Új Néplap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-14 / 11. szám
ÚJ NÉPLAP - 2010. JANUÁR 14., CSÜTÖRTÖK TÜKÖR Sokat üzennek nekünk a gyermekrajzok Molnár V. József g és föld ölelésében meghökkentő elemzés A sötétlila szín túlsúlya a papíron mindig szorongásra utal A kisgyermek soha nem rajzol fölöslegesen, fölöslegeset, oka van a firkáján a formának és a színnek is. Békési Brigitta- Számos esetben megfigyeltem, a színt, amellyel rajzolni kezd a gyermek, ha nem tűri a forma, megfelelő színt keres és azzal folytatja a rajzolást. Ha kell, átmegy a szomszédba is érte - mondta Molnár V. József, a Gyermekrajzok üzenetei című előadása kapcsán Szolnokon.- Valahány gyermek mindannyiszor lelke térképét rajzolja le. Az eszközöket ajándékba kapja ehhez a gyermek, a vele születő ősképekkel és azok rendszerével — folytatta.- A kisgyermekekben, hasonlóképpen az ihletett művészekhez, a vele született adottságok munkálkodnak. Rajzai ezért mondanak el sokkal többet a világról, mint amennyit feltételezünk róla szellemi képessége, érettsége alapján. Első firkáiban jellemző elemként fedezhetjük fel a szárak, sugarak verését, csakúgy, mint a köröket. Az egyenes és hajlított vonal régi írásunk, a rovásírás két fontos jelét juttatja eszünkbe. A kör és kereszt együttes üzenetét is magával hozza a gyermek. Még a negyedik esztendejét sem tölti be, és rajzolja a kört és benne az egyenlő szárú kereszt formát, amely ősidőktől kezdve a teremtő szellemerő megidéző- je. Nem olyan nagy probléma, ha egy kisfiú nem rajzol színesen, ugyanez egy kislánynál gondot jelenthet. Egy egészséges lelkületű leányzó használja a sárga, vörös és kék színeket. A halványlila azt jelenti, hogy a környezetében olyan emberek vannak, akik örömet okoznak neki, a sötétlila viszont szorongásra utal. Molnár V. József elmondta, hogy minden rajznak szerkezete van. Az alapszerkezet hármas osztást ad a rajznak. Valóságosan jobboldalt az apa van jelen, akit a nap rajza idézi meg. Amikor a gyermek a napot rajzolja, nem az apát akarja lerajzolni, de ő jut neki eszébe arról. Ugyanúgy, ahogyan a felhőről az anya, aki a rajzmező ,5 bal oldalán jelenik meg. A felhőből eső esik, mely táplálja a földön levő virágokat, mint ahogyan az édesanya viselkedéséMolnár V. Józsefet megihlették a gyermekrajzok, amelyek mondanivalójáról ' könyvet is írt vei jót tesz a gyermeknek. Amennyiben azonban a kék felhőből — amelybe a naphoz hasonlóan időnként szem és száj is kerül - vörös, fekete eső esik, lent a virágok is lekonyulnak. Mindez azt jelenti, hogy az anya sokat fenyítí a gyermeket. A rajz középső részén általában ház, fa - fészekkel, gyümölcsökkel -, virág szerepel. A kislány királylányrajzai vele született lelkében munkálkodó anyaság kifejezője. Szívesen mesélnek rajzaikról a gyermekek molnár v. József elmondta, hogy a kisgyermekek többsége szívesen beszél rajzáról, leginkább a szülők valamelyikét avatja be annak titkaiba. A rajzhoz történés is tartozik, amely majdnem mindig valóságon túli, a lélekben zajló események képi megfelelője. A rajz és a hozzá tartozó mese kapcsolatot erősít felnőtt és gyermek között. Ha rajzolhatja, elmesélheti mindazt, ami legbelül bántja, ami örömét adja. — Vízszintesen is hármas szerkezete van a rajznak — árulta el a Molnár V. József.- Legfelül, a szellemiség területén jelenik meg a nap és a felhő képében az anya és az apa, akik mesélnek, mondóká- kat mondanak a gyermeknek. Nem lehet elmondani, mennyire hiányoznak az éneklő anyák a gyermekek környezetéből! A rajz közepe a lelkiség része, fákkal virágokkal, a legkisebb az alsó rész, a testiség megjelenítése, amely eredendően a kisgyermeket nem érdekli. Ha azonban nagy, bunkó lábak jelennek meg, az azt jelenti, hogy a szülőnek nincs ideje foglalkozni a gyerekkel. A mai felnőttek rengeteg időt töltenek el a televízió és a monitor képernyője előtt, amelyek elrabolják őket gyermekeik elől, melynek következtében szórttá válik a rajz. A szülő hízelgéssel, édességgel próbálja megvenni a kicsi szeretetét, amely természetesen nem működik. Megjelennek a bunkó lábak, a narancsszín és a sötétlila a papíron. Egyetlen dolog van ugyanis a világon, amit nem lehet, soha nem is lehetett megvásárolni: a szeretet. SZÓLJON A SZOLNOK-JÁSZKUN ONLINE Színházat visznek el a kistelepülésekre A színházi élményektől elzárt kistelepülésekre, falvakba látogat el az a fővárosi színház, amelynek előadásait a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatja. A Forrás Színház „Csalóka Péter” című zenés mesejátékát megyénkben az Esélyek Háza megyei irodájának közreműködésével a tiszaszentimrei Ady Endre Művelődési Házában tekinthetik meg január 26-án, 10 órától. Az előadás iránt a szervezés kezdetekor csaknem telt házat jelentő érdeklődés mutatkozott, elsősorban iskolás csoportok körében. Az Esélyek Háza Jász-Nagykun-Szolnok megyei irodája bízik abban, hogy a színházi előadáson túl e programmal felhívhatják a figyelmet a fogyatékossággal élők, nők és idősek mellett egy ritkán előtérbe kerülő hazai hátrányos helyzetű rétegre. Azaz a „hátrányos helyzetű kistelepüléseken élők” nehéz helyzetére, a közszolgáltatásokhoz és a kultúrához való hozzáférés akadályaira ugyanúgy, mint a hátrányos helyzetű térségekben élők összefogására, helyi értékeire és erejére is. A Forrás Színház alapítója, Pataki András meglátása szerint valódi kitörési pontot kínál a színház programja a társulat produkcióit befogadó művelődési házaknak jelenlegi, kilátástalannak ígérkező helyzetükből. ■ Összesen harmincnégy dal szerepel Zorán új válogatásalbumán, s erről kapta a dupla CD-összeállítás is a címét. Különösebb okot nem kell e mögött a szám mögött keresni: éppen eny- nyi dalt váM lógatott össze az albumra Zohasználva á CD lejátszási idejét, s mivel amúgy is van egy 34. dal című száma, így adódott a lemez címe is. Mi fontos: a művész gondos igénnyel válogatta és szerkesztette ezt az összeállítást, amelyben helyet kaptak stúdiófelvételeken túl koncertfelvételek, plusz két új szám is. A lemezre került dalok mind az 1990-es és a 2000- es években született felvételek, s ha ennél korábban is íródott meg egy-egy dal, azok is koncertekről kerültek be a válogatásba. A lemez érdekessége, hogy két új felvétel is helyet kapott rajta. A Még egy című dal a tragikusan fiatalon elhunyt Kaszás Attila színművész 1998-as szólólemezén szerepelt, és Zoránnak annyira megtetszett, hogy eldöntötte, ő is előadja. A másik szám, a Magyarország pedig egy 2002-es LGT-szerzeményt, mindenki jól ismer már, és most Zorán énekével hallgathatjuk meg. Bővebben: Szoljon.hii/Zeneajánló (Zorán: 34 dal. Kiadó: Universal Music) m B. Gy. Megszépül a karcagi múzeum. A karcagi Györffy István Nagykun Múzeum augusztus végéig bezárt. A megyei önkormányzat pályázatának köszönhetően ötven év után belülről megújul az épület, fűtést kapnak a kiállítótermek, vizesblokkot is kiépítenek. Most raktárba viszik az anyagot. Pályázni, pályázni, pályázni! Jászfényszaru is, sok más önkormányzathoz hasonlóan, uniós forrásokat is igénybe vett és vesz, tervei megvalósításához, illetve forrásai kiegészítésére. Általában hosszú, többéves háttérmunka övezi a különféle fejlesztési célkitűzések magvalósítását szolgáló pályázatokat. Az utóbbi időszakban városunk két jelentős beruházás mentén érhetett végre „célba", ahol már a támogatás lehívása is megtörténhet. Mindkét projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. Jászfényszaru Város Önkormányzata elszámolást nyújt be a Közreműködő Szervezet felé (EARFU Nonprofit Kft. ROP Közreműködő Szervezet, Debrecen) az elnyert Európai Uniós támogatás lehívására az alábbi két projekt vonatkozásában: 1. Kerékpárút kialakítása Jászfényszaru város belterületén, száma: ÉAOP-3.1.3-2007-0002., illetve 2. Közösségfejlesztési akciók Jászfényszarun (sportpálya felújítás), száma: ÉAOP-5.1.1 /E-2008-0004 A kerékpárút kialakítása esetén a támogatási szerződés alapján elszámolható összköltségvetés 163.014.472 Ft, melyhez az európai uniós támogatás mértéke 138.561.457 Ft. A sportpálya felújítása kapcsán a támogatási szerződés alapján elszámolható összes kiadás 80.778.051 Ft, a lehívható támogatás mértéke pedig 50.000.000 Ft. Sikeres záró elszámolások benyújtása után megkezdődik az után-követési időszak, monitoring tevékenység. Számos gyakorlati tapasztalattal a hátunk mögött újabb lendületet véve folytatjuk a munkát. A képviselő-testület döntött több jelentős volumenű fejlesztésről, illetve annak mentén pályázat benyújtásáról az Észak-alföldi Regionális Operatív programok kiírásaira. Európai uniós támogatás elnyerésére pályázunk pl. a „Helyi településfejlesztési akciók" ÉAOP-2009-5.1.1 /E kódszámú pályázati kiírásra „Közösségfejlesztési akciók Jászfényszarun" címmel, mely a helyi művelődési házat és környékét érinti. Illetve hamarosan benyújtásra kerül a város költségvetési méretéhez viszonyítva az utóbbi idők legjelentősebb forrásigényű pályázata is, az ÉAOP-2009- 5.1.1.D kódszámú, funkcióbővítő integrált települési fejlesztések kiírásra, „Jászfényszaru városközpontjának értékmegőrző megújítása" címmel. Mindkét projektet nagy várakozás övezi Jászfényszaru város lakossága részéről. Reméljük, újabb sikerekről számolhatunk majd be a továbbiakban is. a Projektmenedzsment r