Új Néplap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-12 / 36. szám

5 ÚJ NÉPLAP - 2010. FEBRUÁR 12., PÉNTEK KISÚJSZÁLLÁS ÉS KÖRNYÉKE Új szerepet szánnak a kisúji városközpontnak Kisújszállás januárban pályá­zatot nyújtott be az észak-alföl­di régióhoz „Kisújszállás város- központ funkcióbővítő megújí­tása” címmel. Az 1 milliárd 107 milliós koncepcióhoz 800 mil­lióra pályázik a város, a többi az önkormányzati önerő. A pá­lyázattal megvalósítanák a vá­rosháza tetőszerkezetének fel­újítását és komplex akadály- mentesítését, a Városháza park - főtér felújítását, a volt mozi épületében Vigadó Kulturális Központot alakítanának ki, a főút mentén szakaszosan fel­újítanák a gyalogos- és zöldfe­lületeket. A Kálvin park érték- megőrző megújítása mellett ut­cabútorokat helyeznének ki, a régi piaccsarnok épületének (a szolgá.ltatóház mögötti üzlet­sor) felújítását is elvégeznék. A nyertes pályázatokat kétfordu­lós eljárásban választják ki. A beruházás támogatottság ese­tén 2011 áprilisa és 2012 au­gusztusa közötti időszakban valósulhat meg. A város egy másik pályázatot is beadott az észak-alföldi régi­óhoz, I. osztályú panzió építésé­re is. A tervezett strandfürdő­beruházást kiegészítő létesít­mény 60 fő számára biztosít szálláshelyet. A panzió 442 milliós költségéből 245 millió a városi önerő, a többire pedig pályáztak. Amennyiben nyer­nek, 2011. júliusig megépülhet a panzió. ■ Hívja az Új Néplap újságíróját! a Karcagon, Kisújszálláson, Kenderesen, Berekfürdőn, Kun­madarason élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné meg­osztani kollégánkkal, tárcsázza a 30-6474726-os telefonszámot! Krokavecz Barnabásné és fia, László a fóliájukban. A tolvajok három éve tőlük is elvittek egy értékes öntözőberendezést. Tolvajok jártak a tanyán gazdák Az alacsony átvételi árak is gondot jelentenek nekik- Nagyon nehéz úgy tal­pon maradni, hogy a tol­vajok többmilliós kárt okoznak azzal, hogy álla­tokat visznek fel a ta­nyámról. A lopási károm mellett jócskán növeli a veszteségemet az ala­csony felvásárlási ár is — panaszolja Baranyi Mi­hály kenderesi gazda. Daróczi Erzsébet — A lopások ügyében megtettem a rendőrségi feljelentést, már van ügy, ahol a tolvajok megvan­nak. Ismerve a törvényt, lehet, hogy nagy büntetést nem is kap­nak, a káromat pedig senki sem téríti meg - mondja elkeseredve Baranyi Mihály, akitől 180 da­rab vágásérett pulykát és két szarvasmarhát is elloptak. - Az értékük, a másfél millió forint nagyon hiányzik a családi kasz- szából. Már azon is gondolkod­tam érdemes-e állattartással fog­lalkozni Csak hát ebbe szület­tem, lassan negyven éve a mező- gazdaságból élek. Húsz évig a té- eszben főállattenyésztőként dol­goztam, s amikor polgármester voltam, akkor is gazdálkodtam. A tanyán a 100-150 darabos tisz­ta vérű magyar tarka szarvas- marha mellett mangalica és durok keresztezésű sertéseket tartok. Ezeket novemberben ma­gam értékesítettem. Tavaly meg­próbálkoztam pulykaneveléssel is, idén biztos nem. Nemcsak azért, mert a lopás 7-800 ezer fo­rint kárt okozott, hanem az ala­csony átvételi ár miatt is. — Sajnos az elmúlt hónapban is jártak már a tanyámon a tolva­jok, újabb borjakat vittek el - folytatja Baranyi Mihály, aki új­donságként tavaly energiafüvet vetett 105 hektárba. A többin triticalét, kukoricát termelt, a 60 hektár legelő pedig az állatokat — remélhetőleg, mire márci­usban ki kell ültetni a palán­tákat, nem kell a fóliát fűte­ni, mert az is pluszköltség, nem beszélve az iszonyatos vetőmagárakról - mondja Krokavecz László. - Egy szem paradicsommag 50, egy uborkamag 10 forint. A pap­rikavetőmag 80 ezer forint volt, összesen 300 ezer forin­tot fizettünk vetőmagért. A magas növényvédőszer-árak látta el takarmánnyal. Az ener­giafű a korábbi rizsföldbe került, a piaq dönti el, hogy ezt termeli, vagy visszaáll a rizsre. Tavaly 500 forint volt az energiafű má­zsája, ezért inkább lekaszáltatta és megetette az állatokkal. Bara­nyi Mihály optimista, reméli idén emelkednek a felvásárlási árak. Kenderesen a fóliásoknak sem könnyű a helyezte, a külföldről be­hozott olcsó zöldséggel nehéz ver­senyezniük. Krokavecz László 6,5 hektáros gazdaságát feleségével és édesanyjával műveli. A fóliák­ban idén hónapos retek, káposz­ta, paradicsom, paprika, uborka, saláta terem. A héten elkezdte a miatt egyre inkább a biotermesztés irányába me­gyünk el. László, miután jövőre is ugyanarra a piacra szeretné vinni az áruját, a minőségből nem enged. Mint mondja, na­gyon jó, amikor a kisúji pia­con visszajönnek hozzá a vá­sárlók, a bizalom erőt ad neki a folytatásra, s azt is jelzi, a minőségi magyar termékre van kereslet. palántanevelő tálcák előkészíté­sét édesanyjával. Krokavecz Bar­nabásné Kaüka néni sokáig ré­szes kertész volt a kenderesi tsz- ben, mellette a Bánomkertben zöldséget termelt. Mint mesélte, egyszer olyan sok termett, hogy elvitte értékesítésre. A felvásárló nagyon elégedett volt az árujával, ő lett a beszállítója. Amikor tizen­négy éve lehetősége adódott, Laci fiával elkezdett fóliázni. S bár a 77-et tapossa, ma is fiatalos lendü­lettel dolgozik, ha kell éjszaka is rak a fóliában a kályhára, ha árut kell szállítani nem esik kétségbe, beül az autójába és viszi a káposz­tát, uborkát. Baranyi Mihály korábban egy sé­rült őzikét is magához vett Csak a vetőmagért háromszázezret fizettek Kenderesen is van már szelektív gyűjtés kenderesen és Bánhalmán is elindult a „Tapossa lapos­ra” elnevezéssel a házhoz menő szelektív hulladék- gyűjtés. A lakosok által ösz- szegyűjtött papír-, fém-, mű­anyag és italoskarton-dobo- zokat a Kisújszállási Város­gazdálkodási Kft. szállítja el. A zsákos gyűjtés mellett Kenderesen két helyen, Bánhalmán egy helyen több frakclós hulladékgyűjtő szi­geteket is elhelyeztek. Keddenként filmekről esik szó a klubban a kisújszállási művelődési házban elindult az Amarcord Városi Filmklub. Az érdeklődők keddenként találkoznak, s a vetítés előtt az adott filmről előadást tart, s a film utáni beszélgetést vezeti: Kelemen Ilona, a Pé­csi Tudományegyetem film­szakos hallgatója. Többet kell fizetni a gyermekétkeztetésért Kisújszálláson februártól a gyermekétkeztetés díja 4 százalékkal emelkedett. így az óvodában a napi három­szori étkezés teljes ára 425 forint, az általános iskolában az ebéd és az uzsonna 404 forint, az általános iskola és diákotthonban a napi négy étkezés 738, a középiskolai kollégiumban 744 forint. Aki eddig jogosult volt 50 vagy 100 százalékos kedvezmény­re, az továbbra is megkapja. Változás történik az orvosi ügyeletben márciustól pesti székhelyű szolgáltató látja el az orvosi ügyeletet a kisúji térségben. A szolgáltatót a Kisújszál­lás, Kenderes, Ecsegfalva Mikrotérségi Központi Orvo­si Ügyeleti Társulás közbe­szerzési eljárás keretében választotta ki. A cég fontos­nak tartja, hogy lehetőség szerint helyi szakembereket foglalkoztasson. Az ügyelet továbbra is Kisújon, a Nagy Imre u. 6/A alatt lesz. SZ0U0N.hu További hírek a térségből a SZÜUON.hu hírportálon olvashatók. _______________________________Mire készül most?_______________________________ Ke cskésné Herczegh Kata A kisújszállási magyar kultúra na­pi ünnepségen Nagykunsági kró­nika címmel kisúji, karcagi, túrke- vei táncokat adtak elő nagy siker­rel a Nagykun Néptáncegyüttes tagjai. A táncokat Kecskésné Her­czegh Kata néptáncpedagógus gyűjtötte össze, aki tizenöt éve ta­nítja Kisújszálláson a néptáncot az Alapfokú Művészetoktatási In­tézmény keretein belül. A Nagy­kun Néptáncegyüttessel, amely idén lesz hatéves, ősszel nagykun­sági, jászsági és Tápió menti tán­cokkal minősítőre készülnek. Kecskésné Herczegh Katának 2003-ban jelent meg Az alma­báltól a labdacéhig című könyve, amely a Nagykunság szokásait, játékait mutatja be. Kecskésné Herczegh Kata — Már ebben is szőkébb ha­zám kincseivel foglalkoztam, táncosként, tánctanítóként azon­ban felmerült bennem a kérdés, miért más tájegységek táncait tanítsam, ha van esetleg saját is. így kezdtem el kutatni a nagy­kunsági táncokat az MTA Zene- tudományi Intézetében, több múzeumban, a Hagyományok Házában és még élő öregeknél. Közeli terveim közé tartozik, hogy könyvem CD-melléklete el­készüljön, és az utónyomások már ezzel együtt kerüljenek a boltokba, megkönnyítve a peda­gógusok, táncpedagógusok munkáját. Kata zenész barátaival most készíti a Nagykunság zenei anyagának, népdalainak, szoká­sainak kiadását is hangzó anyagként. Legfontosabb terve, hogy az archívumban talált filmek tánc­anyagát korhűen vegyék fel az együttessel DVD-re, kiegészítve a gyermekjátékok szakanyagá­val. Tervei megvalósításában szeptember óta táncos kollégá­ja, Kovács Sándor is segíti. ■ „Kisújszállás - itt mindenkire szerep vár!" TÁMOP 3.2.3/08/2 - 2009-0034 Támogatott: Kisújszállás Város Önkormányzata Kisújszállás város önkormányzata sikeresen pályázott a TÁMOP 3.2.3- 08/2 Építő közösségek - közműve­lődési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmű­velődés a nem formális és informá­lis tanulás szolgálatában pályázatra. A TÁMOP 3.2.3/08/2-2009-0034 - Kisújszállás: itt mindenkire szerep vár pályázat kedvezményezettje Kisújszállás Város Önkormányzata, a támogatás összege: 98 490 337 fo­rint. A pályázat az Európai Szociá­lis Alap, valamint a Magyar Köztár­saság társfinanszírozásával valósul meg, időtartama: 2009. augusztus 1.-2010. június 30. új AZ ÖNKORMÁNYZATI PROJEKT CÉLJA, hogy a gyermekek, fiatalok és a hátrányos helyzetű célcsopor­tok (kb. 2700 fő) számára új tanu­lási formákat, közösségi élménye­ket biztosítsunk. Olyan készségek kialakítása a célunk, amellyel az abban résztvevők alkalmassá vál­hatnak például a munkaerőpiacon való hatékonyabb megjelenésre, valamint a településünk társadal­mi életében való szerepvállalásra. TEVÉKENYSÉGEK: diákvállalkozók tábora, ökotábor, madárgyűrűző tábor, kreatív tábor, színjátszó tábor és szín­játszótalálkozó, roma hagyományőrző tábor, tábor családon kívül nevelkedő $ Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ÚMFT infovonol: Oó 40 638 638 AIfÜ nfu@meh.hu • www.nfu.hu gyermekek számára, Egy-más-ért tá­bor óvodásoknak, életmódtábor óvo­dásoknak, mesterségek utcája feszti­vál, nyelvtanfolyamok, számítógépes tanfolyamok, bevezetés a kisközössé­gi rádiózás, televíziózás, internetes új­ságírás, újságírás rejtelmeibe. Szak­mai találkozó könnyűzenei együtte­seknek, elfelejtett kismesterségek szakkör, Kapcsolda program, színhá­zi előadások gyerekeknek, középisko­lásoknak, ifjúságvédelmi programok, pályaválasztási tréningek, életvezetési tanácsadás, zeneterápiás foglalkozá­sok, fejlesztőfoglalkozások, sportszak­mai találkozó és fesztivál. Az elnyert összeg biztosítja azt, hogy a különböző programeleme­ken díjtalanul vehetnek részt az ér­deklődők . A t I á 1

Next

/
Thumbnails
Contents