Új Néplap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-12 / 36. szám

4 Jövedelemadóból kevesebb folyt be az észak-alföldön személyi jövedelemadóból tavaly 96,5 milliárd forintot szedett be az APEH. Ez tízmilliárddal kevesebb, mint 2008-ban volt. Mindez abból adódott, hogy a befizetések 8,7 milli­árd forinttal csökkentek, míg a kiutalt adó 1,3 milli­árd forinttal emelkedett. A bevételek alakulására a gaz­dasági visszaesés mellett az évközi törvényváltozás is hatással volt: tavaly ugyanis a 18 százalékos kulcs sáv­határa emelkedett. AzAPEH-nél is nyitható lett az ügyfélkapu a szolgáltató jellegének erősítése az adóhatóság egyik célkitűzése. így a kö­zelmúltban az adóhivatal központi ügyfélszolgálatain is lehetővé vált az ügyfélka­pus regisztráció, amely el­engedhetetlen feltétele az elektronikus úton történő adóbevallásnak. Az ügyfél­kapu létesítéséhez a szemé­lyi adatok mellett meg kell adni az elektronikus levélcí­met és felhasználói nevet is. Jönnek az igazolások az önbevallásokhoz A héten minden igazolást meg kell kapniuk, azoknak az önbevalló adózóknak. A mun­káltatóknak január 31-ig kel­lett kiadniuk a kifizetett jöve­delmekről, a levont adóelőle­gekről, és az érvényesített kedvezményekről az igazo­lást. Az olyan igazolást, amely alapján az adózó a be­vételét, az adóalapját vagy az adóját csökkentheti, február 15-ig kézhez kell kapni. Egyre kedveltebb a kártyás adófizetés A régióban az APEH két éve vezette be a bankkártyás adófizetést. A lehetőséggel tavaly 1920 esetben éltek az adóhatóság ügyfélszolgála­tain. Ez az előző évi kétsze­rese. A befizetett 117 millió forint a 2008-as háromszo­rosának felelt meg. SZ0U0N.hu További gazdasági híreket a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatnak. Egyszerűsített bevallás már ekhózóknak is Még a héten dönteniük kell azoknak, akik idén a jövedelem­adó-bevallásuk elkészítését az APEH-re bíznák. Az erről szóló, kitöltött, aláírt nyilatkozatokat ugyanis február 15-ig küldhetik vissza az adóhatóságnak. Idén már az egyszerűsített közteher­viselés (ekho) szabályai szerint adózók is élhetnek ezzel a lehe­tőséggel. Rajtuk kívül az egyszerűsített bevallást azok a magánszemé­lyek választhatják, akik nem kértek munkáltatói adómegálla­pítást, és az adóévben kizárólag munkáltatótól vagy kifizetőtől származó bevallási kötelezettség alá eső bevételt szereztek. ■ Teleki József ADÓNK EGY SZÁZALÉKA ÚJ NÉPLAP - 2010. FEBRUÁR 12., PÉNTEK Aprópénzből nagy segítség felajánlás Dönthetünk adónk egy részének felhasználásáról Milliárdokkal gyarapodtak tavaly a civilek és az egyházak Egyszázalékos felajánlások a régióban 2008 2009 Rendelkezők 199'e»erfó 200 ezer fő Felajánlott 768 millió R760 millió Ft Szervezet 3 538 db 2 911 db--------------------■V'----'-----­A kiemelt költségvetési elői­rányzatokra 289 ezer érvényes nyilatkozat érkezett, a felaján­lott összeg meghaladta az 1,9 milliárd forintot. A legtöbben „A gyermekszegénység elleni programot” támogatták össze­sen 1,5 milliárd forinttal, míg a „Nemzeti Tehetség Programra” 404 millió forintot ajánlottak fel. A civil szféra javára 1,6 mil­lió darab érvényes nyilatkozat érkezett. A 29 570 civil szerve­zethez több mint 9,7 milliárd fo­rint „érkezett”. ■ Az elmúlt évek tapasztalata szerint sokan igyekeznek segíteni az adójuk egy százalékával is az árván maradt állatokon. Képünk illusztráció. Országosan az adózók 39 száza­léka, 1,8 millió ember rendelke­zett tavaly a személyi jövedelem­adója (szja) 1+1 százalékáról. Az így felajánlott összeg meghalad­ja a 16,6 milliárd forintot. Az adó­fizetők csaknem 130 ezer civil szervezetet, 169 egyházat és két kiemelt költségvetési előirány­zatot támogattak. Az APEH Észak-alföldi Igazga­tóságának tájékoztatása szerint a régióban a felajánlások révén 2911 kedvezményezett összesen 760 millió forinthoz jutott. Több mint 200 ezren nyilatkoztak az adójuk egy százalékának felhasználásáról. Közü­lük kilencezren azonban érvénytelenül. A „hibásan” kitöltött nyilatkozat orszá­gosan is sok volt Az adóható­ság 223 ezer felajánlást érvény­telenített, mert beküldője határ­időig nem fizette be személyi jö­vedelemadóját, vagy késve küld­te be rendelkező nyilatkozatát, il­letve több kedvezményezettet is megjelölt. A felajánlásokból vala­mennyi érvényes technikai számmal rendelkező egyház ré­szesült. így a 169 egyház 790 ezer nyilatkozat alapján 4,9 mil­liárd forinthoz jutott. A legtöbb felajánlás évről évre is a Magyar Katolikus Egyháznak érkezik, tavaly ez csaknem 3 milliárd fo­rint volt. Ezután következik a Magyar Református Egyház egy- milliárd forint feletti összeggel, és a Magyar Evangélikus Egy­ház 304 millió forinttal. Ebben az évben is lehető­ség van arra, hogy a ma­gánszemélyek rendelkez­zenek a befizetett adójuk egy plusz egy százalékáról. A szabályok gyakorlatilag nem változtak, így a lehe­tőséggel élni kívánó adó­zók teendői is ugyanazok. Teleki József Idén is a személyi jövedelemadó kétszer egy százalékának fel- használásáról dönthetünk. En­nek megfelelően a kedvezmé­nyezettek két csoportjából lehet választani. Az egyik csoportba a civil szervezetek, a közhasznú tevékenységet folytató társadal­mi szervezetek, alapítványok, és közalapítványok, valamint könyvtárak, levéltárak, múzeu­mok, egyéb kulturális, illetve al­kotó- és előadó-művészeti tevé­kenységet folytató szervezetek, a felsőoktatási intézmények tar­toznak. A másik csoportba az egyházak és az Országgyűlés ál­tal meghatározott kiemelt elői­rányzatok. Kedvezményezett­ként egy egyház, illetve egy civil szervezet, alapítvány jelölhető meg. Azaz sem az egyik, sem a másik 1 százalék nem osztható meg, és nem is vonható össze. De nem is irányítható át az egyik csoportból a másikba az 1 száza­lék. Az azonos körből választott két kedvezményezett javára tett rendelkező nyilatkozat mind­egyike érvénytelen. Rendelkezni többféle módon is lehet. Az önadózók a személyi jö­vedelemadó-bevallásra szolgáló nyomtatvány D lapján nyilatkoz­hatnak arról, kinek kívánják jut­tatni adójuk egy százalékát. A nyomtatványnak ezen az oldalán mindkét kedvezményezetti kör Figyelmesen töltsük ki a nyilatkozatot fel kell tüntetni az adóazonosító jelünket. A munkáltatónak átadott nyilatkozat esetén a lezárt borítékot a ragasztási felületen átnyúlóan kell aláírni. «• A jövedelemadót határidőig fizessük meg, egyébként érvénytelen a felajánlás. Amire különösen figyelni kell a rendelkező nyilatkozatnál A nyilatkozaton a kedvezményezett adószáma, illetve egyházak esetében a technikai szám pontos és olvasható legyen. Ezek hiányában ugyanis érvénytelen a felajánlás. Kedvezményezettként csak egy egyház, illetve civil szervezet és alapítvány jelölhető meg. Ha a rendelkező nyilatkozatot külön borítékban küldjük be, akkor azt le kell zárni és részére lehet rendelkezni. Ha va­laki csak egy kedvezményezettet kíván megjelölni, a másik rubri­kát nem kell kitöltenie, illetve azt ki is húzhatja. Aki az APEH inter­netes oldalán található nyomtat­ványkitöltő programot használja az választhat, hogy kinyomtatva papíron nyújtja be, vagy a beval­lással együtt elektronikusan kül­di be a nyilatkozatot. De elektro­nikusan a bevallástól függetle­nül, a külön programban talál­ható „09egysza” megnevezésű nyilatkozat kitöltésével is elküld­hető a nyilatkozat. Akinek a munkáltató készíti el az adóbevallását, azoknak a ren­delkező nyilatkozatot május 10- ig kell leadniuk a cégüknél. Ezt az APEH nyomtatványán (vagy az­zal egyező adattartalmú lapon) tehetik meg. A nyilatkozatokat le­zárt, a ragasztott felületére átnyú­lóan aláírt postai borítékban kell elhelyezni. A borítékon fel kell tüntetni az adóazonosító jelet. Arra is van lehetőség, hogy a korábbi évekből megszokott mó­don, a bevallással együtt, egy le­zárt borítékban juttassa el ren­delkező nyilatkozatát az adóha­tósághoz. Ebben az esetben a rendelkező nyilatkozatokon csak a kedvezményezett adószá­mát, illetve technikai számát kell feltüntetni, és a lapot egy borí­tékban elhelyezni. A leragasztott borítékra rá kell írnia az adózó­nak a saját adóazonosító jelét. A rendelkező nyilatkozat a be­vallástól függetlenül egy lezárt, adóazonosító jellel ellátott borí­tékban is eljuttatható az adóha­tósághoz. Erre május 20-ig van lehetőség. ® A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgárt Védelmi Szövetség ® kiemelten közhasznú civil szervezet köszönetét mond a tavalyi évben részünkre eljuttatott személyi jövedelemadó 1 %-áért. Fő célunk, hogy az állampolgárok képesek legyenek önmagukat, életüket, vagyontárgyaikat eredményesen oltalmazni, menteni elemi csapások, természeti és ipari katasztrófák esetén. Versenyek szervezésével és felkészítéssel segítséget nyújtunk a tanuló­ifjúságnak a katasztrófavédelmi, polgári védelmi ismeretek elsajátításában. Kérjük célkitűzéseink megvalósítását adójának 1 %-ával, vagy külön eseti céltámogatásával, tagjaink körébe történő belépéssel támogassa! Személyi jövedelemadójuk 1 %-ának felajánlásához 9 adószámunk: 18835429-1-16. 9 Szolnoki Búvár Sportegyesület megköszöni mindazoknak, akik a 2008. évi SZJA 1 %-át felajánlottak, ezáltal nagyban segítették munkánkat. Az így befolyt összeget versenyeztetésre, sportszervásárlásra és működési kiadásokra használtuk fel. Tisztelettel kérjük, hogy a 2009. évi SZJA 1 %-ával" támogassák egyesületünket, melyet előre is megköszönünk. Adószamunk: 18822520-1-16. Kedves állandó és leendő támogatóink! A „Szolnoki MÁV Kórházért" Alapítvány Kuratóriuma kéri önöket, az 1 % felajánlásával „adózzanak a:MAV^ Kórház javára", válasszanak bennünket (adószám: 19219794-1-16). Az önök segítsége - melyet most külön költség nélküli nyújthatnak - kiemelten fontos a MÁV Kórházban gyógyulást]! kereső betegeknek, az intézetnek. 19 éve folyamatosan! tevékenykedünk önökkel, önökért, a betegekért. ’ Az alapítvány számlaszámán 10104569-08548755-00000004 mindig köszönettel fogadja adományaikat a kuratórium! Amennyiben fontosnak a természet védelmét, ilyen irányú j ö vedelemadó j a 1 %-ával. Jászkun Természetvédelmi Szervezete 1 Adószám: 18822142-1-16 Adjon „Esélyt” a fogyatékkal élőknek a kiszolgáltatottságtól mentes, önálló, önrendelkező életre! „Esélyt a hátrányos helyzetű embereknek” Alapítvány 1 %. Adószámunk: 18837610-1-16. I”TISZTELT ADÓZÓ ÁLLAMPOLGÁRT Azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulunk Önhöz, hogy személyi jövedelemadójának 1 %-át a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei ILCO Egyesület részére szíveskedjen felajánlani. Az egyesület a sztomával élő sorstársak utógondozásával, rehabilitálásával és érdekképviseletével foglalkozó civil szervezet. Adószámunk: 18840519-1-16 Ezen adószámot kérjük a nyilatkozatára ráírni, j. Tisztelettel: az ILCO Egyesület vezetősége 4 I »

Next

/
Thumbnails
Contents