvják a környezetet, ráadásul a pénztárcánkat is kímélik Egyre elterjedtebbek a megújuló energiaforrásokat használó rendszerek megyénkben is. Ezek a környezetet is óvják, s spórolni is lehet velük. R. Á. - M. G. A. — Egy éve építettünk ki a családi házunkban egy napkollekto- ros rendszert - mesélte lapunknak a szolnoki Molnár Gábor. - Megfelelő időjárási körülmények között ez állítja elő a fürdéshez, mosogatáshoz használt meleg vizet, s a fűtésre is rásegít.- Környezetünk védelmében fontos, hogy minél többen használják a megújuló energiaforrásokat — hangsúlyozta Barhács Tibor, a Megatherm-Szolnok Kft. ügyvezetője. A megújuló energiaforrások használata ugyanis összhangban van a fenntartható fejlődés alapelveivel, szemben a nem megújuló energiaforrások használatával nem okoznak káros hatásokat, mint az üvegházhatás, levegő-, vagy vízszennyezés. - Mindezt biztosítja például a biomasszakazánok használata, üzemeltetése. Ezeket a kazánok úgynevezett biomasszával, így például fatermékekkel, pellettel fűthetőek - emelte ki Barhács Tibor. Hozzátette: manapság ezek egyre keresettebbek és elterjedtebbek, a gáz magas ára arra kényszeríti az embereket, hogy más, olcsóbb megoldást találjanak a fűtésre.- A biomasszakazán használata ráadásul a környezetre kevésbé ártalmas, mint a fosszilis energiákkal üzemeltetett berendezés - tette hozzá a szakember. Egy másik megújuló energiaforrást, a napenergiát is kiemelten fontosnak tartja a Megatherm- Szolnok Kft. vezetője.- A nap energiáját elsősorban napkollektorok segítségével hasznosíthatjuk. Ez olyan berendezés, amely az energiát hővé alakítja. Ezt a hőt meleg víz (fürdés, mosogatás) előállítására, lakóházak fűtéskiegészítésére fordíthatjuk. Egy családi ház esetében napkollektor segítségével a felhasznált meleg víz mennyiségének 60-70 százalékát is elő lehet állítani - hangsúlyozza Barhács Tibor. Mindez valóban vonzó, ezek szerint, napkollektor A napkollektorok előnye, hogy szinte a „semmiből', azaz pusztán a nap energiájából állítanak elő hőt. Felvételünk illusztráció. használatával sokat spórolhatunk. De vajon megfizethető-e az átlagemberek számára egy ilyen rendszer kiépítése? A napkollektorokkal, a biomasszakazánokkal, hőszivattyúkkal is foglalkozó cég szakembere szerint egyre elérhetőbb az emberek számára, a napkollektorokhoz manapság kedvező áron lehet hozzájutni.- Akár 300-500 ezer forintért ki lehet építtetni egy rendszert, mely évek alatt megtérül. Persze ez attól is függ, hogy mennyi vizet használnak, egy öttagú családnál 5-8 év alatt visszahozza az árát. A napkollektorok tartós elemekből, neves gyártók által készülnek, a szabványoknak megfelelnek, így lehet bízni a megfelelő működésükben - tette hozzá Barhács Tibor. Ha valakit mégis visszatart, hogy nincs pénze egy ilyen rendszer kiépíttetésére, bízzon abban, hogy remélhetőleg ismét lehet majd pályázni a beruházási költség jelentős részére. Hasonlóan a hőszivattyúknál, remények szerint a II. Széche- nyi-terv magában foglalja majd a lehetőséget, amivel hőszivattyús rendszerek kiépítésére is lehet pályázni.- Ez azért is fontos lenne, mert a hőszivattyúk ára viszonylag magas, így elterjedése pedig sajnos alacsony — mondta el érdeklődésünkre Szép István. A szolnoki Penta-Klíma Kft. ügyvezető igazgatója szerint mindehhez hozzájárul, hogy jelenleg alacsony az építkezési kedv, pedig a rendszerek kiépítésére már az építkezés tervezésénél gondolni kell. Emellett az elterjedés negatív tendenciáját befolyásolja, hogy rosszul tervezett, épített és működő hőszivattyús rendszerek is használatban vannak.- Ez utóbbi kivédésén is dolgozik a Magyar Hőszivattyú Szövetség - én is elnökségi tagja vaNagyjából négy tíz év alatt megtérülhet egy ilyen a befektetés- a hőszivattyúk esetében a hőleadó felület lehet a padló, a mennyezet vagy a falak. Éppen ezért más érzést kelt, mint egy hagyományos klíma, vagy fűtés — mondta Szép István. - Itt nem egy helyről jön a fűtés, vagy a hűtés, hanem nagy felületen, ezért sokkal kellemesebb is. Manapság elsősorban főleg intézmények, áruházak, cégek építtetnek ki a hőszivattyús rendszert - Újszilváson például minden intézményben a mi berendezéseink kerültek beépítésre —, de azért magánhá- ■ zaknál is előfordul már szerencsére. Utóbbinál sajnos még kevésbé, de érdemes elgondolkodni a megvalósításon, hiszen 4-10 év alatt megtérülhet a befektetés, mert jóval olcsóbb az üzemeltetése, és az áram ára is alacsonyabb április 1-től. A spórolás mellett pedig nem szabad elfeledkezni a környezetünk védelméről sem, amit a hőszivattyús berendezések is szolgálnak - tette hozzá a szakember. gyök —, mely egy minőségi rendszer kidolgozásán fáradozik. Egy olyan rendszeren, mely csökkentheti azon vállalkozók működését, akik nem megfelelő hőszivattyúkat kínálnak - tette hozzá Szép István. Márpedig egy jól működő rendszer számos előnnyel jár. A berendezés a környezet energiáját hasznosítja, mellyel lehetséges fűteni, hűteni, meleg vizet előállítani. Működhet a föld, a talajvíz vagy a levegő energiájával. Az első kettő fajta működik a legjobb hatásfokkal. A megújuló energiák használata megtakarítást Is jelent Hozzávágta a széket az italhűtőhöz a vendég Egy középiskola kollégiumának udvarán szabadultak el az indulatok kedden kora délután lász- berényben. Veres Éva, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense arról tájékoztatta lapunkat, hogy két fiatal csapott ösz- sze, akik előbb vitatkoztak, majd egyikük részéről három pofon is elcsattant. A sértett nem sérült meg, viszont a tizenhat éves garázda ellen eljárás indult. A megye más településein sem telt sokkal nyugodtabban a keddi nap. Aznap éjszaka ugyanis az egyik vendég tört-zúzott egy mezőtúri szórakozóhelyen. A bejelentést követően a rendőrök előállítottak egy mezőtúri férfit, aki először leütötte a pultról a kávéfőzőt, majd székeket vágott az italhűtőnek úgy, hogy annak üvegajtaja betört. Tette mindezt azért, mert éppen súlyos lelki problémák gyötörték, és úgy gondolta, a feszültséget így vezeti le. Senki nem sérült meg, viszont megbotránkoz- tatást keltő magatartása az ott lévőkben riadalmat keltett, ezért eljárás indult ellene, tudtuk meg Veres Évától. A sajtóreferens tegnap hozzátette: a lász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az azt megelőző huszonnégy órában egy közúti közlekedési baleset során egy személy könnyebb sérülést szenvedett. ■ Kárpátalján jártak. A szolnoki Jászkun Fotóklub tagjai nemrég Kárpátalján jártak. Az ott készült képekből nyílt kiállításuk a Helyőrségi Művelődési Otthonban. Felvételünkön a fotósok egy csoportja: balról jobbra De- mény István, Polónyi István, Riesmayer József és Kolozsi Sándor. Belterületi gyűjtőutak fejlesztése valósult meg Tomajmonostorán Európai Uniós támogatásból Tomajmonostora Község Önkormányzata az Észak-alföldi Operatív Program, ÉAOP-2009-3.1.2/B pályázatán 4ó.l70.282.-Ft támogatást nyert az idén tavasszal. A fejlesztés keretében a megye egyik leghátrányosabb helyzetű kistérségében elhelyezkedő településén, Tomajmonostorán a fontos településrészeket összekötő Petőfi, Vöröshadsereg és Dózsa György utak burkolatépítési munkáinak elvégzésére került sor, összességében 1Ó24 m hosszon. A 2010. augusztusában befejeződött munkálatoknak köszönhetően javult a lakosság hozzáférése a közszolgáltatásokhoz, képzési, munkavállalási lehetőségekhez, és a településkép is esztétikusabbá vált. A projekt zórórendezvényére 2010. szeptember 12-én került sor. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.