Új Néplap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-12 / 9. szám

2 MEGYEI TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2010. JANUÁR 12., KEDD keresetek A megyében élők munkája negyedével kevesebbet ér, mint az országos átlag Az elmúlt évben kevesebb pénzt számolhattak a bérből élők. Csökkentek a keresetek. Képünk illusztráció. A jövedelmeken is nyo­mott hagyott a válság. Megyénkben reálértéken számolva egy év alatt csaknem négy százalék­kal csökkentek a kerese­tek. így az országos átlag­nak már csak háromne­gyedét viszik haza havon­ta az itt élők. Teleki József Az elmúlt év első kilenc hónap­jában az alkalmazásban állók havi bruttó keresete a megyé­ben átlagosan 147 850 forintot tett ki. Ez egy esztendővel ko­rábban, 2008 szeptember végén még csaknem 150 ezer forint volt a KSH adatai szerint. Mind­ezzel megyénk Békéssel és Sza- bolcs-Szatmár-Bereggel egye­temben sereghajtó. A lemaradás pedig növekedni látszik, hiszen míg 2008-ban ötödével, tavaly szeptember végén már negyed­ével kaptak kevesebbet munká­jukért az itt élők, mint az orszá­gos átlag, ami jelenleg 196 ezer forint. A fizetés szempontjából per­sze az sem mindegy, hol dolgo­zik az ember, a költségvetési szerveknél alkalmazottak jöve­delme ugyanis továbbra is meg­haladja a versenyszférában dol­gozókét. Igaz, a különbség erő­teljesen csökkeni látszik, hiszen míg a 2008 októberében 50 ezer forint volt a különbség, .tavaly már 33 ezer. Mindebben szerepet játszott egyrészt a közszférában a 13. ha­vi bérfizetés szabályainak meg­változása, illetve hogy a válság hatására történt elbocsátások el­térően érintették a fizikai és a szellemi foglalkozásúakat. A ver­DR. TÚRÓCZI IMRE, A SZOLNOKI FŐISKOLA ÜZLETIFAKULTÁS-IGAZ- gatója: —A jövedelmek csök­kenése egyértelműen összefügg a foglalkoztatási helyzet rom­lásával. Egyszerűen az embe­rek annak is örülnek, ha van munkájuk, így kevesebbért is dolgoznak. Ami nyugtalanító, hogy nő a jövedelmekben a le­maradás. Érzékelhető változás két-három éven belül nem vár­senyszférában a magasabb kere­settel rendelkező szellemi foglal­kozásúak létszámleépítése ki­sebb mértékű volt az átlagosnál, így növekedett az összes létszá­mon belüli részarányuk. Ezzel ellentétes folyamat zajlott le a közigazgatás, védelem területén, ahol a közfoglalkoztatás hatásá­ra az alacsonyabb keresetű fizi­kai dolgozók megnövekedett aránya is hozzájárult a kereset­színvonal erőteljesebb csökke­néséhez. A legmagasabb keresetek a fi­zikai foglalkozásúak esetében a szállítás, raktározás területén, a szellemi foglalkozásúaknál pe­dig a feldolgozóiparban alakul­tak ki. A legalacsonyabb átlagbé­rek a fizikai foglalkozásúaknál, az adminisztratív tevékenysége­ket végző szervezeteknél és a vendéglátásban voltak. A szelle­mi munkát végzők közül pedig az információ, kommunikáció területén és a humán-egészség­ügyi, szociális ellátásban tevé­kenykedők keresték a legkeve­sebbet. A megyében ugyanakkor az országban egyedüliként, az el­múlt év második felétől növeke­dik az ipar. A KSH adatai szerint októberben tíz százalékkal ha­ladta meg a termelés az egy év­vel korábbit. Ám a tíz hónap összesítése még mindig vissza­esést mutat szűkebb hazánkban § is, bár ezen a téren is csökken az | elmaradás. Míg az első félévben J 13 százalékkal, október végéig § már csak négy százalékkal volt kisebb az ipar teljesítménye a ta­valyinál. Ez pedig az egész or­szágban a legkisebb visszaesés. A termelési értékben pedig már középmezőnyben van a megye, elérte a 800 millió forintot, ami a hetedik legnagyobb. ható. Ahhoz az olyan munka­helyek számának kellene növe­kednie, ahol a több jól képzett szakembert alkalmaznak. CSEPELI LAJOS, A COOP SZOLNOK ZRT. ELNÖK-VEZÉRIGAZGATÓJA: - A megyéből elkerültek a régiós központok, ez mindenképpen érezteti hatását a jövedelmek­ben. Ugyanakkor viszonylag nagyobb a mezőgazdaság sú­lya, ahol kisebbek a jövedel­Mindez azonban nem mutat­kozik meg a munkaerőpiacon. Jász-Nagykun-Szolnokban a no­vember végi adatok szerint 28 százalékkal haladta meg az ál­lástalanok száma az egy évvel mek. Sok a mikro- és kisvállal­kozás, melyekben alacsonyab­bak a jövedelmek. A bér ma­gas adóterhei miatt más mó­don igyekeznek megtalálni számításukat. A saját terüle­tünkön, a kereskedelemben, vendéglátásban talán nincs nagy elmaradás az országos­tól, de erre az ágazatra egyé­ként sem a magas keresetek a jellemzőek. korábbit. Az arányokat nézve a munkanélküliek száma más ré­giókban jobban növekedett, hi­szen például Komáromban 88 százalékkal emelkedett az állás­keresők száma. Ám ez némileg becsapós, az állástalanok száma ugyanis itt az egyik legmaga­sabb, novemberben 27 ezer ál­lástalant tartottak nyilván. Ugyanakkor az is látszik, hogy főleg ott volt erőteljesebb az emelkedés, ahol korában jobban működött a munkaerőpiac. így például szűkebb hazánkban a szolnoki, a jászberényi és a tö­rökszentmiklósi munkaügyi ki- rendeltség térségében emelke­dett leggyorsabban az álláskere­sők száma. A kistérségek között ugyanak­kor továbbra is éles a különbség a gazdasági erők tekintetében. A megye meghatározó ötven cé­gének háromnegyede a szolnoki és a jászberényi kistérségben működik. A megye nettó árbevé­telének 44 százaléka a jászberé­nyi, 33 százaléka pedig á szolno­A válság elvitte az adót A vállalkozások több mint háromnegyede tapasztalt for­galomcsökkenést tavaly az el­sőfélévben. Megyénkben a legtöbb cég 16-20 százalék közötti visszaesésről, piacai­nak negyedének elvesztéséről számolt be egy régiós felmé­rés keretében. Mindez az adó- befizetésekben is megmutat­kozott. az APEH adatai szerint tavaly az első hat hónapban a sze­mélyi jövedelemadóból 2,8 milliárd forinttal folyt be ke­vesebb a régióból az állam- háztartásba, mint az azt megelőző év első felében. A társadalombiztosítási járulék és egészségügyi hozzájárulás befizetések 3,7 százalékkal, 4,5 milliárd forinttal estek vissza. A válság hatására ugyanis a régióban jelentő­sen csökkent a foglalkozta­tottság. A munkanélküliségi ráta a régióban elérte a 12 százalékot. A fogyasztás csök­kenését jelzi, hogy az általá­nos forgalmiadó-befizetés 1,3 százalékkal lett kevesebb. A társasági adóból származó bevétel 8,3 milliárd forintot, az egyszerűsített vállalkozói adóból származó bevétel 3,3 milliárd forintot tett ki tavaly az első félévben, mindkettő megegyezett 2008 azonos idfr szakával. ki térségben képződik. A megye tíz legnagyobb foglalkoztatójá­ból hat a Jászságban működik. Ugyanakkor megindult egy las­sú felzárkózás a Kunságban, a törökszentmiklósi térségben. Bruttó átlagkeresetek alakulása Terület 2008 MII. negyedév 2009 l-lll. negyedéveit; Jász-Nagykun-Szolnok 149 823 Ft 147 851 Ft «• / — • Észak-Alföld 155 474 Ft 153 543 Ft í'— Ország 194 289 Ft 196 411 Ft FORRÁS: KSH Adó- és járulékbevételek a régióban Vv 20081. félév 2009 1. félév-^8,3 milliárd Ft 8,3 milliárd Ft ' 22,6 milliárd Ft 25,5 milliárd Ft 50,0 milliárd Ft 45,9 milliárd Ft 119,4 milliárd Ft 114,9 milliárd Ft FORRÁS: Cl] NÉPLAP-GYŰJTÉS, APEH Érzékelhető változás egyhamar nem várható az átlagkeresetekben Ismét nemzetközi pódiumon a szimfonikusok A Szolnoki Szimfonikus Zene­kar felkérést kapott egy közös fellépésre Mága Zoltán hegedű- művésztől. Az együttes Berlin­ben, a 75. alkalommal megren­dezett Nemzetközi Mezőgazda- sági és Élelmiszeripari Vásár csütörtöki nyitógáláján lép fel Mága Zoltán kíséretében, tájé­koztatott a Szolnoki Szimfoni­kus Zenekar Nonprofit Kft. ré­széről Ignácz Ervin. Mint el­mondta, a zenekar örömmel tesz eleget a felkérésnek, hi­szen a német fővárosban egy öt­ezer embert befogadó teremben lépnek fel. A nyitógála közön­ségének soraiban várhatóan a német kancellár, Angela Mer­kel is ott lesz. ■ P. A. írásunk nyomán visszavont büntetés aitáq A rpnHnrcpcr A martfűi Karsai Gergely törté­netét január első napjaiban is­merhették meg olvasóink. Az 53 esztendős férfi autóját a rendőr­ségi traffipax 137 km/órás se­bességgel mérte be, ezért köz- igazgatási eljárás keretében 45 ezer forintra büntették. A gyors­hajtás tényét fotóval is bizonyí­totta a hatóság: a hivatalos iratok szerint a sebességtúllépés a Jász- ladány felé vezető 3227-es, 2x2 sávos(!) úton történt. Hétfőn délben aztán ismét megkereste szerkesztőségünket Karsai Gergely.- Köszönöm a segítségüket, a jelek szerint nem maradt hatás­talan írásuk - újságolta öröm­mel a férfi. — Most kaptam meg Karsai Gergely csak mosolygott a négysávos ladányi út fotója láttán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Rendőr-főkapitányság leve­lét, melyben Kovács Gábor alez­redes, a közlekedésrendészeti osztály vezetője arról tájékozta­tott, hogy visszavonják a felje­lentést és a fellebbezésért befize­tett 5000 forint illetéket is visz- szautalják. Az indoklás szerint „... a hatá­rozatot a közigazgatási eljárás szabályairól szóló törvény alap­ján megvizsgáltam és megállapí­tottam, hogy az első fokú határo­zat jogszabálysértő, ezért azt visszavonom.... az elsőfokú dön­tés nem teljes körűen megalapo­zott, mivel a sebességmérés helyszíne tévesen lett megálla­pítva ...” ■ Gelei J. Felsőfokú műszaki oktatás a főiskolán A Szolnoki Főiskola tegnap megállapodást írt alá a Szolno­ki Műszaki Szakközép- és Szak­iskolával. Egy államilag támo­gatott szakmai képzésre vonat­kozó együttműködésről van szó, mellyel műszaki felsőfokú oktatás kezdődhet. A cél, hogy olyan speciális képzést adja­nak, ami máshol még nincs. Székely Péter, a Szolnoki Főis­kola rektora elmondta, hogy mindkét fél nyer ezzel a megál­lapodással. A Szolnoki Főiskola bizto­sabb hallgatói utánpótlásra szá­míthat, míg a Műszaki Szakkö­zép- és Szakiskola diákjainak ott lesz a lehetőség, hogy a főis­kolán tanuljanak tovább. ■ 1 f \ fi i I í t Nő a lemaradás a bérben, fizetésben

Next

/
Thumbnails
Contents