Új Néplap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-14 / 11. szám
ÚJ NÉPLAP - 2010. JANUÁR 14., CSÜTÖRTÖK DIÁKVILÁG ; Ha úgy is érzed,; • akkor sem : vagy egyedül • • * Ki ne érezte volna életében . * legalább egyszer azt, amit. , szerelemnek hívnak? Ki ne . t vágyott volna már a másik # ölelésére, vagy csupán arra, hogy egy kedves szót szólja* nak hozzá? * Az ősz, a tél az elmúlást * * jelképezi és így van ez a kap- • * csőlátók terén is. Kisírt • * szempárok, szomorú arcok, • . összetört szívek. Ezt látni • . ilyenkor. Egyszer minden- . . nek vége. Sajnos a Föld nevű . t bolygón minden elmúlik. t Nem örök az élet sem. Leg* alábbis jelen formájában. * * Ugyanis hiszem, hogy halá- * * lünk után nem vészünk el. * * Valamilyen formában jelen * * leszünk továbbra is. • * Tehát, ha tönkremegy a • . kapcsolatod, ne csüggedj. . . Eleinte nehéz felejteni, s ta- . . Ián soha nem is fogod. Ami- . t kor a szemedbe nézett, azt t mondta szeret. Csak idő kérdése, s meglásd, túl fogod * tenni magad rajta. * Ezen kívül pedig van egy * * dolog, ami talán segít a le- * * küzdésében. Lehet, hogy va- • * laki furcsának találja, de • * igenis, a hittel minden le-. . győzhető. . , Egyrészt más irányba te-. t reli az ember figyelmét, más- # részt pedig bizonyosságot ^ * tesz arról, hogy nem va* gyünk egyedül! Ha úgy ér- * * zed egyedül vagy, nem így * * van. Valaki mindig melletted • * áll és vigyáz rád. • * SIPOS NIKOLETT, 10. C, TPG • Amitől felpörög az agyunk vizsgaidőszak Kávé helyett sokan gyógynövényeket fogyasztanak Horváth Gergely (17 éves): Anyának Legyen szíved, mely sosem válik kővé, Legyen kedved, mely sosem gyullad haragra, Es legyen érintésed, mely sosem bántalmaz. Amíg őriz szemed, amíg lehunyt szemmel látsz, Lehet, elmegyek, de itt leszek, a lábnyomomban jársz. Amíg érez a kezed, amíg néha még rám vársz, Egy mozdulattal, egyszer majd újra megtalálsz. Vajon melyik hatásosabb, a kávé vagy a gyógytea? Bármelyiket is isszuk, időnként kell aludni. Na persze, ne a könyvek fölött szunnyadjunk..! A vizsgaidőszak a legtöbb diák számára komoly szellemi és fizikai erőpróbát jelent. Akad, aki a kávé vagy a csoki mellett teszi le a voksát. Ám egyre többen keresik a természetes hatóanyagú „agyserkentőket”, melyek segítik a koncentrációt és a tanulást. Séra Dalma Az egyetemisták és főiskolások ezekben a hónapokban (december-január) nagy megterhelésnek vannak kitéve, hiszen vizsgaidőszak van. A tanulással kapcsolatban fontos tudni, hogy a nyugtatok, altatók, illetve az alkohol gátolja a rövid távú memóriából a hosszú távúba való átíródást, tehát lehetőség szerint kerülendők. Más, kevésbé káros szerekkel azonban próbálkoznak a tanulók...- Az agynak nagy szüksége van a felfrissülésre, hogy gyorsabban „pörögjön”, és mindig a maximumon legyen. Éppen ezért én nem bízom a véletlenre az agyi aktivitásom serkentését, és az orvostudományra bízom magam - kezdi az egyetemista lány, Rita.- Két népszerű gyógynövény a ginzeng és a gingko bitóba, amelyeket már kipróbáltam. Mindkettőt évezredek óta használják különböző nemzetek népi orvoslásában. Segítségükkel könnyebben koncentrálunk, frissebbek, fogékonyabbak leszünk az új ismeretekre - folytatja a szolnoki fiatal lány.- Azok vagyunk, amit megeszünk, nincsen másképp ez az aggyal sem - jelenti ki határozottan a fegyverneki Nóra, aki egy budapesti főiskola hallgatója. - Az omega-3 zsírsavban gazdag étrend javítja a szinapti- kus kapcsolatokat. A szinapszisok az agy idegsejtjeit összekötik, így fontosak a tanulás és a memória szempontjából. Számomra fontos, hogy minden nap a legjobb formámat hozzam az iskolában, ezért sok gyümölcsöt és zöldséget fogyasztok. A C-vitamin fogyasztása pedig már szerves része az életemnek - zárja gondolatait Nóri.- En elég sok mindent kipróbáltam már, a kávétól a zöld teán keresztül a lecitin- és magnéziumtablettáRágcsáljunk káposztát a stressz A sárgarépa javítja az emlékezetet (pl hasznát vesszük, ha valamit kívülről kell megtanulnunk), mert élénkíti az agy anyagcseréjét. Az ananász azoknak ajánlott, akiknek sok és hosszú szöveget kell kívülről megtanulniuk. Magas C-vitamin- és mangántartalmú, naponta érdemes egy pohárral inni a levéből. Az avokádó magas zsírsavtartalma révén a rövid távú emlékezet ásza. A káposztafélék enyhítik az idegességet, így stressz nélkül tanulhatunk. A citrom Cvitamin-tartalma miatt frissít és serkenti a felfogóképességet. Az áfonya hosz- szú tanulásfolyamán ideális gyümölcs. Élénkíti az agy vérellátását. ig. Ami igazán bevált, az a szőlőcukor és a méz, konkrétan pedig a méhpempő, ami javítja az oxigénellátottságot — meséli a szolnoki huszonéves lány, Lilla. A test egyéb részeinek edzése tisztább gondolatokat eredményez, ne feledkezzünk meg tehát a sportolástól sem. Az alvás segíti a napi emlékek újraélé- sét, és ______ ho sszabb távú rögzítést biztosít. Egy másfél órás délutáni szieszta és napi fél óra mozgás is csodákra képes. Fontos ezen kívül a megfelelő testtartás, a jó szemüveg, megfelelő mennyiségű, szénhidrátgazdag étkezés. A diákok célja végső soron eltérő: van, akinek heteken keresztül kell egyenletesen teljesítenie, s akad, akinek gyors segítségre van szüksége. Bármelyik „csodaszert” is választjuk, tartsuk szem előtt, hogy a szervezetünket maximálisan kihasználhatjuk, ám hosszú távon kizsákmányolni nem szabad. 13 Ne féljünk attól, hogy elbukunk! Manapság eljutottunk addig, hogy azt sem csináljuk, azt sem viseljük, amit szeretünk, mert ciki, divatjamúlt vagy a társadalom nagy része nem fogadja el. Nem merünk új dolgokkal próbálkozni, nem merjük megvalósítani álmainkat, mert félünk a sikertelenségtől, attól, hogy elbukunk. Pedig bukni merni kell! Mi lenne ma a világgal, ha nem meri az ősember használni a tüzet, vagy ha sem Orville, sem Wilbur Wright nem meri megtervezni, megépíteni és kipróbálni az első gyakorlatban működő repülőgépet? Semmi! Arra szeretnék kérni mindenkit, hogy merjünk bukni! Merjünk nagyokat álmodni, és merjük megvalósítani terveinket. Merjünk odamenni a buszon a kiszemelt lányhoz, merjünk ellentmondani otthon a szüléinknek, ha úgy érezzük hogy nincs igazuk, persze csak módjával. És ha lepattint a lány, vagy anya, vagy apa még jobban összeszid, akkor mi van? Semmi! Legalább megpróbáltuk, és nem azzal a tudattal fekszünk le este, hogy „ Anya már megint nem hagy érvényesülni”, vagy „Lehet hogy ő lett volna az igazi?”, hanem inkább úgy fogunk másnap ébredni, hogy „Ez is egy új nap, ez is jó nap lesz!” és újra tele leszünk tervekkel, lehetőségekkel. De mi van, ha összejön? Anya belátja, hogy nekünk van igazunk, megismerkedünk a lánnyal, valóra válnak az álmaink? Ugye milyen csodás? Nem feltétlen bukik el minden próbálkozás, nincs csődre ítélve minden cég, nincs előre eldöntve egy futballmeccs. Minden csak akarat és hit kérdése. Legyünk bátrak, próbálkozzunk, mert csak a siker koronázhatja meg tetteinket. Álmokból még senki sem épített várat, senki sem ért el belőlük csodát. Ezeket csak küzdéssel, akarással lehet elérni. Életünk végén mind elbukunk, de nem mindegy hogy hátterében milyen út áll. Egy sikerekben gazdag ember bukik el, vagy egy nyúl, aki még magáért se állt ki soha? Merjünk élni, emberek, merjünk elbukni, cselekedni, mert egyszer, életünk alkonyán mind elbukunk, de nem mindegy, mi módon... CSÍKOS ROLAND, TPG A Károly Róbert Főiskola négy új képzéssel várja a felvételizőket Egy alapképzési szakkal és három felsőfokú szakképzéssel bővítette oktatási skáláját a Károly Róbert Főiskola. Idén szeptembertől szőlész-borász mérnököket, erdőgazdákat, gyógynövény- és fűszemövényter- mesztő és feldolgozókat, közösségi civil szervezőket is képez majd az intézmény. A várhatóan nagy érdeklődésre számot tartó új szakok életre hívásának oka a környező régiók szak- emberhiánya. A főiskolán megszokott magas szintű elméleti és gyakorlati képzést egyedülálló saját háttérbázissal garantálja az intézmény. A végzős középiskolások a Károly Róbert Főiskola új és meglévő képzéseire való bekerülését több nagy sikerű akció segíti. A Javíts a jövődért” program egy országos érdemjegyja- vító-akció, mely a Károly Róbert Főiskola szervezésében 2009-ben másodszor indult útjára. A megmérettetés célja, hogy a végzős diákokat tanulmányi eredményeik javítására sarkallja. A program résztvevőit, a sikeres felvételit és beiratkozást követően értékes és hasznos ajándékokkal jutalmazza a főiskola. A tavalyi évben több mint 300 diák nevezett be a versenyre és nyerte meg a számos Palmtop, MP3, MP4 vagy Pendrive egyikét. Idén a legtöbb pontot elérő A Károly Róbert Főiskola »■ 2010. január 16. 11 óra *■ 2010. január 30. 11 óra 2010. február 6. 11 óra egy 300 000 forint értékű anyanyelvi környezetben eltölthető intenzív nyelvtanfolyam tulajdonosa lehet A Károly Róbert Főiskola a beiratkozást követően is gondoskodik hallgatói sikeres előmeneteléről, ezért kiemelt hangsúlyt fektet a nyelvoktatásra: a felsőoktatásban megszokott heti két nyelvóra mellé plusz négy ingyenes angol vagy német nyelvórát biztosít hallgatóinak képzésük első két évében. A főiskola szeretettel várja a középiskolásokat és a továbbtanulás iránt érdeklődőket felvételi tájékoztató napjai és az EDUCATIO kiállításon január 22-23. között, Budapesten. ▲ TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: www.karolyrobert.hu Együtt könnyebben megy kapcsolat Tanárok és diákok - iszony vagy viszony? Milyen a jó tanár? Milyen a jó diák? Válaszolni nagyon nehéz, mert mindenkinek más a véleménye erről. Az ember nagyon sok tanárral találkozik tanulóévei alatt. Vannak, akiket nem kedvel, vannak, akikkel megtanul együtt dolgozni, és vannak, akiket nagyon megszeret. És szerintem ők is így vannak velünk, diákokkal. Mi sem vagyunk mindig könnyű esetek. Nekünk is lehet rossz napunk, lehetünk fáradtak, ahogy ők is. Lehet a tanár szigorú, engedékeny, lehet zárkózott és közvetlen, egyszer sok házi feladatot ad fel, máskor egyáltalán semmit... Hogy ki a jobb vagy a hatékonyabb? Ki tudja azt. Ami nagyon fontos, diákként helyt kell állnunk. Ne a tanár kedvéért, hanem magunkért tanuljunk, azért, hogy egyszer majd elérjük kitűzött céljainkat. De ehhez tényleg segítenünk kell tanárainkat, mert nélkülük aligha sikerülhet. A tanulás és az egyéb iskolai dolgok mellett nagyon fontos, hogy a tanárdiák kapcsolatot megpróbáljuk jól kialakítani. Mert ha ez megvan, akkor a közös munka is könnyebben megy | ■ Legyünk jó diákok, és ne feledjünk köszönetét mondani a sok segítségért. * majd. És ha könnyebben megy, akkor még jól is érezhetjük magunkat. A feladat tehát megvan: legyünk jó diákok, és a végén majd ne feledjünk köszönetét mondani a sok segítségért. Élvezzük a sulit (és itt nem csak a tanulásra gondolok), hiszen azt mondják, a diákévek a legszebbek! SZŰCS SÁRA, VKG . „«jak sze!K^/5l6'7 47 Á* 56/ _„_ia0.hO ■tSSff"-**