Új Néplap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-16 / 216. szám
ÚJ NÉPLAP - 2010. SZEPTEMBER 16., CSÜTÖRTÖK 5 ALSÓ-JÁSZSÁG Tolvajbanda jött betakarítani A lopás tényét aligha tagadhatta az a Jászapáti határában kedden tetten ért újszászi banda, amelynek tagjai elfogásukkor már közel két és fél mázsa paradicsomot takarítottak be. Ugyanakkor állították: nem tudták, hogy a határból nem lehet paradicsomot szedni. Banka Csaba Amikor a tettenérés miatt a lopást nem lehet tagadni, a rendőröknek elképesztő dolgokat próbálnak magyarázatként előadni a tolvajok. Legutóbb a Jászapáti Rendőrőrsön egy újszászi banda tagjai is így próbáltak védekezni.- Az egyik mezőőr jelezett az őrsre, hogy a gyanús mozgást lát a határban - mondta érdeklődésünkre Dobrosi Péter alezredes, őrsparancsnok. — Azonnal indultak a paradicsomfóldre kollégáink, ahol valóban egy egész kis társaságot találtak, akik épp a már érett növény betakarításán dolgoztak. Csakhogy nem saját földjükön tették mindezt. A parancsnoktól megtudhattuk, hogy a társaság már csaknem 250 kilogramm zöldséget gyűjtött össze, amelynek piaci értéke az 50 ezer formtot is eléri. Az előállított tolvajok a helyszínMindent visznek a tolvajok, ami mozdítható. A háziállatok sincsenek biztonságban tőlük. Képünk illusztráció. büntetésüket töltik. De bíróság előtt van az a tolvaj is, akit az egyik középiskola kollégiumának udvarán kapott el a gyanús mozgásra felfigyelő járőr augusztus első napjaiban. Az érintett bűnöző épp néhány fűtéscsövet próbált magával vinni társa segítségével. Szerdára virradó éjszaka pedig Jászkisérről érkezett jelzés, hogy néhányan éppen lopják a tyúkokat az egyik házból.- Kollégáink a jelzésre rögtön az adott címre siettek - elevenítette fel az eseményeket az alezredes. - Ott meg is látták a szétrebbenő tolvajokat. A városban helyismerettel rendelkező rendőreink fel is keresték a már korábbról is ismerős érintetteket lakóhelyükön. A házban ugyan a tyúkokat nem találtuk meg, de több olyan tárgyra, eszközre leltünk, amelyek nagy valószínűséggel más bűncselekményekből származnak. re két gépkocsival érkeztek, amit az apáti rendőrök le is foglaltak. - A cselekmény elkövetését nem tagadhatta.a társaság, így védekezésül csak arra hivatkoztak, hogy nem tudtak arról, hogy nem lehet paradicsomot szedni a határban. Természetesen kis értékre elkövetett lopás vétsége miatt rendeltem el a nyomozást, és valószínű, gyorsított eljárásban kerülnek bíróság elé. A jászapáti őrs illetékességi területén (Jászapáti, Jászszentandrás, Jászkisér, Jászivány) igencsak jellemzőek a főleg kis értékre elkövetett vagyon elleni bűncselekmények. Ezeknél pedig a gyors reagálásnak, és a minél előbb kiszabott megfelelő büntetésnek van igazán visszatartó ereje, mutatott rá az őrsparancsnok. Nemrégiben például Jászapáti és Jászkisér között egy mezőgazdasági telepről próbáltak pulykatakarmányt elvinni. Az ott tetten ért tolvajok azóta már megjárták a bíróságot, és Gyorsított eljárással ítélkeznek az elkövető felett Jászberény környékén sem tétlenkednek a tolvajok. Az elmúlt héten csütörtökön például egy szándékos bűncselekmény elkövetésén ért tetten a helyi járőr egy betörőt - tájékoztatta lapunkat Fazekas-Füzesi Nóra rendőr hadnagy a Jászberényi Rendőrkapitányság sajtóreferense. A 29 éves nő a Neszűrben az egyik körbekerített tanya kerítésén keresztül akart éppen távozni az eltulajdonított élelmiszerekkel és műszaki cikkekkel, amikor a Neszűrben szolgálatot teljesítő járőr elfog ta. Az elkövetőt a Jászberényi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki, és gyorsított eljárásban kezelik ügyét tettenérés Paradicsomot, tyúkot, takarmányt és fűtéscsöveket is el akartak vinni Védőfelszerelésben irtották a parlagfüvet jász-nagykun-szolnok megye 2010-es parlagfű-mentesítési alapjától egy fiatalokkal foglalkozó alapítvány 225 ezer forintot nyert az elmúlt tanévben. Az összegből kedden és szerdán programokat szerveztek. Volt parlagfűirtás az iskola tag- intézményeinek és játszótereik körzetében, majd vetélkedővel és előadással egybekötött diavetítés is. Kisteherautó döntött villanyoszlopot kedden Pusztamonostoron, a Jászágóra vezető úton egy kisteherautó műszaki hiba miatt nekiütközött egy villanyoszlopnak. A településen emiatt az oszlop körzetében az egyik boltban és a magánházakban nem volt áram. A hibát gyorsan kijavították, így este már volt áram a településen. Esélyegyenlőségi napot tartottak jászkiséren másodszor tartották meg a települési esélyegyenlőségi napot szerdán. A Szent István parkban a programokat mindenki ingyenesen látogathatta. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatók. ____Li_____________•—----------------------------------------------------J--------------------------------------------------;--------------------------------—-——----------------------:— : — i —-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Ös szefogással sikerült fejleszteni a települést tette. De fontos a térfigyelő kamerák kiépítése, vagy az utcanévtáblák kihelyezése Is. Járdák, utak aszfaltozására, felújítására csak az önerő állt rendelkezésünkre, közel 30 millió forintot biztosítottunk a fejlesztésre, hiszen pályázatból erre nem jutott. Fontosnak tartom, hogy mintegy hat millió forintból köztereinken emlékműveket, emlékhelyeket tudunk kialakítani a helybéliek adományaiból.- Mi a helyzet a helyi oktatással?- Az általános iskola tetőtérbeépítésére, a sportcsarnok felújítására számtalan beadott pályázat ellenére, saját forrást kellet igénybe venni, sőt a sport- csarnok vonatkozásában a helyi és a helyhez kötődő vállalkozások társadalmi felajánlását is sikerült megnyerni. Nem kis nehézségek árán, de megtartottuk az általános iskolánk önállóságát és Jász- ivánnyal történő iskolafenntartó társulásunk egyre elfogadottabb a környékünkön. A településen működő Waldorf-iskola különlegessége, hogy ilyen kis településen nincs az országban máshol ilyen intézmény. Információnk szerint pedig a középiskola beindításán is gondolkodnak a fenntartók.- Szentandrásra mindig is jellemző volt a turizmus. Mit sikerült elérni ezen a területen?- A strand fejlesztése meghatározó volt az elmúlt időszakA nehéz pénzügyi körülmények, illetve az alig érkező pályázati támogatások ellenére Jászszent- andrás az elmúlt négy évben is fejlődni tudott — vélekedett Banka Ferenc, a település polgár- mestere. Munkatársunktól-Milyen tényezők befolyásolták a település fejlesztési lehetőségeit?- Az elmúlt négy év fejlesztéseit döntően befolyásolta a szennyvízberuházás miatti elkötelezettség, ami a lakás-takarékpénztári lakossági szerződések önkormányzati önrészét takarja. A lakosok példamutató fizetési moráljának köszönhetően az idén sikerült elszámolni a felvett 276 millió forinttal, ami azt jelenti, hogy a jövőben évente mintegy 25 millió forint fejlesztési keret áll rendelkezésére az önkormányzatnak. A másik fejlesztést gátló tényező, hogy a beadott pályázataink elvétve nyerték el tetszésüket a bírálóknak. Érdekes, hogy minden pályázatunkat befogadták, érdemesnek tartották a beterjesztett elképzelést, csak valahogy mindig más nyert.- Ennek ellenére sikerült fejlesztéseket megvalósítaniuk?- A fent leírt körülmények között is sikerült néhány pályázatot megnyernünk az elmúlt években, összességében mintegy 150 millió forintos értékben. Volumenében a legnagyobb összeget az internetes, kábeltévés hálózat kiépítése, az orvosi rendelő akadálymentesítése, tanyagondnoki autó vásárlása és az óvoda felújítása jelenJellemzően a helybéliek és a faluhoz kötődő vállalkozások adományaiból újulhatott meg a sportcsarnok szigetelése és tetőszerkezete A településen adományokból sikerült több emlékművet emlékhelyet kialakítani ban, hiszen minimális pályázati pénzből négy év alatt feszített víztükrű medence, vízforgató, gyermekmedence épült meg. A strand és kemping népszerűségét mi sem jellemzi jobban, mint hogy a Jászságban nálunk a legmagasabb a vendégéjszakai mutatószám, ami immár több éve meghaladja a húszezer főt idényenként. A település megtartóerejét azzal is igyekszünk elősegíteni, hogy fiataljaink részére hozzájárulást biztosítunk lakásvásárlásaikhoz. Négy év alatt összességében 5,8 millió forintot biztosítottunk támogatásként ilyen célra. A 2003-ban megépített fecskeházban folyamatosan cserélődnek a lakók, ami szintén arra utal, hogy a fiatalok igyekeznek saját otthont teremteni minél hamarabb, de addig is jük, hogy nem idegen Jászmegnyugtató otthonuk lehet, szentandrástól az „iskola és ide- Szerintem bátran kijelenthet- genforgalmi település” jelző, a Az általános iskola tetőtér-beépítésével új számítógépes termet alakíthatott ki a község